Dr. Bartók Albert: A magyarok és szlovákok települése
Az újratelepülés a község teljes pusztulása után a XVIII. század elejétől
A.) A magyarok és szlovákok települése
A benépesítés (közismert nevén az impopulatio) a bécsi kormány utasítására indult meg. Ezt a folyamatot, az akkor elég sűrűn tartott összeírások rögzítik, mely összeírások nemcsak a lakosság számáról, hanem a község történetéről is elárulnak jó néhány érdekes adatot, többek között azt is, hogy a lakosság az 1700-as évek elejétől magyar és szlovák összetételű volt (39). (Majd 1756-tól kezdve már németekkel is találkozunk, de a német telepítéseket külön fejezet tartalmazza).
Csak arró1 nem tudósítanak a források egyértelműen, hogy a szlovák telepesek honnan kerültek falunkba. Vannak azonban olyan tények és fennmaradt feljegyzések, amelyekből bizonyos következtetések levonhatók a kérdés megvilágítására.
Tudjuk, hogy Keresztúr Podmaniczky birtok, s a család birtokainak központja Aszód volt. Ismerjük Podmaniczky János apósának, Osztroluczky Jánosnak azt a levelét és ebből azt az intézkedését, amely szerint Tóth János nevű jobbágyát 30 évre felmenti összes jobbágykötelmei alól, mert 1703 körül sok jobbágyot telepített Osztroluczky birtokaira. A Podmaniczky-Osztroluczky birtokok főleg Nógrád vármegyében és a Felvidéken voltak, tehát e helységekbe érkeztek Tóth János által telepített jobbágyok. Ezekből kerülhettek egyesek Keresztúrra (40).
Ismerjük továbbá az aszódi evangélikus egyház 1724-ben kelt papi hiványát (41) - amely az elpusztult Podmaniczky - Vigyázó családi levéltárból véletlenül megmaradt - és amelyben oly nevekkel találkozunk, amelyek Keresztúron is előfordulnak, így ez is bizonyítja, hogy a Podmaniczkyak aszódi birtokáról települtek át egyesek Keresztúrra (42). A hivány 75 nevet sorol fel, az egyes nevek után az az összeg szerepel (5-l00 dénár), amellyel az illető az egyház terheihez hozzájárult. Ha e névsort a keresztúri összeírások névsorával összevetjük, meggyőződhetünk róla, hogy az 1726. év óta a keresztúri jobbágyok egy része (legalább 9 család) Aszódról jött (43).
A további bizonyíték lehetne a Podmaniczky család számadáskönyve (44), amelyből hitelt érdemlően arról értesülünk, hogy 1729-ben Aszódról küldtek Keresztúrra szőlőmunkásokat, ezenkívül hoztak Aszódról jobbágyokat is (46).
Mértékadó vélemény szerint falunk szlovák nyelvjárása, kiejtése és hanghordozása azonosnak volt mondható az aszódi és aszód-vidéki nyelvjárással (47).
De jöhettek egyes családok a Podmaniczkyak egyéb nógrádi birtokairól is. A már említett számadáskönyvben, 1734. év körül feljegyezték, hogy - a herédi és dengelegi asszonyoknak hány font kendert adtak ki megfonás céljából. Ebben a névsorban több olyan család szerepel (Matus, Zsiák, Turcsan), amelyek a későbbi keresztúri összeírásokban is előfordulnak. A Vida család nevével pedig Nógrád megye Kökényes falujában találkozunk 1746-ban (48).
A fentiek alapján majdnem biztosra vehető, hogy falunk szlovák lakói Aszódról, vagy Aszód közvetítésével Nógrád vármegyéből települtek át ide.
Az alábbi időpontokban tartott összeírások - egy kivételével - tartalmazzák Keresztúr adatait, a következők szerint:
Az 170l-1702. évi összeírás 11 telepes család ittlétéről informál bennünket, az 1703. évi 8 telepes családot, az 17l5. évi 8 jobbágy és 2 zsellér családot említ. Az 1720-as összeírásból Keresztúr kimaradt, mert curialis község volt (49-51). (A földesúr helyben lakott).
