Pesti Egyházmegye
 
1%

1%

 
Menü
Pesti Egyházmegye
Pesti Egyházmegye Gyülekezetei
Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség
Atalakitas alatt
Kiadványaink, publikációink
Dr. Kósa Pál: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség története
Dr. Bartók Albert: A magyarok és szlovákok települése
 

Dr. Bartók Albert: A magyarok és szlovákok települése

Az újratelepülés a község teljes pusztulása után a XVIII. század elejétől A.) A magyarok és szlovákok települése

A benépesítés (közismert nevén az impopulatio) a bécsi kormány utasítá­sára in­dult meg. Ezt a folyamatot, az akkor elég sűrűn tartott összeírások rögzítik, mely ös­szeírások nemcsak a lakosság szá­máról, hanem a község történetéről is el­árul­nak jó né­hány érdekes adatot, többek között azt is, hogy a lakosság az 1700-as évek elejétől ma­gyar és szlovák összetételű volt (39). (Majd 1756-tól kezdve már németekkel is találko­zunk, de a német telepí­téseket külön fejezet tartal­mazza). Csak arró1 nem tudósítanak a források egy­értelműen, hogy a szlovák tele­pesek hon­nan kerültek falunkba. Vannak azonban olyan té­nyek és fennmaradt fel­jegyzések, ame­lyekből bizonyos következteté­sek levonha­tók a kér­dés megvilágítá­sára. Tudjuk, hogy Keresztúr Podmaniczky bir­tok, s a család birto­kainak központja Aszód volt. Ismerjük Podmaniczky János apó­sá­nak, Osztroluczky Jánosnak azt a levelét és eb­ből azt az intézkedését, amely szerint Tóth János nevű jobbágyát 30 év­re felmenti összes job­bágykötel­mei alól, mert 1703 kö­rül sok job­bágyot telepített Osztroluczky birtokaira. A Podmaniczky­-Osztroluczky birtokok főleg Nógrád vár­me­gyében és a Fel­vidé­ken vol­tak, tehát e helységekbe ér­keztek Tóth János által tele­pített jobbágyok. Ezekből kerül­hettek egyesek Keresztúrra (40). Ismerjük továbbá az aszódi evangélikus egy­ház 1724-ben kelt papi hiványát (41) - amely az el­pusztult Podmaniczky - Vigyázó családi levéltárból véletlenül megmaradt - és amely­ben oly nevekkel találkozunk, ame­lyek Ke­resztúron is előfordulnak, így ez is bi­zo­nyítja, hogy a Podmaniczkyak aszódi birto­káról tele­pültek át egyesek Ke­resztúrra (42). A hivány 75 nevet sorol fel, az egyes nevek után az az összeg szere­pel (5-l00 dé­nár), amellyel az illető az egyház terheihez hozzájárult. Ha e névsort a keresztúri össze­írások névsorával összevetjük, meggyő­ződ­hetünk róla, hogy az 1726. év óta a ke­resztúri jobbá­gyok egy része (legalább 9 család) Aszódról jött (43). A további bizonyíték lehetne a Podmaniczky család számadás­könyve (44), amelyből hitelt ér­demlően arról értesülünk, hogy 1729-ben Aszódról küldtek Ke­reszt­úrra szőlőmunká­so­kat, ezenkívül hoztak Aszódról jobbágyo­kat is (46). Mértékadó vélemény szerint falunk szlovák nyelvjárása, kiej­tése és hanghor­do­zása azo­nosnak volt mondható az aszódi és aszód-vidéki nyelvjárással (47). De jöhettek egyes családok a Podmaniczkyak egyéb nógrádi birtokairól is. A már em­lített szám­adáskönyvben, 1734. év körül feljegyezték, hogy - a herédi és dengelegi asszonyok­nak hány font kendert adtak ki megfonás céljából. Ebben a névsor­ban több olyan család szere­pel (Matus, Zsiák, Turcsan), ame­lyek a későbbi kereszt­úri összeírá­sokban is előfordulnak. A Vida család nevével pedig Nógrád me­gye Köké­nyes falujában talál­kozunk 1746-ban (48). A fentiek alapján majdnem biztosra vehető, hogy falunk szlovák lakói Aszód­ról, vagy Aszód köz­vetítésével Nógrád vármegyéből települtek át ide. Az alábbi időpontokban tartott összeírások - egy kivételével - tartalmazzák Ke­resztúr adatait, a következők szerint: Az 170l-1702. évi összeírás 11 telepes csa­lád ittlétéről infor­mál bennünket, az 1703. évi 8 telepes családot, az 17l5. évi 8 jobbágy és 2 zsellér családot említ. Az 1720-as ös­szeírás­ból Keresztúr kimaradt, mert curialis község volt (49-51). (A föl­desúr hely­ben lakott). Az 1725: évi vármegyei összeírás. szerint a 15 család 26 felnőtt személyből állt. Az 1728. évi, 1732. évi, 1740-4l. évi és az 1743. évi összeírások 30 körüli csa­ládot emlí­tenek, míg az 1757. évi össze­írás már 44 családról emlékezik meg a köz­ség la­kói­ként, ez utóbbi azonban az 17 56-ban te­le­pített német lako­sok adatait még nem tar­tal­mazza (52-57). Az 1730-as évekből igen érdekes gazdaság történeti adat, került elő a Pest Me­gyei Le­véltárból. Ebben az időben zajlott Pest vár­megye viszálya Pest városával, a pesti pi­acra hordott falusi élelmiszerek körül. A vita el­döntése céljából a vármegye el­rendelte, hogy a Pest környéki falvak bírái írják ös­sze, hogy 1733-36. években személy sze­rint kik jártak áruikkal a Pesti piacra, milyen árukat vittek eladásra és mi­lyen ös­szegű vá­rosi il­letékez (kövezetvám, mé­rőpénz) fi­zettettek velük Pest városa pénztá­rába: Ez az összeírás teljes terjedelmében megma­radt a Pest Megyei Le­vél­tárban és eb­ből megállapít­ható, hogy Ke­resztúr falu népe milyen áruféleségeket vitt a pesti pia­cok­ra, tehát mit ter­melt. Az össze­írásból megálla­píthatóan vittek Pestre árpát búzát, rozsot, zabot, kölest, füvet szénát, ba­romfit, sertést, bárányt, szar­vas­mar­hát és lo­vat, A jelzett időben a lakos­ság l30 alka­lommal ke­reste fel a pesti pia­cokat áruinak érté­kesítése cél­jából. Ennek az iratnak külön érdekes­sége, hogy a falu vezetőinek aláírásán kí­vül sze­repel rajta piros vi­aszpecsét-lenyo­mat, cí­merrel. A cí­mer rajza a következő: két lom­bos faág félkör alakban kö­rülölel egy ekeva­sat és egy csoroszlyát. A címer kör­irata: Kerestur falu. Használatban volt 1736.évben (58). Az 1758. évi kézművesek (a kor nyelvén ta­xalistások) összeírása 6 iparos-családról ad számot (59). Az 1760. évi összeírás, a korábbiakkal szemben már bizonyos emelkedést mutat és 55 családot (27 régi és 28 új családot) említ (60). Itt már a német csalá­dok­ról is szó van, de erről - amint ezt már az előzőekben is érintettem - külön feje­zetben lesz szó. Ezek után próbáljuk meg summázni Ke­resztúr újra betelepítésének történetét a meg­lévő és fellel­hető összeírások alapján. Az 1720.évi, majd 1725. évi (domesticalis) megyei és 1728. évi országos összeírások mindegyi­kében szerepel Keresztúr. “Az or­szág népe állandó mozgásban volt és más Pest kör­nyéki községekben is nagyobb ará­nyú települések történtek. Ke­resztúron nem volt rohamos település. Pár család volt csak a szaporulat s azok java­részt magyarok vol­tak. Azt kell tehát mondanunk, hogy az új­ratelepülés elsősor­ban magyar nemzetisé­gűek vissza­települése volt, vagy pedig új családok - magya­rok - te­lepül­­tek ide a XVIII. század első évtizedeiben. Ez derü1 ki az összeírásban szereplők neveiből: Borlogh Pál, Légrádi János, Tótt János jobbá­gyok és Tótt István zsellér. Ugyanak­kor eltávozott: Balogh Mihály az 1715. évi összeírás bírája, Fejes György, Kekény Ist­ván, Szebelédi István (tót), Tótt Márton job­bágyok és Tótt György zsellér vala­men­nyien (kivéve Szebelédi) magyar ne­vűek. Ezek helyébe jöttek az 1725. évi összeírás alapján: Balogh István bíró, Csizmadia And­rás al­bíró, Cserny János, Fehir János, Mészá­ros György, Moravcsik János, Szabó András és Lukács András jobbágyok; Moravcsik Ta­más és Szóga István zsellérek. Az 1728. évi összeírás szerint Balog János, Dudás István, Komár András, Moravszky Já­nos, Perinyi János és Szebelédi János jobbá­gyok és Dudás Mihály zsellér; akik kö­zül Balog János örökös job­bágy, a többiek mind szabad költözködési jog­ga1 bírtak. Ide számíthatók: még: Szegedy, Hermann, Mé­száros, Nagy, Erdélyi, Kollár és Zsihla csalá­dok, Ezek is jórészt magyarok voltak, So­kuknak leszárma­zottjai máig is itt élnek Ke­resztúron, illetve a XVII. ke­rületben. Leg­töb­ben azonban eltűnnek Keresztúr­ról és az 1732.évi összeírásban már nem ta­lálko­zunk a nevükkel. Az 1725.évi domesticalis összeírás szerint a község 15 családból állt. Sze­rény kis köz­sé­gecske le­hetett. A nevekből a nemzetisé­gükre következtethetünk, de vallásukra semmikép­pen sem. Mivel azonban főleg a végleg itt maradó lakosság egy része a kas­télytól keletre tele­pedett és katolikus volt, az ún.: tót faluban letele­pedettek java része evangélikus volt, ebből arra is következtet­hetünk, hogy nem volt tudatos vallásszerin­ti telepítés. Talán az az igazság, hogy a Podmaniczky birto­kokról - főleg Aszódról - teleped­hettek ide úgy magyarok, mint szlávok (tótok). A szabad­költözködési jog pedig lehetővé tette a lakosság állandó vál­tozását legalább is a XVIII. században. A XIX. században a németek betelepülése és végle­ges itt ma­ra­dása után a lakosság vallá­silag és személyileg is stabilizálódik, egyház szerveződik stb... Meg kell emlékeznem arról, hogy ebben az időszakban a Rákoskeresztúron magukat evangéliku­soknak valló magyar és tót - ké­sőbb német - telepesek a cinkotai evangéli­kus egy­házhoz tartoztak. Csak 1807-ben lesz önálló anyaegyházzá Ke­resztúr, Machula Gá­bor lelkésszel. Addig átjártak Cinkotára - ha jártak -, később a cinkotai lel­kész jött olykor át Rákoskeresztúrra és való­színűleg az iskolában tartott isten­tisz­teletet és csak az l800-ban megépült templom megléte után - amikor az evangé­likus lakos­ság száma meg­haladta az 500-at, gondoltak arra, hogy önállóvá legyen a leányegyház. És lett is. Eb­ben az időszakban a csabai, majd ecseri, majd pedig mind a két falu ró­mai katolikus plébánosával gyűlt meg a ba­juk, mélyről kü­lön fe­je­zetben szá­molok be. A cinkotai evangélikus egyházi anyakönyvek­ben nem sok minden bejegy­zést találunk a XVIII. század első felében. Példá­nak okáért 1726-ban az első rákos­ke­resztúri kereszteléssel találkozunk: “Primum baptizma ex Keresztúr”! A be­jegyzés: Mol­nár János Katalin nevű leá­nyára vonatko­zik. Az egyik kereszt­apa: Mé­száros András, a má­sik Varga Lukács! - A második rákoske­resztúri bejegyzés Bucsánszky Márton Ilona nevű leánya. A ke­resztszülők között szere­pel: Tóth Ist­ván, Mészáros András; a kereszt­anya csak ennyi: “notari uxor” a jegyző felesége. Ott szerepel még Balog Anna. Ez is magyar család. A harmadik rá­koskeresztúri keresztelési be­jegyzés: Fodor András fia: Tamás, aki ne­mes ember volt az. 1728. évi összeírás sze­rint. Temetési bejegyzésnek elsőként ezt találjuk: “Január l0-én Fodor Mihály ke­resztúri la­kost elte­mettük”! Utána más tin­tával beje­gyezve: “Primum funus Kereszturiensis”.­ Arra a megállapításra jutottam, hogy Rákos­keresztúron sokkal többen laktak, mint az az összeírásokból kitűnik. Vagy olya­nok vol­tak, akik csak 1743-ban kerültek be az ös­sze­írásba. Így adódik egy Bartók Já­nos nevű egyén (valószínűleg egyik ősöm), aki benő­sült - valószínű­leg Aszódról - a rákos­ke­resztúri Tóth csa­ládba. Ezután az összes bejegyzésekben Tóth-Bartók né­ven szerepel. Mindezekből ismételten levonhatjuk azt a következtetést, hogy Rákoskeresztúron már 1725 körül szer­vezett község működött, volt bírája, 4 esküdtje és jegyzője (l8l0-ig a ta­nító!). A község tovább fejlődik és kezdi elveszteni magyar jellegét; egészen a né­metség be­telepü­léséig erősen szláv hatás alá ke­rül és a századfordulón már a szláv (tót) lakosság (ezt csak az evangélikusságra értem) kb. 4:1-hez, felülmúlja az ide te­lepedett németséget. Ezek­nek a betelepüléséről külön szólunk! Rendszeresen folynak az összeírások és ezek sok mindenre ki­terjednek. Egyre ponto­sab­bak. Így már azt is közlik, hogy hány tagból - felnőttből - áll a család; részletesen leírja az ál­latállományt; gabonanem szerint a ve­téste­rületet. Egyre újabb és újabb nevek kerülnek az össze­írásba. Példának okáért 1732-­ben: Tóth And­rás, - Ki­rály Mátyás albírák. Pakos István, Tóth Barabás, Pusztay József, Bucsánszky Márton, Mártony Éliás, Viszkok György, Vida István, Gácsi Pál, Kincses Jakab, Haj­csár Já­nos, Bohat Pál, Laka­tos Mátyás, Binszky Já­nos és István, Varga János... Az 1740-41-es összeírás viszont megint a lete­lepültek nagymérvű kicserélődé­sét mu­tatta. Az összeírás 31 családot sorol fel. Amikor egy-egy család eltávozott a községből, annak he­lyét új telepesek töl­tötték be. Az előző összeírottak kö­zül csak l0 család tartotta meg földjeit. A többiek helyére új telepesek érkez­tek. (Íme a tétel iga­zolása: az ország mozgás­ban volt) Az új jövevények egy része magyar nevű - jó ré­szük el is távozott innen - más ré­sze szlovák nevű és nyelvű, akiknek utódai ma is itt élnek Rákoskeresztúron. Új jövevények: Bires (Béres) András, Bollo György, Bolok István, Bujdos Já­nos, Cserny György, Galiba András, Kis Pál, Kovács György (utódai itt élnek számo­san), Kucsera Mihály, Kucsera András; Légrady András, Mikla György, Stricskó András, Szabó Ádám, Szabó János, Vida János. Megjelent a község­ben az első mészáros: Újvári András személyé­ben, Duponya János iccés, aki nyil­vánvalóan Podmaniczky János borát mérte. A földes-úr­nak két malma is van a községben. Eb­ben az évben a bíró Kincses Jakab, a két albíró pedig Homolya András és Homolya György . Meg lehet azt is jegyezni, hogy az összeírás pontatlanságot mutat. Általában a század első felében tartott 3 összeírás állandóan 30 körüli családot mutat. De van, aki nem sze­repel mind a három összeírás­ban, holott biztosan itt lakott. Példának okáért a Bartó­kok (jelen iás szerzőjének ősei) a cinkotai evangélikus egyház anya­könyvei szerint már 1731-ben itt laktak, mégis csak az 1743-i összeírásban sze­repeltek először. A tör­zsö­kös jobbágy­családból kimaradtak a Szebelédiek, pedig utódai ma is itt élnek kö­zöttünk! Az 1743-as összeírásban 7 új család szere­pel. Éspedig: Bakos János, Bartók János, Bollok György, Bothos György, Bucsánszky Pál, Du­dás György, Dudás Ist­ván, Földvárszky Já­nos, Görbe Mi­hály, Gulyás Já­nos, Gyogyel András, Hamkó György, Kovalcsik János, Ko­vács Márton, Krasznik Má­tyás, Matus Já­nos és Zimovárnyi Mátyás. A ma is élő utódokból megállapítható, hogy vegyesen voltak katolikusok és evangéli­ku­sok. A település helye érdekesen, a kastélytól ke­letre, a Jászberényi út jobb oldala volt (Ta­bán). Ta­bán a legutolsó időkig is a katolikus egyház híveinek lakóhelye volt! Az 1740-50 években a kastélytól ugyancsak keletre, de a Jászberényi út két oldalára is jutott a betelepülőkből. Az ún. “tót“-falu javarészt az evangélikus családoknak jutott, de voltak benne beékel­ten római katolikus csa­ládok is, különösen a déli oldalon. A rétek felőli oldalon a 90 %-ban evangélikus lakosság a későbbi fej­lődés fo­lyamán virágzó kiskert kultúrát fejlesz­tett ki a Rákos-patak felé húzódó nedves rétekbe futó kertjei­ben! (Ezen az oldalon laktak a Kovács és Bartók családok is, akik Aszódról jöttek Keresztúrra a hagyományok szerint!) Bartók János szerint, aki mint apám maga is, kutatója volt a településtörténet­nek, úgy látta, hogy ezzel az 1743-as összeírással Rá­koskeresztúr megtelepítésének má­sodik idő­szaka befeje­ződött. Ezután már csak szórvá­nyos betelepülés volt, és ennek megfelelően összeírás is. 1757-ben 44 család volt fel­véve, de ezek csak a magyar és szlovák családokat foglalták magukba - a németek nélkül. Ez az összeírás is a ha­talmas ván­dorlást és betele­pülést mutatta. Az előző összeírásokból csak l6-an ke­rültek bele; 28 család új telepes volt. Összeírása szerint 56 volna a jobbágyok száma; 6 a