1%

III. fejezet: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház megalakulása és törté­nete. XIX. század

A türelmi rendelet végleges elfogadása és érvényre-jutása után a rákos­ke­resztúri gyü­lekezet normális, békés fejlődésnek indult. A lélekszáma is szépen sza­porodott. A század­fordulón már 91 család van feljegyezve. (Jegyzőkönyv I. kötet) 595 lélekkel sze­repel az 1800-as lélekszám. Erről az időről így emlékezik meg az 1880 szeptember 10-11-én tartott canonica visitatio jegyzőkönyve: „A hazai protes­táns egyház láthatárán haj­nalpír kez­dett mutatkozni, mely kedvezőbb időkre és vi­szonyikra engedett következ­tetni...” (Jegyzőkönyv II.79 l.) A rákoskeresztúri gyülekezet számára a „hajnalpír” két - a gyülekezet jövőjét meg­határozó eseményben realizálódott. A gyülekezet a cinkotai anyaegyháznak le­ányegyháza volt. Tartottak ugyan istentisz­teletet az iskolában. De igazán temp­lomba a cinkotai templomba kellett járni. Itt viszont nem volt német nyelvű istentisztelet, csak szlovák nyelvű. Isten kirendelt a keresztúri híveknek egy ál­dott lelkű földesúrnőt, báró Bojanovszky Sándor özvegyét, Podmaniczky Erzsébetet. 1798-ban özvegyült meg a bárónő. Szíve megesett jobbágyain, akiknek Cinkotára kellett átgyalogolniok temp­lomba. Az a bo­ká­ig érő homokban még a XX. században sem könnyű dolog. Ké­nyelmesnek sem volt mondható a 4 km-es út hóban, esőben, hi­degben. Az egyház jegyzőkönyve (szlovák nyelvű) úgy említi az eseményt, hogy “meg­sajnálta a népet” és elhatározta, hogy sa­ját költségen templomot épít nékik! A ke­resztúri evangéliku­sok “társadalmi munká­ban” hordták a követ és egyéb építési anya­got az épülő templomhoz. El is készült az 1800 húsvétjára. Húsvét hétfőjén fel is szenteltetett. Jelen voltak ezen a nagy ese­ményen: Molnár János pesti lelkész, Bartholomeidesz Pál pilisi, Füredi György péteri, Hrdlicska János maglódi lelkészek. A községi bíró Krammer György volt; a ku­rátor Lehoczky György s jelen voltak termé­szetesen a község földesurai is. A temp­lom­nak nem volt tornya. Ké­sőbb nagy tárgyalá­sok folytak a torony építése, majd még ké­sőbb magasítása tár­gyában. 1802-ben meg­épült a torony. Később 3 lábbal magasítot­ták. A templom zsindellyel volt fedve. 1864 óta cserép teteje volt, mellyel felügyelője, báró Podmaniczky János látta el a saját költ­ségén. A templom 150 n.ölnyi területen épült. Hossza keletről nyugat felé 16 m szé­lessége dél-észak felé 8,4 méter; alapja egy méternyire kőből; többi vályogból volt építve, körül volt véve 10 faragott kő­oszlop­pal, melybe vaslánc lett beleágyazva, akác­fákkal körülültetve. Déli oldalról az út felöl volt a bejárati ajtó. Nyugatról a fehérre me­szelt karzat (a karzaton 1880-ban volt egy hatváltozatú orgona), jobb oldalán ülőhelyek az ifjúság számára; lenn 16 pad a férfiak, 10 pad a nők számá­ra. Ezen kívül még 6 pad asszonyok számára (papi család, tanító csa­lád). A templom mennyezete stukatúros, padlózata már­ványlapos, a padok alja téglás. A keleti oldalán állt az ol­tár. 197 cm magas és 140 cm széles ismeretlen szerzőtől szár­mazó oltárképpel. (Ma a gyülekezeti terem­ben van). Kis feke­te feszület a corpussal, négy darab fagyertyatartó, (a templom bontá­sakor sajnos elkallódott) viasz gyer­tyák, virágdíszek (télen művirág). Az oltár fakerettel kerítve. Bársonnyal be­vont imazsámoly, melyre tér­delve a lelkész énekelte az imád­ságokat. Az oltárnak sok te­rítője volt a hívek ado­mányából. A templom északkeleti sarkában állt a fából készült ezüstszínűre festett szószék. A gyülekezet felé néző oldalán a hit - remény - szeretet volt kifaragva; az oltár felé néző oldalán I. Péter 1:25: Verbum Domini manet in aeternam... -­ugyan­csak ki­vésve. Az oltárt és a szószéket Machula Gábor lelkész feljegy­zése szerint 1811-ben ő készíttette el, mert előtte a templomban nem volt sem szószék, sem oltár. A templom közepén függött egy régi rokokó üvegcsillár. 1867-ben báró Podmaniczky Já­nos felügyelő új csillárt ajándékozott a templomnak. A villanyvilá­gítás bevezetése­kor villany­gyertyákra lett átalakítva. A szószék mellett volt egy báró Podmaniczky János által épített sekrestye. A padlója ugyancsak márványlapos volt, falá­ban egy szekrény könyvek és gyertyák szá­mára. A lelkész a nagy ének-közökben itt tartózkodott. Nem volt külön ún. papi pad, mely a legtöbb falusi templomban volt. Rendesen ráccsal felszerelve, hogy a hívek tekintete elöl el legyen takarva a pap! Volt már a gyülekezetnek temploma, de nem volt lelkésze. Nyilvánvaló, hogy a régi állapot nem volt sokáig fenntart­ható. A hí­vek egyre inkább azt kívánták, hogy a cinkotai lelkész jöjjön Keresztúrra az ő templomukba. Geguss Sámuel­nek hívták a cinkotai lelkészt, aki nem volt már fiatal ember. Őt arra kérték, hogy legalább minden negyedik vasárnap jöjjön Keresztúrra isten­tiszteletet tartani. A lelkész an­nak elle­nére, hogy Nagytarcsa is, Csömör is leányegyháza volt és nehezen járható utak voltak (még makadám út sem), vállalta az átjárást négy éven keresztül, 1806-ig. Németül nem szíve­sen szolgált, fárasztó volt a szolgálat a le­ányegy­házaiban. Be­szüntette az átjárást. A keresztúriaknak nem maradt más válasz­tása, mint valamiképpen saját lel­készről kellett gondoskodniok. A földesurakkal egyetértve, törekvésük si­kerrel járt. Ha nem is volt egyszerű a dolog, a földesurak biztosították a lelkész lakását, fizetését (földet és személyes já­randóságot); a gyülekezet tagjai vállalták az ún. pár-bért, s lélekszám sem volt kicsi - 550-650 között lehetett a lélek­szám. Két irányban indult el az önállósulási kérelem. Egy­részt egyház­megyei vonalon, másrészt a közigazgatási vonalon. Az egyházme­gye nem engedé­lyezte a gyülekezet anyásodását. Nem tar­totta elég erősnek a gyü­lekezetet. Azt java­solta, hogy válasszanak segédlelkészt ma­guknak, aki Rákoske­resztúron lakjék, de ma­radjanak meg Cinkota leányegyházának A fellebbezést is el­utasította az egyházi fel­sőbbség. Nagyobb sikerrel járt a földesurak várme­gyéhez beadott ké­relme. Az alispán, ill. a megyei gyűlés 1806. augusztus 28-án tartott gyűlésén a gyülekezet anyásodását megen­gedte és a lelkészválasztás folyamatba tételét tudomásul vette. Álljon itt a vármegye engedély-iratának má­solata (az eredeti az egyházközség alapítási iratai között, az egyház irattárában fellel­hető). 1806. esztendő kisasszony havának (au­gusztus) 28-án tartott Köz-Gyüléséből! 1671 ik száma alatt. Táblabíró Majthényi Károly, Fő-szolgabíró Gosztonyi Mihály és Eskütt Etthre Károly urak; bémutatván a f.e. 844 ik szám alatt, Rákos - Keresztúri Evan­gélikus valláson levő községnek az iránt bé-nyujtott esedező leve­lére, hogy Predikátort behozni engedelmet nyerhessenek, véghez­hajtott vizsgáló­dást jelentik: hogy az említett hely­béli Lakosoknak a Papra mind azért Szükségek légyen, mivel a Cinkotai Pap, akinek Keresztúron kívül még 4 filiális hely­sége va­gyon, nem ér rá mindég, hogy papi kötelességét teljesíthesse, mind pedig azért, hogy Ke­resztúrba a Lakosságnak egy része német, egy része pedig tót lévén, az említett Czinkotai Pap mind a két félnek az Isteni Szolgálatot maga nyel­vén vég­hez nem vi­heti; mind pedig végtére azért, hogy Gyer­mekeik ne­velése és tanítása annál inkább gyarapodjon; jelentik továbbá a Tudósí­tók, hogy az Evangélikus Lakosoknak száma az Uraság Tisztjén és Cse­lédje kívül tészen 103 párt és 564 lelket; jelentik to­vábbá, hogy Templo­mok most is lévén, van a Pap szá­mára 12 kila alá való Szántóföldek és hét Szekér Széna alá való rétek, azonkívül Ge­nerális Bujanovszkpné Asszony által aján­lott 4 Szekér Szénát termő Rét; mi pedig a Parochiális Há­zat illeti az egy mester em­bertől meg is alkudván, a földes Ura­ság an­nak Megvételére 110 Rforintokat ajánlott. Bemutatják mindezek utána a Tudó­sítók mind a Czinkotai Papnak, mind az odavaló Mesternek, mind pedig az oda­való Ecclézsia Gondviselőjének a Keresztúri Papnak beho­zatala ellen bé-adott esedező leveleit. Ezen Tudósításnak felolvastatása után, elő­adván a Tudósító Szolga-bíró Úr a helybéli Földes Uraságnak újabb abbéli ajánlatát, amely által az újonnan be-hozandó Pap szá­mára Esztendőnként 100 Rfrot kész­pénzben és 6 Pozsonyi mérő rozsot ajánlanak; mint­hogy eszerint a Kö­nyörgő Község nem csak a Lelkek: számára, de a megkívántató költsé­gekre nézve is elegendőnek ítéltetne, a beho­zandó Papnak s Mesternek tartására, azoknak behozatatása könyörgött az 1791 ik esztendei 26 ik törvénye értelméhez képest megengedtetik és a jelenvaló határozás Tu­dósító Szolgabíró Úr által önékiek kiadattni rendeltetik. Kiadta Balla Gábor administrárius m.p.” Machula Gábor

Jellemző az akkori egyház-kormányzati vi­szonyokra, hogy a rákoskeresztúri evan­géli­kusok az esperesség tiltott határozatával nem törődve, a vármegyétől kapott en­gedély alapján anya­egyházzá szervezkedtek és 1807 január 11-én tartott lelkész választó gyűlé­sükön egyhangúlag hívták meg Machula Gábor nyitraszerdahelyi lel­készt első lelki­pásztorokul. A meg-vá­lasztott lelkész állását 1807 március 22-én fog­lalta el s mivel az esperesség ez alkalommal sem ismerte el, Ön maga iktatta be magát hivatalába. A rá­koskeresztúri evangélikus egyház tehát 1807 március 22-én lépett az anyaegyházak so­rába (virágvasárnap). Az egyházmegye ter­mészetesen nem képviseltette magát! Ezen beiktatásnál jelen voltak az egyházta­gokon kívül báró Podmaniczky Józsefné, Bolyanovszki Erzsébet, báró Podma­niczky Sándor és János, Prónay Zsigmond, Merton István, Szentiványi László, Róth Jozefa és Madányi Dávid. Az egyháznak első fel­ügyelője Madáriyi Dávid urasági ügyvéd, akit 1807-ben válasz­tottak, de hogy meddig viselte e tisztet, arról feljegy­zést nem talál­tak. A paróchiát és telket és a rajta lévő házat ugyancsak Bolyanovszky Erzsébet ajándé­kozta az egyháznak. Kívüle az egyház pat­rónusául fel vannak jegyezve özv. Báró Podmaniczky Sándorné szül. Jeszenák Zsu­zsanna bárónő, továbbá özv. báró Podmaniczky Lászlóné szül. Radvánszky Karolina és báró Orczy. Az anyaegyház első kurátorai voltak a németek részéről Burger Frigyes, a tót ajkúak részéről pedig Kovács György. Első egyházfiak voltak Hammer Gotlieb és Kovalcsik Ádám. Az anyaegyház első évének bevétele volt 3073 forint és 10 és fél krajczár, kiadása pe­dig 2273 forint. A hívek száma 1800-ban 595 lélek, 1801-ben 612, 1802-ben 732 lélek, 1821-ben 867 lélek. (Megjegyzendő, hogy a lélekszám pontos megállapításában eltérő adatokat ta­lálunk). Az egyház szervezéséhez megem­lítendő az, hogy az 1807-ik esztendőben megállapíttatott úgy a lelkészi, mint a kán­tortanítói hivány is. A lelkész­nek az egyház­község és a földesurak össze­sen 48 kilás szántóföldet adtak, amelyet felszántani, be­vet­ni s arról a termést behordani az egyház­tagok kötelessége volt. Készpénzül évi száz forintot. Terményekben 70 kila rozsot, négy szekér szénát, négy öl fát és hat akó bort ál­lapítottak meg a lelkésznek. Azon kívül megállapították a szedendő stólákat, a templomi offertóriumokat és minden háztól egy kakast. A föl­des uraság évi száz forintot és hat kila búzát kötött le a lelkész részére. A kántor ta­nítónak negyven forintot, negyven kila rozsot, tíz kilás földet, két szekér szénát és két öl fát, valamint stóláját állapították meg. Ezzel a rákoskeresztúri anyaegyház szerve­zése befejezést nyert. Machula Gábor, a gyülekezet első lelkészé­nek idejében az egyház­község igen szépen fejlődött. Úgy látszik, hogy nevezett lel­kész kedves ember volt úgy a földes uraságnak, különösen az áldott lelkű özv. Bolyanovszki Erzsébetnek, aki nagy áldozato­kat hozott az egyház fejlődése tekintetében s mindenkor segítségére volt a híveknek. Így már 1808-ban az egy szobás paróchia helyébe három szobás lakást építenek a lelkésznek, Machula Gábor írja önéletrajzában, hogy 1809-ben a temp­lom külső és belső tatarozását és festé­sét - a toronnyal együtt - elvégez­tettem. 1810-ben az iskolát előző formájában vis­szaállítottam, miután az előző épület a templomnál teljesen tönkrement. 1811-ben új oltárt és szószéket helyeztem el, mert ed­dig nem volt sem oltár, sem szószék. 1812-ben a templomot 12 kőoszloppal vet­tem kö­rül. Mindezekhez az építkezésekhez segítsé­get kapott a földes úrnőtől, aki még emellett tetemes összeggel is hozzájárult az építkezé­sekhez. 1800 március 3-án az elöregedett Jamriska Sámuel tanító he­lyébe ennek hason nevű fiát választotta meg a gyülekezet tanítóul, aki 1810 április 24-ig viseli ezen tisztét, egyszer­smind azonban a községnek jegyzője is volt. A két hivatal teendője azonban meg­szaporodott úgy, hogy azt egy ember ellátni többé nem volt képes, s azért az ifjabbik, a Jamriska Sámuel tanító hivataláról lemon­dott, s mint községi jegyző folytatta tovább működését. Helyébe a gyülekezet Kuhajda Jánost, szucsányi (Turóc m.) születésű ifjút hozta meg tanítójául, aki hivatalát 1810 szeptember 21-én foglalta el. Ugyanebben az esztendőben a gyülekezet az iskola épületét is renoválta. Amint az egyház jegyzőköny­véből is megállapítható, Machula lelkész igen pontos és szorgalmas ember volt. Kö­rültekintése és mindenre kiterjedő figyelme azt bizonyít­ják, hogy igen tapasztalt lelki­pásztor volt. Sajnos a gyülekezet csakhamar elvesztette kitűnő első lelké­szét. Hívták Maglódra, Ntyitraszerdahelyre és végül 1812 szeptem­ber 7-én meghívták Szarvasra Hamaljár Márton szuperintendens helyére. Nevezett év szeptember 6-án Szh. u. 15. vasárnapon próbaszónoklatot tartott Szarvason. Ugyan­azon napon megválasz­tották, a meghívást el­fogadta. Október 25-én, avagy Szh.u. 22. va­sárnapon elbúcsú­zott a gyülekezettől, ahol 5 évet és 7 hónapot szolgált. Helyettesről is gondoskodott, Lyci Kristóf besztercebányai lelkész szuperintendens káplánja, Benedicty Károly lett az utódja, akit november 1-én Joseffy Pál cinkotai és Martin Mihály maglódi lelkész hivatalába be is iktatott. Benedicti Károly

Benedicti Károly lelkész 1821-ig tanított, hivataloskodása alatt feljegyzésre méltóbb, fontosabb esemény nem igen történt, csupán az, hogy 1821 május 5-én Lovich Ádám szuper­intendens Bartholomaeides Pál senior és mások társaságában az egy­házközségben kánoni látogatást tartott. A látogatás jegyző­könyve az egyház irattá­rában megvan. Az a lényege, a látogatásnak, hogy a superintendens meg volt elé­gedve és meg­hagyta a gyülekezetnek, hogy a gyermekeket a katehizációkra szor­galmasan küldjék, va­lamint hogy az ifjúság vasárnaponként az istentiszteletek előtt az iskolában gyűljön össze és ott az olvasást és az éneklést gyako­rolja. (Megjegyzendő, hogy 1812-ben a Lyci szuperintendens is tartott kánoni látogatást, a gyülekezetben. A jegyzőkönyv lényeges mondanivalója e történetbe be van dol­gozva). (A látogatási jegyzőkönyv a gyüle­kezet irattárában megtalálható). Úgy lát­szik, hogy Benedicti Károly lelkész az itteni álla­potokkal nem volt megelégedve, amit 1821. január 1-én tartott évi közgyűlés jegyző­könyve bizonyít, amelyben nevezett lelkész közgyűlésen arról panaszkodik, hogy kevés a fája és kevés a szénája is, úgy hogy saját pénzéért kell ezekből vennie, hogy termé­szetbeni járandóságát annyira kiegészítse, hogy a háztartása kellőleg ellátva legyen. A hívek ezen panaszra meg­ígérték, hogy eze­ken a hiányokon segíteni fognak. A követ­kezmények azonban azt mutatják - bár a jegyzőkönyvben erről szó sincs -, hogy a hí­vek a lelkész igényeit nem elégítették ki, mert Benedicti lelkész ugyanezen év végén itteni állásáról le­mon­dott. Benedikti lemondása mögött nyilvánvaló sok csalódása húzódik meg. Arra kell gon­dolnunk, hogy valamiképpen nem volt olyan kedves személy a földesúr előtt, mint elődje. Akit pedig a földesúr nem kedvelt, annak nem volt jövője a gyülekezet­ben. Egziszten­ciájuk teljesen a földesúrtól függött és ez sok megaláztatással és csalódással járt együtt. Pedig Benedikti is igyekezett. 1813-ban félszert épített; 1816-ban iskolát és parochiális melléképületeket szilárd anyag­ból újjáépítette. 1817-ben orgonát épített. A templomot újból befedette, tata­roztatta, me­szeltette, a tornyot rendbe hozatta. A lelkész­özvegyek számára alaptőkét gyűjtött (ennek a kamatait a gyülekezeti és egyéb lelkészöz­vegyek élvezhették), a jobb lelkészi fizetés érdeké­ben sokat próbálkozott Podmaniczky Erzsébetnél. A templomi kőoszlopokat vas­lánccal láttatta el. Mindezekre ő maga azt írja: Dicsértessék ezért az Úr, Jézus Krisztus neve. Mégis megkeseredve, amikor Turopolya (Nógrád megyei 2133 lelkes) gyüle­kezetbe meghívják, itt hagyja csalódá­sainak helyét. Önéletrajzának utolsó so­rai­ban így ír:

“Jószándékú olvasó! Tisztségemben igen kedves utódom légy óvatos, mert rosszaka­ratú szándékok is vannak. Szh. u. 5. vasár­nap, azaz július 22-én búcsút mondtam a gyülekezetnek, melynek 8 év 10. hónapig álltam az élén. A Szentírás­nak égi szelleme legyen utódom és a gyüleke­zeten és áldása kísérje”. Clementisz János

A gyülekezet következő lelkésze Clementisz János lett, édesapja Szügyön, majd Kiskörö­sön volt lelkész, aki úgy látszik sokat adott fia iskoláztatására. Lovich Ádám szuperin­tendensnél tett kandidátusi vizsgát 1817-ben, ez után a jénai egye­temet látogatta. Diakó­nus (segédlelkész) volt Jolsván, Vlaszky Pálnál. Sonntag Sá­muel - aki a teológia doktora is volt - ordinálta 1821 április 27-én. Clementisz 1829-ig volt a gyülekezet lelké­sze. Valami rendkívüli esemény nem igen történhetett 1829-ig tartott szol­gálata alatt. Tudni illik,1829 december 9-én a gyüleke­zetben hunyt el 38 éves korában (febrisben), valószínűleg tüdőbajban. (Felesége neve is­meretlen. 1887 május 19-én halt meg Újverbászon, 85 éves korában. Eddig élvezte az özvegyalap kamatait). Clementisznek nagy küzdelmébe került az egyház rendben tartása, mert a földes urasá­gok részéről díjlevelében felajánlott járandó­ságok nem folytak be rend­szeresen. Az ő hivataloskodása alatt rendezte a gyülekezet a stólákat. 1823 február 18-tól 1827 január 15-ig közgyűlési jegyzőkönyvet nem lehet ta­lálni. Úgy látszik, hogy ez idő alatt közgyű­lést nem is tartottak, mert az 1827 évi köz­gyűlésen a szám­adásokat 1824-tól kezdve fogadták el. Általában véve igen zavarosak voltak akkor az egyházközségben a viszo­nyok. 1827-tól 1830 november 7-ig köz­gyűlés megint nem volt. Ezen a napon iktat­ták be hivatalába Melczer János lelkészt, ki elődjének 1829 év december 9-én történt el­halálozása után lett ide lelkésznek megvá­lasztva, azonban sajnos erről a választásról sincs semmiféle feljegyzés, csupán az anya­könyvi bejegyzésekből állapítható meg, hogy 1829 november 14-től már nem Clementisz János végzi a lelkészi funkció­kat. Ugyancsak az anyakönyvekből állapítható meg az is, hogy 1830. január 1-től egész 1831 február elejéig Michalkó János viká­rius végzi a lelkészi teendőket s csak 1831 február 8-án keresztel először Melczer Já­nos. Melczer János hivataloskodása előtt 1829 december 6-tól 1931 január 24-ig Michalkó János lelkész volt Clementisz Jánosnak se­gítője, majd halála után az egy­házközség adminisztrátora. Ő innen Bécsbe ment a Pro­testáns Teológiai Intézetbe és nem lett rá­koskeresztúri lelkész. Melczer János

Melczer János 34 évi lelkészi hivataloskodása eseményekben elég gazdag volt, bár ezen események nem voltak annyira egyháziasak, mint inkább politikai vo­natkozásúak. Az 1848-1849-i események, amelyek Pesten zajlottak le, nagyban érin­tették a Pesttel határos Rákoskeresztúr la­kosságát is. Az egyházközség két-nyelvű lakossága is sok tekintetben megnehezítette a lelkész egyház kormányzó működését. A két gond­nok rendszer sem vált be, mert ezeknek egymástól eltérő intézkedései, az egyházi já­rulékoknak különféle besze­dése sok zavart okozott az egyházi életben, úgyhogy a hát­ralékok folyton szapo­rodtak és az egyházi tisztviselők a közgyűléseken panaszkodtak, hogy járulékaikat nem kapják meg rendesen. Ami a közgyűlések tartását illeti, a jegyző­könyvek e tekintetben nem valami meg­nyugtató képet mutatnak. Az első jegyző­könyv Melczer János idejéből 1834 március 2-i szól, mikor is megválasztották gondno­kul Gubek Jánost és Lay Mihályt és tizen­négy-tagú presbitériumot. 1834 Szentháromság utáni harmadik vasár­napon állásáról le­mond Zselló La­jos tanító, aki Kiskörösre hivatott meg tanítóul. Utó­dául az egyházközség Huszka Andrást vá­lasztja meg, aki itteni állását ezen év szep­temberében foglalja el. (Lásd iskolatörténet külön fejezetét). A legközelebbi közgyűlés 1843 december 20-án és folytatólagosan 31-én lett meg­tartva. Időközben 1840 június 24-én dr. Szeberényi János püspök kánoni láto­gatást tett Rákoskeresztúron. Az erről készült jegy­zőkönyv a gyülekezeti levéltárban megvan. De erről a kánoni látogatásról az 1843-i közgyűlés egyáltalán nem tesz említést. A nevezett közgyűlésnek a jegyzőkönyve az egyház irattárában található és jegyzőkönyve így kezdődik: “1843. évi 20-ik és 31. Dec. napjaiban Mél­tóságos Szabad Aszódi Báró Podmaniczky János felügyelő Úr elnöklete alatt R.kereszturi evangélikus egyház tisztes presbitériuma és Számos tót és német ajkú tagjai, több érdekes tárgyak felől tanátskozás véget összegyűlvén, közmegegyezéssel kö­vetkezendők határoztattak meg.”

Felolvastatott az az 1831.-tól fogva az 1843. végéig vezetett egyházi szám­adások. Meg­állapítást nyert, hogy azok helyesek, ponto­sak, számszakilag he­lyesek. Mutatja ez az eset, hogy az egyház élete még nem nyerte el azt a for­mát, amelyet később a zsinati tör­vény törvényesített, ti., a számadások, költ­ség­vetések, vagyonmérlegek készítése és azoknak évenként való letárgyalását. A második pont figyelmezteti a gondnokokat, hogy az egy­házi tőkét és az alapít­ványokat azok személyek részére történő kölcsönadá­sát nagy gonddal végez­zék. Nem külön­ben vigyázni kell a kamatok befolyására és vis­szafizetések rendjére. pont hiányolja az eladott egyházi gabona el­számolását. Hiányzott a tételes el­számo­lás! Kívántatik, hogy a jö­vendőben mind a mennyisége, mind az ára té­telesen sze­repel­jen az elszámolásban. pont még egyszer külön felhívja a figyelmét a gondnokoknak - a Tisztelendő Lelkész Úr és presbitérium befolyásával “hogy a kihe­lyezett kölcsönök bizton­sága felett őrködje­nek, nehogy veszteség érje az egyházat”. pont özv. Clementisz Asszonyra gondol gon­doskodással. Az özvegynek bizto­sított tőke­kamatokat rendesen kapja meg! pont a gondnok és egyházfi “kinevezéséről” intézkedik: Gondnokok: a tótok ré­széről öreg Bartók István; a németek részéről Misbrandtner Heinrich. Tót egy­házfi: Kintes János, német egyházfi: Majer Conrád. Sza­vazattöbbséggel történt a “kinevezés”! pont a presbitérium halálozás által megüre­sedett helyeinek betöltése. Ezek az új pres­biterek: Pupek Ádám, Elsasser Jakab, Hamer Jakab, Kovaltsik József, Ko­vács György, Macskás Samu, Laich Mihály, Rupl Henrich, Tót János, Gubek Já­nos, Altziebler Jakab, Harányi Márton, Bartók István, Rutkai Samu, Hamer György. Összesen 16-an. pont az egyházi hátralékosokkal foglalkozik. Lajstromba kell venni; a szolgabíró­val lát­tamoztatni kell; határidőt kell kiszabni, de szüret után mindenképen be kell szedni. pont: a lelkésznek járt a díjlevele szerint 8 plusz 2 akó bor. Ha ez a hívektől rossz ter­més miatt nem telne ki, annak megváltási árát a presbitérium a napi ár­ban szabja meg és fizesse ki. pont. A házas zsellérek eddig minden egy­házi teher alól kivonták magukat. Csak a tel­kes gazdák, végeztek munkát a lelkész és ta­nító uraknak. Úgy igazságos, hogy a zsellé­rek arassák le a gabonát. Ezt a katolikus atyafiakkal meg kell be­szélni. pont. Macskási Soma molnármestert felkéri a gyűlés, hogy a roskadozó iskola helyett építendő új iskola tervét készítse el; mutassa be a felügyelőnek és a presbitérium­nak és jóváhagyás után az építést azonnal el lehes­sen kez­deni. pont. Házasulandóknak kihirdetésük előtt kátétanításon kellett megjelenniük. Akik nem jártak: a lelkész megbírságolta. Ha erre nincs egyházi felsőségi hatá­rozat, megszün­tetendő. A befolyt pénz “hasznos egyházi célra fordí­tandó”! pont: a gyóntató pénz nem töröltetik el. pont: A lelkész pincéjének építése “boldo­gabb időre elha­lasztatik”. pont. Az özvegyasszonyok továbbra sem fi­zetnek egyházi “díjat”! Az egyháztanács belátja, hogy sírásóra szük­ség van. A pres­bitérium oldja meg a kérdést. pont rendezi a temetések alkalmából a ha­rangozást. Minden evangélikus hivő­nek 3 ingyenes harangozás jár: a lelkésznél történt bejelentés, a temetés előtt és a temetőbe való kísérés alkalmából. Aki több harangozást kí­ván, annak 12 koronát kell fizetnie. Külön kell kezelni és a felügyelő és a presbitérium rendel­kezésétől függően, hogy mire kell fel­használni. Rendezi a harangozás gyüleke­zeti rendjét, illetve idejét. Hétközben a mindennap helyett csak kétszer tartanak reggeli áhítatot az iskolás gyerme­kekkel a templomban: egy tót és egy német nyelvűt. pont A lelkész úr hivatalos utazásainak költ­ségét (alesperes volt!) azok a közsé­gek vi­seljék, akikhez és akik miatt utaznia kell, mert az útiköltségek igen nagy össze­get tesz­nek ki. pont Úgy a lelkész, mint a presbitérium tag­jai havonta legalább egyszer látogas­sanak el az is­kolába. Mindenki­nek nagy ösztönzésére szolgálna az ilyen látoga­tás. pont A jegyesektől a rektor úr a kihirdetés fogalmazá­sáért 15 kr. kér. Hivatkozván más eklé­zsiákra. Ez a lel­késznek nem jár! Nincs benne a hiványában. pont A hanyag szülőket - akik a tanítónak a csekély tandíjat (1 Forint) nem fizetik meg - ami­kor gyermekeik a konfirmációkor végleg elhagyják az iskolát, intse meg a lelkész “szívrehatólag”, hogy elmulasztott köte­les­ségüknek tegyenek eleget. pont Az iskola tetőnek és ablakoknak rend­betétele “a gondnokoknak kötelességül ha­gyatott”! pont Az iskola kerte bal szélében a vertfalu kerítés rendbetétele szintén a gond­nokoknak meg­hagyatott. pont: A temető nagyobbítása ügyében a föl­desúrhoz beadott kérelemre kapott le­vél a többi irományokhoz csatolandó. pont Bármilyen költségesebb reparációk, vagy építések ügyét a gondnokok kö­telesek előre a méltóságos felügyelő úrnak bejelen­teni és arra meghatalmazást kérni. pont Hogy ezek a határozatok ne maradja­nak végrehaj­tatlan holt betűk, évente két vagy há­rom alkalommal presbiteri gyűlés tartassék: ezek nékik felolvastassa­nak; a szükségesekről ta­nácskozzanak; eredmé­nyekről a méltóságos Felügyelő urat tudósít­sák és “kit mi érdekel, az ahhoz magát alkalmazon.”

Kelt mint fent. Jamrischka Sámuel Alfelügyelö és egyszersmind a Protoculum jegyzője.

A felügyelő báró Podmaniczky János azzal írta alá a jegyzőkönyvet, hogy a 2. pontban foglaltakért azok felelősek, akik a felügyelő beleegyezése nélkül csele­kedtek. A 12. pontban foglaltak a lelkész részéről a fel­sőbbség rendelettel ellenke­zik. A lelkész fi­zesse be az egyház pénztárába. A 20. pont­ban foglaltakat a lelkész teljesen elmulasz­totta eddig. A lelkésznek nem jár a kihirde­tés fogalmazásáért semmi. Nincs is benne a díjlevelében. Ha ennek a jegyzőkönyvnek a hangulatába kicsit is beleéljük magunkat, akkor megérez­zük, hogy mennyi becsülete volt az uraságok előtt egy lelkésznek vagy egy tanítónak. Egyáltalán a nem körükbe tartozóknak. Mozgalmas napok voltak a gyüle­kezet életé­ben 1846 augusztus hó végén, amikor a Pest megyei esperesség Rákos­keresztúron tartotta évi közgyűlését Garamszeghi Géczy Péter esperességi fel­ügyelő és Válka János esperes elnöklete mellett. Itt lett hivatalába beiktatva a neve­zett esperességi felügyelő, valamint az akkor megválasztott alesperes Melczer Já­nos helyi lelkész. Érdekes megjegyzés található ezen esperességi közgyűlés költsé­geire vo­natkozólag. Tudniillik az előirányzat szerint a drága vendégek ellátási költ­ségének felét a czinkotai egyházközség tartozott volna vi­selni, ezen egyház község azonban az espe­resség rendelkezését a köteles engedelmes­séggel nem teljesítette S így az egész terhet a rákoskeresztúri gyülekezetnek kellett visel­nie. 1849 szep­tember 17-íg ismét nem talá­lunk semmi feljegyzést. Ezen a napon ismét közgyűlést tartottak, amelyen a számadások megvizsgá­lásán kívül megválasztották a két gondnokot, Hagemann Frigyest és ifjú Bartók Ist­vánt. 1852-ig semmiféle egyházi esemény nincs feljegyezve. Annál inkább történt szemé­lyi esemény a rákoskeresztúri evangélikus lel­késszel. 1848 óta üldözte a szeren­csétlenség, míg Beluján született Titusz fia, aki mint mérnöknövendék honvéd-tü­zérré lett, 1848 november 1-én Pesten meghalt. Rákoske­resztúron temették el. 1849. május havában Budavár ostromában, midőn Henczi Pestet lövette, Lajos nevű 10 éves fia bal combján találva combját vesztette. Már 1850-ben többrendbeli fel­adás érte, 1852-ben haditör­vényszék elé állíttatott és május 5-én az Új­épületben kötél általi halálra ítéltetett, mely ítélet Haynau által 6 évi fogságra és vagyon­vesz­tésre változtattatott. Főbűne volt, hogy Pünkösdkor ezen alapigék felett: “Úgy sze­rette Isten a világot. . .” igen szabad elvű be­szédet tartott. A függetlenségi nyilatko­zatot kihirdette. Fogságbüntetéséből József várban két e évet kitöltött. 1854.április 27-én, Őfelségeik házassága alkalmából kegyelmet kapott. Az ítélet magyar fordí­tásban a kö­vetkezőképpen hangzik: “MELCZER JÁNOS 0sztroluka-i, Zólyom me­gyei szüle­tésű, 50 éves evangélikus lelkész Rákoske­resztúron, Pest közelében, a magyar forra­dalom folytá­ban, az 1849. évi konvent hatá­rozatát és a magyar forra­dalom minden proklamációit a szószékről készséggel kihir­dette; nemcsak ezen al­kalmakkor, hanem a községi gyűlése­ken is Rákoskeresztúron, for­radalmi szellem­ben izgató beszédeket tar­tott; a népet azon megjegyzéssel, hogy nincs többé király, a lá­zadásban részvételre, a fel­kelő sereg szá­mára katonák állítására, nép­felkelésre, s az egyesült Cs.K. osztrák és Cs.0rosz seregek elleni fegyveres ellenál­lásra szólí­tott fel - általában a lelkipásztor­ságára bízott köz­ségre a forradalom kedvé­ért vészteljes mó­don hatott, végre az izgató Kossuthot a szó­székről úgy tünteté fel, mint az istenséggel felérő egyenlő hatású sze­mélyt és egy 1849. május 7-én a “Március'' című hírlapban sa­ját aláírásával beiktatott cikkben, a Cs.K. sereget szidalmazni me­ré­szelte miért is kötél általi halálra itéltetett, hanem ezen büntetése kegyelem útján 6 évi várfogságra szállítta­tott le.k” (Melczer Já­nos rákoskeresztúri lel­kész 1848-49-ben ta­núsított magaviselete miatti ítélet magyar fordításban, kiírva a rá­koskeresztúri egy­ház­községi jegyzőköny­veknek első kötetéből a 87. lapról.)“ A kemény ítélethozatalában része volt Melczer János tollából írt és a “Március ti­zenötödike” című lapban megjelent cikknek. A cikk következő: “Pesten, április hó 5-én. Aki a m.é. schwechati ütközet következtében elfelejthetetlen 18 éves fiamat el­vesztettem és megrögzött fekete-sárga hallgatóim által majd mártírjává lettem fáradhatat1an haza­fiságomnak: azt tegnapi borzasztó éjjel azon szerencsétlen csapás érte, hogy a budai vár kannibál-szívű parancsnoka által Pest fővá­rosunkra küldött rettenetes vészt hozott bombáinak egyike éjfél előtti 11 órakor Fe­kete Sas utcában lévő éppen azon házra mennydörgő robajjal esett le, melyben az én sze­retett, itt iskolába járó harmadszületésű 11 éves fiam, Lajos jó testvéröcsémnél, M. Lajos professzor úrnál lakott és ezáltal, nemcsak a három szobában .lévő bútora kis darabokra töretett össze és ő maga, drága neje és kisgyermeke kisebb-na­gyobb mérték­ben megsebesíttettek, hanem kivált nevezett ártatlan fiamnak bal lába oly kegyetlenül zú­zatott össze, hogy a mai napon a Rókus kór­házba hozatván, majd egész combjával am­putáltatott, és így azon reménydús és áldott ifjú, aki 14 nappal ezelőtt Rákoskeresztúron 14 Würtembergi huszárnak életét, az éppen akkor rablás végett odaérkezett l00-150 va­sas német ellenében megmentette, ha e kétes kimenetelű próbát kiállandja, nyomorult egylábú emberi alakká tétetet. Szülék, emberbarátok, hazafiak, akik tudjá­tok mily iszonyatos látvány egy kü­lönben testileg és lelkileg kitüntetett virgonc, élet­örült és életrevaló, oly hirtelenül elnyomo­rodott, egylábú emberi alakká lett ifjúnak állapota, szánjátok meg őt; ti pe­dig győzel­mes harcosok, vitézek és hősök, kivált ti, akik Rákoskeresztúron lévén őt mint határtalan buzgóságú hazafit, a zsarnok osztrák ellené­ben egykori kis Hanni­bálhoz hasonlót is­mertétek bosszuljátok meg az ő leírhatatlan szenvedéseit és ha kilábol, egész élete hos­szán tartandó nyomorúságát az azt oko­zott barbárokon és gyilkosokon! Melczer Já­nos rákoskeresztúri evangélikus lelkész A szerkesztő. E szerencsétlenségben is oly ha­zafias érzelmű atyának borzasztóan igazsá­gos imádságát Isten is meghallgatándja.” (Március Tizenötödike 1949. május 7. Pest, 15.szám. - Széchenyi Könyvtár, újságtár.) 1854 május 5-én Melczer visszatért Kereszt­úrra, de a szolgálattól el volt tiltva, csak 1856. március 13-án kelt újabb rendelettel engedték meg neki, hogy lel­készi állását el­foglalja. Ugyanozon év március 27-én Esztergály Mihály esperes hi­vatalába vis­szahelyezte. A közbeeső időben péteri se­gédlelkész volt a lelkészi státusa. De az anyakönyvek szerint csak egy keresztelést végzett Péteriben. Míg Melczer a gyüleke­zetében nem hivataloskodhatott, helyettes lelkészek végezték a szolgálatokat Rákoske­resztúron. Első helyettese Jungmann Dániel volt, aki később Rimaszombati lelkész lett ott is halt meg. A második helyettese Plachy Sámuel, aki később Lucsinban lett lelkész. Báró Prónay Albert koronaőr járt Melczerért személyesen közbe Albrecht fő­hercegnél, így kapta vissza a hivatalát. Az egyházba visszatérő lelkész örömét nemsokára megza­varta, hogy 1856. augusztus 6-án 5 órakor az egyház iskoláját tűz pusztította el. Már au­gusztus 9-én gyűlést tartanak, amelyben el­határozzák az iskolaépület újraépítését. Az iskola épülete, amelyben 3 szoba tanító laká­sul szol­gált és két tanterem volt, elkészült és 1857 év Húsvét másodnapján felavattatott. 1860-ban március 31-én tartott közgyűlésen az eddigi, 10 év óta hűségesen szolgáló ku­rátorok és egyházfiak hivatalukat letették, helyükbe kurátorokul: Hagemann Frigyest és Harányi Istvánt, egyházfiakul pedig Hummel József és Pupek Mihály lettek meg választva. Melczer János lelkész előhaladott kora és a fogságban szerzett súlyos beteg­sége által megtörve, a további hivataloskodásra majdnem képtelenné lett. Vízkór támadta meg a sok ülés miatt (mert a fogságban folytonosan olvasott s többek kö­zött megtanult olaszul, franciául és angolul be­szélni); orvosa volt fogolytársa: Musga Euthim, ki titkos szerével 56 éven át tartotta benne a lelket, de csak ideiglenes sikerrel. 1860. év őszén a saját költségére fiát, dr. Melczer Gyula Ágostont - később tápiószelei, majd acsai lelkész, aki akkor tért vissza a hallei és a göttingai egyetemekről, ahol 3 évet töltött - segédlelkészül al­kal­mazta. Az egyházközség számadásai ezen zavaros idő alatt felülvizsgálva és jóvá­hagyva nem lettek, úgyhogy az 1862. évi május 30-án egész napot igénybe vevő közgyűlésen az egyház számadásait 1849. évtől kezdve egész 1861. év végéig felülvizsgálták és jó­váhagyták. 1862.július 20-án vasárnap megalakult a helybeli gyámintézet. Az ekkor tartott gyűj­tés alkalmával a hívek 103 forintot adakoz­tak a gyámintézetre. Az 1864. esztendő gyásszal kezdődött. Újév napján Melczer megáldva sze­rető gyüleke­zetét, “elzengé hattyúdalát”. Megfázván a két nyelven tartott istentisz­telet alatt, forró­lázba esett, lelkészkedése 38. évében január 10-én reggel 62 éves korában, helybeli szol­gálatának 33. évében elhunyt. Temetésén részt vet­tek Ke­mény Sámuel maglódi lel­kész, Sárkány Sámuel pilisi lelkész és Bierbrunner Gusz­táv, pesti segédlelkész. 1863. április 1-től - mivel fentnevezett fia acsai lelkész lett - segédlelkészként Dubovszki Nándor került a gyülekezetbe; Melczer halála után, mint adminisztrátor működött 1866. november 25-ig, amikor is megválasztották, és 1867. év március 26-án Sárkány János főesperes hivatalába beik­tatta. Dubovszki Nándor

1904-ig tartó lelkészkedése alapjában véve az egyházközség fejlődé­sének áldott ideje volt, A lélekszám normális módon szaporo­dott; az iskola növendé­kei ennek megfele­lően ugyancsak szaporodtak. A tanítói állá­sokat szaporítani kellett. Lényegében semmi kirobbanó dolog nem történt az évszázad­ban! Ami történt, az közvetlen kapcsolatban volt egy fejlődő gyülekezet minden-napi problémáival. Ki­emelkedő esemény csak a. paróchia leégése és a kánoni látogatás volt 1880-­ban. Az iskolaproblémák is okoztak nehézséget. (Ezeket az iskolatörténettel kap­csolatban tárgyalom). A kánoni láto­gatás azért is fontos, mert a látogatásról felvett jegyző­könyvi rendkívül fontos adatokat tar­talmaz az egyházközség múlt­jával kapcso­latban. Az első fontosabb jegyzőkönyvi feljegyzés a Melczer családdal kap­csolatosan az un. “transactionális jegyzőkönyv” 1867 március 24-éről, Sárkány János főesperes és a vele kiszálló bizottság - mely 26-án Dubovszki Nándort lelkészi állásába beik­tatta - vett fel, A tárgyaláson a Melczer családot Melczer Gyula képviselte. Ez a jegyzőkönyv, pontot tett a család és a gyüle­kezet közötti vitára, Gondolom, hogy ennek a vitának is ré­sze volt abban, hogy Dubovszki Nándor közel három évig ad­minisztrátor és nem rendes lelkész volt, A jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a :családdal szépen rendbe jöttek a dol­gok, Bé­kességgel zárták le a vitás ügyeket - ez már a második tárgyalás volt, mert az el­sőt 1864. november 28-án tartották. A ar­ról, hogy az egyházközség a közbe­eső jöve­delmet - mert Dubovszki Nándor mint se­gédlelkész nem kapta meg a teljes lelkészi járandóságot - az egyházközség a maga cél­jaira használta fel - tatarozott, törlesztett - és nem volt hajIandó a fennmaradó lelkészi já­randóságot a központi ár­va­alapra befizetni, Hivatkozott arra, hogy ennek nincs meg a , törvényes alapja. Hogy jó helyre költötte a pénzt, stb.­ Az egyházi vezetők bölcsessége végül is nem feszítette a húrt. Az egyházfel­ügyelő is adott 2oo Ft-os adományt a Melczer család­nak az egyházzal szemben fennálló adósság rendezésének meg­kön­nyebbítésére, Így min­den szépen rendbe rakatván, nem volt már akadálya an­nak, hogy Dubovszki Nán­dor rendes lel­készként beiktattassék, (Érdekes megje­gyezni, hogy a gyülekezet ezen magatartása Noszkó István lelkész nyugalomla vonulása után megis­métlődött, de akkor már téte­les rendelkezés ellenesen, tudniillik Kósa Pált először admi­nisztrátornak neveztette ki az egyháztanács. A visszatartott fizetéséből ki­fizette a köz­egyházi tar­tozásait és amikor az le lett róva, akkor választotta, ill. hívta meg egyhangúlag lelkészévé és iktatta be, Az elöljáró esperes a bé­kesség kedvéért „el­nézte ezt a kis tör­vénytelenséget”! (Jól tette). A békés fejlődés esztendei következtek. Ilyen problémái van­nak az egy­háznak: ki kell javítani a felügyelő által ado­mányozott kristály csillárt. Ujjá kell építeni a lelkész istállóját; magasítani kell a templom tornyát, Ezt mind el­végzik sza­bály­szerű presbiteri határozattal. Hosszú vita után a közgyűlés úgy határoz (1868.V. 23.) hogy a tornyot bádoggal fedeti és 3 lábbal megemelteti. Jelentős esemény a gyülekezet javadalma­zásainak és a gyülekezet tagjainak életében a tagosítás, mely 1867 őszén ment végbe, Ek­kor alakult ki végle­gesen a gyülekezeti papi és tanítói földjeinek valamint az un. temp­lomföldnek a mennyisége, formája, helye, A jegyzőkönyv, részletesen rajzban is felvá­zolja az egyház földjeinek nagyságát, fekvé­sét, Ezek szerint a templom föld közvetlenül a falutól keletre, 6 hold l200 négyzetöllel számolva; a tanítói föld következik “fél sessio”; majd a lelkészi föld 41 hold. Ugyanakkor rendeződött az evangélikus, a csabai római katolikus, és az evangé­likus közmunkaváltság és széna váltsága is és ez­zel, egy már korszerűtlen szolgáltatás szűnt meg az egyes gyülekezeti tagok részéről. A jegyzőkönyv. 39.laPján - mint nem egy­házi, de közérdekű esemény ­fel van je­gyezve Erzsébet királyné látogatása Ke­resztúron. Férjével a Mersén voltak va­dászni, Agyonáztak. A királyné a főjegyző lakásában a főjegyzőné ruháját öltötte ma­gára. Székelyné Melna Apollónia volt az asszony. A beszélgetés is bőven le van je­gyezve. 1873-ban újra jöttek rókavadászatra. Közben 1874-ben bevezetik a német teme­tési énekeskönyvet. Égető lesz a gyermekek tanításának kérdése. Hösz Mihály 150 gyer­meket tanít! Locsova Jánost választják taní­tónak. (Lásd iskola története). 1875-ben már találkozunk nem csak az egy­házi számadások felülvizs­gálásával és a fel­mentvények megadásával, hanem költség­előirányzattal is. 1876. február 26-án gyász­istentiszteletet tartanak Deák Fe­renc halála­kor. 1876-ban meg­reped a nagyharang és használhatatlanná vélik. Hamar összegyűl a javítás, ill. újra­öntésre a pénz. Már de­cember 21-én megszólal az újra öntött harang. Ugyanebben az esztendőben szükségessé válik a temető bővítése. Ki­hez fordulhattak volna, mint a földesúrhoz. Megértést ta­lál­tak, 1878-ban a paróchiát fedik újra zsup­pal. 1880-ban, január 23-án tartott gyűlés meg­vizsgálja az 1868. április 15-e óta nem vizs­gált számadásokat! Rendezi a te­metések ügyét. Tudniillik némely tótfalusi azt kí­vánja, hogy halottu­kat a templomhoz kísér­jék… ez viszont kerülőt jelent. A német­falu­sainak útba esik a templom. Ebből a két „falu” között kontroverziák keletkeztek. Vé­gül úgy döntöttek; jövőben csu­pán az érde­mes egyháztagok vitessenek a temp­lomhoz”. Ez a megfogalmazás is újabb nehézségeket foglalt magában, mert ki nem tartotta ha­lottját „érdemes” embernek? Ekkor merül fel, egy önálló, illetve állandó sírásó szervez­tessék. Racskó Pál volt az egyház első hivatalos sírásója. A jegyző­könyvből az tűnik ki, hogy a hívek közül so­kan maguk ásták ki a szükséges sírt, mert a sírásónak az is feladata volt, hogy vigyázzon a rendre, nehogy ki-ki ott ásson sírt, ahol neki jól esik. A fizetése gyermeksír után 50 felnőtt sir után 70 krajcár volt! Később a fi­zetése házanként rozs járandó­sággal bővül, Övé a temetői fű. Ez a gyűlés állítja vissza az ún. mendikánsi szolgálatot. Ez a gyermek­ember a keresztet vitte a temetéskor a lelkész előtt. Segített fujtatni a templomi or­gonát. Lakodalmak al­kalmával a lakodalmas házban verselt és ezért megtömték, a tarisznyáját. Ez a mendi­káns intézmény mindaddig meg-maradt, míg a gyülekezet, mint a XVII. kerület része, a Budapest rákosi köztemetőben volt kényte­len temetni, mert a saját temetőjét a főváros lezárta. Hogy mióta volt mendikáns és hon­nan ered, azt nem tudtam megállapítani. Rendkívül jelentős dátum a gyülekezetben az 1880 szeptember. Szep­tember 10-11-re kánoni látogatás volt kitűzve. A gyülekezet serénykedett abban, hogy minden szép rend­ben találtassék. Valahogyan meggyulladt a mellékhelyiségek teteje. Mivel, a paróchia is zsuppos volt, hamar átterjedt a tűz. Ami a padláson volt, az bizony elégett. Elégett 4 kocsi ta­karmány is. A lelkész bútorait is alig tudták ki­menteni.­ A lelkész kérte Szeberényi superintendens urat, hogy a tragikus ese­mény miatt a látogatását halassza el egy év­vel. A kérés nem nyert meghallgattatást. Kül­döttség is felkereste ebben az. Ügyben. De ő azt válaszolta: nem akarja, hogy úgy nézzen ki a dolog, mintha a szerencsétlenül járt egyházat el akarná bajában kerülni. A látogatás tehát program szerint megkezdő­dött. A hívek és az elöljáróság tagjai szep­tember 10-én a báró udvarán gyülekeztek. Délután 5 órakor Rákos­csaba felől érkezett kíséretével együtt a superintendens. A foga­dóbizottság Csaba határáig elébe ment és ott ünnepélyesen fogadta. Az egyház könyveit még aznap felülvizs­gálta. 11-én tót és német istentisztelet volt (Dubovszki prédikált). Az oltár előtt a superintendens tót és német nyelvű beszédet mondott. Megállapította, hogy az egy­ház könyvei rendben vannak. El­rendelte, hogy a szent edényekbe az egyház nevét és az év­számot véssék bele. Megdi­csérte az egyházat, lelkészt, tanítót. Hangsú­lyozta a talált rendet. Délután azután kikísér­ték az állomásra, ahonnan elutazott Aszódra. A látogatásról hatalmas jegyzőkönyv ké­szült, mely természete­sen teljes terjedelmé­ben megtalálható az egyház jegyzőkönyv­é­ben a II. kötet 71-109. lapjain. Az 1812-ben, 1821-ben és 1840-­ben készült jegyzőköny­vek nem is mérhetőek hozzá! Az ünnepek elmúltával hozzá kellett fogni a paróchia rendbe­hozatalá­hoz. Ezt tették kése­delem nélkül. A biztosító intézettől 800 fo­rintot kaptak, de az új­jáépítés 1650 Ft-ba ke­rült. Hosztalek Károly budapesti építész vállalta az újjáépítést. Vele 1880. szeptember 21-én kötötték meg a szerződést. A paróchiát szé­pen rendbe hozták. De a költségei messze felülmúlták az előirányzatot. 2986 Ft 89 kraj­cárba került. Így az egyháznak még köl­csönt is kellett vennie az egyik földesúrtól 6 % kamatra. (500 Ft). A hiányzó összeget ki­vetették a hívekre méltányossági (gazdasági) szempontból helyesen. A munka gyorsan haladt. A lelkész a kastélyhoz tartozó épü­letek egyikében lakott 2 szobában. De már december 14-én vissza tudott költözni a paróchiára. Mindenki csupán azt sajnálta, hogy a paróchia nem lett maga­sabb. Min­denki kívánságával szemben a nagyszavú Furger bíró ellenezte a maga­sítást. A paróchia leégése előtt határozott arról a presbitérium, hogy a templo­mot szépen tata­rozni és festetni kell. Erre a gyülekezetben gyűjtés folyt le. A gyűjtés eredménye érde­kes. A nagy kisebbségben lévő németek 152 F 60 kr-t, a nagy számú tótok 60 F 20 kr-t gyűjtöttek, Összesen 212 F 80 kr-t. A fel­ügyelő nem en­gedte festetni a templomot, mondván, hogy nem méltó dolog az Isten házát kipin­gálni. Egyébként sok költséget magára vállalt. A megmaradt pénzt a közben leégett paróchia rendbehozatalára fordítot­ták. Ide jegyzem az 1881-i általános országos népszámlálás adatait:

1. férfi 1258 római katolikus. 508 magyar 1392 nő 1412 evangélikus 335 német 46 református 1920 szlovák 47 zsidó 2763
2. - l900. Az utolsó két évtized semmilyen különös eseményt nem hoz a gyü­lekezet éle­tében. Szépen sokasodik az evangélikus la­kosság, Ez különösképpen az iskola-kérdés­ben. jelent nehézsé­get, mert állást is kell szer­vezni és lakást is kell biz­tosítani. (Lásd: iskola története)! Ezért van az, hogy a jegyzőkönyv tele van iskola­üggyel! Két jelentősebb eseményt is tartalmaz az egy­házi jegyzőkönyv. “1882 augusztus 27-én szomorú emlékeztető nap” cím alatt jegyez­te fel Dubovszky lel­kész azt a természeti csapást, melyet szélvi­har és jégverés, felhőszakadás oko­zott a községben és a határban. Vasárnap volt és Pesten vásár volt. Így a lakosság jelentős ré­sze nem is tartózkodott a községben. Csak néhányan vettek részt az is­tentiszteleten. Az első istentisztelet tót nyelven tartatott; ez­után kezdődött a német. Alig kezdődött el az ének, nagyon kezdett sötétedni, úgy, hogy alig voltam képes az oltár előtt a textust fel­olvasni. Amint a textust felolvasva bemen­tem a sekrestyébe, annyira besötétedett, hogy az ember nem volt képes a kint lévő tárgyakat látni. Csak nagy zúgás hallatszott. Borzasztó nagy vihar dühöngött, mely dél­nyugatról Soroksár felől jött és a viharral roppant nagy eső jégesővel szakadt. Egyszer csak hallom, hogy az ablakok recsegnek és az orgonaszó elállt. ‘Én kinyitom a sek­res­tye ajtót - tojás és nagy dió nagyságú jégeső hull be az ablakokon keresztül a templomba, és­pedig oly nagy erővel, hogy a jég és üveg­darabok az oltárra és a szószék felé so­dortat­tak. Rémületbe estünk mindnyájan, mintha az utolsó ítélet napja bekövetkezett volna. A gyermekek sírtak, az asszonyok jajgattak; az egyik otthonmaradt gyerme­keit, a másik a mezön a lovakat legeltető fiát zokogva jaj­gatva emlegeti; néhányan a padok alá bújva rettegnek; magam is mint egy szobor állot­tam, szemlélve a bero­hanó jégesőt. Az em­berek ki akartak szaladni, ami azonban le­hetetlen volt, mert félni kellett, hogy a víz, mely nagy erővel és sebességgel áradott - el­sodor! Azért in­tettem a népet, hogy várja­nak, míg elmúlik és csakugyan nem is tart­hatott 15 percnél to­vább, a vihar lecsendese­dett és az eső elállt. Az ég kiderült és a nap kezdett sütni! De mily szomorú látványt nyújtott a község?! Azt nem lehet leírni. Térdig érő vízben sietett ki-ki haza. Én még néhány percig vártam, míg a víz leapadt, mert nem mer­tem cipőben az utcára ; kilépni. - A paróchia elé érve nem mehettem be, mert a paplak előtti tér tóhoz volt hasonló, az út közepén továbbmenve be­tértem a nyu­gati szomszédudvarba és létrán átmászva, a ház előtti kerítésen bejutottam az udvarba. Belépve a szobába, itt is a pusztulás nyomait találtam. Az ablakok betörve, a szobák vize­sek, iszaposak. A nagy szobában jég és üveg­darabok a földön, amiket a vihar oda sodort. Kimentem a kertbe. Ott nem találtam egyebet, mint pusztaságot. A fák lombjai összetörve az iszapban; a virágos ágyak ös­szetiporva; a káposztafejek ös­szeap­rítva; paradicsom, ugorka, tök tönkre­téve; az öles csalamádé összehasogatva, összetörve a földön feküdt, úgy, hogy semminek hasznát venni nem lehetett. Végig­menve a falun, az utca tele volt akáclevelekkel és gallyakkal; a földön 2 cm jég; a házak összelövedezve, a falak lyukakkal tele, mintha csak ellenség puskagolyókat szórt volna; az ablakok min­denütt összezúzva; a háztetők megrongálva; az akácfák: lombjaiktól megfosztva, gyöke­restől kidöntve, úgy, hogy a község a Jász­berényi úton kidőlt fákért 140 Forintot ka­pott. De a legnagyobb pusztítást vitte végbe a me­zőn. A Jászberényi úton és a Strázsahe­gyi szőlőknél tengelyig érő jég feküdt A ku­ko­rica csupán egy fosztalék volt, úgy hogy még kukoricaszárnak sem lehetett hasznát venni; a szőlők úgy álltak, mint télen - levél nélkül! A vesszőkről le volt nyúzva a héja szintúgy a fákról, mintha csak nyulak lerág­ták volna. Valamennyi szőlő tönkre lett téve, így szüret­ről szó sem lehetett. Sokan le­szedték az éretlen fürtöket - ecetnek! Pedig az idén szép szüret mutatkozott a strázsa­he­gyi szőlőben (ahol a fagy nem ártott, nem lehetett kaszál­ni, annyira le volt verve, mintha csak hengerek jártak volna a réte­ken). A legelő tönkre volt téve; a marhák éhe­sen jártak; haza a mezőről. Számtalan fecske, veréb, fogoly, nyúl, csirke, liba lelte halálát. (Az orvos gazda­asszonya egy egész köténnyel hozott be madarakat!) A vihar mint említettem délnyu­gatról jött és kelet-nyugat felé húzódott. Kőbányán elverte a szőlőket, a téglagyárak­ban ledöntötte a ké­ményeket - Keresztúrnak jövő Csabát és Pécelt éppen úgy tönk­retette, mint határun­kat. Isaszegen is kárt tett, de nem olyan mértékben, mint nálunk. Cinkotán is volt jég, de kárt nem tett. Csíktarcsán már elverte a szőlőket. Ami az ablakokban tett üvegkárt illeti, a paróchián 37 üveg­tábla volt össze­törve; templomon az útfelőli részen hasonlókép­pen, az iskolában minden ablak össze volt zúzva”. A gyülekezet életében másik jelentős ese­mény, mely erkölcsi­ekben éppen úgy hatott, mint anyagiakban, nagyon kihatott a jövő­jére. Báró Podmaniczky János halála 1883. február 8-án reggel 8 órakor követke­zett be. Természetes dolog, hogy az egyházi jegyzőkönyvben ez a jelentós esemény részletesen és pontosan fel van. jegyezve. 101 évet élt az egyház “atyja”. Mindenkor áldozatkész felügyelője volt egyházának. A budapesti temet­kezési vállalat végezte a kül­sőségeket: érckoporsó, gyász­drapériák stb. A keresztúri kastélyban volt felravatalozva. Egy napig mindenki leróhatta a kegyeletét a földes ura ravatalánál. Február 11-én délután 1/2 1 órakor vette kezdetét a temetés. Győry Vilmos budapesti magyar lelkész, Láng Adolf tápiószent­mártoni lelkész, pestmegyei esperes, Kemény Sámuel maglódi lelkész, Dubovszki Nándor helyi lelkész mint fungensek vol­tak. Moravcsik Mihály aszódi lel­kész, Bachát Dániel budapesti szláv lel­kész, Jezsovics Pál cinkotai lelkész voltak je­len… a falubeli és környékbeli tanítók - a budapesti Nemzeti Színháztól 16 dalos... (a ,jegyzőkönyv még a koszorúkat is felsorol­ja, melyik kitől származott!) Természe­tesen a világi ha­tóságok is jelen voltak képviselőik­kel. Földváry Mihály pest­megyei alispán megemlékezett a báró érdemeiről... azután lebocsátották a Kriptába, ahol 1841-ben el­hunyt felesége is feküdt. A báró végrendeletileg az egyháznak l000 Forintot hagyott; az iskolának. 500 Forintot azzal, hogy kamataiból a szegény és szor­galmas tanulók kapjanak tan­könyv-szer se­gélyt. A furgens lelkészek per 50 Forintot, a töb­biek 30 Forintot kaptak Vigyázó Sándorné sz. Podmaniczky Zsuzsannától, az elhunyt leányától. Az elhunyt egyházfelügyelő volt 1827 óta. 1883. április 22-én tartott egyházi gyűlés így emlékezik meg róla: “Hogy mi volt ő az egyháznak és mit vesztett benne az egy­ház azt mindnyájan tudjuk és érezzük. Az egy­ház körül szerzett érdemeit hirdetni fogják emléklapjaink utódainknak is. Ő volt az egyháznak atyja, jótevője. Áldott le­gyen emléke”. (Jegyzőkönyv. 125.1.) Felügyelőnek - Vigyázó Sándorné egyetér­tésben Polner Lajos gödöllői ügy­védet vá­lasztja meg a gyülekezet, akit 1883. május 27-én beiktatnak. Az egyházat - mint fentebb említettem volt az iskola problé­mája foglalkoz­tatja, A gyer­mekek száma annyira megnő, hogy lehetet­len kitérni az állásszervezés és lakásbiztosí­tás kér­dései elöl. (Lásd az iskola története fejezetben). A békességben folydogáló egyházi életben ilyen kérdések jönnek elő: a reg­geli isten­tiszteletek között legyen két magyarnyelvű is. Így most már: tót, német, ma­gyar, tót, német, magyar reg­geli áhítat követi egymást. A lakosság növekedése hozta magával, hogy a temetőt is kinőtte a gyüleke­zet. S ha nem sikerül a temető nagyobbítása, előröl kell kezdeni a sírásást, - szól a presbitérium hatá­ro­zata (1883. június 17). Elkövetkezik a sok évforduló. Nagy ünne­pélyességgel három al­kalommal is ünnepli a gyülekezet Luther Márton születésének 400 éves fordulóját. A gyülekezet az írások sze­rint nagy öröm­mel és részvétellel emlékezik Luther születésére. 1886-ban Racskó Pál helyett Ragács Pál lesz a sírásó. Egyúttal a fizetettsé­gét is meg­álla­pítják és a régivel szemben emelik. Ugyanebben az esztendőben napirendre ke­rül a templom meszelésé­nek a kérdése. A lelkész a meszelés helyett festést ajánl. In­dítványát a presbitérium elfo­gadja. Paluska József péceli mestert bízza meg a külső me­szeléssel és a belső fes­téssel. 1887. Május 19-én meghalt Újverbászon özv. Clementisz Cecília, Clementisz János öz­vegye, 85 éves korában. A számára folyó­sított járandóság (alapítványi ka­matok) így felszaba­dult. Az egyházi tőkéhez csatolta­tott. 1829 december 4-étől volt özvegy. 1887-ben a temetőt délfelé (Rákoshegy felé) az útig kibővítették, Hogy ez mé­retekben mit jelent, az nincs a jegyzőkönyvben felje­gyezve. Dubovszki Nándor csak annyit jegyzett fel, hogy ezt az eddig nem temetői részt felszentelte! 1887 április 6-án készült jegyzőkönyvbe belekerül báró Podmaniczky János halála nap­jának egyházi gyászünnepként való megünneplése. Célja az volt, hogy az 56 évig felügyelősö­dött nagyvonalú, áldozat­kész felügyelőnek emléke évről-évre méltó­képen megmaradjon. Eze­ken az alkalmakon Dubovszki Nándor lelkész mindig igehirde­tést is tartott, melyeket a község­ben történt jelentős események címét viselő írásában fel is jegyzett. Ezek javarésze tehát reánk ma­radt. Egyet a sok közül fel­jegyzek ebben az egyháztörténetben is. Lemondott az újonnan alkalmazott sírásó is, Ragács Pál, mert abból, amit a sírásásért ka­pott, nem élhetett. Hosszabb huza­vona után végül úgy döntöttek, hogy a sírásó kap 7 mérő rozsot. Ezt pedig úgy szedik össze, hogy minden házra 1-2 icce esik; a földes­urat is megkérik és az ún. konsipációból is marad. Ezzel a sírásó fize­tésének kérdése hosszú időre rendező­dött és állásá­ban meg­maradt. Nagyobb eseménynek számított az a tragi­kus esemény, hogy Strauch Géza s. tanító 1890 február 10-én este 10 órakor forgópisz­tollyal főbelőtte magát. (1889 október 20-án lett a tanító a presbitériumnak bemutatva)! 1890 szeptember 21-én dr. Szeberényi Gusztáv elhunyt bányake­rületi püspök emlé­kére magyar nyelven gyászistentisztelet tar­tatott. 1891-ben közrekerül a népszámlálás adata is. E szerint 1666 evangélikus la­kik Rákoske­resztúron, amelynek összesen 3333 lakosa volt. Ugyanez évben felsőbb egyházi rendeletre május 3-án megünne­pelte az egy­ház a Tü­relmi rendelet 100 esztendős fordulóját. Reggel Majba Vilmos pesti lelkész magyar nyelven, utána a helybeli lelkész német, majd tót nyelven tartott istentiszte­letet. Ugyanebben az esztendőben. nyílt meg az első országos zsinat! Az egyház leadta sza­vazatát a zsinati képviselőkre. 2 világi, 2 lel­készi és két főiskolai tagot kel­lett választani. Felsőbb ajánlatra a következőkre szavaztak: báró Podmaniczki Géza esp. felügyelő, báró Kaas Ivor fbt., Török József főesperes, Morav­csik Mihály aszódi lelkész; Breznyik János kir. tanácsos, besz­tercebányai igazgató és Benka Gyula szarvasi gimnáziumi igaz­gató. 1892.november 5-én tár­gyalja az egy­ház Polner Lajos egyház­ felügyelő lemondá­sát. Korára, nagy elfoglaltságára való te­kin­tettel kéri fel­mentését. Mivel ezt visszavonni nem kívánta új felügyelőről kellett gondos­kodni. Az egyház bizalma­ hosszabb vita után - Szegedi Albert presbiter községi fő­jegyző felé fordult és őt 3 évre egyhangúlag megválasztotta. 1893.január 15-én a lelkész hiva­talába beik­tatta (magyar nyelven). 1892-ben fel kellett venni az egyházközség leltárát. Az egy­házjegyzőkönyv pontosan tartalmazza. Lejárt a presbitérium mandá­tuma. A választást megejtették, Mivel Fe­renc József 25 éves koronázási jubileumán hálaadó isten tiszteletet kellett tartani és az magyar nyelvű volt. Ekkor az új tisztikar be lett iktatva. Előremutató, érdekes feljegyzés olvasható a jegyzőkönyvben 1892 szeptem­ber 3-áról. A keresztúri római katolikus egyház, mint a csabai plébánia filiája, temp­lomot készült építeni. Felkérte a keresztúri képviselőtes­tületet, hogy az épülő temp­lom javára ado­mányt adjon. A képviselőtestület méltá­nyolta a kérést. A regálé jö­vedelem terhére 1000 Ft-ot adott az épülő templomra. Ugyanakkor az­zal a meg­okolással, hogy az evangélikus egyház is templomépítésre ké­szül, az evangélikus egyháznak 1400 Ft-ot adott, ugyancsak a regálé terhére. A meg­szava­zott összegeket mind­két egyháznak azonnal kifizette a község. Így a keresztúri egyház ún. templomalapja - mely az idők folyamán sok szép összeggel gyarapodott - alaposan megnőtt! 6086,52 Ft-ot tett ki. Az idő előrehalad Keresztúron is! Már arra is gondol­tak, hogy új templo­muk legyen. De addig is, míg ez az idő elérkezik, (1943) nem akartak fázni. Elrendeli a presbi­térium, hogy a templomba 2 kályha állíttassék! (Jegyző­könyv 199 oldat). 1893 július 3-án meghal Locsava János ta­nító. Halálával az egyház 2 rendes tanítói ál­lást szervez. (Lásd iskolatörténet.). 1894-ben, ahogyan a 90/91-i egyházi tör­vény végrehajtásra ke­rül, fel kell mérni a magyaror­szági gyülekezetek lelkészeinek já­randóságát; nyugdíj intézetet kell alakí­tani, egyszóval a szer­vezetlenségből egyre inkább a rendezett és törvényesen szer­vezett egyház képét veszi fel egyházunk (p.o. az állami kongrua törvény)! Ezért uta­sítja a püspök rendeletére a főesperes az egyházközséget a lelkész díjlevelének felmérésére. A nevezett év október 20-án kiadatott a lel­készi fizetés­ről készült be­vallás. A következő időkben főleg iskolai ügyek foglalkoztatják az egyháztanácsot. A ha­ran­gozó sze­mélyében is változás áll be: Franyó János, aki atyja helyébe lépett be (1880-ban) nem volt megelégedve fizetésével. Mivel a presbitérium nem volt haj­landó azt fel­emelni, 1895 szeptember 28-ával leköszönt. Szeptember 29-én, Szentminály napján az újonnan alkal­mazott Ruppl Henrik vette át a szolgálatot. Kö­zel is lakott a templomhoz s ez előnyére szolgált. Természetesen nyoma van a jegyzőkönyv­ben az állami, polgári an­yakönyve­zés beve­zetésének 1895 október 1-ével. Megünnepli az egyház a templomban is és az iskolában is a milleneumi em­lékünnepet 1896. V 10-én, természetesen magyar nyelvű istentisztelettel. Az egyre intézményesebb jellegű egyházi adminisztrációnak megfelelően már találjuk a rendes évi költségvetéseket az év­század utolsó éveiben. A teherviselésnek is korszerű tünete az, hogy az állami adóalap bizonyos százalékát vetik ki a hívekre. Így az igazsá­gosság elve egyre inkább tért nyer. 1896-ban segédtanítóval bővül a tanítók lét­száma. Mihályfy Gyulát választják meg Rá­kospalotáról. Az ezredéves jubileum magyar nyelvű is­tentiszteletének offertó­riumát a po­zsonyi te­ológiai akadémiai otthon javára adják. Nagy dolog ez a magyarhoni egyház egyetemes voltának realizálódása szempontjából. A magyarosodás térhódítását se­gíti elő Vi­gyázó Sándorné átirata a presbitériumhoz, mely a magyarnyelvű isten­tisz­teletek szapo­rítását kéri. Egyelőre nem eredményes a ké­rése. Az idő majd elvégzi a munkáját az egyházak vezetőségének esetleges ilyen szándéka nélkül, sőt ellenére is. Az egyház­nak egyre nagyobb problémát okoz az is­kola! Már 309 tanköteles gyer­mek van s há­rom tanító. Se tanterem, se tanítói lakás. Ezen a vonalon már csak az állam segíthet. Általában szegény lehet a gyülekezet, mert sok egyháztag nem akar - vagy nem tud - fi­zetni, Közgyűlések foglalkoznak a kérdéssel. Nem akar­nak kemény eszkö­zökhöz folya­modni. De a kurátorokat lelke­síti az egy­háztanács, hogy szorgalmazzák a hátralékok beszedését. A hátralék összege horribilis: 800 Ft körül van. Emellett az egyház sok alapítvánnyal rendelkezik. Az egyházi fel­sőbbség féltékenyen vigyáz arra, hogy az alapítványok ne költessenek el és lehetőleg arra a célra fordíttassanak, amelyre tétettek. Állandóan kér kimutatást és jelen­tést A jegy­zőkönyvben szereplő kimutatás szerint az egyháznak 14 612,32 Ft , alapít­ványa van, 1898 december 31-én. Ebből templomalap: 11 780, 60 Ft. Az évszázad utolsó éve hozza meg azt is, hogy a rákosligeti munkásotthon szerepel a jegyzőkönyvben. Egyelőre csak az a re­ménység jut kifejezésre, hogy az új települé­sen csakhamar lesznek evangélikus hittest­vérek is, és előkerül újra a te­mető kérdése. A 357-ben összeszámolt család sok halottat is ad évenként. Így a te­mető ismételten kicsi lesz. A századforduló éve akuttá tette az iskola, tanterem és tanítói állás, valamint tanítólakás kérdést. Erről az iskola-történet­ben számo­lunk be. Még egy nevezetes esemény köszöntött a gyülekezetbe 1900-ban. 1800 hús­vét másod­napján szentelték fel a gyülekezet templo­mát. Elérkezett 100 éves emlék­ünnepe. 1900 február 17-én Dubovszki Nándor lelkész kéri a gyülekezetet, hogy ezt az alkalmat te­gye ünnepélyessé. Javasolja, hogy “a szépítészeti szempontból” meg nem felelő csillár helyett” egy új, díszes csillár sze­rez­tessék meg”! Bizottságot szer­veznek az ün­nep előkészítésére. Orgonát erre az alka­lomra, ill. alkalommal megjavíttatják; a templom falát újra festik; magyar, német, tót nyelven istentiszteletet tartanak (a magyar nyelvűt Majba Vilmos vallás tanár tartja). A tanító az ifjakból álló dalkart betanítja az előadandó magyar énekre. Az esztendő vége azt a jelentós eseményt hozza, hogy Dubovszki Nándor lelkész megbetegszik és nem képes szolgálatát el­látni. ­Első időben Henrici budai vallástanár segít ki. Mivel a lel­kész betegsége komoly­nak látszik, káplán után kell nézni. Meghir­detik az Evangélikus Egyház és Iskola c. lapban. Hajász Lajos zuglói káplán jelentke­zik, akit meg is hívnak azzal, hogy a lelkész felépültéig lássa el a szolgálatokat. Az 1900 december 20-i egyházi közgyűlés rendezi a XX. században tartandó istentiszteletek nyelvét. Eddig az volt a rend, hogy minden vasárnap délelőtt két istentisztelet volt: né­met és tót nyelven. Dubovszki ezt már fel­épülése utánra nem vállalja. Minden ötödik istentisztelet magyar nyelvű. Délután pedig homília tar­tandó a délelőttivel ellentétes nyelven. Sátoros ünnepeken megmarad a. régi rend! A XX. század első évtizede jelentós változá­sokat hoz az egyház­község életé­ben. 1901-ben az év elején lemond az eddi­gi felügyelő, Szegedi Albert. Mint a köz­ség főjegyzője, presbiter, majd felügyelő nagyon sok segít­séget adott az egyháznak. Lényegében neki volt köszönhető a templomalapra kapott községi, összesen 8400 Ft-ot kitevő segély, illetve adomány. 1896-ban 250 Ft értékű ösztöndíjat alapí­tott. Mivel lemondását semmiképpen visszavonni nem akarta, új felügyelőről kellett gondos­kodni. Bulyovszky Aladár budapesti lakosra esett a választás, aki községünk szülöttjének, Bulyovszky Gyulának volt a fia és akinek édesanyja özvegyen (Szilágyi Lilla) iskolás gyermekeinek volt a jótevője. A gyülekezet egyhangúlag meg­választotta és május 5-én ünnepélyesen beiktatta. Másodfelügyelő Kovacsovics Já­nos, rákosligeti lakos.