Az 1725: évi vármegyei összeírás. szerint a 15 család 26 felnőtt személyből állt. Az 1728. évi, 1732. évi, 1740-4l. évi és az 1743. évi összeírások 30 körüli családot említenek, míg az 1757. évi összeírás már 44 családról emlékezik meg a község lakóiként, ez utóbbi azonban az 17 56-ban telepített német lakosok adatait még nem tartalmazza (52-57).
Az 1730-as évekből igen érdekes gazdaság történeti adat, került elő a Pest Megyei Levéltárból. Ebben az időben zajlott Pest vármegye viszálya Pest városával, a pesti piacra hordott falusi élelmiszerek körül. A vita eldöntése céljából a vármegye elrendelte, hogy a Pest környéki falvak bírái írják össze, hogy 1733-36. években személy szerint kik jártak áruikkal a Pesti piacra, milyen árukat vittek eladásra és milyen összegű városi illetékez (kövezetvám, mérőpénz) fizettettek velük Pest városa pénztárába: Ez az összeírás teljes terjedelmében megmaradt a Pest Megyei Levéltárban és ebből megállapítható, hogy Keresztúr falu népe milyen áruféleségeket vitt a pesti piacokra, tehát mit termelt. Az összeírásból megállapíthatóan vittek Pestre árpát búzát, rozsot, zabot, kölest, füvet szénát, baromfit, sertést, bárányt, szarvasmarhát és lovat, A jelzett időben a lakosság l30 alkalommal kereste fel a pesti piacokat áruinak értékesítése céljából. Ennek az iratnak külön érdekessége, hogy a falu vezetőinek aláírásán kívül szerepel rajta piros viaszpecsét-lenyomat, címerrel. A címer rajza a következő: két lombos faág félkör alakban körülölel egy ekevasat és egy csoroszlyát. A címer körirata: Kerestur falu. Használatban volt 1736.évben (58).
Az 1758. évi kézművesek (a kor nyelvén taxalistások) összeírása 6 iparos-családról ad számot (59).
Az 1760. évi összeírás, a korábbiakkal szemben már bizonyos emelkedést mutat és 55 családot (27 régi és 28 új családot) említ (60). Itt már a német családokról is szó van, de erről - amint ezt már az előzőekben is érintettem - külön fejezetben lesz szó.
Ezek után próbáljuk meg summázni Keresztúr újra betelepítésének történetét a meglévő és fellelhető összeírások alapján.
Az 1720.évi, majd 1725. évi (domesticalis) megyei és 1728. évi országos összeírások mindegyikében szerepel Keresztúr. “Az ország népe állandó mozgásban volt és más Pest környéki községekben is nagyobb arányú települések történtek. Keresztúron nem volt rohamos település. Pár család volt csak a szaporulat s azok javarészt magyarok voltak. Azt kell tehát mondanunk, hogy az újratelepülés elsősorban magyar nemzetiségűek visszatelepülése volt, vagy pedig új családok - magyarok - települtek ide a XVIII. század első évtizedeiben. Ez derü1 ki az összeírásban szereplők neveiből:
Borlogh Pál, Légrádi János, Tótt János jobbágyok és Tótt István zsellér. Ugyanakkor eltávozott: Balogh Mihály az 1715. évi összeírás bírája, Fejes György, Kekény István, Szebelédi István (tót), Tótt Márton jobbágyok és Tótt György zsellér valamennyien (kivéve Szebelédi) magyar nevűek.
Ezek helyébe jöttek az 1725. évi összeírás alapján: Balogh István bíró, Csizmadia András albíró, Cserny János, Fehir János, Mészáros György, Moravcsik János, Szabó András és Lukács András jobbágyok; Moravcsik Tamás és Szóga István zsellérek.
Az 1728. évi összeírás szerint Balog János, Dudás István, Komár András, Moravszky János, Perinyi János és Szebelédi János jobbágyok és Dudás Mihály zsellér; akik közül Balog János örökös jobbágy, a többiek mind szabad költözködési jogga1 bírtak. Ide számíthatók: még: Szegedy, Hermann, Mészáros, Nagy, Erdélyi, Kollár és Zsihla családok, Ezek is jórészt magyarok voltak, Sokuknak leszármazottjai máig is itt élnek Keresztúron, illetve a XVII. kerületben. Legtöbben azonban eltűnnek Keresztúrról és az 1732.évi összeírásban már nem találkozunk a nevükkel.
Az 1725.évi domesticalis összeírás szerint a község 15 családból állt. Szerény kis községecske lehetett. A nevekből a nemzetiségükre következtethetünk, de vallásukra semmiképpen sem. Mivel azonban főleg a végleg itt maradó lakosság egy része a kastélytól keletre telepedett és katolikus volt, az ún.: tót faluban letelepedettek java része evangélikus volt, ebből arra is következtethetünk, hogy nem volt tudatos vallásszerinti telepítés. Talán az az igazság, hogy a Podmaniczky birtokokról - főleg Aszódról - telepedhettek ide úgy magyarok, mint szlávok (tótok). A szabadköltözködési jog pedig lehetővé tette a lakosság állandó változását legalább is a XVIII. században. A XIX. században a németek betelepülése és végleges itt maradása után a lakosság vallásilag és személyileg is stabilizálódik, egyház szerveződik stb...
Meg kell emlékeznem arról, hogy ebben az időszakban a Rákoskeresztúron magukat evangélikusoknak valló magyar és tót - később német - telepesek a cinkotai evangélikus egyházhoz tartoztak. Csak 1807-ben lesz önálló anyaegyházzá Keresztúr, Machula Gábor lelkésszel. Addig átjártak Cinkotára - ha jártak -, később a cinkotai lelkész jött olykor át Rákoskeresztúrra és valószínűleg az iskolában tartott istentiszteletet és csak az l800-ban megépült templom megléte után - amikor az evangélikus lakosság száma meghaladta az 500-at, gondoltak arra, hogy önállóvá legyen a leányegyház. És lett is. Ebben az időszakban a csabai, majd ecseri, majd pedig mind a két falu római katolikus plébánosával gyűlt meg a bajuk, mélyről külön fejezetben számolok be.
A cinkotai evangélikus egyházi anyakönyvekben nem sok minden bejegyzést találunk a XVIII. század első felében. Példának okáért 1726-ban az első rákoskeresztúri kereszteléssel találkozunk: “Primum baptizma ex Keresztúr”! A bejegyzés: Molnár János Katalin nevű leányára vonatkozik. Az egyik keresztapa: Mészáros András, a másik Varga Lukács! - A második rákoskeresztúri bejegyzés Bucsánszky Márton Ilona nevű leánya. A keresztszülők között szerepel: Tóth István, Mészáros András; a keresztanya csak ennyi: “notari uxor” a jegyző felesége. Ott szerepel még Balog Anna. Ez is magyar család. A harmadik rákoskeresztúri keresztelési bejegyzés: Fodor András fia: Tamás, aki nemes ember volt az. 1728. évi összeírás szerint.
Temetési bejegyzésnek elsőként ezt találjuk: “Január l0-én Fodor Mihály keresztúri lakost eltemettük”! Utána más tintával bejegyezve: “Primum funus Kereszturiensis”.
Arra a megállapításra jutottam, hogy Rákoskeresztúron sokkal többen laktak, mint az az összeírásokból kitűnik. Vagy olyanok voltak, akik csak 1743-ban kerültek be az összeírásba. Így adódik egy Bartók János nevű egyén (valószínűleg egyik ősöm), aki benősült - valószínűleg Aszódról - a rákoskeresztúri Tóth családba. Ezután az összes bejegyzésekben Tóth-Bartók néven szerepel.
Mindezekből ismételten levonhatjuk azt a következtetést, hogy Rákoskeresztúron már 1725 körül szervezett község működött, volt bírája, 4 esküdtje és jegyzője (l8l0-ig a tanító!).
A község tovább fejlődik és kezdi elveszteni magyar jellegét; egészen a németség betelepüléséig erősen szláv hatás alá kerül és a századfordulón már a szláv (tót) lakosság (ezt csak az evangélikusságra értem) kb. 4:1-hez, felülmúlja az ide telepedett németséget. Ezeknek a betelepüléséről külön szólunk!
Rendszeresen folynak az összeírások és ezek sok mindenre kiterjednek. Egyre pontosabbak. Így már azt is közlik, hogy hány tagból - felnőttből - áll a család; részletesen leírja az állatállományt; gabonanem szerint a vetésterületet.
Egyre újabb és újabb nevek kerülnek az összeírásba. Példának okáért 1732-ben: Tóth András, - Király Mátyás albírák. Pakos István, Tóth Barabás, Pusztay József, Bucsánszky Márton, Mártony Éliás, Viszkok György, Vida István, Gácsi Pál, Kincses Jakab, Hajcsár János, Bohat Pál, Lakatos Mátyás, Binszky János és István, Varga János...
Az 1740-41-es összeírás viszont megint a letelepültek nagymérvű kicserélődését mutatta. Az összeírás 31 családot sorol fel. Amikor egy-egy család eltávozott a községből, annak helyét új telepesek töltötték be. Az előző összeírottak közül csak l0 család tartotta meg földjeit. A többiek helyére új telepesek érkeztek. (Íme a tétel igazolása: az ország mozgásban volt) Az új jövevények egy része magyar nevű - jó részük el is távozott innen - más része szlovák nevű és nyelvű, akiknek utódai ma is itt élnek Rákoskeresztúron.
Új jövevények: Bires (Béres) András, Bollo György, Bolok István, Bujdos János, Cserny György, Galiba András, Kis Pál, Kovács György (utódai itt élnek számosan), Kucsera Mihály, Kucsera András; Légrady András, Mikla György, Stricskó András, Szabó Ádám, Szabó János, Vida János. Megjelent a községben az első mészáros: Újvári András személyében, Duponya János iccés, aki nyilvánvalóan Podmaniczky János borát mérte. A földes-úrnak két malma is van a községben. Ebben az évben a bíró Kincses Jakab, a két albíró pedig Homolya András és Homolya György .
Meg lehet azt is jegyezni, hogy az összeírás pontatlanságot mutat. Általában a század első felében tartott 3 összeírás állandóan 30 körüli családot mutat. De van, aki nem szerepel mind a három összeírásban, holott biztosan itt lakott. Példának okáért a Bartókok (jelen iás szerzőjének ősei) a cinkotai evangélikus egyház anyakönyvei szerint már 1731-ben itt laktak, mégis csak az 1743-i összeírásban szerepeltek először. A törzsökös jobbágycsaládból kimaradtak a Szebelédiek, pedig utódai ma is itt élnek közöttünk!
Az 1743-as összeírásban 7 új család szerepel. Éspedig: Bakos János, Bartók János, Bollok György, Bothos György, Bucsánszky Pál, Dudás György, Dudás István, Földvárszky János, Görbe Mihály, Gulyás János, Gyogyel András, Hamkó György, Kovalcsik János, Kovács Márton, Krasznik Mátyás, Matus János és Zimovárnyi Mátyás.
A ma is élő utódokból megállapítható, hogy vegyesen voltak katolikusok és evangélikusok.
A település helye érdekesen, a kastélytól keletre, a Jászberényi út jobb oldala volt (Tabán). Tabán a legutolsó időkig is a katolikus egyház híveinek lakóhelye volt!
Az 1740-50 években a kastélytól ugyancsak keletre, de a Jászberényi út két oldalára is jutott a betelepülőkből.
Az ún. “tót“-falu javarészt az evangélikus családoknak jutott, de voltak benne beékelten római katolikus családok is, különösen a déli oldalon. A rétek felőli oldalon a 90 %-ban evangélikus lakosság a későbbi fejlődés folyamán virágzó kiskert kultúrát fejlesztett ki a Rákos-patak felé húzódó nedves rétekbe futó kertjeiben! (Ezen az oldalon laktak a Kovács és Bartók családok is, akik Aszódról jöttek Keresztúrra a hagyományok szerint!)