külsőségekkel bíró és 2 az ilyen­nel nem bíró zsellérek száma. Az 1760-as évi összeírás ugrásszerű emelke­dést mutat mind a telepesek száma, mind a vagyoni állapota tekintetében. A ma­gyar és tót telepesek száma Kin­cses Jakab bíróval, Stricskó Jakab és Jónás Mihály albírákkal együtt 55 volt. Ezek között 38 volt a job­bágy, l0 olyan zsellér, akinek vagyona is volt, 7 pedig olyan, aki­nek semmije sem volt. Az 1757-es összeírásból 27 és 28 új ke­rült bele az új össze­írásba: Az újak: Bartók István, Be­nedek András, Bolyák István, Cserni Már­ton, Gácsi Márton, Guzicska Ádám, Hegedűs Márton, Karminás Márton, Konstra (ma Kustra) György, Krenák (ma Grnáknak ír­ják), Lajtos István, Légrady Jó­zsef, Mogloczky György, Oláh Simon; Potocska János, Pupek János, Szekeres Já­nos, Szöllősy And­rás Turcsány (ma Turcsan) András, Vida Ádám, Zaletny (ma Záletnyik) Tamás, Zsák (ma Zsjak) András, Bieli (ma Bjelik) György, Smeli Mihály (eltávozott Ke­resztúrról) Szlezák György, Vistrai And­rás és Spita Ja­kab. (E kettő elment Ke­resztúr­ról). A fel­so­roltak közül 8 evangéli­kus, 5 római katolikus volt. A többiek nem maradtak Rákos­ke­resztúron. Vallá­sukat nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy honnan jöttek és a cinkotai anya­könyvek sem adnak semmi felvilágosí­tást. Az azonban bizonyos - mint említet­tem volt -, hogy a Podmaniczkyak Aszódról, Pest és Nógrád megyei birtokaik­ról küldtek ide telepe­seket. Szőlő­munkáso­kat és jobbágyo­kat Aszód­ról. Egészen bizo­nyosnak látszik, hogy a Nógrádra is kiter­jedő Podmaniczky-birtok is adott ide telepe­seket (Heréd, Dengeleg). Ilyen jelentéseket olvashatunk ide­vágó művekben: Nóg­rádból ereszked­tek le, de hogy honnan és mikor, azt nem tud­hatjuk. Mikszáth Kál­mán egy ked­ves elbeszé­lésében lejegyez egy nógrádi szlovák dalocs­kát. Ugyanezt a dalocskát (al­tatódal) éne­kelték Rákoskeresztúron is a tót nagymamák. A XVIII. század második felére esik az ún. Úrbérrendezés. Erre azért volt szükség, mert Mária Terézia a fenyegető porosz hatalom­mal szemben állandó had­sereg létrehozásán fáradozott. Ehhez pedig pénz kellett. A ne­messég az 1764. évi országgyűlésen tiltako­zott adó­val való megrovása ellen. Ki fizet­hetett: a jobbágy. Vi­szont Mária Terézia se­gíteni akart a job­bágyság helyzetén azzal, hogy a nemesség és jobbágyaik között a vi­szonyt törvényesen ren­dezi. Ez a rendezés történt az “úrbér­rendezéssel”. Minden kö­zösség (község) külön-külön megegyezett földes urá­val/uraival, és ez az egyezség fog­lalta magában kölcsönösen jogaikat és köte­lessé­geiket. Az urbarium elkészítését megelőzte egy ös­szeírás, mely 9- pontos kérdésre adott fe­le­letet, A ke­resztúri összeírás, illetve a 9 pontra adott válasz a Pest Megyei Levéltár­ban meg­maradt. Így következik: Urbariumunk nincsen, és nem is emléttyük, hogy valaha hely­ségünknek urbariuma lett volna. Mostani adóinkat ab anno 1752. bévett szo­kás szerént mind ekkoráig állandó­képpen (mint alul kö­vetkezik) fizettyük. Annak előtte pediglen néhai tek., nem­zetes és vitéz1ő Podmaniczky János úr ideiben, in anno 1727. tett contractusunk mellett egész 1752-ik esztendőig állandóképpen füzettük, melly contractusunk szerént való adónk is akkori­ban ebbül álló volt, tudniillik: minden egy egész ház helyes eszten­denként kész pénzt 5 ft-okat, fél helyes 2 ft-ot 50 d-t, zsellér pedig egy ft-ot 25 d-t füze­tet. Ezen adónk azomban terhes lévén, hogy azt könnyebben ki füzethessük, az pénz­beli adónk relaxáltattván résziben, a helyet l00 p. mérő alá való szántásra közönségesen esztendőn­ként köte­leztük ma­gunkat. A mint már föllül mondottuk, mostani adóin­kat 1752-ik esztendőtül fogvást bé vett szo­kásból füzetvén, esztendőnként adunk edgy egész ház-helytül censusképpen 3 ft-ot, fél ház­helytül 1 f t-ot, 5o d-t, fertályosok vagyis zsellérek 75 pénzt adnak. Culinárékat esztendőnként edgy egész ház helyes ád: csirkét nr. 3, ludat nr. l, tojást nr 20, vajat itzét nr. 2; fél helyes: csirkét 3, to­jást l0, vajat itzét l; fertályos csirkét 2, tojást nr. 5, vajat fél-itzét. És ezekbül áll mindennemű kész pénzbéli és naturálébúl. való adónk. helységünk beneficiuma: Vagyon fél esztendeig helységünk számára minden pénz nélkül bor-kocsma, mellynek jövedelmét közszükségünkre fordéttyuk. Tek., uraságunk engedelmébül minden árenda nélkül vagyon hely­ségünk számára edgy vízi malmunk, mellynek esztendőbeli jöve­delmit hasonló­képpen köz-szüksé­günkre, kivált pediglen quártélyosoknak tartá­sára fordéttyuk. Minden esztendőben edgy köz-földet helysé­günk számára tek. ura­ságunk engedelmibül szántván, abban 31 p. mérő vető mégyen, mellynek haszna közszüksé­gek­re fordéttatik, Helységiünk számára vagyon edgy köz-ré­tünk, mellyen esztendőn­ként l4. szekér széna jó nedves időben meg teremvén, aztat hely­ségünk szükségére fordéttyuk. Hatá­runkban uraságunk engedelmébül edgy köz-erdőcskénk va­gyon, mellyet parantsolattyábul uraságunknak tilalomban tarttván, abbul egye­dül helységünk szá­mára, úgymint quártélyosoknak szükségire és más afféle köz szükségekre szabad fát vágnunk. Tek, uraságunk jó-voltábúl minden füzetés nélkül az mészár­szék­nek három rész esz­ten­dőbeli jövedelmét bírjuk, mellytül is eszten­dőnként különösen helységünk számára az mészáros 18 ft-okat fü­zet be; aztat is köz-szüksé­günkre fordéttyuk. Határunkban mind vonyó, mind pediglen he­verő marháinknak elég­séges pascuumjuk va­gyon. Szőlő-hegyünk lévén határunkban, azon többnyire majd minden Iakosnak szóleje va­gyon, és abban annak ideiben alkalmas bor te­remvén, segéltyük magunkat, Határossak lévén Pest városával, beneficiu­munknak mondhattyuk hogy ottan lévő piarczon a micskénk vagyon, maga follyó árrán el adhattyuk. Ottan lévő eő felsége só-házához Szegedrül, a midönn időt vehe­tünk, pén­zért sót hordunk. Nem különben pesti határban lévő szőlőknek miveltetésére is, kivált akik szegé­nyebbek vagyunk, jár­ván, azzal is segéltyük magun­kat. Házaknak fejérítésire határunkban kivált­képpen jó agyag lévén, aztat más helysé­gekre hordván, fáért, hamuért cserébe adgyuk és avval is magunkat segélttyük. Fogyatkozása határunknak az, hogy sovány, homokoss. És ­különös erdőcs­kénk (mellytül elégsé­ges fütelékünk lehettne) nincsen, - Ezen kívül Rákus-vize hatá­runkon által follyván, nagy áradásnak idein némelly esz­tendőkben szénáinkban kárt szokott okozni., és az ki önttvén, sásos és csátélyos szénát termeszt egy darabján rétünkek. Három vetőre lévén szántó-földjeink, minden vetőben edgy egész ház helyes gazdának 6 darab földgye vagyon, melly darabokban őszveséggel mind a három vetőben 72 p. mé­rőt edgy egész ház helyes gazda el vethet; úgy hasonlóképpen fél helyessek és a proportione fertályossok négyen an­nyit, mint edgy egész ház-helyes, ell vethetnek. Réttyeink három nyilasban lévén föl osztva, azokon jó ned­ves esztendőben egy egész ház helyesnek hat szekér szénája szokott megte­remni, úgy a proportione fél helyesseknek is és fertályosoknak szintén annyi. Sarjút, mi­dőn száraz idő va­gyon, szoktunk réttyeinken ka­szálni; a midőn pediglen nedves idő va­gyon, azt a víz miatt tellyességgal nem használhattyuk, mivel a mit kaszálnánk is, azt a víz miatt e szénának nem tehettyük. 6. Robottánknak bizonyos napi számát nem tudgyuk, minthogy ekkoráig az robottáinknak szabott napja nem volt. Ha­nem szükségéhez képest tek. urasá­gunknak Pestre holmi naturá­lékkal egykor-máskor, úgy nemkülömben Aszódra is fuvarozá­sokat tettünk. A mi­dőn épületek tek. uraságunktul tétetet­tek, azokra szükséges fa-materialékat az Dunárul hol ide, hol pediglen Aszódra vit­tünk.

Határunkban 1évő tek. uraságunknak a ma­jorság földgyeit szántván, azokat minden szántásnak al­kalmatosságával 3 nap által szántyuk és negyedik nap bé vettyük. Azakban termett gabonát, robottként arattván, 2-3 nap föl arattyuk és edgy nap bé hordgyuk. Mindennemű munkát pediglen, amellyel elő­számláltunk, annyi marhával végez­zük, a mennyivel ma­gunknak a munkát tesszük, sőt kevesebbel is gyakortább szoktuk végezni, Az menetel és vissza jöve­tel a föllül mondot okbul ekkoráig robottban nem számláltatott. 7 Helységünk curiális lévén, ekkoráig őszi és tavaszi ga­bonábul, borbul, báránybul, méhbűl hetedet adtunk, és az szerént más curiális helységek is ezen nemes Pest várme­gyében a hetedet szokták adni. Az adóinkat már föllül meg mondottuk. Ajándékot annak előtte új-esztendő napra edgy borjút vagy a helyet edgy körmöczi ara­nyat szoktunk adni., most pediglen edgy esztezdőtül fogvást hely­ségünk tek, urasá­gunk kö­zött 5 részre föll osztattván, semminű ajándékot sem kész pénzben, sem pedig más ter­mésekben nem adunk. Puszta ház-hely nincsen helységünkben, sőtt inkább ekko­ráig szaporodásunk voltt. Örökös jobbágyok vagyunk minnyájan.”

(Wellmann Imre “A parasztság sorsa Pest me­gyében 200 érvel ezelőtt tulajdon vallomás­árak tükrében, Magyar Mezőgazda­sági Múzeum 1967. Franklin Nyomda).

A megyei bizottság elkészítette a rákoske­resztúri úrbéri rendezést és azt a megye 1770 már­cius 20-án tartott közgyűlésén elfo­gadta. Az úrbéri rendezés tabellájából kitűnik, hogy Rákoske­resztúron akkor l03 tele­pes (ebben benne vannak a németek is) és pedig 58 job­bágy és 5 zsel­lér lakott, Hozzávéve a nap­számoso­kat, urasági cseléde­ket, egyéb fog­lalkozásúakat, kb. 50 családot, a község összlakosságát 680-850 lé­lekre kell becsül­nünk. Ez a becslés jó, mert a Jó­zsef-féle 1784-85-ös összeírás ide­jén l029 fő volt az össz-la­kosság, az Országos Levéltárban lel­hető Acta generalia 4772/1785 sz. Pest me­gyei adatok szerint. Az eddig említett adatokból nem de­rül ki: hogy a telepesek alkottak-e valami­lyen val­lási szerve­zetet! A cinkotai lelkészek nem ve­zet­tek „naplókat” (anyakönyveket). Ezt a mun­kát Apostoli András Cinkota negyedik lel­késze kezdte el 1725-től. Hogy voltak a te­le­pesek kö­zött evangélikusok az abból. is ért­hető, hogy akkor a földes úr Osztroluczky Já­nos volt, aki evan­gélikus volt, Az Aszódon lakó Podmaniczkyak is evangélikusok vol­tak. Erről tanúskodik, hogy t. i. voltak evan­géli­kusok a telepesek között - az a körül­mény is, hogy III. Károly or­száglása alatt a cinkotai lel­kész minden további nél­kül át­járt Rákoske­resztúrra szolgálni! Igaz, hogy a katolikusok részére - akik csak az első világháború után lettek anyaegy­ház! - már 1740-ben építettek templomot, de mel­lettük s cinkotai anyaköny­vek szerint 1742-ig 45 evangélikus csa­lád élt. Itt kell feljegyeznem, hogy a keresztúri evan­gélikusok és az ecseri, illetve csabai plé­bá­nos között ellentét támadt a jurisdictio kérdésé­ben, ezzel kapcsolatban a stóla és pár­bér fize­tés kérdésében. Ez olyan komoly ügy, hogy ezzel a kérdéssel külön foglalko­zunk. Schingler János cinkotai evangélikus­lelkész pere és a gyülekezet pere ez a katoli­kus erő­szakkal. és a bécsi kama­rilla erősza­kosságá­val szemben. E miatt - saj­nos - a be­költözött német telepesek jó része eltá­vo­zott, főleg Er­délybe, ahol úgy gondolta, szabadon gya­ko­rolhatja vallását, (lásd: “A rákoscsabai plébá­nos és a cinkotai evangélikus minister nagy pere” című fejezetet!) Itt csak annyit, hogy a per sze­rint a cinkotai evangélikus lelkész nem szolgálhatott Rákoskeresztúron és a rákoske­resztúri evangé­likusok a csabai plébános jog­hatósága alá tartoztak. 178l-ben II. József kiadta a Türelmi. Rende­letet. Ezzel megváltozott az élet egyházi szempontból Rákoskeresztúron is. Az evangé­likusok most már építhettek ma­guk­nak imaházat, emelhettek iskolát, választ­hattak tanítót is. (Lásd: az Evangélikus Is­kola története című fejeze­tet). 1783-ban épült is iskolaterem. Ezért joggal számíthat­juk az 1945-ben már 7 tanerős evangélikus is­kola alapítási esztendejé­nek az 1783 évet.

Legyen még szó Keresztúr földesurairól is. I. Osztroluczky Judit I. Podmaniczky János özvegye, Igazságos, keménykezű ura­ság volt. Halála után 5 gyermeke örökölte a ke­resztúri birtokot. II. Podmaniczky János, Podmaniczky Sán­dor, Orczy Lőrincné Podmaniczky Ju­dit, Beleznay Miklósné Podmaniczky Anna Má­ria és Bujanovszky Elek Silviusné Podmaniczky. Erzsébet. A kastély és a kertje Bujanovszkynéé lett. Ő volt legto­vább öz­vegy édesanyja mellett. Podmaniczky János II. és Podmaniczky.Sándor Aszódon éltek. Ezután komplikáltan osztódott a birtok az öt örökös között. Lényeges az, hogy Bujanovszky és felesége volt a tényleges itt-lakó és itt gazdálkodó földes úr! Bujanovszky katonatiszt létére nagyszerű gazda volt. Tanította népét gazdálkodni. Be­vezette a burgonya termelést; az alsó-parkot ő telepítette; a lápos, mocsa­ras Rá­kos-völ­gyet víztelenítette; melegházi virágok ter­mesztésével is foglalkozott. Halála után fele­sége férje emlékének ápolásában keresett vi­gasz­talást s minden gondját ezután a kereszt­úri evangélikus temp­lom, felépítésére s az anyaegyház megszerve­zésére fordította

Társoldalak
Dr. Bartók Albert: Előtörténet
Dr. Bartók Albert: Németek betelepülése a keresztúri evangélikus gyülekezetbe
Dr. Bartók Albert: A rákoscsabai plébános és a cinkotai evangélikus minister nagy pere. Keresztúri vallási viszonyok 1770-80. években
Dr. Bartók Albert: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház megalakulása és története. XX. század
Dr. Bartók Albert: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház megalakulása és törté­nete. XIX. század
Dr. Kósa Pál: Az evangélikus iskola története
Dr. Kósa Pál: Az egyház élete. Belső történet
Dr. Kósa Pál: A fiókegyházak története
Dr. Kósa Pál: A rákoskeresztúri templom építése
Kósa László: Az egyház története 1974. szeptember 1-től 1984. május 1-ig
A gyülekezetben szolgált lelkészek életrajza
GYÜLEKEZETBEN SZOLGÁLÓ FELÜGYELŐK
A Rákoskeresztúr Község összes lakóinak száma az állami népszámlálás szerint
Dr. Bartók ALbert: Keresztúr a XVIII. században
Jegyzetek
Utószó
 
Képek

Mányoki Ádám: Báró Podmaniczky I. János felesége Osztroluczky Judit
Báró Podmaniczky László
Podmanin hegy
Rákoskeresztúr pecsétje 1736-ból
Mányoki Ádám: Báró Podmaniczky I. János
Báró Podmaniczky Lászlóné Radvánszky Karolina
Bojanovszky Elek Silviusné Podmaniczky. Erzsébet ajándéka: az Ó-templom. 1945-ben az újjáépítés láza végzett vele
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster