Pesti Egyházmegye
 
1%

1%

 
Menü
Pesti Egyházmegye
Aktuális
Aktuális események 2007
2007.09.04. Lelkész Kör Budapestért
 

2007.09.04. Lelkész Kör Budapestért

**Lelkész Testvérem az Úrban!**

Szeretnénk a nyári, sokféle más elfoglaltság miatt szünetelő imakörünket a szeptemberi hónapban újra elindítani, melyre ezúton szeretettel meghívunk.
A 2007 január 9.-e óta találkozunk budapesti és környékbeli lelkészek abban a lelkész körben, amelyet egyszerűen csak **"Lelkész Kör Budapestért"** neveztünk el. Mindnyájunknak sok elfoglaltsága van napközben, ezen a reggelen közösen Urunk elé akarunk állni, ha ez némi áldozattal is jár.

Ebben a körben szeretnénk együtt lenni, az Ige felett elgondolkozni, elcsendesedni és együtt imádkozni Isten jelenlétében. Szeretnénk hidakat és bizalmat építeni azok között, akik komolyan veszik az Úrtól nyert küldetésüket városunkért, népünkért, hazánkért és hajlandók, ezt a felhatalmazásukat a szolgáló testvéri körben másokkal megosztani. A kezdeményezők református, evangélikus, baptista és metodista lelkészek voltak. De szeretettel várunk más közösséghez tartozó keresztyén lelkivezetőket is, akik egyetértenek a fenti gondolatokkal és vállalnak bennünket. Ha célkitűzésünkkel egyetértesz, és szívesen bekapcsolódnál közös munkánkba, akkor szeretettel hívunk a **Lelkész Kör Budapestért** reggelijére.

**Helyszín:** Budapest, Szilágyi Dezső téri parókia (I. ker. Szilágyi D. tér 3.).
**Vezető lelkész:** Illés Dávid.
**Időpont:** Havi rendszerességgel találkozunk, minden hónap első kedd reggelén. A szeptemberi időpont 2007 szeptember 4.-én kedd reggel 7.30 óra.
Legutóbbi alkalmunk igehirdető vendége Dr Hecker Frigyes metodista ny.szuperintendens testvérünk volt. Szeptemberi igehirdetőnk Szeverényi János evangélikus országos evangélizációs és missziói lelkész testvérünk lesz előreláthatóan.

Amennyiben szívesen részt veszel alkalmunkon, úgy kérünk, értesíts bennünket azon a szálon, melyen az értesítés hozzád eljutott legkésőbb szeptember 2.-áig, vasárnapig, hogy összesítve a jelentkezők számát, megfelelő helyszínt és egyéb feltételeket tudjunk biztosítani.

"Illés Dávid":mailto:illes.david@gyulekezet.hu
"Szeverényi János":mailto:janos.szeverenyi@lutheran.hu
"Papp János":mailto:papposta@baptista.hu
"Szuhánszky T. Gábor":mailto:szuhanszky.gabor@metodista.hu

Társoldalak
2007.12.22. Fabiny Tibor lelkész, ny. egyetemi tanár búcsúztatása a Deák téri templomban
2007.12.16. 75 esztendős a Pestszentlőrinci Evangélikus Templom
2007.12.15. 75 esztendős a Pestszentlőrinci Evangélikus Templom
2007.12.14. 75. esztendős a Pestszentlőrinci Evangélikus Templom
2007.12.13. 75 esztendős a Pestszentlőrinci Evangélikus Templom
2007.12.05. Férfimisszió
2007.12.04. Ima Budapestért Lelkészkör
2007.12.02. Adventi hangverseny Rákoskeresztúron
2007.12.02. Templomszentelési Emlékünnep Zuglóban
2007.11.20 A Pesti Evangélikus Egyházmegye 2007. esztendei Közgyűlése
2007.10.02. Asztali beszélgetések Jelenits Istvánnal és Csepregi Andrással a Fasorban
2007.09.29. Lelkésziktatás a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközségben
2007.09.24. Bibliodráma csoportok indulása - jelentkezési határidő
2007.09.20. Beszélgetés a Netanyában működő Messiáshívű Zsidó Gyülekezet vezetőivel
2007.09.19-től PORT.HU SOUL & GOSPEL FESZTIVÁL A WESTEND Bevásárlóközpont tetőteraszán
2007. 09. 12. A Pesti Egyházmegye LMK ülése
2007.09.08. Páratlan Klub
2007.08.06-13. SZENT IMRE EURÓPA SZABADEGYETEM
2007.07.08. Utcamissziós fesztivál a Ferencvárosban
2007.05.12. XVI. Országos Evangélikus Hittanverseny - Országos forduló
2007.04.20. Imádságíró- és rajzpályázat GYEREKEKNEK
2007.04.14. XVI. Országos Evangélikus Hittanverseny - Megyei - területi forduló
2007.04.01. Zenés áhítat Pestszentlőrincen
2007.03.31. Mire kaptam még időt?
2007.03.31. XVI. Országos Evangélikus Hittanverseny - Gyülekezeti forduló
2007.03.25. Zenés áhítat Pestszentlőrincen
2007.03.06. GENEZIS - Heller Ágnes és Jutta Hausmann beszélgetése a Fasorban
2007.03.03. VI. Országos Evangélikus Bábverseny
2007.03.03. Könyvmisszió
2007.03.02. A Déli Egyházkerület gyülekezetvezetői konferencája
2007.02.27. Poézis koncert
2007.02.25. Lengyel Anna a Lőrinci Értelmiségi Teaházban
2007.02.18. Kantátazenés istentiszteletek a Deák téren - Estomihi vasárnap
2007.02.17. Kórustalálkozó a Pesti Egyházmegyében
2007.02.15. Felvétel a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba
2007.02.11. Kantátazenés istentiszteletek a Deák téren - Hatvanad vasárnap
2007.02.10. Nők Ökumenikus Világimanapja előkészítő konferencia
2007.02.10. Ifjúsági farsang Cinkotán
2006.12.26. Marschalkó Gyula 85 éves
2007.12.16. A pestszentlőrinci templom 75 esztendős
2007.12.31. Megénekelt kegyelem című pályázat beadási határideje
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster