Pesti Egyházmegye
 
1%

1%

 
Menü
Pesti Egyházmegye
Pesti Egyházmegye Gyülekezetei
Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség
Atalakitas alatt
Kiadványaink, publikációink
Dr. Kósa Pál: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség története
Dr. Kósa Pál: Az evangélikus iskola története
 

Dr. Kósa Pál: Az evangélikus iskola története

IV. FEJEZET: Az evangélikus iskola története

A rákoskeresztúri egyház életének kezdeté­ről nagyon kevés feljegy­zésünk van. Ugyan­ezt mondhatjuk el a hét tanerősre fejlett is­kolájáról is. A legtöbbet itt is az 1880. ká­noni látogatás jegyzőkönyvéből vehetünk. Attól az időtől pedig, amikor a gyülekezet megizmosodott, az egyház rendes jegyző­könyve tár fel érdekes dolgokat. De ez már a XIX. század utolsó két év­tizede. Az egyházban - mely lényegében a cinkotai gyülekezet leányegyhá­za volt, s kezdetben sem temploma, sem iskolája nem volt - az 1757 után betelepült német nyelvű evangéli­kusokkal kezdődött valami új. Az itt letelepedett németség - nem voltak túl sokan, mindössze 30-40 család letelepülésük után csakhamar engedélyt kaptak Mária Te­réziától arra, hogy gyerme­keik számára praeceptort (tanítót) tarthatnak, A feljegyzés szerint - I. kötet jegyző­könyv, az első felfo­gadott tanító, aki a németajkú gyermekeket tanította, egy Feldbett nevű leszerelt őrmes­ter volt, Feldbett kb. 15-16 évig taníthatta a csemetéket, A rá­koscsabai katolikus plébá­nos ugyanis nyugtalankodott; háborgatta a németajkú hí­veket is (lásd ott!) és a viselke­dését nem lehetett kivé­deni! Ezért az itteni letelepült németek megunva a sok kellemet­lenséget, tovább vándoroltak Erdélybe. Ez 1774 körül tör­ténhetett. (?) 1757. Dr. Bórovszky Pest vármegye monográfia írja II. kötet 218. Oldal. A cinkotai evangélikus anyakönyv megőrizte Stephanovszky rákos­ke­resztúri praeceptor nevét 1764-ből és Jamriska Mihály tanító nevét 1774-től. (Bartók János: Rákoskeresztúr Története III. rész 242. oldal. (Ó róluk azonban semmi más hírünk nincs)! Az 1778-ban a Rákosmezején tartott nagy hadgyakorlat alkalmából József fő­herceg, a későbbi II. József császár és király is jelen volt és elkerült Rákoskereszt­úrra is. (Való­színűleg mersei vadászatokkal kapcsolat­ban)! Feltűnt neki Rákoske­resztúron üresen álló 18 ház, amelyből a német telepesek el­távoztak. Kitudván az eltávozás okait, meg­hagyta Albert szász hercegnek (aki kor­mányzó volt Pesten vagy Budán), hogy gon­doskodjék a község betelepítéséről, ill. fel­töltéséről. 1779-ben Német­országból, főleg Nürnbergből újabb német családok települ­tek be Rákoske­resztúrra és Podmaniczky földes úr engedelmével elfoglalták az üres házakat. Lete­lepedésük után csakhamar 1780-ban tanítót fogadtak fel gyermekeik mellé. Putz György nevű tanító volt, aki már okleveles tanítói képesítéssel bírt. A türelmi rendelet iskolai vonalon is érez­tette jó hatását. A gyülekezetek sza­badabban lélegzettek. Így volt ez Rákoskeresztúron is. A tót nyelvű telepesek - akik hamarabb jöt­tek a Felvidékről, mint a németek Ausztriá­ból - kezdték gyermekeiket a német tanító­hoz Putzhoz küldözgetni. Putz azonban nem tudott annyira tótul, hogy a tót szülők gyer­mekeit tótul tanítani tudta volna. ­Így azután a kétnyelvű lakosság összefogott és keresett olyan tanítót, aki mindkét nyelvet bírta an­nyira, hogy a gyerme­ket tanítani képes volt. A vármegyéhez fordultak engedélyért. Azt meg is kapták és boldogan választották meg Jamriska Sámuel csomádi tanítót, aki nyilvánvalóan mindkét nyelvet jól bírta. 1783 döntő fordulatot jelent a gyülekezet is­kolai életében. Jamriska bérelt házban lakott; tanterme a községháza kis terme volt. A nö­vendékek is szaporodtak. Így az egyház el­határozta hogy tanítójának lakást, egy tan­termet építtet. (A feljegy­zések­ben imaterem is szerepel. Még nem tudtam megállapítani, hogy a tantermet használták imateremnek is - ez a valószínű - vagy külön terem épült. Ez utóbbi nem volna logikus, (Így az 1783. esztendőt kell a mai Pesti úti iskola ősének tekinteni. Joggal ünnepelte az iskola az idén 200 éves fennállását. Jamriska 1800-ig taní­tott. Utána fia következett, az ifj. Jam­riska Sámuel. Jamriska Sámuel ténykedésével megszűnt a külön német iskola, mert az oratóriummal összefüggő iskolában (?) együtt tanította a tót és német gyermekeket, de két nyelven. (Id. Mü. III. r. 242.lap). Alatta a gyülekezetből anyaegyház lesz, Megállapítják úgy a lelkész, mint a kántor­tanító díjlevelét. A kántortanítónak: évi 40 Ft-ot, 40 kila rozsot, 10 kilás földet, 2 sze­kér szénát, két öl fát, valamint stóláját álla­pították meg. 1800 március 3-án a megöregedett Jamriska helyét elfoglaló fia hivataloskodott 1810 áp­rilis 24-ig. Ő volt tulajdonképpen a község jegyzője is. De a közigazgatás fejlődésével teendői annyira megszaporodtak, hogy a kettős hivatalnak már nem tudott eleget tenni. A jegyzőit választotta és a kántorta­nítóságról leköszönt. Helyét Kuhajda János, szucsányi születésű tanító foglalja el, aki 1810 szep­tember 21-én jön Rákoskeresztúrra. 1830-ig, húsz eszten­dőn át szolgálta a gyüleke­zetet. Jó munkás lehetett, t.i. 1821 május 5-én Lovich Ádám szuperintendens kánoni látogatást tartott Rá­koskeresztúron - ennek “rendes jegyző­könyve” megmaradt. Annyi van feljegyezve, ami az iskolát illeti “meg volt elégedve”. Meghagyta a szülők­nek, hogy a katechizációkra gyermekeiket szorgal­masan küldjék és az ifjúság vasár­naponként az is­tentiszteletek előtt az iskolában gyűljön össze és ott az olvasást és az ének­lést gya­korolja. “ Zselló Lajos a következő tanító, Aki 1830-tól l834 Szentháromság utáni 3. va­sárnapig működik Rákoskeresztúron. Lemond és Kis­kőrösre távozik. Ugyanezen év szeptembe­rében már Huszka András helyébe is lép. Huszka kiválóan képzett tanító volt. 13 évi helyi működés után Csíktarcsára (ma Nagytarcsa) távozott, ahol tanítóvá és egyúttal a község jegyzőjévé választották. 1845-ben Zsarnovszky Sámuelt választotta a gyülekezet tanítójául. Sajnos e tanítója 1846. március 2-án a gyülekezet “igazi fájdal­mára” tífuszban elhunyt. Utóda egy eszten­dőre - valószínűleg szük­ségből - Zsarnovszky János lett. Ettől az időtől kezdve többet tudunk úgy az egyház mint az iskola életéről. 