Bartók János szerint, aki mint apám maga is, kutatója volt a településtörténetnek, úgy látta, hogy ezzel az 1743-as összeírással Rákoskeresztúr megtelepítésének második időszaka befejeződött. Ezután már csak szórványos betelepülés volt, és ennek megfelelően összeírás is. 1757-ben 44 család volt felvéve, de ezek csak a magyar és szlovák családokat foglalták magukba - a németek nélkül. Ez az összeírás is a hatalmas vándorlást és betelepülést mutatta. Az előző összeírásokból csak l6-an kerültek bele; 28 család új telepes volt. Összeírása szerint 56 volna a jobbágyok száma; 6 a külsőségekkel bíró és 2 az ilyennel nem bíró zsellérek száma.
Az 1760-as évi összeírás ugrásszerű emelkedést mutat mind a telepesek száma, mind a vagyoni állapota tekintetében. A magyar és tót telepesek száma Kincses Jakab bíróval, Stricskó Jakab és Jónás Mihály albírákkal együtt 55 volt. Ezek között 38 volt a jobbágy, l0 olyan zsellér, akinek vagyona is volt, 7 pedig olyan, akinek semmije sem volt. Az 1757-es összeírásból 27 és 28 új került bele az új összeírásba: Az újak: Bartók István, Benedek András, Bolyák István, Cserni Márton, Gácsi Márton, Guzicska Ádám, Hegedűs Márton, Karminás Márton, Konstra (ma Kustra) György, Krenák (ma Grnáknak írják), Lajtos István, Légrady József, Mogloczky György, Oláh Simon; Potocska János, Pupek János, Szekeres János, Szöllősy András Turcsány (ma Turcsan) András, Vida Ádám, Zaletny (ma Záletnyik) Tamás, Zsák (ma Zsjak) András, Bieli (ma Bjelik) György, Smeli Mihály (eltávozott Keresztúrról) Szlezák György, Vistrai András és Spita Jakab. (E kettő elment Keresztúrról). A felsoroltak közül 8 evangélikus, 5 római katolikus volt. A többiek nem maradtak Rákoskeresztúron. Vallásukat nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy honnan jöttek és a cinkotai anyakönyvek sem adnak semmi felvilágosítást. Az azonban bizonyos - mint említettem volt -, hogy a Podmaniczkyak Aszódról, Pest és Nógrád megyei birtokaikról küldtek ide telepeseket. Szőlőmunkásokat és jobbágyokat Aszódról. Egészen bizonyosnak látszik, hogy a Nógrádra is kiterjedő Podmaniczky-birtok is adott ide telepeseket (Heréd, Dengeleg). Ilyen jelentéseket olvashatunk idevágó művekben: Nógrádból ereszkedtek le, de hogy honnan és mikor, azt nem tudhatjuk. Mikszáth Kálmán egy kedves elbeszélésében lejegyez egy nógrádi szlovák dalocskát. Ugyanezt a dalocskát (altatódal) énekelték Rákoskeresztúron is a tót nagymamák.
A XVIII. század második felére esik az ún. Úrbérrendezés. Erre azért volt szükség, mert Mária Terézia a fenyegető porosz hatalommal szemben állandó hadsereg létrehozásán fáradozott. Ehhez pedig pénz kellett. A nemesség az 1764. évi országgyűlésen tiltakozott adóval való megrovása ellen. Ki fizethetett: a jobbágy. Viszont Mária Terézia segíteni akart a jobbágyság helyzetén azzal, hogy a nemesség és jobbágyaik között a viszonyt törvényesen rendezi. Ez a rendezés történt az “úrbérrendezéssel”. Minden közösség (község) külön-külön megegyezett földes urával/uraival, és ez az egyezség foglalta magában kölcsönösen jogaikat és kötelességeiket.
Az urbarium elkészítését megelőzte egy összeírás, mely 9- pontos kérdésre adott feleletet, A keresztúri összeírás, illetve a 9 pontra adott válasz a Pest Megyei Levéltárban megmaradt. Így következik:
Urbariumunk nincsen, és nem is emléttyük, hogy valaha helységünknek urbariuma lett volna.
Mostani adóinkat ab anno 1752. bévett szokás szerént mind ekkoráig állandóképpen (mint alul következik) fizettyük. Annak előtte pediglen néhai tek., nemzetes és vitéz1ő Podmaniczky János úr ideiben, in anno 1727. tett contractusunk mellett egész 1752-ik esztendőig állandóképpen füzettük, melly contractusunk szerént való adónk is akkoriban ebbül álló volt, tudniillik: minden egy egész ház helyes esztendenként kész pénzt 5 ft-okat, fél helyes 2 ft-ot 50 d-t, zsellér pedig egy ft-ot 25 d-t füzetet. Ezen adónk azomban terhes lévén, hogy azt könnyebben ki füzethessük, az pénzbeli adónk relaxáltattván résziben, a helyet l00 p. mérő alá való szántásra közönségesen esztendőnként köteleztük magunkat.
A mint már föllül mondottuk, mostani adóinkat 1752-ik esztendőtül fogvást bé vett szokásból füzetvén, esztendőnként adunk edgy egész ház-helytül censusképpen 3 ft-ot, fél házhelytül 1 f t-ot, 5o d-t, fertályosok vagyis zsellérek 75 pénzt adnak.
Culinárékat esztendőnként edgy egész ház helyes ád: csirkét nr. 3, ludat nr. l, tojást nr 20, vajat itzét nr. 2; fél helyes: csirkét 3, tojást l0, vajat itzét l; fertályos csirkét 2, tojást nr. 5, vajat fél-itzét.
És ezekbül áll mindennemű kész pénzbéli és naturálébúl. való adónk.
helységünk beneficiuma:
Vagyon fél esztendeig helységünk számára minden pénz nélkül bor-kocsma, mellynek jövedelmét közszükségünkre fordéttyuk.
Tek., uraságunk engedelmébül minden árenda nélkül vagyon helységünk számára edgy vízi malmunk, mellynek esztendőbeli jövedelmit hasonlóképpen köz-szükségünkre, kivált pediglen quártélyosoknak tartására fordéttyuk.
Minden esztendőben edgy köz-földet helységünk számára tek. uraságunk engedelmibül szántván, abban 31 p. mérő vető mégyen, mellynek haszna közszükségekre fordéttatik,
Helységiünk számára vagyon edgy köz-rétünk, mellyen esztendőnként l4. szekér széna jó nedves időben meg teremvén, aztat helységünk szükségére fordéttyuk.
Határunkban uraságunk engedelmébül edgy köz-erdőcskénk vagyon, mellyet parantsolattyábul uraságunknak tilalomban tarttván, abbul egyedül helységünk számára, úgymint quártélyosoknak szükségire és más afféle köz szükségekre szabad fát vágnunk.
Tek, uraságunk jó-voltábúl minden füzetés nélkül az mészárszéknek három rész esztendőbeli jövedelmét bírjuk, mellytül is esztendőnként különösen helységünk számára az mészáros 18 ft-okat füzet be; aztat is köz-szükségünkre fordéttyuk.
Határunkban mind vonyó, mind pediglen heverő marháinknak elégséges pascuumjuk vagyon.
Szőlő-hegyünk lévén határunkban, azon többnyire majd minden Iakosnak szóleje vagyon, és abban annak ideiben alkalmas bor teremvén, segéltyük magunkat,
Határossak lévén Pest városával, beneficiumunknak mondhattyuk hogy ottan lévő piarczon a micskénk vagyon, maga follyó árrán el adhattyuk.
Ottan lévő eő felsége só-házához Szegedrül, a midönn időt vehetünk, pénzért sót hordunk.
Nem különben pesti határban lévő szőlőknek miveltetésére is, kivált akik szegényebbek vagyunk, járván, azzal is segéltyük magunkat.
Házaknak fejérítésire határunkban kiváltképpen jó agyag lévén, aztat más helységekre hordván, fáért, hamuért cserébe adgyuk és avval is magunkat segélttyük.
Fogyatkozása határunknak az, hogy sovány, homokoss. És különös erdőcskénk (mellytül elégséges fütelékünk lehettne) nincsen, - Ezen kívül Rákus-vize határunkon által follyván, nagy áradásnak idein némelly esztendőkben szénáinkban kárt szokott okozni., és az ki önttvén, sásos és csátélyos szénát termeszt egy darabján rétünkek.
Három vetőre lévén szántó-földjeink, minden vetőben edgy egész ház helyes gazdának 6 darab földgye vagyon, melly darabokban őszveséggel mind a három vetőben 72 p. mérőt edgy egész ház helyes gazda el vethet; úgy hasonlóképpen fél helyessek és a proportione fertályossok négyen annyit, mint edgy egész ház-helyes, ell vethetnek.
Réttyeink három nyilasban lévén föl osztva, azokon jó nedves esztendőben egy egész ház helyesnek hat szekér szénája szokott megteremni, úgy a proportione fél helyesseknek is és fertályosoknak szintén annyi. Sarjút, midőn száraz idő vagyon, szoktunk réttyeinken kaszálni; a midőn pediglen nedves idő vagyon, azt a víz miatt tellyességgal nem használhattyuk, mivel a mit kaszálnánk is, azt a víz miatt e szénának nem tehettyük.
6. Robottánknak bizonyos napi számát nem tudgyuk, minthogy ekkoráig az robottáinknak szabott napja nem volt. Hanem szükségéhez képest tek. uraságunknak Pestre holmi naturálékkal egykor-máskor, úgy nemkülömben Aszódra is fuvarozásokat tettünk. A midőn épületek tek. uraságunktul tétetettek, azokra szükséges fa-materialékat az Dunárul hol ide, hol pediglen Aszódra vittünk.
Határunkban 1évő tek. uraságunknak a majorság földgyeit szántván, azokat minden szántásnak alkalmatosságával 3 nap által szántyuk és negyedik nap bé vettyük. Azakban termett gabonát, robottként arattván, 2-3 nap föl arattyuk és edgy nap bé hordgyuk.
Mindennemű munkát pediglen, amellyel előszámláltunk, annyi marhával végezzük, a mennyivel magunknak a munkát tesszük, sőt kevesebbel is gyakortább szoktuk végezni, Az menetel és vissza jövetel a föllül mondot okbul ekkoráig robottban nem számláltatott.
7 Helységünk curiális lévén, ekkoráig őszi és tavaszi gabonábul, borbul, báránybul, méhbűl hetedet adtunk, és az szerént más curiális helységek is ezen nemes Pest vármegyében a hetedet szokták adni.
Az adóinkat már föllül meg mondottuk.
Ajándékot annak előtte új-esztendő napra edgy borjút vagy a helyet edgy körmöczi aranyat szoktunk adni., most pediglen edgy esztezdőtül fogvást helységünk tek, uraságunk között 5 részre föll osztattván, semminű ajándékot sem kész pénzben, sem pedig más termésekben nem adunk.
Puszta ház-hely nincsen helységünkben, sőtt inkább ekkoráig szaporodásunk voltt.
Örökös jobbágyok vagyunk minnyájan.”
(Wellmann Imre “A parasztság sorsa Pest megyében 200 érvel ezelőtt tulajdon vallomásárak tükrében, Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1967. Franklin Nyomda).
A megyei bizottság elkészítette a rákoskeresztúri úrbéri rendezést és azt a megye 1770 március 20-án tartott közgyűlésén elfogadta. Az úrbéri rendezés tabellájából kitűnik, hogy Rákoskeresztúron akkor l03 telepes (ebben benne vannak a németek is) és pedig 58 jobbágy és 5 zsellér lakott, Hozzávéve a napszámosokat, urasági cselédeket, egyéb foglalkozásúakat, kb. 50 családot, a község összlakosságát 680-850 lélekre kell becsülnünk. Ez a becslés jó, mert a József-féle 1784-85-ös összeírás idején l029 fő volt az össz-lakosság, az Országos Levéltárban lelhető Acta generalia 4772/1785 sz. Pest megyei adatok szerint.
Az eddig említett adatokból nem derül ki: hogy a telepesek alkottak-e valamilyen vallási szervezetet! A cinkotai lelkészek nem vezettek „naplókat” (anyakönyveket). Ezt a munkát Apostoli András Cinkota negyedik lelkésze kezdte el 1725-től. Hogy voltak a telepesek között evangélikusok az abból. is érthető, hogy akkor a földes úr Osztroluczky János volt, aki evangélikus volt, Az Aszódon lakó Podmaniczkyak is evangélikusok voltak. Erről tanúskodik, hogy t. i. voltak evangélikusok a telepesek között - az a körülmény is, hogy III. Károly országlása alatt a cinkotai lelkész minden további nélkül átjárt Rákoskeresztúrra szolgálni!
Igaz, hogy a katolikusok részére - akik csak az első világháború után lettek anyaegyház! - már 1740-ben építettek templomot, de mellettük s cinkotai anyakönyvek szerint 1742-ig 45 evangélikus család élt.
Itt kell feljegyeznem, hogy a keresztúri evangélikusok és az ecseri, illetve csabai plébános között ellentét támadt a jurisdictio kérdésében, ezzel kapcsolatban a stóla és párbér fizetés kérdésében. Ez olyan komoly ügy, hogy ezzel a kérdéssel külön foglalkozunk. Schingler János cinkotai evangélikuslelkész pere és a gyülekezet pere ez a katolikus erőszakkal. és a bécsi kamarilla erőszakosságával szemben. E miatt - sajnos - a beköltözött német telepesek jó része eltávozott, főleg Erdélybe, ahol úgy gondolta, szabadon gyakorolhatja vallását, (lásd: “A rákoscsabai plébános és a cinkotai evangélikus minister nagy pere” című fejezetet!) Itt csak annyit, hogy a per szerint a cinkotai evangélikus lelkész nem szolgálhatott Rákoskeresztúron és a rákoskeresztúri evangélikusok a csabai plébános joghatósága alá tartoztak.
178l-ben II. József kiadta a Türelmi. Rendeletet. Ezzel megváltozott az élet egyházi szempontból Rákoskeresztúron is. Az evangélikusok most már építhettek maguknak imaházat, emelhettek iskolát, választhattak tanítót is. (Lásd: az Evangélikus Iskola története című fejezetet). 1783-ban épült is iskolaterem. Ezért joggal számíthatjuk az 1945-ben már 7 tanerős evangélikus iskola alapítási esztendejének az 1783 évet.
Legyen még szó Keresztúr földesurairól is.
I. Osztroluczky Judit I. Podmaniczky János özvegye, Igazságos, keménykezű uraság volt. Halála után 5 gyermeke örökölte a keresztúri birtokot.
II. Podmaniczky János, Podmaniczky Sándor, Orczy Lőrincné Podmaniczky Judit, Beleznay Miklósné Podmaniczky Anna Mária és Bujanovszky Elek Silviusné Podmaniczky. Erzsébet. A kastély és a kertje Bujanovszkynéé lett. Ő volt legtovább özvegy édesanyja mellett. Podmaniczky János II. és Podmaniczky.Sándor Aszódon éltek.
Ezután komplikáltan osztódott a birtok az öt örökös között. Lényeges az, hogy Bujanovszky és felesége volt a tényleges itt-lakó és itt gazdálkodó földes úr! Bujanovszky katonatiszt létére nagyszerű gazda volt. Tanította népét gazdálkodni. Bevezette a burgonya termelést; az alsó-parkot ő telepítette; a lápos, mocsaras Rákos-völgyet víztelenítette; melegházi virágok termesztésével is foglalkozott. Halála után felesége férje emlékének ápolásában keresett vigasztalást s minden gondját ezután a keresztúri evangélikus templom, felépítésére s az anyaegyház megszervezésére fordította
|