1847 július 1-ével Hösz Mihály lett a gyülekezet tanítója. Hösz Körmöcbányáról jött ide, ahol a “grammatikának volt tanítója. Hivatalba lé­pésének idejétől iskolánk törté­nete mint nyitott könyv áll előttünk - írja tanulmányá­ban Szügyi Károly. Műkö­dése alatt és már Melczer János lelkész hivatalba való vissza­helyezése után - 1856 au­gusztus 6-án du. órakor égett le az iskola. A katasztrófa után 3 nappal már összeült az Egyház­ Tanács és az iskola újjáépítését határozta el. 1857 húsvétjára már el is készül az új épület, melyben 3 szobás tanítói lakás plusz mellék­helyiségek és két tanterem - egy a kicsiknek és egy a nagyobb gyerme­keknek - foglalta­tik. Együtt jár I-II-III és IV-Vl. osztály, 1874-ig az iskolában rendben folyt a tanítás. Ekkor az idős és megfáradt Hösz Mihály nyugdíjba kívánt menni, 28 évig végezte ta­nítói nevelői munkáját az egyháznál. Meg­álla­pított neki az egyház 150 Forintot és 25 mérő rozsot. Az 1874 július 30-án tartott gyűlés igen melegen és sok tiszte­lettel emlékezik Hösz Mihály munkásságára, aki 150 gyermeket tanított. Viszont az egyháznak kellett gon­doskodni a nyugdíjáról is, mert nyugdíjinté­zet nem volt. Lakásról is az egyház gondos­kodott. Mégis vállalta a terhet, mert “150 gyermeket nem lehetett feláldozni. Új em­bert kellett választani a megfáradt és elfáradt szolga helyébe. Egyhangúlag szavazták meg a nyugdíját. Ugyanakkor a helyét is be kellett tölteni. A felügyelő, báró Podmaniczky Já­nos azonban e második tanítói állást is kívánt szervezni. A mai gondolkodás szerint 150 gyermeknek a tanítása elképzelhetetlen! Ennyivel kellett kínlódnia Hösz Mihály­nak! A presbiterek be is látták a felügyelő igazát, de nem tudtak lakásról gondos­kodni (?). Ugyanakkor a nyugalomba vonuló Hösz Mihálynak lakást biztosítottak. A báró is készen volt Hösz Mihálynak krumpliföldet adni azzal, hogy meg is szántatja. Hösz Mihály azután csak­hamar, 1874 október 3-án elhunyt. Lakást Altziebler András féle házban kapott. Az egyház 100 Ft bért fizet. “A meghívandó személyével kapcsolatban a felügyelő igen akarja a második tanítói állás megszervezé­sét, mondván, hogy az álla­mi törvény is kí­vánja. Egy tanító nem taníthat annyi gyer­meket. Ún. segédtanítóval semmire megy az egyház! “Egy rossz segédtanítóval semmire sem megyünk - mondotta -, a jót pedig ha­mar elhívják. A báró nem tudta keresztül­vinni akaratát. Azon bukott meg a második állás szervezése, hogy nincs lakás, de az egyház épít és amíg a lakás meg nem épül, addig segédtanítót alkalmaz. De elkötelezi magát a lakás építésére. Megállapítja az új tanító díjlevelét (látjuk, hogy az egyház élete egyre szervezet­tebb keretek között folyik - megállapodik lényegében a személy­ben is: Locsava János herédi tanítót kívánja első ta­nítónak megválasztani és egy segédtanítót is kíván alkalmazni, akinek fizetését szintén megállapítja. Érdekes - ma már - hogy a se­gédtanító ellátást, mosást és lakást, a rendes tanítótól kap. A díjlevél: részpénzben 150 Forint 8 akó bor árát a szüret és újév közötti árat figyelembe véve, 2 szekér szénát, 100 kéve zsuppot és 2 és fél öl fát, 26 hold iskolai földnek a fele részét, tehát 13 holdat (1200 öl2-ével), an­nak megállapított közmunkaváltságáért 50 Forintot, káposztás földet, minden gyermek után 1 Forint beíratási díjat, temetési stóla versekkel 1 Forint 30 kr; de köteles a se­gédtanítót ellátni. A segédtanító az egyháztól 150 Forintot kap évenként; a rendes tanítótól kosztot, mosást és lakást. Az egyház választóközgyűlése 1874 au­gusztus 30-án Kemény Sámuel maglódi lel­kész esperes megbízott és a helyi felügyelő iker­elnöksége alatt tartott választó közgyűlé­sen Locsava Jánost lelkesedéssel megvá­lasztja mivel mind a három nyelvet kitűnően bírta. Állását szeptember 30-án foglalta el. 1877 szeptember 17-én jött csak segédtanító a gyülekezetbe, Valentinyi Sándor Eperjesen végzett tanító személyében. Dobsinai szüle­tésű volt. Nyilván háromnyelvű ember volt; így a gyülekezet igényeinek megfelelt. 1883 .október 30-ig működik itt. Innen Kiskörösre távozik, szintén segédtanítónak. 1882 tavaszán a tanfelügyelő felszólítja az egyházat iskolabővítésre. A június 2-án tar­tott presbiteri gyűlés elismeri a kérés jogos­ságát, de a gyülekezet nehéz anyagi helyze­tére való hivatkozással két év halasztást kér. Ez idő alatt kötele­zi magát a tanfelügyelő kérésének teljesítésére. Azonban, amikor a jegyzőkönyvet alá kellett írni, nem volt haj­landó az egyház háztanács aláírni! Ezért a tanfelügyelő újabb komolyhangú leirattal fi­gyelmeztette az egyházközséget, hogy kö­vetelését komolyan kell venni. Ellenkező esetben maga fog gondolkodni azon, hogy az evangélikus .iskolából kiszorult gyerme­kek hogyan oktat­tassanak! T.i, olyan zsú­foltak a tantermek (kettő), hogy rendőrorvosi szempontból megengedhetetlen volt annyi gyermek bezsúfolása. Két segédtanító al­kalmazását is követelte a tan­felügyelő. Fe­nyegetésére az ígéret ti., hogy 2 év alatt két tantermet építenek, a presbitérium aláírásá­val hitelesítette. Ezzel persze a dolog még nem ért véget! Végül mégis foglalkozik az egyháztanács és közgyűlés az iskolaüggyel. A tanfelügyelő is a sarkára áll. Nincs mit tenni. 1884-ben már költségvetésük is van. Őszre készen kell lennie a két tanteremnek. Két segédtanítót is választ az egy­ház és kb. egyforma fizetést állapit meg nekik. Éspedig Koleszár Pál és Gyuris Géza a két segédta­nító. 1884 október 11-én foglalják el állásu­kat. 1886 december 17-én tartott árverésen az egyház iskola céljaira megveszi Burger Li­pót házát 3545 forintért. (Valentinyi Sándor segédtanító elmenetele után nem kapott az egyház segédtanítót). Hogy a gyerekek hi­ányt ne szenvedjenek, 1883 XI 7. Zimányi János kezdett tanítani az alsó, vagyis a kisis­kolásoknál. 1886 augusztusában a tanfel­ügyelő alapos keményhangú körlevéllel for­dul az iskolaszékhez. Hiányolja a tanítás rendszerességét; a tanulmányi fegyelmet; ki­fogásolja a ta­nulmányi eredmény silánysá­gát. Felszólít komoly munkára; ha kell, büntetésre, ti. a szülőket illetően. Csak rend­kívüli esetben lehet a tanítást pl. kukoricatö­résért el­hanyagolni. De 10 éven aluli gyer­mekeket semmiképpen sem szabad munkára felhasználni és az iskolától elvonni. Nem le­het megállapítani, hogy a tanfelügyelő pon­tos és fegyel­met kérő munka felhívása mi­lyen eredménnyel járt! 1887-ben végre sok huzavona és tárgyalás tervezgetés és halasztatás után megépült 4 tanterem és egy tanítói lakás. Az 1884 októ­ber 11-én alkalmazott két segédtanító ellen fe­gyelmi eljárás indult bizonyos hivatalbeli mulasztás és szolgálat megtagadása ügyé­ben. Eltartott egy fél évig, míg fellebbezésük elutasíttatván, állásukat az egyháztanács felmondta és tanév végével elbocsáttattak. Az év október 13-án újabb két segédtanító foglalta el helyét a gyülekezet­ben éspedig Hrdina József és Ferenc József. 1889 Hrdina József segédtanító betegség miatt kénytelen tá­vozni. Helyét Strauch Győző segédtanító foglalja el 1889 október 20-án. Ugyanebben az évben az egyház harmóniumot vesz azért, hogy a segédtaní­tók az orgonálásban képezhessék magukat és azt rendelkezésükre bocsátotta. A csere azonban nem volt áldásos: Strauch Győző 1890 II. 10-én főbelőtte magát! Új segédta­nítót csak október 5-én kapott az egyház, Zatykó Béla személyében. Ferenc Józsefet pedig átválasztják Mendére. A kiesett mun­kaerőt ideiglenesen Locsava János leánya, Paula tölti be. 1891 október 1-én megint változás áll be a segédtanítói állások betölté­sében: Zatykó Béla Irsára megy segédtanító­nak, a másik állás Locsava Paulával volt ideiglenesen betöltve. Helyükre Ochs Ferenc budalehotai segédtanító és Zorkóczy János lo­sonci újvégzős tanító került. (Beigazoló­dott tehát a felü­gyelő álláspontja: “A jó se­gédtanító nem marad meg; a rossz­ból pedig mi haszna van az egyháznak?”) 1892 november 5-én Ochs Ferenc Mogyo­ródra rendes tanítóvá vá­lasztatik. Helyébe Mácskásy Mária kitanult óvodanő alkal­mazta­tott a II. és III. osztály tanítására. Zorkóczv János sem maradt sokáig Rákos­keresztúron. Már 1893 április 13-án a Nóg­rád megyei Dobrocsra költözött rendes ta­nítónak. Munkáját - külön fizetési pótlék el­lenében - Locsava János vette át. Most már az egyház belátja, egy újabb rendes tanítói állás szervezésének szükségessé ét! S ami­kor az év kö­zepén, július 3-án meghal Locsava János, július 15-én a pres­bitérium egyhangú határozattal kimondja: a gyüleke­zet két rendes tanítói állást szervez. S ezt a határozatát a közgyűlés július 23-án meg­szavazza. Az egyház pályázatot hirdet. Majd rendes tanító-választási közgyűlés tarttatik. Megválaszt­ják Kubisch Emil és Marschalkó Gyula tanítókat október 1-én. Még szeptem­ber 29-én segédtanítónak jön a gyülekezetbe Kneppó János - aki állását október 1-én el­foglalta. A pályázatra 21 tanító jelentkezett. Ezek kö­zül kiválasztották a németül és tótul tudókat. Így a számuk kevésre csökkent. Majd Kubisch Emil és Marschalkó Gyula kisszebeni tanítókra e­sett a választás: egy­hangúlag. A harmadik tanító segédtanítói minőségben Kneppó János lett aki állását október 1-ével elfog­lalta. Selmecbányai képzős volt. A választó közgyűlésen Doronyovszky Gyula dékán elnökölt. Az 1893 október 22-i gyűlés megállapítja - többek között -, hogy mivel két tanító van, s mind a kettő kántor is, a kántori teendőket úgy a templomban, mint a templomon kívül, felváltva hetenként végzik. Az úrvacsorához szükséges ostya - sütésért évenként felváltva fél méter fát kapnak az egyháztól. Díjlevelüket most már az esperesség hagyja jóvá. Azt vissza­érkeztük után a megválasz­tott tanítóknak kiadják. Mivel az egyháznak csak egy tanítói lakása volt, abba Kubisch Emil költözik. Marschalkó Gyulának Altziebler Jakab házát bérli ki az egyház. Itt lesz egy szobája a segédtanítónak is. Köl­tözkö­dési költségeiknek 50 %-át a presbité­rium megszavazza és azon­nal ki is fizetteti. Kubisch Emilnek 19 Ft-ot, Marschalkó Gyulának 20 Ft-ot.­ Marschalkó Gyula lakása nem volt meg­nyugtatóan rendezve. Marschal­kó már az év végén átköltözik Altziebler Mihály házába. Az egy­háztanács elhatározza azért, hogy még egy tanítói lakást épít az iskola telkén, kb. 3,000 Ft értékben, illetve költséggel.­ Tartalmazza a ,jegyzőkönyv a két tanító jó­váhagyott díjlevelét, melyet itt is megörökí­tünk! Tesszük ezt azért, mert az egyházi ad­minisztráció fejlődését mutatja. Az Egyház­tanács rendelkezéseinek megfelel. Jogi szempontból is határozott és mindkét félre “az érvényesség és megtámadhatatlanság erejével hat”. A két díjlevél szinte szórul-szóra egyenlő. Értékben mindenképen - kivéve azt a tényt, hogy Marschalkónak nincs szolgálati la­kása! azaz tizenhárom hold szántóföld (1200 öl2), vagyis a rákoskeresztúri 155 számú betétben foglalt 6 -12 sor 777-783 hrsz. alatti szántók fele része. azaz háromszázhetven korona kész­pénz az egyház pénztárából. azaz egyszáz korona földmunkavált­ság címén a község pénztárából. azaz tizenöt pesti mérő rozs Rozspótlék címén 40, azaz negyven ko­rona Ismétlőiskoláért 50, azaz ötven korona a község pénztárából Egy szekér széna a község rétjéről Nyolc - 8 - m3 kemény tűzifa a község­től házhoz szállítva. Két - 2 - m3 kemény tűzifa minden év­ben felváltva az egy­háztól azon kántornak jár, aki az úrvacsorához való ostyát kiszol­gáltatja azaz egyszáz zsúpszalma, Minden iskolás gyermek után jár 2, azaz két korona tandíj, a két tanító között egyenlő arányban elosztva. Az úrvacsorai offertóriumból - a konfirmandusok offertóri­umát kivéve - 1/6 rész; a három nagy ünnepen és a hálaadó ünnepkor egybegyűlni szokott offertóriumból 1/3 a két kán­toré közösen, nem különben a búcsúztató nélküli temeté­sért járó 60 fillér és búcsúztatóval tartani szokott temetésért járó 2 korona és 60 fillér a két kántor között elosztandó. Lakás és kert. Az egyik az egyház tulaj­dona, a másik bér­házban van. Mindkét lakás mellett házi kert van. Ezek e­gyike az egyház tulajdona, de a kántor-tanító ha­szonélvezi. Ezek kerítését az egyház gon­dozza. Azon lakást, amely az egyház tulaj­donát képezi, tatarozni és jó-karban tartani az egyház köteles. Az egyház tulajdonát képező földek után kivetett egyenes ­és egyenértéki adót az egyház fizeti.

Hitelesen kiadta Jezsovics Pál cinkotai lel­kész, egyházmegyei főjegyző. Megerősítette Melczer Gyula acsai lelkész alesperes 1893 október 21-én Marschalkó díjlevele hasonló. Itt találkozik először a segédtanító rendesen megfogalma­zott “Meghívó”-jával, mely fizetését és kö­telességeit is magában foglalja. “Az 1893 évi május 10-én tartott egyházi közgyűlésünk határo­zata értelmében ezennel Kneppó János urat, a rákoskeresztúri evan­gélikus egyház iskolájához segédtanítóul meghívjuk. Kötelességei: a II. és III. osz­tályba járó növendékeket tanítani. A tan­nyelv: magyar. A rendes tanítónak a templomi- és temetési funkcióknál segédkezni, esetleg helyettesí­teni. A néhai báró Podmaniczky János emlé­kére tartani szokott gyászünnepen részt venni és énekelni. Fizetése 360, azaz Há­romszázhatvan forint osztrák értékben, utó­lagos részletekben az egyház pénztárából. Együttlakás a másik segédtanítóval és fűtés. Kelt Rákoskeresztúron 1893 május 30-án.” Újabb előrehaladás történik az 1894 évben, amely az egyház és iskolaügyet egyaránt érinti. Özv. Jamriskáné el kívánta adni a há­zát a hozzá tartozó telekkel együtt. A Jamriska ház és telek a templomtól nyugatra a Cinkotai út mellett feküdt! A lelkész és az elöljáróság helyesen ismeri fel, hogy ennek az ingatlannak a megszerzése mindenképpen előnyére van az egy­háznak. Ezért elhatá­rozza, hogy mindenképen megszerzi. Így is történt. 1894. június 4-én az egyház megve­szi a Jamriska házat és ezzel megnyílik az út a további fejlődés előtt. Hamarosan kialakul egy megfelelő tanítói lakás és egy tanterem. Még hatal­mas telek is az egyház birtokába jut, hiszen az ingatlan nagy telekkel rendel­kezett. A Jamriska ház megvételével fölöslegessé vált a Burger féle ház, melyet az egyház pár esztendővel azelőtt iskola céljaira megvett. Másképen nem tudták eladni, azért az egy­háztanács elárverezni rendelte. Ez a folya­mat meg is történt. Az 1895 április 4-én a 232. számot viselő ingatlant Altziebler Jakab vette meg, 5,550 Ft-ért. 1898 december 30-ával Kneppó János se­gédtanító állásáról lemond és távozik, mivel Zajugrócra választották meg rendes tanítóul. Helyébe Mihályfi Gyula lesz megválasztva segéd tanítónak 1896 január 12-én. Rákos­palotáról jön ide. Az iskolának is nagy ün­nepe a milléneumi ünnep, melyet a temp­lomban is megünnepel a gyülekezet. Az is­tentisztelet offertóriumát a po­zsonyi teoló­giai .akadémia otthonának javára ajánlották fel. 1897-ben már ott tart a magyar iskolaügy, hogy tanítói nyugdíjat is akar az állam bizto­sítani a munkából kiváló tanítóknak. Ezért minden beiratkozott tanuló után 15 krajcár járulék volna fizetendő. Ennek kapcsán az iskolanaplóból megállapították az öt éves átlagot és átlagdíjat fizettek az egyházak, il­letve iskolák. Innen tudjuk a következőket:

  1. / 1894-ben 252 tanuló 1894 / 1895-ben 248 tanuló 1895 / 1896-ban 256 tanuló 1896 / 1897-ben 267 tanuló

járt az iskolába, ­ezt a sereget három tanerő tanította, Nem csak a nyugdíja, a tanítók korpótléka is szőnyegre kerül, természetesen a meg­felelő vitákkal. Végül is kérvény nyújtatott be az iránt hogy a korpótlékot az állam fizesse. Az idő megint előbb járt, mint az egyház presbitériumának cselekvése. Is­mét az a helyzet állott elő - mint azt az 1897 március 31-én tartott egyházi közgyűlés jegyzőkönyvéből olvassuk -, hogy a gyere­kek nem férnek az iskolatermekbe; kiszorul­nak s a három tanító képtelen értelmes mun­kát végezni a közel 300 tanulóval. Mihályfi segédtanítónak nincs rendes lakása. A tan­felügyelő elégedetlen az egyház iskola­ügyekben tanúsított magatartásával és azzal fenyegetőzik, hogy az 1898 / 1899. iskolai évben községi iskolát létesít, ha az egyház nem gondoskodik kellő tanteremről és taní­tókról. A tanulók száma már 309! Megszű­nik a segédtanítói status is. Aki rendes óra­számban folyamatosan tanít, az tanító! Leg­alább 400 Ft fizetése és rendes lakása le­gyen! A vármegyei hatóság erélyes leirata nyomán az egyház is meg­mozdul. A segédtanító fi­zetését 400 Ft-ra emeli, egy negyed hold kertet is ad neki és megígéri, hogy tisztessé­ges lakásról is gondoskodva lesz. Készek 2 tantermet építeni, két tanerőt alkalmazni. Mivel szolgálati lakásuk nincsen: bérelt la­kást adnak, melyek bérét az egyház fizeti. S mivel mindehhez pénz és pénz kell, meg­próbálnak államsegélyért folyamodni. (1897 december 6. Jegyzőkönyv). A kérvény de­cember 15-én el is megy. 1898 augusztus 27-én tartott közgyűlés egyhangúlag Mihályfi Gyulát választja meg tanítóul. Nem oldódik meg a tanterem kérdés. Két új tanterem kellene és nincs megoldva a tanítók lakáskérdése sem. Ez már a XX. századra vár. Az első évek bizony televannak iskolai problémákkal. A XX. Század

  1. július 7-én megjelent az egyházköz­ségben a vármegye kül­döttsége. A szolga­bíró és a járási orvos és Jezsovics Pál, a püs­pök által megbízott iskolalelkész, hogy megvizsgálják az egyház iskoláit. Az ún. kisiskola két tantermét, melybe az 1. és 2-3. osztály járt, meglehetősen rendben lévőnek találta, csak az utcára nyíló ablakokat találta kicsinek és a tantermeket e miatt sötétnek. Ezeket kell nagy ablakokra kicserélni és szellőző-berendezéssel ellátni! Ellenben az udvar nyugati fe­lén lévő egy tantermet (Cinkotai út felé néző) „tanosztályt olyan állapotban találta, amely semmiképpen a kellékeknek nem felel meg!” Nedves is, szűk is és a százon felül lévő tanulók tanítá­sára semmiképpen nem alkalmas. „Ezért be­zárandónak talál­ták az iskolát”! Az egyház számára nem maradt más hátra minthogy tantermeket építsen! És negyedik tanítói állást szervezzen. Ezen megint sokat problémáztak a presbiterek: hány tanterem legyen, hogy hol legyen; tanítólakás is le­gyen? Végül, augusztus 12-én aránylag gyorsan intézkedtek - Úgy határoztak, hogy csak két tantermet építenek az udvar nyugati felén; tanítói lakást nem építenek és a templom alap pénzét veszik kölcsön az épí­tés céljára s megjelenik a XX. Század “vív­mánya” a tanítók fizeté­sének “államsegé­lye”! A rákoskeresztúri egyház a 3. és a 4. tanító számára államsegélyt kér. 1901 szeptemberben már 340 tanköteles az egyházban és hozzá 3 tanító. Ezért a szep­tember 4-én tartott egyháztanács ülés úgy határozott, hogy negyedik tanítói állást szer­vez, de fizetéséhez államsegélyt kér. Ugyan­csak államsegélyt kér Mihályfy Gyulának, tehát a harmadik álláson lévő tanítónak is. Ugyan egy időben, szeptember 8-án megvá­lasztja a negyedik tanerőt éspedig nőt Mé­száros Gabriellát, aki az államsegélyt meg­kapja és pedig évi 600 Koronát, míg 200 Koronát az egyházi pénztárból kap. Mihályfi dolgáról egyelőre nem esik említés. A VKM-hez beadott kérvényből - XI. 16-én keltezve - kiderül, hogy mindketten magya­rul tanítanak. Az iskolában tehát csak ma­gyar nyelven folyik az oktatás. (December 7-i jegyzőkönyv. megemlíti, hogy az iskolát iskolás lányok nem seperhetik. Ezért az egy­ház­tanács gondoskodik egy takarító asszony­ról, aki hetenként két­szer szerdán és szom­baton kisepri a tantermeket)! A nyugalom azonban nem tart sokáig. A megválasztott Mészáros Gabriella 1902 jú­lius 27-án lemond, mivel az orosházi állami is­kolához kapott kinevezést. Az egyház pá­lyázatot hirdet, de hogy az utódlás mint inté­ződik el, nem lehet tudni. A jegyzőkönyv itt hiányos. Említés egyelőre nincsen. Csak 1905 decemberében találunk híradást. Mé­száros Gabriella lemondása után Jurcsó Albina választatik meg egyhangúlag, aki 1905-ig tanít. (Jegyzőkönyvön kívüli forrás­ból kiderült, hogy 1902 szeptemberében szabályszerűen megválasztotta az egyház­község Jurcsó Albinát - Mészáros Gabriella helyébe - és 21-én szabályosan beiktatta). Mihályfi Gyulát választja meg a közgyűlés az államsegélyes állásra. Nyilvánvaló, hogy a negyedik álláson helyettesek működhettek. 1905-ben Jurcsó Albina és Seidl Mariska ta­nítónők nevének említésével találkozunk, egészen röviden. Az előbbi a zágrábi iskolá­hoz választatott meg; az utóbbi helyébe a II. osztály vezetésével bízatik meg. Az egy­háztanács külön­ben a körülmények változá­sai miatt - ez már Noszkó István lel­készke­désének elejére esik - abban spekulál, hogy “segédlelkész-tanítóval tölti be az üres har­madik tanítói állást. Ezt a szándékát az egy­házmegye nem hagyja jóvá. Egyelőre he­lyettes működik Mihályfy helyén. Megjele­nik az “iskolabizottság” fogalma mely tk. az iskolaszék volna. Ezen a vonalon is kiépül az egyházi adminisztráció. Egyetemes és egyházmegyei és helyi egyházközségi rend­tartások készülnek és fogadtatnak el. Meg­szűnik a gyülekezetek egyéniesedése és egyre inkább az egyházi szervezet és köz­egyházi kormányzás lép érvényre. Ez pl., abban is megnyilvánul, hogy az egyházme­gye nem engedélyt, hogy a III. tanítói állást segédlelkész-tanítóval töltse be az egyház­község És ezt kényte­len tudomásul venni. Így kerül az állás rendes férfitanítóval be­töltésre és válasz­tatik meg Kuszy Dániel 1906 szeptember 16-án. Állása a remélt ál­lamsegély miatt is a teljes törvényesség je­gyében folyt le. Meghirdettetett. A választó közgyűlést jelölő-gyűlés előzte meg. Végül a fent jelzett napon 27 szavazattal 26 ellené­ben, tehát egy szavazattal megválasztatott. Az egyház tehát 4 tanítójának és nagy isko­lájának terhét hor­dozza. S e teher nem volt könnyű. Előkerül a korpótlék kérdés és a ta­nítók fizetésének emelése kérdése. Az egy­ház nem marad­hatott el az állami iskolák mögött. Kezdte az iskolák terhét érezni, hi­szen lakást is biztosítani kellett tanerői szá­mára. Nem volt mit tennie: államsegélyért kellett folyamodni! A ké­rés meghallgatásra talált és az 1908 január 11-i jegyzőkönyv szerint a miniszter az államsegélyt mindenki számára folyósította. Az Egyháztanács pedig 1907-re a saját terhére megadta a kórpótlé­kot. Az iskolai gondok csak nem szűnnek. Tan­felügyelői látogatás állapítja meg, hogy a II-IV osztály túlzsúfolt. Ezért kéri az egyház­községet, hogy intézkedjék ennek a zsúfolt­ságnak a megszüntetéséről és ennek módjá­ról hivatalát az új tanév kezdete előtt érte­sítse. Az egyháztanács belátja, hogy leg­he­lyesebb lenne minden egyéb intézkedés he­lyett - pl. nem vesznek fel nem evangélikus gyermeket - a tanítói állások szaporítása. Ezt azonban amikor a hívek 40 % pótadót fizet­nek az iskola miatt, az egyház nem tudja vállalni. Különben is egy tanítóra most csak 72 tanuló esik! Még inkább súlyosbítja a helyzetet 1910-ben az ingyenes népoktatási törvény értelmében az a körülmény, hogy a tanulóktól tandíj nem szedhető. Ez pedig eddig a tanítói készpénzfizetésnek jelentós részét tette ki, amit természetesen az egyháznak kellett pótolnia. Bizony a XX. század első évtizede igen nagy problémákat vetett fel, mellyel meg kellett birkózni. 1911-ben újra előkerül a tanterem kérdés. A tankötelesek szá­ma nő, a termek nem lesznek nagyobbak. A tanfelügyelőség egy­re jobban szemmel tartja az iskolai mun­kát és azt mindenképen kívánja nívóssá tenni. A falusi iskolákban - minden bizon­nyal így van mindenütt - túlzsúfoltak a tantermek. Sokszor 100 gyermek is bezsú­folódik egy terembe. Hogy lehet ott eredmé­nye­sen tanítani? Ezért követeli a tanfel­ügyelő is az ún. kis is­kola tantermeinek bő­vítését. Az egyház minden érvet felhoz, amit csak lehet, hogy a bővítést elkerülje. Nem jó a felmérés,­ mondja, mert a terem nem 38,7 m2, hanem 52,4. Ha nem veszi fel a másvallású gyermekeket, akkor elférnek. A régi építkezésből. még mindig 12,000 Ko­rona tartozása van. Summa summarum: nem bővít! Viszont megfellebbezi azt a várme­gyei határoza­tot, mely szerint nem szedhet tandíjat a tanulóktól, tekintettel az ingyenes tanításra, mert - így érvel: az a tanítók kán­tori szolgálatáért díjlevél szerint jár nekik. Ezzel elérik azt, hogy az állam a két tanító­nak fejenként 555 korona kártérítést utal ki. A téli hónapokat kivéve a tanítás 7 órakor kezdődik; a délután szabad. Így több idő jut a mezőgazdaságban való segítésre. A más vallású tanulók iskolázása már eddig is probléma volt. Ahogyan nőttek a terhek, úgy vált kérdéssé, hogy azoknak szü­lei mennyi­vel járulhassanak hozzá az iskola fenntartá­sához. Elvileg nagyon igaza volt a híveknek, hiszen ők az állami adó először 90 %-ával, majd számuk szaporultával 40 % körüli ös­szeggel járultak az iskola fenntartásá­hoz. Ha ehhez hozzávesszük a községi pénztárból származó különféle váltságok össze­gét, melyet lényegében az ingatlannal rendelkező evangélikus polgárok fizettek, az iskola miatt több mint 50 % pótadónak meg­felelő összeget fizettek. Ezért határozott úgy a rk. közgyűlés 1911.április 23-án, hogy a másvallású gyermekek szülői aránylagos is­kolaadóval megrovandók és csak ha azt megfizetik, járhatnak gyermekeik az egyház iskolájába. Egy kis lélegzetvétel után, 1912 március 11-én kerül az iskola­szék, majd a presbitérium és a közgyűlés elé a Kubisch - iskola átépí­tése, bővítése, magasítása, mert alacsony, sötét, alkal­matlan a tanításra. Most a püspök keresi meg a gyülekezetet és szólítja fel a cselekvésre. Az egyház mindent belát, de sem­mit nem akar csinálni mert nincs pénze! Államsegélyt kér. Eleink ilyen bölcs határo­zatot hoznak: “Az egyháztanács ezen iskola átépítését a maga részéről is szükségesnek tartja és az átépítést a közgyűlésnek egyhan­gúlag ajánlja! Tekintettel azonban az egyház mostoha vagyoni viszonyára és arra, hogy még az új iskola építéséből sok tartozása van, saját alapjainak, az államtól építési ál­lamsegélyt fog kérni! A rk közgyűlés termé­szetesen ezt a javaslatot elfogadja és azzal bővíti ki, hogy az átépítésre az előkészülete­ket megtéteti. A véghezvitelre bizottságot nevez ki! - Ezek után az volt a reménység, hogy a VKM megadja az államsegélyt. A VKM azonban előbb terveket és költségve­tést kért - s mint utóbb kiderült: államsegélyt nem adott, mondván nincs rá fedezet! Az iskola azonban be nem gyógyuló seb az egyház testén. Most már az a baj, hogy az osztály létszáma olyan magas, hogy pl. a II.I IV. osztályt ketté kell választani. Új tanerő kell, immáron az ötödik! Az egyház egysze­rűen nem tud megbirkózni a tanítással járó feladatokkal. Közel 40,000 koronát áldozott 12 éven belül az iskolára és most a nyakában a kis iskola” bővítése, az ötödik állás szerve­zése. Nincs más kiút mint az államsegély. Az ötödik tanítónak lakbért és 100 K fizetést tud csak biztosítani. Lassan a háborús esztendőkbe lépünk. 1914-ben az állam “iskolánk tanítóinak fizetését az 1913. évi törvény értelmében rendezte” de az iskolaépítési kérelmet nem teljesítette. Az ötödik tanítói álláshoz az államsegélyt később megadja, de mivel kézimunka tanítás nem volt az iskolában, kéri, hogy nővel töl­tessék be az ötödik állás. - Közben Marschalkó nagyon komolyan megbetegszik 1914 április 9-én el is hunyt. Így isko­lánk életében az a döntő esemény következik be, hogy két ál­lást tölthet be: az elsőt és az ötö­diket. Mielőtt ez megtörténne kettéválasztják a kántorságot a tanítóságtól. A kántori jöve­delmet a tanítói jövedelemtől, Ezt a jogi ak­tust teljesen, akkor lehet véghez vinni, ami­kor a másik kántori állás is üres (Kubisch). Ezért Késmárszky Gyulát és feleségét meg­választják egyhangúlag november 8-án. De Késmárszky Gyulával kapcsolatban az állás kettéválasztásának tényét rögzítik és majd érvényesíteni kívánják. Hangsúlyos tehát az a körül­mény, hogy Késmárszky nem kán­tortanító. Viszont 1915 július 4-én Kubisch Emilt igazgatóvá megválasztja azzal, hogy tiszteletdíját fizesse a VKM. Erre az volt a válasz, hogy fi­zesse - ha akarja - az egyház­község. De nem számítják bele az államse­gélybe, illetve nem vonják le! Kuszy Dá­niel, aki katonának vonult be, leszerel és ez­zel a tanítás rendben megy tovább. (1916 / 1917 tanévre 348 tanuló iratkozik be). A Késmárszky házaspár választása után - noha nagyon nagy a tanuló létszám - (348) az iskolában rendben mennek a dolgok. A háborús világ okoz nehézségeket, de egyen­lőre csak a fűtés okoz problémát. Nem tud­nak megfelelő mennyiségű tüzelőt be­sze­rezni. Így érkezik el az 1919. esztendő, a rövidlé­legzetű proletárdiktatúra ideje. Természete­sen a programjának megfelelően az állam az iskolára is ráteszi a kezét. Az egyházi isko­lákat államosította; a lelkész és egyház be­folyását az iskolákra megszüntette; a vallás­oktatást megszünteti stb. A kommün bukása után - mivel az iskola osztály létszámát 40-­ben állapították meg, az iskolánál három tanítónő is működik, akik már az első három helyett lettek az új kor­mányzat által idehelyezve; Szilvásy Margit, Steffel Jolán és Krupecz Erzsébet, akik mindhárman evangélikusok voltak. Mivel az állam fizette a nevezetteket, nem volt prob­léma. Először szerepel a jegyzőkönyvben Kubisch Emil igazgató jelentése az iskoláról. Ez most már évről-évre ismétlődik. A jegyzőkönyv­ből tudjuk, hogy az állam továbbra is helyez ide tanerőket - az elszakított országrészből kiutasítottak közül - így pl., Szalay Pál ig. tanítót. De a tanítás rendes menetében ismét csak a fűtés és az ismétlő iskolások dolga okoz gondot. Utóbbiak nem járnak isko­lába. Az egyházközség méltó ünneplésben része­síti 1921. év folyamán a 40 éves illetve 41 éves szolgálati jubileumát ünneplő Kubisch Emilt és Szalay Pált. A hívek Kubischnak ajándékkal kedveskednek. Azt is megérjük, hogy az iskola már saját költ­ségvetéssel sze­repel az egyháztanács - iskolaszéki üléseken 1921-ben. A következő inflációs években lényegében csak a tanítók helyi, javadalmának emelése, a természetbeniek váltsága a jelentős kérdés. Egyelőre téma Mihályfi Gyula lakása, mely még mindig nincs. megoldva. Az idős és beteges Kubisch Emil lemond igaz­gatói tisztéről és ideiglenesen, majd véglegesen Kuszy Dániel veszi át az iskola irányítását (1923). Az egyház az idegenből idekerült állami ta­nítók alkalmazását ­fizetését nem tudja vál­lalni. Az infláció egyre nehezebbé te­szi a fi­zetések értékben való rendezését. Sok a gond és sok a nehézség, pl. Kubisch Emilt egyik hívünk leánya, Filipszky Ka­talin okle­veles tanítónő helyettesíti. Az egyháztanács alig tud neki valami értelmes díjacskát meg­állapítani. Kubisch Emil elhunyt 1924 szep­temberében. Megindul a törvényes betöltési eljárás. Az em főesperese, Blatniczky Pál és báró Prónay György egyházmegyei felü­gyelő több al­kalommal jár a gyülekezetben, hogy a törvé­nyes vá­lasztást előkészítse; a hiványt meg­állapítsa; jelölő, majd válasz­tó közgyűlést tartson. Problémát okozott, hogy az egyház már Késmárszky választásakor szerette volna a kántori állást a tanítóitól fizetés szempontjából elválasztani. (Lásd ott). Az akkor nem volt keresztül vihető, mert a másik kántortanítói állás be volt töltve. Itt volt most az alkalom arra, hogy meg­történ­jék. Meg is történt papíron a kettéválasztás. Ezt a műveletet azonban a VKM nem hagyta jóvá, mert 1893-ban, Marschal­kó választása alkalmából - amikor a 2. tanítói állás szerve­ződött - a javadalmi jegyzőkönyvben ezt a tényt, hogy a földet a tanító a kántori szol­gáltatásért kapja - elmulasztották felje­gyezni. Így tehát a jó igyekezetből semmi sem lett. Az állás maradt kántortanítói állás és 35 % helyi javadalomban történt az állam részéről elismerése mind a háromnak (Mihályfi állás is). ­Az állásra pályázatot ír­tak ki. A jelölőgyűlés három tanítót jelölt: Szutorisz Károly, Horvay Árpád és Mihályfi Gyula. Mivel Mihályfy visszalépett, a két jelölt között lehetett választani. A törvényes formák között lefolyó választás ered­ménye: Szutorisz Károly 14 szavazat Horva Árpád 4 szavazat. Szutorisz Károly lett a megvá­lasztott tanító, aki augusztusban a gyüleke­zetbe költözött (Felsőpetényről) és akit Noszkó István körlelkészi minőségében állá­sába beiktatott. Az illető később vitézi címet szerzett és “Szügyi” névre magyarosított. Vele sokat nyert az egyház. Pedagógusnak is elsőrendű volt; társadalmi közszereplése magas nívón állt. Hazaszeretete égő volt; egyházszeretete és családi élete példás. Végre megoldódott Mihályfi lakáskérdése is. Két szoba-konyhás lakást tudtak alakítani neki egyházi épületben. Az iskolai és egyházi élet rendes mederben folyt, amikor egy alapjában véve örvendetes esemény felbolygatta a nyugodt vize­ket és egy évtizedre meghatározta az egyház életét. Az történt, hogy a helybeli római katolikus egyházi iskolát modernizálták. Másképen mondva, megfelelő államsegéllyel szép emeletes és minden igényt kielégítő iskolát építettek. Bizony az evangélikus kis iskola, a vele összeépült kántorlakás siralmas állapot­ban volt. A csendesen folydogáló iskola életbe betör a VKM határozata mely értelmében 21,000 Pengő államsegélyt engedélyez az iskola; két tanterem és 1 kántortanítói lakás építési költségeihez. Az 1927. és az 1928. év t:k, azzal telik el hogy az építkezéshez hiányzó összeget előteremtsék, A VKM több segélyt, de még köl­csönt sem hajlandó az egyház­községnek adni. 1928. évi V. 12-én tartott presbiteri és szerencsétlen módon elfogadta Hummel Márton presbiter javaslatát mely­nek értelmében a hiányzó építési költségek fedezetére páronként 35 Pengő kivetését ja­vasolja a közgyűlésnek. Ezt a javaslatot némi szépítéssel a 13-án tartott közgyűlés el­fogadta. Érdemes ide írni a határozatot. Hi­szen ez a határozat az egyház eladósodásá­nak utjára vezetett, melyet a harmincas évek elején kezdődő gazdasági válság (a hívek Budapesten üzemekben dolgozó tagjainak nem volt rendes munkája)! csak elmélyített, “A közgyűlés határozatilag kimondja, hogy az egyházat terhelő építési költség fedezé­sére egyháztagjaira pá­ronként 35, azaz Har­mincöt pengőt rendkívüli hozzájárulásként, vet ki, úgy azonban, hogy a tehetősek az év nyár folyamán, a szegényebbek három éven át részletekben tartoznak azt befizetni. Fel­hívja tehetősebb híveit, hogy addig is, míg a szegényebbek ezen rendkívüli építési adót befizetik, kamatmentes kölcsönök­kel segít­senek az egyházközségen.” - Az egyforma teher kivetése immorális volt! A lelkész - saját elbeszélése szerint - nem volt képes megakadályozni ezt a határozatot, A szegé­nyebb hívek fel voltak háborodva. A gazda­gok könnyen kifizették - 3,000 P befolyt belőle - a szegényebbek szabotáltak és nem fizetett az sem, aki tudott volna. Az építke­zés pedig haladt. A lelkész és a felügyelő kölcsönök után futkosott, A VKM is adott 6,000 P kölcsönt, törlesztésre. Még a rákosligeti fiókegyház is adott 6,000 P köl­csönt templomépítési alapjából, 12,000 P kölcsönnel befejeződött az építkezés. Nem úgy ahogyan eredetileg akarták. Közben még a lelkészlakás kérdése is napirendre ke­rült. Az un. paróchiát akarták három szoba összkomfortos lakássá tenni, az öreg paróchiát lebontani stb. A nehézségek miatt nem lett ebből semmi. Az egyházi vagyont, melyre bekebelezéssel kölcsönt lehetett volna felvenni, az egyházi felsőbbség ter­helni nem engedte - nagyon bölcsen - pénzt viszont nem tudott adni, sem szerezni. Köz­ben kiderült, hogy amint lenni szokott az építkezés többe kerül mint tervezték. A ki­vetett 35 P befolyása esetén sem volna elég a kiadások fedezésére. Azt az ésszerű indít­ványt, hogy a ház- és földadó után 10 % egyházi iskolai adót vessenek ki, egyelőre elodázták! A lelkész, megkeresve Berzeviczy Albertet, az Akadémia elnökét, adományt erőszakol ki az Akadémiától, mint új földesúrtól. 6,000 Ft-ot kap az egy­ház. Ezt az összeget megfelezik az iskola és a lel­készlak átépítése költségeire. Az építkezés elnyeli. Már 1929-ben haladékot kell kérni a VKM-től a 6,000 P törlesztésére. A nehéz­ségek fokozódnak: a község beszünteti az évi 1,000 P segélyt. A kamatok nőnek. Rákosliget felmondja a 6,000 P kölcsönt, mert templomot akar építeni. A gyermeklét­szám megköveteli az V. és VI. osztály elvá­lasztását, mert 110 gyerek jutna egy osz­tályra. Ezt az egyház csak akkor tudja vál­lalni, ha 10 % helyi fizetéssel (az állam fi­zesse a lakbérét is) töltheti be az állást. A kamatok és tartozások fizetésére és a lel­kész számára adandó 3,000 P kölcsön szá­mára az OKH-tól 15,000 P kölcsönt kíván az egyház felvenni. A negyedik évtized nem éppen jó kilátások­kal kezdődik el. Mindjárt az elején sok meg­próbáltatás érte az iskolát. Mihályfy Gyula megbetegedett és 1930 december 1-től nem taníthatott. Kuszy Emil 1931 január 1-tól volt beteg. Jellemző a gyülekezet anyagi helyzetére, hogy el tudta viselni azt a tényt, hogy mindkét tanítóját - akiket eleinte a kollegák helyettesítettek ­helyettesítő Prunyi Endre nyugalmazott igazgató tanító és Nedeczky Margit okleveles tanítónőt a meg­betegedett tanítók a saját pénzükből fizették. (Igaz viszont az, hogy a teljes fizetésüket meg­kapták)! Kuszy Dániel helyettese Szügyi Károly, kántortanító lett. A VKM helyt adott az egyház kérésének és a VI. tanítói állást helyi 10 % javadalommal plusz lakbér engedélyezte és az állásra dr. Schwantzer Károlyné Hanák Erzsébetet ki­nevezte. Az év kora őszén elhunyt Kuszy Dániel igazgató tanító. Mihályfy Gyula betegsége miatt nyugalomba vonult. Helyébe dr. Po­zsonyi Károly cinkotai tanítót választja meg a közgyűlés. Kuszy ál­lását egyelőre nem tölti be az egyház. Negyedévig javadalma ugyanis az özvegyet illeti. Betöltése a kö­vetkező évben történik meg. Szlobodnyik Mihály okleveles tanító, aki már helyettes­ként működött iskolánknál, lesz az utódja. Az igazgatói székben Szügyi Károly követi, akinek választását a bányakerületi püspök megerősíti. Ünnepi alkalma a gyülekezetnek, hogy Noszkó István úgy is mint helyi lelkész, úgy is, mint körlelkész, 1932 április 3-án beik­tatja dr. Csecsotka Károly újonnan választott felü­gyelőt, dr. Pozsonvi Károly (Schwantzer) és dr. Pozsonvi Károlyné ta­nítókat. Ezzel az iskola fejlődése 1942-ig lezáródott. Meg volt a hat terem, a hat tanerő. Egy ki­vétellel (Szlobodnyik, később · Barlai Mi­hály) mindenkinek szolgálati lakása is volt. Az iskola jó állapotban volt. A szolgálati la­kások ellen sem lehetett a kor mértéke sze­rint kifogást emelni. Nem voltak összkom­fortosak, de elviselhetően, kulturáltan lehe­tett ben­nük lakni. Annak azonban, hogy ezt a történetíró meg­állapíthassa, igen nagy ára volt. Az egyház belesántult anyagilag. Nem annyira a teher nagysága miatt, mely az iskola és az egymás után szervezett tanítói állások miatt a hí­vekre nehezedett, hanem a helytelen szociá­lis szempontból teljesen igazságtalan teher­elosztás miatt. Az egyháznak 36,000 Pengő adóssága lett az évtized elején! Ezt valami­képpen ki kellett fizetni. Az ötödik évtized.

Az iskolánk munkája a múlt ködébe vész a XVIII. század utolsó negyedében. A XX. század ötödik évtizedében be­fejezést nyer. Az elmúlt évtizedből egy nagyon szép dísz­közgyűlés kedves emlékével gazdagodtunk: az iskola buzgó igazgatója 25 éves tanítói szolgálat jubileumát ünnepelte. 1914-ben in­dult el tanítói pályáján. Csak hamar felcse­rélte a harc­térrel. 1919-tól tudott újra pályá­ján működni. Késmárszky Gyula 36 évi szolgálattal rendelkezett, de feleségével, Kertscher Laurával együtt 25 éve működött már a rákoskeresztúri iskolában. Méltó volt, hogy az egyház nagyon hűséges mun­kásai­nak eme jubileumán az egyházközség hálát adjon Istennek szolgálatukért. Megtisztelte a közgyűlést Zászkaliczky Pál tanügyi espe­res. Jelen voltak a fiókegyházak felügyelői és néhány híve is és a gyülekezet nagy számban. Az ünnepelteket Zászkaliczky Pál esperes köszöntötte nagyon komoly szép be­széddel. Jelenti, hogy a püspök úr mindhárom jubi­lánst köszönti; Késmárszky Gyulát pedig tb igazgatói címmel tünteti ki. A 142/1940 ja­nuár 27-én kelt és a két 25 éves jubilánshoz intézett püspök levél így szólott. “Az Úr nevével köszöntöm az olvasót!” Igen tisztelt Tanítónő és Tanító Úr! A felső-pestmegyei egy­házmegye alesperesétől örömmel értesültem arról, hogy tanítónő és Tanító Úr e tanév végén töltik be tanítói szolgálatuk 25. esztendejét. Arról is értesül­tem, de régebben hivatalosan tudomásul bírtam, hogy ez a negyedszázados szolgálat áldásos egyház- és nemzetépítő hűséges munkálkodásban telt el. A hűséges munká­sokat megillető megbecsülés érzése arra kény­szerít, hogy ez évforduló alkalmából én is, mint az egyház­kerület püspöke, leg­őszintébb üdvözlésemet és elismerésemet fejezzem ki, de egyben további munkára is buzdítsam Önöket. Az egyház Urát pedig arra kérem, hogy áldja meg az elvégzett munkát és a hűséges mun­kásokat egyaránt. Az Úr kegyelme legyen velünk! Dr. Raffay Sándor sk. bányakerületi evangélikus püspök. P.H. Számtalan köszöntés hangzik még el a je­lenlévő vendégek és az egyházközség részé­ről is. Szép ünnepély volt, melyről terjedel­mes jegyzőkönyv készült és maradt meg. Az elkövetkező időkben nagyon szükség volt arra, hogy Isten kegyelme és az egy­ház Urának áldása kísérje iskolánk életét. 1941 II. 1-ével nyugdíjba kényszerül dr. Po­zsonyi Károlyné. Tüdeje miatt kel­lett nyug­díjaztatnia magát. Bükkszentkereszten talál otthont és jó levegőt és szép kort ér meg. Helyettese egyelőre Késmárszky Irén okle­veles tanítónő. Ez termé­szetes és logikus intézkedés volt. Azonban Késmárszky Irén Barlai Mihály menyasszonya is volt. Ez azt jelentette, hogy megválasztása esetén a hat tanítóból négy egy családhoz tartozik. Ez ellen a tanügyi esperes is óvást emelt. Késmárszkyék nagyon tiszte­letreméltó ajánlata az volt, hogy a munkában már úgy is fáradt Késmárszky Gyula és Késmárszky Gyuláné beadja nyugdíjazási kérelmét. Amire az egyházi el­nökség, a tantestület és a tan­ügyi esperes készségét fejezte ki az irányban, hogy Késmárszky Irén megvá­lasztását elősegíti. Így is történt. Ezen a ne­héz­ségen tehát túljutott az egyház. Ismét iskolafejlesztési probléma jelentkezik, mint az utolsó 50 évben annyi­szor. Az 1940. évi XX. tc. az elemi népiskolák nyolcosztá­lyúvá fejlesztéséről rendel­kezik. Szügyi Károly tehát kötelességének tesz eleget, amikor a VII. tanítói, ill. a VIII. tanítói állás megszervezéséről tesz előterjesztést. Noha a rendelkezés a jelen tan­évben - mondja az előterjesztés ­még nem kötelező, de a kérdés ki kerülhetetlen. Az egyház­tanács kész a probléma megoldására, 10 % helyi javada­lom mellett. A nyári szünet idejére esik a két tanítói állás betöltése (1941). Dr. Pozsonyiné és Késmárszky Gyuláné helyébe özv. Jancsó Andrásné Windt Ilona rá­koskeresztúri szár­mazású özvegy papné és Késmárszky Irén Barlai Mihályné a je­lölt, majd megválasztva. Dr. Pozsonyi Károlynétól és Késmárszky Gyulánétól X.12-én díszközgyűlésen kö­szönt el a gyülekezet. Hálát adva munkáju­kért Istennek, meg kell jegyeznem, hogy Késmárszky Gyuláné hihetet­len munkát végzett. Mindig az I. vagy a II. osztályt ta­nította. Volt év, amikor 80 tanulója volt. Mégis mindenki megta­nult nála írni-olvasni számolni. Szeretetteljes modorával fegyel­mezni tudta ezt a ma már elképesztőnek tűnő sereget és akkor vasárnaponként reggelen­ként még vasár­napi iskolát tartott. Sokszor 100 gyereknek! A VKM 1942 január 1-től eltörölte segély­díjas, próbaszolgá­latos tanítói címet. Minden kezdő tanító helyettes tanító ez az illetménye is. Ezért az egyháznak is al­kalmazkodnia kell e rendelethez. A megválasztott két ta­nítónő is ezek szerint minő­sül helyettes ta­nítóvá. 1943 február 14-én tartott rendes évi köz­gyűlés kimondta a VII. tanítói állás meg­szerzését, illetve betöltését. A VIII. tanítói állás szerveztessék meg minél előbb, ha­sonló feltételek mel­lett. A tanítóválasztó közgyűlés Major Lászlót április 11-én a VII. állásra egyhangúlag megválasztja. Major katonai szolgá­latát tölti, de az egyházköz­ség méltányosnak tartja, hogy e miatt hátrányt ne szenvedjen és ha leszerel, legyen neki ál­lása és kenyere. 1943 március 1-ével Késmárszky Gyula nyugalomba vonul. A betöltendő kán­torta­nítói állás díjlevelét megint úgy fogalmazza meg az egyháztanács, mint azt a múltban tette, elválasztva a kántori javadalmat a ta­nítóitól, Ez azonban most sem si­kerül. A kántortanítói állást meghirdetik a Néptanítók lapjában, E­gyik presbiter - féltve a gyüleke­zet békéjét - azt javasolja, hogy budapesti szakemberek vizsgálják meg a pályázó or­gona­tudását és ének-készségét és javasolja­nak! Íme így tört be a haladó gondolkodás a marakodásra mindig kész németfalu-tót­falu maradi világába! Örven­detes volt! Végül Koltai Jánost választotta meg a gyülekezet egyhangúlag. Sajnos a tanító ­választásoknak nem akar vége szakadni. Pozsonyi Károly is lemond itteni állá­sáról. Beteg tüdejű felesége Bükkszentkereszten saját nyaralójukban - még sokáig él, túl-éli fér­jét - dr. Pozsonyi Diósgyőrbe megy tanítónak, ahova könnyen lejut a közel lévő nyaralójából. Sajnálattal válik meg a gyülekezet most már a második dr. Pozso­nyitól. Rendkívül jó pedagógusok mind a ketten és rendkívül precíz, lelkiisme­retes munkát végeztek. Így viszont a meg­ürült Pozsonyi lakásba a Barlai házaspár költözik. Sajnos az állás nem lesz betölthető. Előttem ismeretlen okokból nem volt meg az osztály létszám és a tanfelügyelő nem java­solta, illetve nem adta meg az állam­se­gélyt. E nélkül az egyház nem vállalta az állás be­töltését. Tehát egyelőre üresen ma­radt és csak később, 1946 novemberé­ben lehet be­tölteni. Akkor Kisfaludy Lajos sajógömöri menekült felvidéki tanítóval töltetik be. Major László, aki 1943 október 14-tól ren­des tanító, 1943 január 1-én elfoglalja állá­sát. Egyelőre a lelkész ad neki lakást a régi paróchián. Benne nagyon kiváló pedagógust kapott az egyház. El is vi­szik a soproni ta­nítóképző gyakorló iskolá­jához 1947 októ­berében. Makláry Károlyné és Hordó Edit is tanít az iskolában a Nemzeti Bizottság kí­vánságára. Végre 1946 őszén be lehet tölteni dr. Pozso­nyi állását. Mint fentebb írtuk, Kis­faludy Lajos választatik meg. Javakorbeli jó ma­gyar és jó pedagógust nyertünk Kisfa­ludy­ban. Tantestü­letünknek kitűnő tagja. Igaz embersége, szelídsége nagy nye­resége volt iskolánknak. 1947 őszén október l9-én Lehoczky András domonyi tanítót vá­lasztja meg a VII. állásra. 1948-ban a VKM a helyi tanítói javadalma­kat szabályozza. Az I. és II. állás után 18 egység, III- VI-ig helyi 20 %, a VI. helyi 10 %. Ez igen kedvező az iskolaterhek alatt sokszor roskadozó egyházközség számára. Ez volt az utolsó jó hír az iskolával kapcso­latban. Következett az 1948. XXXIII. törvénycikk az iskolák államosításáról. Elkerülhetetlen egy modern államban egy korszerű tanügyi szervezet. Csupán a végre­hajtásban volt nehézség, természetesen a helyi szervek miatt. Rákoskereszt­úron nem volt tisztázva a kán­tori és tanítói javadalom. Volt az egyháznak 3 tanítói lakása. Abból kettő kántori. Sok huzavona lett ebből. Az utolsó eljárás 1950-ben volt. Február 6-án kiszállt egy bizottság. A kántortanítói földe­ket megfelezte: 9 Kh és 1050 öl2-et megha­gyott s végül a Szügyi lakást meghagyta. A helybeli párt kifejezett kíván­ságára a „meg­másíthatatlan határozatot” is megmásították és a Szügyi lakás helyett a Barlai lakást kapta kántori lakásul az egyház - benne a Barlai házaspárral. Ezzel lényegében lezárult a rákoskeresztúri iskola hosszú történe­te Feldbettől a VIII. osztályos általános isko­láig. Sok terhet, sok nehézséget szerzett a híveknek az iskola fenntartása, de megérte!

Társoldalak
Dr. Bartók Albert: Előtörténet
Dr. Bartók Albert: A magyarok és szlovákok települése
Dr. Bartók Albert: Németek betelepülése a keresztúri evangélikus gyülekezetbe
Dr. Bartók Albert: A rákoscsabai plébános és a cinkotai evangélikus minister nagy pere. Keresztúri vallási viszonyok 1770-80. években
Dr. Bartók Albert: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház megalakulása és története. XX. század
Dr. Bartók Albert: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház megalakulása és törté­nete. XIX. század
Dr. Kósa Pál: Az egyház élete. Belső történet
Dr. Kósa Pál: A fiókegyházak története
Dr. Kósa Pál: A rákoskeresztúri templom építése
Kósa László: Az egyház története 1974. szeptember 1-től 1984. május 1-ig
A gyülekezetben szolgált lelkészek életrajza
GYÜLEKEZETBEN SZOLGÁLÓ FELÜGYELŐK
A Rákoskeresztúr Község összes lakóinak száma az állami népszámlálás szerint
Dr. Bartók ALbert: Keresztúr a XVIII. században
Jegyzetek
Utószó
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster