1%

VI. Fejezet: A fiókegyházak története

A Rákos patak völgyében nagyon sokáig csak Keresztúron volt szervezett evangélikus egyház. Délfelé nem volt község sem, város sem. Keletre Maglód, északra Cinkota, nyugatra Pest városa, délnyugatra pedig Kispest a szomszéd. Az egy óra járásra lakó Ferihegyi és Szentlőrinc pusztákon lakó cselédek ide - tudniillik Rákoskeresztúrra szokták hozni újszülötteiket keresztelni; halottaikat pedig Ferihegyről Rákoskeresztúrra, Szentlőrinc-pusztáról Kispestre viszik, az utóbbiak néha a helybeli lelkész és tanító kísérete mellett, néha azok nélkül." Az egyház kánonlátogatási jegyzőkönyvben mindössze ennyi van a szórványokról megírva. Több a feljegyzés Rákoscsabáról, később Pécelről és Isaszegről. Rákoscsaba

"Rákoscsaba területe már a római birodalom idején lakott hely volt!" Ezzel a gondolattal kezdődik a kerület történetének tanításához készült segédkönyv Rákoscsabára vonatkozó fejezete. E munkának nem feladata, hogy a község történetét a lehetőség szerint végigkísérje egy évezreden át. A török idő utáni Rákoscsaba érdekel minket. Rákoscsaba is megszenvedte a török 150 esztendőt. Bár sokkal jobban átvészelte, mint Rákoskeresztúr. 1699-ben végrehajtott összeírás szerint 63 család lakik a faluban. Ez a szám még csökken a kuruc-labanc csatározások folyamán, Rákóczi maga is megszáll a református paplakon. A lelkész úgy lelkesedik a nagy ügyért, hogy követi hívei kíséretében és "valahol harci cselekmények során el is estek". 1708 tavaszán Nagykörös védelmében a következő református lelkész, Pákozdy is elpusztul a harcban. Míg a háború előtt magyar földesurai voltak a csabaiaknak, a szabadságharc leverése után báró Laffert Antal Ferdinánd kapja meg Rákoscsabát. S németajkú családokat is telepit. A XIX. század nem sok örömöt jelent Csaba lakosainak életében. Amint az említett „segédkönyv" rákoscsabai részlegének írója megjegyzi: "Rákoscsabán halotti csend ül... Rákoscsaba népe fölött megállt az idő"! (I.m. 8.1) Mégis, itt is élet is volt. Éltek evangélikusok. A közelben lévő Rákoskeresztúrra támaszkodva kezdték el egyházi életüket. A rákoskeresztúri evangélikus egyház jegyzőkönyveiből így tudjuk útjukat kísérni Pécellel és Isaszeggel az egyházi önállóságba, majd vissza a XVII. kerületi evangélikus nagy közösségbe. Rákoskeresztúrról fél óra járásnyira lévő Rákoscsaba községben 1880-ban 63 evangélikus vallású lakos lakik, akik Rákoskeresztúrra járnak templomba. Ide hozzák gyermekeiket keresztelni. Iskolába azonban nem járatják a rákoskeresztúri iskolába - nyilvánvaló messzesége miatt, hanem a rákoscsabai református iskolába járnak. De a konfirmandusokat Rákoskeresztúrra hozzák, illetve járatják. Halottaikat a rákoscsabai református temetőbe temetik. Utóbbi időben kénytelenek az otthoni református lelkész kívánságára a sírhelyért 2 Ft-ot fizetni. Ez bizony igen nagy összeg volt. E miatt sokszor kellemetlenség támadt. Különben a stólán kívül nem fizettek párbért és az egyház iskola terheihez semmivel sem járultak hozzá. (Jegyzőkönyv II. B 3·1). Ezért olvassuk a jegyzőkönyvben ezt a megjegyzést is: „óhajtandó volna, hogy a rákoscsabai hívek is némi évi fizetéssel járulnának az egyház javára”. (Jegyzőkönyv II. 79. 1). Hamarosan sor kerül a rákoscsabai hívekkel a dolgok rendezésére. 1880 december 29-én gyűlést tartanak a Rákoscsabán lakó hívek és megalakul a rákoscsabai "leányegyház”. Érdemes a jegyzőkönyvi feljegyzést erről az aktusról szóról-szóra kiírni: ”A Rákoscsabai ágostai evangélikus vallású hívekkel való rendbehozatal. A rákoscsabai hívek, mint az a visitácionális jegyzőkönyvben is említve van, se az egyháznak, se a lelkésznek és tanítónak évi járulékot (párbért) nem fizettek, noha ide a templomba járnak. A többi lelkészi funkcióktól csak annyit fizettek, mint az idevaló - csak a temetés előfordult, vettünk (a lelkész, meg a tanító) tőlük szabad tetszés szerinti stólát, ami a szegények előtt zsarolásnak tekintetett, noha én (a lelkész) soha zsaroló nem voltam. Restelvén a dolgot, azon töprengtem, hogyan lehetne e dolgon segíteni - míg végre megérlelt bennem a bátorság (megjegyzendő, miszerint engem az tartott vissza mindig előbb előlépni és azt mondani, fizessetek), de mondom végre megérlelt bennem a bátorság, elmentem Locsava János társaságában Rákoscsabára és egyelőre egy-két bizalmas hívemmel értekeztem ez ügyről, kik nézeteimben osztozkodtak”. Megállapodásunk szerint összehívtuk 1880. év december 29-ére Bobor György mészáros mester házához a rákoscsabai ágostai evangélikus vallású családapákat - gyűlésre, akik meg is jelentek, mely alkalommal a következő jegyzőkönyv felvétetett. „Jegyzőkönyv (Másolat) az egyházgyűlésről, mely a rákoscsabai ágostai evangélikus hitvallású leányegyház ügyében 1880 december 29-én a következő tagok jelenlétében Rákoscsabán tartatott. Jelen voltak: Dubovszky Nándor a rákoskeresztúri anyaegyház és a rákoscsabai leányegyház lelkésze, Locsava János rákoskeresztúri evangélikus tanító, Bobor György, Rubinetz Mihály, Petrics Pál, Rép József, Rép Márton, Rép Mihály, Laukó Mihály, Laukó István és Laukó Márton. Lelkész üdvözölvén a megjelenteket, örömének adva kifejezést, hogy meghívásának engedve, megjelentek. Előadja továbbá az összejövetel célját: mely szerint kívánja a rákoscsabai evangélikus leányegyházat szervezni, amint azt a jó rend, de még maga az országos törvény is kívánja. Először kívánja, hogy a hívek összeírattassanak; másodszor, hogy a lelkész és tanító fizetéséhez is évenként egy bizonyos összeggel járuljanak s végre, hogy a leányegyház kebeléből egy gondnokot válasszon. Erre határozatba ment, hogy miután a népszámlálás 1881-i év január hó 1-ével amúgy is országszerte fog eszközöltetni, tehát a lelkész úrnak alkalma lesz a rákoscsabai evangélikus híveknek számát megtudni, melyeket összeírva, átad a gondnoknak, aki meg fog választatni. 2.tárgy, mely szerint határoztatott, hogy egy egész pár fizet évenként 1 Ft 50 kr-t, t. o. é. - fél pár 75 kr-t, tekintet nélkül arra, hogy akár hány evangélikus lélek egy háznál van; azonban azzal a kikötéssel, hogy a rákoscsabai hívek a lelkésznek és tanítónak csak ugyanannyi stólát fognak fizetni, mint az anyaegyházbeliek Rákoskeresztúron, vagyis: temetésért a lelkésznek prédikációért 1 Ft 50 kr prédikáció nélkül 50 kr-t, tanítónak búcsúztatásért 1 Ft 30 kr, búcsúztató nélkül 30 kr-t, osztrák értékben, a szabad - tetszés szerinti stóla eltöröltetik. 3. Gondnoknak egyhangúlag a hívek jó kívánatai mellett Laukó Mihály megválasztatott és a lelkész úr által megerősíttetett. Kötelessége leend - az ahhoz készült könyvecske szerint az illetéket a hívektől Karácsony és Újév közötti napokban beszedni és a lelkész úrnak beszolgáltatni. 4. A lelkész úr kötelezte magát, minden évben azon vasárnaponként, amikor Rákoskeresztúron az istentisztelet és az úrvacsora magyar nyelven tartatik, egy pár példányban kiírni és a híveknek írásilag kiadni. Mely jegyzőkönyv felolvastatván helyben hagyatott és a jelenlevők által megerősítve saját kezűleg aláíratott. Kelt mint fent, előttünk: Dubovszky Nándor lelkész, Locsava János sk. tanító, stb., mint fent. A jegyzőkönyv eredeti példánya rákoskeresztúri egyház levéltárába letétetett." (Jegyzőkönyv, II. 109-111 l.) A rákoscsabai evangélikusok élete tehát leányegyházi keretben fejlődik tovább. Rákoscsaba ugyanúgy Pest vonzáskörébe került, mint Rákoskeresztúr. Növekedése, a hívek szaporulata ugyanúgy történt, mint az anyaegyházé. A rendszeresen tartott népszámlálások lehetővé tették a hívek vallási hovatartozásának figyelését és megállapítását. Jelentősebb esemény mindjárt 1884 december 10-én történt: Gondnokválasztás volt Rákoscsabán. Jegyzőkönyv vétetett fel Rákoscsabán 1884. december 10-én a rákoscsabai ágostai evangélikus leányegyház gondnokválasztási ügyben. Jelen voltak: Dubovszky Nándor lelkész, Locsava János tanító, Bobor György, Kubinetz Mihály, Mezei Sándor, Rép Márton, Rép Mihály, Tóth István, Laukó István. Lelkész elmondja, hogy az élet és halál Ura elszólította Laukó Mihályt, aki a gyülekezet első gondnoka volt, és aki nagy hűséggel végezte gondnoki szolgálatát a leánygyülekezetben. Így a gondnoki tisztség megüresedvén, az a kötelességünk, hogy a gondnoki tisztséget betöltsük. Megkérdezi az egybegyűlteket, hogy kit akarnak gondnokul. Mire a. jelenlévők egyhangúlag Laukó István nevét hangoztatván kijelentik, hogy ő legyen az egyház gondnoka. Erre Laukó István a rákoscsabai leány gyülekezet gondnokának kijelentetik. A lelkész által gondnoki állásában megerősíttetett. Kelt mint fent: Dubovszky Nándor sk., Laukó István sk., Bobor György sk., Kubinetz Mihály sk., Tóth István sk. Jegyzőkönyveinkben nagyon hosszú ideig nem találunk híradást a rákoscsabai leányegyházról. Új lelkészünk Noszkó István jelenti a rákoskeresztúri egyháztanácsnak, hogy a Rákoscsabán lakó hívekről, lelki gondozásukról gondoskodni kíván. 1907 október 6-án istentiszteletet tartott. Majd annak végeztén értekezletet tartott a megjelentekkel. A lelkész vállalkozott arra, hogy a rákoscsabai református templomban bizonyos időközökben istentiszteletet tart a híveknek. A hívek bizonyára örömmel vették. Önkéntesen felajánlották, hogy 8 K, ill. fél pár esetén a 4 K párbért fizetnek, de ennek már egyházi adó a neve. Úgy látszik, hogy a gondnok általi beszedés megszűnt, vagy nem fungált. Mert az a megjegyzés olvasható, hogy a befolyt egyházi adó fele a beszedő református egyházé, 1/4 a lelkészé, 1/8 a kántoré, 1/8-a a rákoskeresztúri egyházé. Ezt a megoldást a rákoskeresztúri egyháztanács 1907 október 12-én tartott ülésén jóváhagyja. A következő lépés a fiókegyházzá létel. Ez a folyamat tulajodképpen 1910-ben megy végbe, de csak 1911-ben törvényesíttetik. A következőket tudjuk róla: Az anyaegyház 1911 I. 22-én tartott rendes évi közgyűlésén a lelkész jelenti, hogy a fejlődés folyománya képen a rákoscsabai hívek száma 100 fölé emelkedett. Már a múlt év őszén fiókegyházzá tömörültek és az anyaegyházzal szerződést kívánnak kötni. Előterjeszti a szerződést, melyet alább a jegyzőkönyvből szó szerint idézek: "Szerződés, mely egyrészről a rákoscsabai ágostai hitvallású evangélikus fiókegyház, másrészről a rákoskeresztúri anyaegyház között, mindkettő által külön-külön tartott közgyűléseken köttetett, illetve fogadtatott el. II. Rákoscsaba eddigi szórvány fiókegyházzá alakulván kijelenti, hogy az anyaegyház semmiféle vagyonára nem tart igényt, s az anyaegyházzal következő pontokban megállapított viszonyba lép. III. A rákoscsabai fiókegyház a rákoskeresztúri anyaegyház pénztárába évenként mindig november 1-én esedékes, azaz ötven koronát fizet s erre magét kötelezi. IV. A fiókegyház adófizetői, akik legfeljebb a folyó évi adóval vannak hátralékban, csupán a rendes lelkész választásánál bírnak az anyaegyházban szavazati joggal. V. A fiókegyház az anyaegyház lelkészének évi tiszteletdíjul 100, azaz egyszáz Koronát, fuvarköltségül pedig 30, azaz harminc Koronát tartozik minden évben, november hó 1-én megfizetni. Stóla fejében a fiókegyház hívei magukat a következő összegek fizetésére kötelezik: I. keresztelésért a lelkésznek 3 – három – K, II. asszonyavatásért a lelkésznek 2 – kettő - K, III. imával végzendő temetésért a lelkésznek 4 – négy - a kántornak 2 – kettő - K, IV. beszéddel végzett temetésért a lelkésznek 10 – tíz -, a kántornak 4 - négy - K, V. ha a temetést szegényebb sorsúaknál csak a kántor végzi, ez esetben (12 éves korig) gyermek temetésnél 3 – három - koronát felnőttek (12 éves koron túl – öt - K kap a kántor, VI. esketésért a lelkésznek 8 – nyolc - K, VII. minden esetben, ha a lelkész a fiókegyház területére egyházi funkciót végezni hivatik, vagy természetbeni fuvarral, vagy 4 - négy - K fuvardíjat szolgáltatni kötelesek. VI. A lelki gondozást illetőleg a fiókegyház anyaegyház lelkészének vezetése alatt áll. A lelkész köteles minden hónapban egyszer meghatározandó vasárnap du. Rákoscsabára kiszállni és ott meghatározandó helyen magyarnyelvű szertartással istentiszteletet tartani. Megjegyeztetik, hogy ezen istentiszteletek közül kettő, mégpedig az egyik a tavaszi, másik az őszi hónapokban meghatározandó vasárnapokon d.e. 8 órakor tartandó, mikor is a lelkész az Úrnak szent vacsoráját tartozik a fiókegyház híveinek kiszolgáltatni. S egyebekben a híveket a lehetőséghez képest látogatni - s a betegeiknek, ha erre felkéretik, az úrvacsorát kiosztani köteles; ily esetben azonban a fél tartozik fuvarral vagy 4 - négy - K fuvardíjjal szolgálni. II. Az anyaegyház közgyűlése kijelenti, hogy az I. 1 pontban jelzett összeget a fiókegyháztól elfogadja s a lelkészét a jelzett időkre átengedi, de úgy, hogy kötelességeinek az anyaegyházban elsősorban tartozik megfelelni s kívánja, hogy új fiókegyháza növekedjék és virágozzék tagjainak üdvösségére s Isten dicsőségére. III. A lelkész jelen szerződéshez hozzájárul. IV. Jelen szerződés három példányban kiállítva, az egyházmegyéhez jóváhagyás végett felterjesztetik, felbontása vagy módosítása csakis az egyházmegye jóváhagyása mellett történhetik meg. Felolvastatott és elfogadtatott a rákoscsabai ágostai hitvallású evangélikus fiókegyháznak 1910 november 20. napján tartott közgyűlésén. Ugyancsak felolvastatott és elfogadtatott a rákoskeresztúri ágostai hitvallású evangélikus anyaegyháznak 1911 január hó 22 napján tartott közgyűlésén. A rákoscsabai ágostai hitvallású evangélikus fiókegyház megbízásából: Balogh Pál világi elnök, Prunyi Endre közgyűlési jegyző, Kovácsovics Lajos, Figusch Károly közgyűlési tagok. A közgyűlés ezen szerződést elfogadja és annak aláírásával az egyházi elnökséget Noszkó István lelkészt és Kovácsovics János II. felügyelőt, az egyházi jegyzőt, Alcziebler András gondnokot és Rónay Mihály, Burger Márton egyháztagokat bízza meg. Ezen szerződés ellen Kubisch Emil kántortanító fellebbezést jelent be." A szerződést az egyházmegyei közgyűlés jóváhagyta (Jegyzőkönyv. VIII. 6. d. pont! ) Ezzel a rákoscsabai fiókegyház szabad utat kapott a fejlődésre. Időközben az egyházmegye Maglód kérésére Pécelt és Isaszeget egyházi gondozás szempontjából Rákoskeresztúrhoz kívánja csatolni. Lelkész ezen szándékot 1911 augusztus 6-án tartozott egyháztanácsi gyűlésen bejelenteni. Mielőtt az egyházmegye határozott volna, a rákoskeresztúri lelkésszel egyetértésben az egyháztanács kijelenti, hogy ”a két községnek egyházi átcsatolását a maga részéről szívesen veszi s ezen községekben lakó hívek gondozásával, egyházi életük szervezésével lelkészét megbízza”. 1912 május 12-én tartott tanácsülés elfogadja a Péceli Ffiókegyház szerződését mely a csabaival teljesen megegyezik. Isaszegen a reformátusokkal akartak közös fiókegyházat szervezni 1914-ben. A református egyházi felsőbbség ehhez nem járult hozzá. Kézenfekvő volt hogy Rákoscsaba és Pécel fiókegyházak – hozzájuk csatlakozva Isaszeg megkísérlik az önállósulást. Ennek lehetősége fennforgott és már 1919 szeptemberében megteszik az első lépéseket céljuk elérésére. Az anyaegyház presbitériuma tárgyalja szándékukat. Pécelen 1917 szept. 18-án, 1918 február 10 és 1919.szeptember 14-én voltak ebben az irányban egyházi gyűlések. A püspök úrhoz is kérelmet adtak be. A rákoskeresztúri egyháztanács örömmel veszi az önállósítás iránti szándékot. Nem tesz ellene, sőt szívesen kiengedi és szárnyra bocsátja „Pécelen mielőbb ujj vára legyen az evangéliumnak”. Lemond a fiókegyházaktól kapott szerződésszerű hozzájárulásokról. A lelkész is lemond a neki járó tiszteletdíjakról. A három helységben van 800 evangélikus lélek. Tehát az önállóság elvi akadálya nincsen. Az 1925. Május 3-án tartott közgyűlésen újra foglalkozik az anyaegyház Pécel kérésével. Örömmel ismétli meg az 1919.szeptember 28-án hozott határozatát, hogy tudniillik tudómásul veszi Pécel önállósulási szándékát. Ahhoz örömmel hozzájárul. Lemond minden hozzájárulásról; a lelkész is lemond. S várják, hogy a három helység valamiképpen egyházzá kovácsolódjék össze. A maga részéről kéri az egyházi főhatóságot, hogy a kialakítandó missziói egyház szervezésével más lelkészt legyen szíves megbízni annál is inkább, mert a lelkész gyakori péceli kiszállásai miatt sokszor mulasztott az anyagyülekezetben. Viszont a péceli fiókegyház 1919 óta az anyaegyház terheinek viseléséhez semmivel sem járult hozzá és a lelkész kiszállásainak költségeit sem térítette meg. A közgyűlés: "Isten áldását kéri a péceli evangélikus hívek törekvéseire" ! Ebből azonban 1929 január hó 27-ig nem sok minden valósult meg. Akkor jelenti a lelkész hogy a püspök úr a péceli missziói lelkészi állást ideiglenesen betöltötte! Ezzel a bejelentéssel, mely egy meg nem adott dátumra irányult, tehát valószínűleg valamivel előbb történt, mint a bejelentés alkalma, befejeződött egyenlőre a Rákoscsaba - Pécel fiókegyházak kapcsolata a rákoskeresztúri gyülekezettel. Újabb kapcsolat azután kezdődik, hogy Rákoscsaba a XVII. kerület része lesz. Pécel Pest megyében marad. Egyházmegyeileg is tulajdonképpen. két esperes hatáskörébe esik. Rákoscsaba visszakerül a régi anyaegyházhoz; Pécel és Isaszeg a nagytarcsai gyülekezet fiókegyháza, illetve szórványa lesz. Ekkor azonban már 1983-at írunk. Rákosliget

Rákoskeresztúr község területén épült önálló település, mely első időben a "Munkás Otthon" nevet, majd 1903-tól "Rákosliget” nevet viseli, az anyagyülekezet legjelentősebb fiókegyháza lett. A település történetéről a következőket kell tudnunk: (V.ö.: segédkönyv a XVII. kerület történetének tanításához. Huszlicska Károly). Általános Munkásbiztosító Pénztár építette munkások számára. Az Ipari- és Kereskedelemügyi Minisztérium is akart a munkásság számára lakást építeni. Történetesen Budapesten, Győrben és Salgótarjánban. A budapesti településre végül Rákoskeresztúrt választották, mert az aszódi vasútvonal mellett, amely (épült 1867-ben) jó közlekedési lehetőséget kínált; egészséges, szép helyen feküdt, jó levegőjű volt és olcsó. Eredetileg 1000 lakást kívántak itt építeni, kiskertes munkásházat, szövetkezeti alapon. A telep előharcosai Rauchmaul Károly, Kiss Károly és Kürschner Jakab voltak. A telep kialakítását a Minisztérium Fach Károly miniszteri tanácsosra bízta. (Róla nevezték el a központi teret; ma Hősök tere) Fuchs Ignáctól megvásárolták a vasút 10. számú őrháza mellett 155 Kh mezőgazdasági területet 230.000 koronáért. A házak terve: amerikai mintára számozott utcákkal, egyenes vonalú, sakktáblaszerű kertes lakóházakat terveztek, melyekből néhány még található Rákosligeten. Első lépésként 500 ház építéséhez fogtak hozzá. Az egész mozgalom 1896-ban kezdődött, l898. November 6-án meghal Fach Károly. Utolsó utóda Geyer H. Viktor lett, aki evangélikus egyházunk nagy embere, a templomépítés kitűnő szorgalmazója volt. 1899-ben már megindult az első honfoglalás. A kertes, szép házakat sorsolás utján adták át a leendő tulajdonosainak. Ugyanakkor vízvezetékkel látták el a telepet. 1902-ben az államnak adományozott telken megépítették az állami iskolát és óvodát, mely 1903-ra készült el. A telep természetesen Rákoskeresztúrhoz tartozott. Az adót a község beszedte, de egyébként nem sokat törődött vele. 1903-ban ezt a lakosság panaszolta a vármegyénél. Ennek eredményeként a nevét “Rákosliget” használatot félhivatalosan engedélyezte az alispán, de az önálló községgé történő leválasztást nem. Ez így maradt 1907-ig. Ekkor községgé lett és jogerősen használhatta a Rákosliget nevet. Ezzel a kör bezárult, a Munkás Otthon település végleg elvesztette “munkástelep” jellegét, tisztviselő és nyaralótelep lett, mert az alapító munkáscsaládok majdnem teljes számban elhagyták a telepet, illetve kihaltak, csak egy-két munkáscsalád él még az alapítók közül. Teljes rétegváltozás állott be a rohamosan továbbfejlődő község életében." Ezzel a “teleppel” már 1899-ben kapcsolatba került az anyaegyház lelkésze, Kovacsovics János igen buzgó postatisztviselőn keresztül. Nevezett a rákosligetiek első gondnoka, majd felügyelője, az anyaegyház hosszú időn át II. felügyelője volt. Neki van leírása az “első idők” problémáiról. Az anyaegyház és a fiókegyház fennmaradt jegyzőkönyveiben is ugyanazok a kérdések említtetnek. Lényegében Kovácsovics leírására támaszkodom a következőkben. A munkás otthon telepén letelepedett 1899-tól kezdődően mintegy 450 család. Ez lélekszámban 1200-1400-t tett ki. Túlnyomó része munkás volt, mert a szövetkezet alapszabályai szerint csak 25 % lehetett tisztviselő vagy egyéb foglalkozású. Ez az arány azonban 1-2 év múlva, illetve alatt megváltozott. Azért lett ez így, mert a munkások kereset hiányában és az emelkedő drágaság miatt a házfenntartási költségeket nem bírták, így házaik gazdát cseréltek a biztosabb keresettel rendelkező tisztviselőkkel. Ez a folyamat oda fejlődött, hogy a harmadik évtizedben, tehát a húszas évek után Rákosliget már tisztviselőtelepnek számított. Gyülekezetünk összetétele megfelelt a Fasori gyülekezetünk összetételének. Az 1899-ben betelepedett lakosság hitfelekezeti megoszlása a következő volt:

római katolikus 73 % református 15 % evangélikus 5 % zsidó 5 % egyéb 2 %

Kovacsovics érintkezésbe lépett Dubovszki Nándor lelkésszel, mert úgy gondolta, hogy 60-70 evangélikus lakhatik már a telepen. Ezekkel valamit kezdeni kellene. Barátkozott a lelkésszel, aki nyilvánvalóan megbecsülte a hitét szerető és egyházért áldozatokra kész hittestvért. Kétségtelen, hogy a telepieknek több okból is nehéz volt a gyülekezeti életbe bekapcsolódniuk. Az akkori viszonyok között nehéz volt megközelíteni a keresztúri istentiszteleteket. Különösen gondolnunk kell a télvíz idejére. A telepi hívek sokszor a vasárnap délelőttöt is Pesten töltötték. Nekik a délután lett volna alkalmas az istentiszteleteken való részvételre. No, de Keresztúron eleinte csak minden ötödik, majd később minden harmadik vasárnap volt magyarnyelvű istentisztelet. Kétségtelen, hogy a falusi gyülekezet színvonala és a ligeti hívek színvonala között óriási különbség volt, amelyben az igehirdetés formája döntő szerepet játszott. A beszélgetések eredménye az lett, hogy a lelkész 1900 év december 24-én estére a telepi iskola tantermébe összehívta a telep első istentiszteletét (6 órakor). Ezen az istentiszteleten - tekintettel arra, hogy más nem is volt, a telep minden hitfelekezetéhez tartozó lakói vettek részt. Kovácsovics így ír: "Ezen isteni tisztelet képezte kiinduló pontját annak, hogy telepünkön az összes számottevő hitfelekezetek tagjai mozgalmat indítottak arra, hogy egyházközségekké alakuljanak. Így alakultak meg a római katolikusok templomépítő bizottsággá; a reformátusok missziói egyházzá; csak mi maradtunk rendezetlenül, jól lehet Rákoskeresztúron, amely községhez politikailag és egyházilag tartoztunk a lakosság túlnyomó része ágostai evangélikus. Végre tartatott az egyházi közgyűlés 1901. Április 15-én, mely 9. pontjában foglalkozott a munkástelepi hívek adózási kérdéseivel. Közgyűlés idézett pontja a következő: “Lelkész jelenti, hogy “Munkás Otthon”-ban lakó hitsorsosainkkal a tagsági díj fizetésre rendbe kell jönnünk. Néhányan, - úgymond - a lelkész megjelentek a paplakon, akarván fizetni az évi tagsági díjat, de a lelkész utasította őket arra, hogy várjanak, míg az ügy közgyűlés elé hozva és a fizetési kulcs rájuk nézve megállapítva lesz. Kérdés tehát, milyen kulcs szerint vetessék ki rájuk nézve az egyházi illeték, mert azt a kulcsot nem lehet rájuk alkalmazni, mint a falubeliekre, minthogy állami iskolájuk lévén, nem kötelezhetők arra, hogy a mi iskolánk fenntartásához ők is járuljanak, tehát a közgyűlés azt határozza, hogy ház utáni járulékot nem tartozna fizetni, tekintetbe véve azt is, hogy a házak még nem is az övék addig, amíg törlesztési idejük le nem jár. Ezért, pár után 6 koronát, fél pár után 3 koronát tartoznak fizetni; azonkívül a lelkésznek és tanítónak járó rozsilleték fejében fizessenek egy-egy véka után 4 koronát. Ellenben ők részesülnek abban a kedvezményben, hogy miután saját temetőjük nincsen és a mienkbe temetkeznek a sírhelyért 4 koronát fizettek, akik az egyházi fenntartáshoz járulni fognak, nem fognak fizetni a sírhelyért 4 koronát, hanem díj nélkül meg fog engedtetni a sírhely. Különben a lelkész legközelebb érintkezésbe fog lépni velük és a közgyűlés határozatát velük közölni fogja. Tudomásul szolgál". Ez az anyaegyházi közgyűlési határozat megállapította a Munkásotthon híveinek kötelességeit, de nem szólt az ellenszolgáltatásokról: az istentiszteletek tartásáról, gyermekek hitoktatásáról stb. A hívek ezt igen sérelmezték. De ugyanakkor aktivitásra ösztökélte. 1901. június 7-ére - mivel azon nagyon kevesen jelentek meg - 14-ére értekezletet hívtak össze a Munkás Otthonba. Kovácsovics szerint ez a második összejövetel fordulópont volt a telep evangélikusai szervezkedésének aktusaiban. ”Ezen a gyűlésen láttuk meg, hogy mi, ahelyett ügyünket, amelynek célja az volt, hogy telepünkön isteni tisztelet rendszeresíttessék, s gyermekeink vallási oktatásban részesüljenek, nem csak hogy el nem értük, hanem még anyagilag meg is terheltettünk, szóval a mi közeledésünket a rákoskeresztúri egyház csak anyagiaknak gyarapítására használta fel, anélkül, hogy az egyházi hozzájárulásért megkövetelhető legcsekélyebb ellenszolgáltatást is nyújtott volna. Ez volt az oka annak, hogy ezen időtől kezdve szüntelen harag fejlődött ki köztünk, amely arra késztet bennünket, hogy amennyire lehetséges, függetlenítsük magunkat egyházilag Rákoskeresztúrtól". A következő évek a fiókegyházi szervezkedésig ezért a viszonylagos "önállóságért" folyó harcban teltek el. 1904 március 2. 5. pontja szerint "A rákosligeti evangélikus hívekre nézve Szegedy Albert indítványára kimondatott, hogy miután ők is Rákoskeresztúr községhez és az evangélikus vallásúak a Rákoskeresztúri Egyházhoz tartoznak, egyház illetéket tartoznak ép annyit fizetni, mint az anyaegyházbeliek. "Erre a szinte provokatív határozatra a lelkész Kovacsovics János kérésére - akivel a határozatot közölte - április 24-ére r. k. közgyűlést hívott össze. Ez a közgyűlés végre is minden szenvedélyessége ellenére békülékeny hangulatban és mindenkit kielégítő határozatokban ért véget. A "távolból" úgy látszik, hogy a lelkész is és Kovácsovics is a béke embere lehetett, mert a jegyzőkönyv megállapításaiból erre lehet következtetni. Végül is megállapodtak abban, hogy a III. 2-i közgyűlés 5. pontját a r. k. közgyűlés visszavonja és megváltoztatja. A rákosligetiek is beleegyeztek a hat koronás, illetve fél páronként 3 koronás párbérbe. Ebből fizetik a lelkészt és a tanítót megillető rozspénzt is. Teljesítik a lelkész ama kérését, hogy Rákosliget külön gondnokot választ, aki az anyagi ügyeket intézi. Egyhangú bizalommal Kovacsovics Jánost választják meg, aki az esküt nyomban leteszi. A rákosligetieket a presbitériumban a gondnok és egy tag képviselje. Schochterus Ottót nyomban megválasztják, aki az esküt is letette. Úgy látszott, mintha ezzel elhárult volna minden nehézség a fejlődés elől. Szegedy Albert azonban megfellebbezte a határozatot. Az egyházmegye közgyűlése Budapesten tartott ülésében helyt adott a fellebbezésnek. Ezt a határozatot viszont a telepiek fellebbezték meg a bányai egyházkerülethez. Érveik között nem egyházjogi, de érzelmi és a helyzetből, illetve annak nehézségeiből adódóak szerepelnek. Ezek: nincs istentisztelet a rákoskeresztúri istentisztelet rendje, ideje, távolsága nem felel meg a lehetőségeiknek. S ami ennél érzelmileg még döntőbb volt: gyermekeiknek nincs evangélikus hitoktatása sem, mert a Miniszter még mindig nem nevezett ki az állami iskolához evangélikus vallású tanítót, aki a hitoktatást rendesen el tudná látni. Ez a fellebbezés nem került a bányai egyházkerület közgyűlése elé, alaki hibák miatt (nem az egyházközség és esperességen keresztül lett felterjesztve - hivatalos út). De ezzel a fellebbezéssel együtt illetve egy időben Rákoskeresztúron lelkészválasztásra került a sor. Dubovszky Nándor 1904 nyárelején elhunyt. Utóda még nem volt. A főesperes Török József ceglédi lelkészt arra utasította, hogy vizsgálja ki a helyzetet. Török nagy bölcsen nem foglalkozott a dologgal, de azt tanácsolta a rákosligetieknek, hogy olyan lelkész megválasztását igyekezzenek elősegíteni, aki ügyüket igazság és méltányosság alapján kedvezően igyekszik elintézni. A rákosligetiek hallgattak a bölcs szóra. Noszkó István fővárosi hitoktató lelkészben olyan valakire véltek találni, aki ügyüket kézbe veszi és elintézi. Ez volt az újabb forduló pont - Kovacsovics szerint - a ligeti hívek életében. Noszkó István Lajos választatván meg lelkészül, az ügy jogi megoldását szorgalmazta s a ligetiek örömmel vették, hogy - noha Rákosliget még politikailag Rákoskeresztúrhoz tartozott, nekik mégis fiókegyházi státust biztosítson. Ez sem ment azonban probléma nélkül. Végül mégis meg lesz az egyházmegye által is jóváhagyott szerződés az anyaegyház és a rákosligeti fiókegyház között. Minekutána mindkét fórum jóváhagyta, Rákosliget 1905 december 17-én, Rákoskeresztúron 1906 április 22-én, Egyházmegye 1906. július 1-én). Szerződés a rákoskeresztúri anyaegyház és a Rákosligeten lakó evangélikusok között. II. Rákosliget telep az anyaegyháztól a pestmegyei egyházmegye által megerősített egyházközségi szab. rend. 2. § alapján - mint fiókegyház - külön válik, kijelentvén, hogy az anyaegyház semmiféle vagyonára nem tart igényt s az anyaegyházzal a következő viszonyba lép: III. A fiókegyház az anyaegyház pénztárába évenként 50, azaz ötven koronát fizet s erre magát kötelezi. IV. A fiókegyház adófizetői, akik legfeljebb a folyó évi adóval vannak hátralékban, csupán a rendes lelkészválasztásnál bírnak az anyaegyházban szavazati joggal. V. Az anyaegyház lelkészének évi 100 - azaz egyszáz - koronát, az anyaegyház kántorainak addig, amíg az isteni tiszteleteknél a kántori teendőket ők végzik, illetve addig, míg a rákosligeti állami elemi népiskolánál oly ágostai hitvallású evangélikus férfi tanító, aki a kántori teendőket elvállalná kinevezve nem lesz, évi 50 - azaz ötven - koronát tartozik a fiókegyház fizetni. Mely összegek minden év november hó 1-ével esedékesek. VI. Stóla fejében a fiókegyház híveit a következő összegek fizetésére kötelezik: I. keresztelésért a lelkésznek 3 - három - koronát II. asszonyavatásért a lelkésznek 2 - kettő - koronát III. imával végzendő temetésért a lelkésznek 4 - négy -, a kántornak 2 - kettő - koronát IV. beszéddel végzendő temetésért a lelkésznek 10 - tíz - a kántornak 4 - négy - koronát V. esketésért a lelkésznek 8 - nyolc - koronát VII. Addig is, míg Rákosligetnek külön temetője és harangja lesz, a rákosligeti hívek kötelesek: kis halott utáni sírhelyért az anyaegyház pénztárába 2 - kettő - koronát és a sírásónak 3 - három - koronát; nagy halott (12 éven felül) után: sírhelyért pedig az anyaegyház pénztárába 4 - négy - koronát, a sírásónak 4 - négy-, harangozásért pedig az anyaegyház pénztárába 1 - egy - koronát és a harangozónak 1 - egy - koronát előre befizetni. VIII. A lelki gondozást illetőleg az anyaegyház lelkészek gondozása alatt áll a fiókegyház. A lelkész köteles minden hónapban egyszer - meghatározandó vasárnap délután - az I. 3 pontban körülirt ideig a kántor is - a telepre kimenni és ott meghatározandó helyen - isteni tiszteletet tartani, magyar nyelvű szertartással. Azonkívül évenként kétszer, karácsonyi ünnep másodnapján és a húsvéti ünnep másodnapján reggel 8 órakor az Úr szent vacsoráját tartozik a lelkész a telepen kiszolgáltatni. S egyebekben a híveket lehetőséghez képest látogatja - s a betegeknek, ha erre felkéretik, az úrvacsorát kiosztani köteles; ily esetben azonban a fél tartozik fuvarral szolgálni. IX. Az anyaegyház közgyűlése kijelenti, hogy az I. 1. pontban jelzett összeget a fiókegyháztól elfogadja és lelkészét a jelzett időkre átengedi, de úgy, hogy az anyaegyházban kötelességeinek elsősorban eleget tenni tartozik. Temetőben helyet ad a halottaknak, harangok használatát megengedi, az I. 5. pontban jelzett díjaknak lefizetése mellett. S kívánja új fiókegyházának, hogy növekedjen és virágozzon híveinek üdvösségére s Isten dicsőségére. X. A lelkész és a kántorok jelen szerződéshez hozzájárulnak. XI. A szerződés felbontása, vagy módosítása csakis az egyházmegye jóváhagyása mellett történhetik meg. Felolvastatott a rákoskeresztúri ágostai hitvallású evangélikus anyaegyház 1906. április hó 22. délelőtt 11 órakor tartott közgyűlésén és elfogadtatott s ugyancsak felolvastatott a rákosligeti ágostai hitvallású evangélikus fiókegyház 1906. V. 26-án tartott közgyűlésén és elfogadtatott. A rákoskeresztúri ágostai hitvallású evangélikus anyaegyház közgyűlésének megbízásából aláírták: Bulyovszky Aladár felügyelő, Noszkó István lelkész, Altziebler András gondnok, Pupek Mihály gondnok, Marschalkó Gyula jegyző és Kovács György, Gébele János kiküldött, közgyűlési tagok. A rákosligeti ágostai hitvallású evangélikus fiókegyház Közgyűlésének megbízásából aláírták: Kovácsovics János megbízott II. felügyelő, Schochterus Ottó megválasztott gondnok, Zádor Géza megválasztott jegyző, Geyer H. Viktor megbízott egyháztag. Saját nevükben aláírták: Noszkó István lelkész. Marschalkó Gyula kántortanító és Késmárszky Gyula kántortanító. Az egyházmegye jóváhagyta 1053/1906 Kelt Fót, 1906. július 1. Szeberényi Lajos főesperes Ezzel a szerződéssel valóban új korszak következett el a Rákosligeten lakó evangélikusok életében. Mint a rákoskeresztúri gyülekezettől anyagilag független egyháztest, megkezdte a maga száméra való életet. Amit gyűjtött, magának gyűjtötte. A szerződésben foglaltaknak az elkövetkezendő időben mindenki igyekezet eleget tenni. Valóban sokat ért az önállóság. Ha a háború nem jön közbe és nem éri anyagi csőd a devalvációval az országot, hamarosan temploma lett volna a kicsiny nyájnak, mert a lelkesedése és áldozatkészsége azoknak, akik eddig is vitték előre az ügyüket, nem lankadt és nem csüggedt. Nézzük most már a kis gyülekezet utját a "második periódusban! Kovácsovics János, aki a jegyzőkönyvben II, felügyelőnek van titulálva és akit 1901. májusában a rákoskeresztúri egyház választott II. felügyelőjének és aki a húszas években már szerepel a ligetiek presbiterei között (?), már 1907. április 21-én azt jelenthette a rákosligeti fiókegyház közgyűlésén, hogy: „a rákosligeti Munkás Otthon Szövetkezet 1906.évi szeptember hó 18-án kelt Geyer H. Viktor intézett levelében arról értesíti az egyházat, hogy a templomépítés céljaira a szövetkezeti közgyűlés által megszavazott 480 négyszögöl nagyságú telket az egyház által kért helyen Rákosliget, XIX. Utcában saját kezelésbe átveheti”. Ez a határozat azután hosszú éveken keresztül utazik az adminisztráció és a jogi kifogások útvesztőjében. Csak 1927. szeptember 9-én tudja dr. Payor Ákos felügyelő jelenteni, hogy „végre a templomtelek tehermentesen a fiókegyház nevén azon bejegyzéssel, hogy csak templom és paplak céljaira használható, el nem cserélhető s el nem idegeníthető” bekebeleztetett. Az egyháznak már csak birtokba kell vennie és be kell keríttetnie, amely ügy csakhamar folyamatba tétetik és semmi akadálya nincsen. Most már az előretekintés évei következnek. Azoknak a céloknak a megvalósulása érdekében, melyért 1900-tól oly tudatosan harcoltak. Ilyen volt a hitoktatás kérdése. Az is egyik nehézsége volt a gyermekek, evangélikus hitoktatásában, hogy a rákoskeresztúri tanítók nem igen vállalhatták. Hiszen ott volt a túl népes saját iskolájuk, illetve osztályaik, amire minden idejük elment. A ligetiek már nem járhattak át hittanra Rákoskeresztúrra. Ennek meg voltak az előbb már említett okai. A rákosligeti állami iskolánál nem volt kinevezett evangélikus vallású férfi tanító (nem tudom ma már megérteni, hogy a „férfi"-hez miért ragaszkodtak), aki a hitoktatást elvállalhatta volna. Addig, amíg az állam Rákoskeresztúr – Rákoshegy - Rákosliget - Rákoscsaba körzettel önálló állami vallástanárt Szabó Lóránd személyében 1928-ban ki nem nevezte, ez a kérdés megnyugtató módon nem rendeződött, de a segítés módjai belátást engednek azoknak a férfiaknak a lelkébe, akik harcoltak a ligeti egyházért, evangélikus vallásukért és önállóságukért. Volt úgy, hogy a ligeti gyermekeink a református hittant látogatták; volt úgy, hogy evangélikus tanítónő istápolta őket. Szilvay Margit, volt egy időben, hogy elosztották maguk között a tanítást a gondnok, Paulinyi Gábor gondnok tanító, később iskolaigazgató, felügyelő, dr. Payor Ákos, dr. Sárkány Lóránt, majd Peer P. Sándor péceli vallástanító. Ugyancsak gondjuk volt a vasárnapi iskola. Ez a munka a reformátusokkal együtt folyt, külön-külön csoportokban. Gyermekeink zöme járt erre a tulajdonképpeni hitoktatásra. Botrányos dolog volt dr. Csinos Albin működése ezen a téren s jó volt, hogy kilépett a lelkészi szolgálatból! (1922-ben). Nagy gondot okozott a gyülekezetté formálódásban az a körülmény is, hogy havonta csak 1 istentisztelet volt biztosítva. Ez bizony elég kevés. A gyülekezet lelki életében nem volt meg a fejlődés, amely a „lánglelkű” (ez a legkevesebb, amit mondhat a krónikás róluk) gyülekezet-építőkben lobogott. Minden évben pontos beszámolót tartott az egyházfelügyelő és ezekből nem hiányzott a panasz a közöny miatt. A hívek nem igen látogatták az egy délutáni istentiszteletet. Részvétlenség és közöny uralkodott el az emberekben. Hozzávesszük még ezt a kijelentést is, 1913-ban nagy fokú gazdasági nehézség, szegénység keserítette el az embereket. Ez különben a közgyűlésen résztvevők számából is megállapítható. Mindig ugyanazon nevek és nem több 20 személynél, akik az egyház ügyeinek intézését figyelemmel kísérik. „Országosan nyomasztó pénzügyi helyzet” - mondja a felügyelő. Ennek ellenére 1913-ban már volt templomépítési alap is. A gyülekezet anyagi ügyet rendkívül okosan és szociális módon intézi. Az anyaegyházat katasztrófába sodorja a „mindenki egyformán adózzék" múlt századbeli elve, Rákosligeten már régen osztályokat állítanak fel és először három, majd nyolc, majd az állami fizetési osztályok rendjéhez hasonló „tarifa" szerint vetik ki az egyházi illetéket. Természetesen így is vannak, akik hátralékban maradnak; nem fizetnek. Része van ebben a szegénységnek és a hanyagságnak egyaránt, ezek ellen a presbitérium követeli a végrehajtást. De mégis azt kell mondani, hogy a fiókegyház szépen gyarapszik. Minden évben van erős maradványa. Igaz, hogy a pénz romlásával elvész a gyűjtött tőkéje, de amikor a húszas évek közepétől rendeződnek a pénzügyi viszonyok, ismét elkezd növekedni az egyház tőkéje. S amikor 1927-ben elhatározzák az imaház és paplak építését, három éves ciklusra osztva az adományok befizetését, hamarosan 10 ezer pengőre gyarapszik az egyház templomalapja és a kb. 100 családból csak 8 család volt, aki nem járult még hozzá a templom, illetve az imaház és paplak gyűjtéshez. Az is érdekes, hogy az 1919-es kommün idején mennyire kifejezték az egyházhoz és a keresztyénséghez való hűségüket. Felmerült a kérdés: nem kellene-e a reformátusokhoz csatlakozni, vagy nem kellene e visszatérni az anyaegyházba? A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a fiókegyházát az eddigi szervezetében óhajtja fenntartani; a tisztikart és egyházi tanácsot bizalmáról biztosítva továbbra is meghagyva, a költségek viselését pedig önkéntes adományokból fedezi; az ígért adományokat a felügyelőnél lévő íven mindjárt elő is jegyzik. Ezen felajánlások a gyülekezet költségvetését, illetve annak rentabilitását biztosítják. A lelkész maga átjár az önkéntes hitoktatás megtartására. Jegyzőkönyvi megjegyzés szerint sohasem volt olyan jó a gyermekek ellátása, mint ebben az időben. Az egyház kérdése nem anyagi kérdés hanem hitnek a kérdése. S abban az időben volt a rákosligeti egyháznak néhány olyan embere akiket a Lélek tüze fűtött. Hadd nevezzek meg néhányat: Kovacsovics János, Geyer H. Viktor, dr. Pajor Ákos, dr. Sárkány Lóránt, Paulinyi Gábor és a hölgyek között Boros Dezsőné, özv. Révay Béláné, akik a „nőegylet” nagyon áldott munkáját vezették. Csak egy példát hadd említsek: A wormsi birodalmi gyűlés 400 éves évfordulóján tartott presbiteri gyűlésen dr. Pajor Ákos olyan emlékbeszédet mondott, mely bármely teológus számára is beillő lett volna (1921). Pedig ott ült az egyház lelkésze is! Noszkó István is megtett - ha nem is mindent -, amit megtehetett a lelkiek erősítéséért. Két alkalommal is szolgált Rákosligeten báró Podmaniczky Pál a reformátusokkal közös reformációi ünnepélyen. Szolgált itt előadással, illetve igehirdetéssel Szlávik Mátyás, Kovács Sándor dr., a későbbi püspök. A húszas években egy kicsit megszaporodik a gyülekezet. Ma már 100 család van evangélikus. Ennek nagy java vegyes házasságban él, - de szépen és jól él, mert Hildebrandt Móricz a római egyház 1921-ben beiktatott első plébánosa szolid ember volt. Beiktatására ugyan nem hívták meg az evangélikus egyházat - ami igen rosszul esett éppen a vegyes házasságban élőknek -, de pl. jelen sorok írójának látogatását visszaadta. A nálunk esketett párokat sem bántotta, sőt gyóntatta. A hitbuzgóság erősödik. A templom utáni vágy a több istentisztelet utáni vágy növekszik. Elkövetkezik az 1927. esztendő. Pajor Ákost és a munkatársait már fűti a cselekedni vágyás. Mint mondja, már elmúlt húsz éve, hogy önállóvá lett Rákosliget és még mindig semmi. S mikor a régi tisztikart újabb hat évre, 1927-ben újra megválasztják; építsünk imaházat és paplakot, jelszóval animálják először a presbitériumot, majd a közgyűlést. Az volt az elképzelés, hogy egy olyan házacskát kell építeni, amelyben van egy teremszerű szoba és egy (tervrajz a sekrestyében) segédlelkésznek alkalmas lakás (egy szoba + mellékhelyiségek). A teremben lehetne állandóan istentiszteletet és vasárnapi iskolát tartani. Míg az egész épület majd lelkészlakássá lehetne - ha a templom megépül - és erre össze is lehetne hozni 3-4 év alatt a szükséges anyagiakat. Akció indul a gyűjtésre hároméves felajánlással. A nőegylet is kiveszi a részét a propagandából és a gyűjtésből. Meg van a telek, építsünk templomot: Ez az örökös tiszteletbeli felügyelőnek, Geyer H. Viktornak a jelszava. Csak 10,000 Ft kell a tervhez. S megindul a roham az összeg megszerzéséért. S nem hiába! Az egyházmegye 1930-ban foglalkozik a ligetiek szándékával Évi rendes közgyűlésen jóváhagyta a rákosligetiek szándékát. Eljárnak Raffay püspöknél is a vezető férfiak, aki sajnos csak erkölcsi támogatást tud ígérni. De nagyon boldogan áll rendelkezésükre ebben az ügyben. Tudniillik, közben a tiszteletbeli felügyelő - Geyer H. Viktor -, aki ez év július hó 9-én elhunyt, kiszámította, hogy 20,000 P Ft-ból meg lehet építeni egy templomot is. Tehát építsünk templomot. Hiszen már van 12,000 P Ft templomalapjuk. 1931. év a következő állomás. Nem beszélnek már imaházról és paplakról, hanem templomról. 1931 októberében Sándy Gyula műegyetemi tanárt keresik meg, aki sok evangélikus templom építője. XII.5-én meg is kapja a végleges megbízást. Sándy kiszámította, hogy ha nem csináltatnak meg mindent, de amitől a templom használható, pl. a padlózatot, ajtóra szélfogó ajtó, stb., akkor 15.000 P is elég lehetne. Az 1932 I. 3-i rendkívüli közgyűlés elfogadja az előző év december gyűlés határozatát. Megindul a versenytárgyalás. Ahol sok az okos ember, ott sokat vitatkoznak. De végül is kiadták a munkát a Váczi-Juhász cégnek. Juhász helybeli református kőművesmester volt! Sajnos a terv megvalósulását nem érte el a buzgó felügyelő, dr. Pajor Ákos, aki váratlanul 1931 december 30-án meghalt (Besztercebánya, főér repedés). Az alig pótolható felügyelőt Rákosligeten temette 1932 I.3-án Noszkó István lelkész, 52 éves korában. A döntő közgyűlésre éppen az ő temetéséről jöttek meg a szomorú evangélikusok. Utódjául Belánka Györgyöt választja a közgyűlés, akiben egy finom lelkű, nagyon jóindulatú és minden agresszivitástól mentes, békéscsabai kegyességű és nagyműveltségű ember került a felügyelői székbe. Megindult a munka. Hogy miért lett a templom tarikőből építve, az eredetileg tervezett nyerstéglafalazat helyett, azt a jegyzőkönyvek nem árulják el. Ugyanez év június 5-én Blatniczky Pál főesperes leteszi az alap követ. Októberre kész a templom a már említett hiányosságokkal. De fel lehet szentelni; benne istentiszteletet lehet tartani. Elvileg fűteni is lehet. November 20-án Raffay Sándor püspök felszenteli az álmok álmát. Sajnos két álmodója, Geyer H. Viktor, dr. Pajor Ákos nem éri meg!! Az építkezés 19,340 P-be kerül. S ez az összeg kifizethető volt. A díszközgyűlésen természetesen. a zsúfolt templomban a következők vannak jelen: Dr. Raffay Sándor, Noszkó István lelkész betegsége miatt nem lehet itt, az anyaegyház képviseletében dr. Csecsotka Károly felügyelő, Batta Árpád református lelkész, Szabó István k. bíró, Eisenberger gödöllői főrabbi, Apagyi Andor polgári iskolai igazgató, Sztrapács Károly OHK igazgató. Raffay püspök végszavai így vannak feljegyezve: „Kívánom, hogy erősödjön a rákosligeti egyház abban a buzgó vallásos érzésben, mely harci erőt adott néki e magasztos szép mű megalkotására!” Először azonban még egy megpróbáltatáson kellett a gyülekezetnek átmennie. Az új paróchus lelkész szolgálata hozta meg a békét és a temploma befejezésének örömét és a szebb jövendőt. Az év utolsó közgyűlése abban a boldog örömben telt el, hogy a templom fel van szentelve; lényegében csak 19,340 Pengőt tett ki az építési számla. Igaz, hogy nincs még rendben minden, de ettől a templom még használható. Erről a közgyűlésről felvett jegyzőkönyv legmeghatóbb szavai a Szabó Lóránd hitoktató lelkész szolgálatáról való megemlékezés (Szabó Rákosligeten a XIX. utcában lakott). Bizonyára igaz és szívből jövő szavak voltak azok, amelyek Bánhegyi, akkor még Belánka felügyelő ajkait elhagyták. De ekkor már megtörtént Noszkó lelkész és Szabó között a paróchus és a hitoktatók viszonyának tételes rendezés hiányában az a talán félreértésből eredő összekoccanás, amelynek következtében a paróchus lelkész már a gyűlés jegyzőkönyvét - személyesen betegsége miatt nem volt jelen - így írta alá: „Ezen jegyzőkönyvet azzal írom alá, hogy az nem volt közgyűlés, csak egyházi értekezlet, s a hozott megállapodások nem törvényes erejű határozatok. A lelkészi teendők ellátására vonatkozó megállapodások semmisek, mert a paróchiális jogba ütközők és a világi elnök az egyházi elnökkel történt megállapodásokkal teljesen ellentétben tett előterjesztést, amihez joga nem volt. De nem volt joga a hitoktatónak sem, aki a paróchus lelkészt csak helyettesítette az istentiszteleteknél, ajánlatot sem tenni, sem elfogadni a lelkészi honoráriumot illetőleg”. A Noszkó - kontra Szabó ügyben jelen sorok írója nem kíván állást foglalni. Az ördög mindig megtalálja a maga eszközét arra, hogy szépen haladó dolgokat összekuszáljon, azért diabolos. Minden esetre, ha ez a „malőr” nem történik, nem vagyok rákoskeresztúri lelkész. Mert mi történt! Noszkó István minden télen betegebb lett. Megunta a helyettesítgetéseket és a hívek is unták, így hallottam! Beküldte hát az iskola igazgatóját a püspöki hivatalba azzal a kéréssel, hogy a püspök úr neki káplánt adjon, de lehetőleg azonnal és legalább két nyelvűt! Az akkori „paptúltengő” időben én három nyelvű szolgálatra képesen Orosházán, az egy-nyelvű gyülekezetben tengődtem. Bezzegh Samu püspöki titkár Szügyi Károly igazgató jelenlétében mondotta a hozzá kijövő püspöknek: Orosházán van Kósa. Az minden két hétben könyörgő levelet ír nekem, hogy tegyük valami alkalmasabb helyre s ráadásul mind a három nyelven tud szolgálni! No azonnal írj neki Samu, hogy január 1-ével jelentkezzék Noszkónál Így valahogyan volt. A rákosligeti evangélikusok 1906 óta abban a naiv elképzelésben éltek, hogy ők „elszakadtak" Rákoskeresztúrtól, a nem sokra becsült falutól. Ők önállóak és azt tesznek, amit akarnak, illetve tudnak. Ebben a hitben meghagyták őket! S amikor a paróchus a maga jogaira hivatkozott és annak a jegyében cselekedett, rettenetesen meglepődtek és megsértődtek. Az egyház jog azonban Noszkó István mellett állt. S ő nem kívánta a rákosligetieket eltiporni, csupán védte szerzett jogait és rendet akart a gyülekezetben. Nekem rendkívül megörült, mert azt remélte, hogy a gyülekezet szívesen fogad és a helyettesítési gondoktól is szabadul. Magam nem tudva a teljes hátteret, az egyik tanítóval felmentem tisztelegni a rákosligeti felügyelőhöz és gondnokhoz 1932 december 30-án, mert az újévi istentisztelet nekem volt kiosztva Rákosligeten az új templomban. Keresztúron valaki más pesti segédlelkész prédikált. Csodáltam azt az ellenszenvet, amivel nevezettek fogadtak. Nem is nagyon tudtam, hogy miért, és nem voltam hozzászokva. Arra a kérdésre, hogy hogyan kerültem ide, csak annyit mondottam: a püspök úr ide helyezett. Nincs tehát Szabó Lóránd. Segédlelkész van, akinek egyelőre ez a szolgálati helye. Ez az állapot vihart kavart, aminek a jegyzőkönyvben nincsen nyoma. Nagyon helyes. Lényeg az, hogy a rákosligetieknek be kellett látniuk, hogy nem tehetnek semmit. Az adott helyzetet el kell fogadniuk. S a helyzet elkezdett konszolidálódni, amely csakhamar a teljes békességhez vezetett. Még néhány keserű pirulát le kellett nyelni s azután megindult az építő gyülekezeti munka és élet. Mindenek előtt rendezni kellett az 1906-os szerződés helyett az anya és fiókegyház közötti viszonyt. Most már a lélekszám is megnőtt és az étvágy is. Körülbelül 100-110 adófizetője volt a fiókegyháznak, mely személyekben sokat változott, de mennyiségében általában megmaradt. Az elköltözöttek helyébe mindig jött pótlás. Az újak persze másképen viszonyultak a helyzethez. Nem érdekelte őket a régi sérelem! Az 1935. év lényegében az új szerződés kidolgozása megszövegezése és elfogadtatásával telt el. Ebben már adva van a minden vasárnapi istentisztelet lehetősége. Ez nem csekély feladatot jelentett. Hiszen Rákoshegyen volt már fiókegyház és azok is minden vasárnap kértek istentiszteletet és volt az anyaegyház, ahol minden vasárnap két istentisztelet volt. Mindehhez másfél ember! Majd, amikor Szabó Lórándot a püspök úr Szegedre helyezte, és helyette Petró Elek felvidéki menekült lelkészt (Sajógömör) helyezte a gyülekezetbe, aki Szegeden volt hitoktató lelkész, - már két és fél ember volt, aki szolgálni tudott és az igényeket ki tudta elégíteni. De Petró Eleknek is tiszteletdíj járt a szolgálatáért, mert ő nem az egyház, hanem az állam alkalmazottja volt! Tehát bele kellett a zsebbe nyúlni. A szerződés jóváhagyásával kapcsolatban csak annyit, hogy véleményem szerint inkább a kötözködés, mint a komoly indokok fellebbeztek, prolongáltak. Végül mégis megszületett egy, az anyaegyház akarata szerint fogalmazott szerződés, mely ugyanakkor a rákoshegyi fiókegyházzal kötött szerződés példájául is szolgált. Álljon itt a szövege: „Szerződés mely egyrészről a rákoskeresztúri ágostai hitvallású evangélikus anyaegyház, másrészről a rákosligeti ágostai hitvallású evangélikus fiókegyházközség között az 1906 évben kötött és 1906 évben megerősített egyházmegyeileg szerződés helyébe köttetett. II. A Rákosligeten lakó ágostai hitvallású evangélikus vallású hívek eddigi fiók- egyházi szervezetüket megtartván, a fiókegyház fenntartásáról gondoskodnak, sem az anyaegyház, sem a fiókegyház egymás vagyonára igényt nem tartanak, függetlenségüket az E. A. 47. § 167-ben meghatározott korlátok között megtartva a következő viszonyba lépnek. III. A fiókegyház az anyaegyház pénztárába évenként - minden év augusztus 1-i esedékességgel 60 - azaz Hatvan - arany Pengőt fizet s erre magát kötelezi, a reá alkotmányosan kivetett egyházkormányzati illetéket november 1-ével fizeti az egyházmegyei pénztárba (288. §), az egyházmegye pénztárába fizeti a lelkészi állomások után a fiókegyházra kivetett lelkészi nyugdíjintézeti járulékot. (Nyi i. szab. rend. 31. és 33. §§). IV. A fiókegyház tagjai az anyaegyházközségben ugyanazon joggal bírnak, mint az anyaegyházközség tagjai, ha az E. A. 29.§ szerint anya-egyházközségi tagságot szereznek és az anyaegyházközség terheinek viselésében személy szerint arányosan részt vesznek. V. Az anyaegyház mindenkori paróchus lelkésze a fiókegyház lelkésze is és ezért az E.A. 62-63 §-ban megszabott jogok és kötelességek figyelembevételével működik. Lelkészi tiszteletdíjul a fiókegyház annyiszor fizet évi 200 arany Pengőt és évi 30 arany Pengő fuvarátalányt, ahányszor vasárnap délelőtti istentiszteletet kíván; és annyiszor évi 150 arany Pengő tiszteletdíjat és 30 P fuvarátalányt, ahányszor havonta vasárnap délutáni istentiszteletet kíván. Az istentiszteletek számát a fiókegyház évi rendes közgyűlése a költségvetési évre előre állapítja meg. Az istentiszteletek idejét a lelkésszel egyetértőleg az egyháztanács állapítja meg jelen szerződés III. pontja figyelembevételével. Nem esnek külön rendes díjazás alá a következő - szükség szerinti úrvacsorával egybekötött - ünnepi istentiszteletek, amennyiben ezek nem a különben is meghatározott istentiszteleti napra esnek: karácsony első ünnepe de. szilveszter este, újév de., nagypéntek du., húsvét és pünkösd vasárnap de., a lelkész által meghatározandó és előre meghirdetendő órában; az Úr szent vacsorájánál szükségelt borról és ostyáról a fiókegyház gondnoka gondoskodik. Ezen ünnepeken a szokásos ünnepi és úrvacsorai offertóriumok a lelkészi hivány 8. és 9. pontjai értelmében a lelkészt és az énekvezetőt illetik; a lelkészi tisztelet és fuvardíjak negyedévi utólagos részletekben fizetendők. VI. A fiókegyház, amennyiben erre szükség van, az anyaegyház kántorait - velük külön kötendő megállapodás szerint - az istentiszteleteknél igénybe venni jogosult. Temetéseket azonban minden esetben az anyaegyház kántorai végzik. VII. A fiókegyház hívei stoláris funkcióknál stóla fejében a lelkésznek és kántornak (a lelkészi hivány ll. pontja) a lelkészi és kántori hiványokban megszabott és az anyaegyházban szokásos stóla kétszeresét fizetik és a szükséges fuvarról gondoskodnak. VIII. Ezen szerződés I. 3. pontjában érintett lelki gondozás ellátása végett a paróchus lelkész köteles gondoskodni arról, hogy a meghatározott vasárnapokon s nevezett ünnepnapokon a fiókegyházban - templomában, imatermében magyarnyelvű szertartással istentisztelet tartassék; amennyiben a lelkész az istentiszteletek vagy egyéb funkciók végzésében magát helyettesíttető helyettese csak felavatott lelkész lehet. IX. A szerződő egyházközségek közgyűlései külön-külön kijelentik, hogy ezen szerződést elfogadják. Az anyaegyházközség közgyűlése kijelenti, hogy az I. 1-ben foglalt összeget elfogadja paróchus lelkészét vagy hivatalbeli helyettesét és kántorait a szerződésben jelzett funkciók végzésére, valamint az E. A. 62-63 §§ jelzett lelkipásztori tevékenységre a fiókegyháznak átengedi, hogy kötelességeiknek elsősorban az anyaegyházban kell eleget tenniük. Kívánja a fiókegyháznak, hogy növekedjen virágozzék híveinek üdvösségére, közegyházunk díszére és Isten dicsőségére. X. A lelkész és kántorok jelen szerződéshez hozzájárulnak. XI. A szerződő felek a jelenlegi viszonyok változása esetén a szerződés módosítását kérhetik. A költségvetési év végével kölcsönösen és egyoldalúak felmondható. Jelen szerződés az egyházmegye jóváhagyásával nyer érvényt, módosítása és fala is az egyházmegye jóváhagyása mellett történhetik meg. A szerződést az egyházmegye 1933 évi nyári rendes közgyűlésén jóváhagyta. Ezzel lényegében elült a vita. Az - ellenzék ugyan mivel mandátuma úgy a vezetőségnek, mint a presbitereknek lejárt - szépen kimaradt a következő ciklusból, de az élet nem állt meg a kimaradottak azzal mutatták meg, hogy az egyházért való lelkesedésük nem volt külső máz, hogy amikor az egyház jó előmenetelét látták: szépen visszajöttek az egyház aktív szolgálatába. Belánka György újra felügyelő lett! Az 1934. év mozgalmas: nyugdíjba megy Noszkó István, lemond Belánka György, Mátray Piroska kántor, új lelkész, új seprő jól seper. A következő évben már harangra gondol a gyülekezet. Igaz, hogy télen jégverem a templom és padlóztatni előbb kellene. Mégis a nőegylet szelíd, de egyházukért minden áldozatra kész tagjai is harangot követelnek! Előbb vissza kell azonban a római katolikus egyháznak adni a 3 évre kölcsönkapott harmóniumot. A gyülekezet nőtagjai az összegyűjtött pénzt először erre fordítják és 600 P-ért egyháznak egy új harmóniumot. De meglesz a harang is, de nem egy, hanem kettő és a padlózat is, no meg a szélfogó ajtó is. T.i. az asszonyok nem lamentáltak sokat, de végiggyűjtötték, a gyülekezet és nem az egy haranghoz szükséges 600 Pengőt gyűjtötték össze, hanem 1300 Pengőt. Ezt kellett csak kiegészíteni és 1936-ban a templom teljesen rendbe lett hozva. Sajnos a főtése nem sokat ért, mert olyan a templom szerkezete, hogy azt kályhával kifűteni lehetetlen. De minden megvolt: Szlezák László öntött egy 245 kg és egy 130 kg – „C”, ill. –„E” harangot. Mindez 1900 Pengőbe került. Sajnos a harangavatásról nincsen semmi feljegyzésünk, csak visszautalásunk az 1937. január 22-i jegyzőkönyvben. Külön említést kell tennem a nőegylet tagjainak áldásos munkájáról. Mint már említettem volt: harangot akartak volna inkább, mint a belső teljes rendbehozatalát. S elkezdtek gyűjteni, mert nem volt ki az egyház pénze harangra sem. Az 1936. év volt a diadalmas év! úgy nekiindultak a munkának - a gyűjtésnek - természetesen havi részletekben, hogy ki tudott fizetni az egyház pénztára 1971 Pengőt a 2. harangért Szlezáknak; 240 Pengőt a szélfogó ajtóért; 330 Pengőt a mozaiklapozásért; 260 Pengőt a padok aljának padlózásáért. összesen 830 P volt ez. Ugyanakkor Rákosliget az 1930-as népszámlálás szerint 208 evangélikus lakossal rendelkezett. Könyveink szerint 110 adófizetővel Rákosliget volt és ma is arányszám szerint a legjobban áldozó hívek gyülekezete. Valaki azt tanácsolta, hogy híveknek nem szabad nyugtot hagyni, mert akkor elpillednek. Nem tudom, hogy ez vajon általában érvényes megállapítás-e? Mindenesetre a rákosligetiekre ráillett. Alig voltak meg a harangok, előjött a lelkészük egy újabb programmal! Sekrestye bővítés, hogy legyen hol tanácskozásokat tartani; vasárnapi iskolát tartani, vagy legyen kis házunk, benne gyülekezeti termünk és egy kis szerény segédlelkészi lakásunk. 1938 november 6-án az ET azt határozta, hogy gyülekezeti házat épít, ahogyan írtuk “tanácsházat”! A következő év végére készen volt az az összeg, amely a felépítés és a tető alá hozatalhoz összeg pedig 2400 P körül volt. árajánlat kellett. Mester és 1939 tele már tető alatt érte az épületet. Pelech Sándor kőműves mester, mint legolcsóbb vállalkozó, építette. (Ezt ugyan később megbántuk. A vakolások, belső berendezés, víz, villany stb. még 2800 Pengőt igényelt. De a hívek vállalták azt, hogy amit két évig havi részletekben fizettek, azt még egy évig fizetik, s így 1941 novemberére csak készen lett a kis gyülekezeti házunk. Presbiter iktató gyűléssel egybekötve a helyi lelkész avatta fel. Akkor még nem tudtuk, hogy milyen nagy jót műveltünk a gyülekezet szempontjából. Később, - míg a templom főtése meg nem oldódott - ez a fűthető terem szolgált istentiszteleti hajlékul. Közben már tartott a számunkra értelmetlen és esztelen háború. Próbáltuk az ige szavával hitben erősíteni, vigasztalni (volt a kis gyülekezetnek hősi halottja is). Próbáltuk egybe tartani a sok próbának kitett nyájat. Az 1945 azonban a gyülekezet életében is döntő fordulatot hozott. A legnagyobb az volt hogy kicserélődött a gyülekezet. Az öregek vagy elköltöztek, vagy “elköltöztek". Ma már úgyszólván senki sincs a régi rákosligetiek közül. A maiak már nem ismerik egymást. Az ős rákosligetiek ismerték és szerették is egymást. Az evangélikusok különösen összetartottak. Ebben nagy szerepük volt az asszonyoknak. özv. Révay Béláné, Boros Dezsőné és a többiek mindig mindenre kész szolgálói voltak a gyülekezetnek. Molnár István, Keres árpád, Boros Dezső ugyancsak szolgáltak... A vasárnapi iskolát Molnár Gizella több évtizeden át vezette; hő segítője volt Tóth Erzsike. A nőegylet nagyszerű kultúresteket tudott rendezni, amelyek Rákosligeten élményszámba mentek. A Luther Szövetség (Szántó Róberték) nem egy kultúrestet adtak. A befolyt Pengők mind a templomot, vagy a gyülekezeti házat szolgálták. Ez a régi rákosligeti összetartó társaság nincs többé! Most már csak az utolsó két évtizedről kell beszámolnom. Természetesen Isten gondoskodott az ó nyájáról. Az elköltözöttek helyett új egyháztagok jöttek. Közöttük is volt olyan, aki a Geyer tüzével és a Pajor okosságával szolgálta (pl.: Czipott Andor) az egyházat. Probléma tulajdonképpen nem is adódott. az anyaegyháznak majdnem mindig volt segédlelkésze. Az istentiszteleteket, vasárnapi iskolát tudtuk tartani. Végül néhány évre az sikerült, ami Rákosheggyel kapcsolatban 1956-ban sikerült: az anyaegyház második II. lelkésze Kósa László Rákosligeten lakott. Ez a helyzet nagyon kedvező volt és ma is érezhető a hatása. A finnországi stipendiáns Kósa László finn barátaitól kályhát kapott a gyülekezet templomába. Azóta fűtjük a templomot és télen is ott tartjuk az istentiszteleteket. A gyülekezet jövője Isten kezében van, tehát jó kezekben Az utóbbi két évtized 1950-70 nem mutat semmi érdekeset. Az azonban döntő a gyülekezet szempontjából, hogy a háború után teljesen kicserélődött a gyülekezet. Ma már egy-két családnak a tagjai emlékeznek - ha emlékeznek - apáik hősi idejére, amikor itt fiókegyház, majd templom, gyülekezeti ház épült. Havi részletekből összejött adományokból. Az utolsó két évtized sem múlt el áldozatok nélkül. Ki kellett festeni a templomot. Raffay Pál hívünk úgyszólván ellenszolgáltatás nélkül végezte! A templomunk fűthetetlensége miatt télire be kellett költöznünk a gyülekezeti terembe. Megöregedett a gyülekezet és nem bírta a templom csonttokba mászó állott hidegét. Sajnos sokszor már október végén át kellett mennünk a templomból a terembe. Karácsonykor is ott kellett tartani az ünnepi istentiszteletet, de kettőt, hogy mindenki beférjen, mert a terem csak 30 embert bír el levegővel. Az egyház anyagi ügyei mindig rendben voltak, mert mindig voltak áldozat kész vezetők és sáfárok. A Boros házaspár feledhetetlen szolgátokat tett és a felügyelő, Czipott Andor! Kár, hogy korán elvesztettük. Ma Ádám Vilma hőséges világi vezető. A XVII. kerületben kialakuló egy evangélikus egyháznak a rákosligeti templom köré csoportosuló gyülekezet értékes és szilárd része. Adakozók: 1899-ben létesült Rákoskeresztúr egyik homokbuckáján "Munkás-otthon telep", melynek lakóit "Búr-nak csúfolták, mert az ország minden vidékéről való lakosok szívesen ragaszkodtak “óhazájuk” hagyományaihoz és ezért mindenkivel mindig harcban voltak és mert a futóhomokból paradicsomot akartak létesíteni. és meg is teremtették Rákosligetet. A telepesek közt legkisebb számban voltunk mi evangélikusok, mégis a legelső Istentiszteletet ezen a területen mi tartottuk 1900 december 24-én este 6 órakor. 1906-ban fiókegyházzá tömörültünk. 1917-ben a wittenbergi kalapácsütések 400 éves fordulóján templomépítési alapot kezdtünk, mely azonban devalválódott. 1921-ben wormsi gyűlés 400 éves fordulóján elhatároztuk, hogy az Augsburg-i confessio 400 éves fordulóján be fogjuk bizonyítani hithűségünket. 1926-ban fiókegyházunk 20 éves fennállásakor három éves önkéntes adományozást határoztunk el, imaház és paplak céljaira. A gyűjtés befejeződött és az építésre 1929 évi számadások szerint 9461 P96 fillér áll a rendelkezésünkre. Ez évben lesz az Augsburgi confessio század fordulója és mi eleget fogunk tenni kötelezettségünknek, mert az Erős vár a mi Istenünk templom építéséhez az első kapavágást Raffay püspök úr őméltósága ez évben meg fogja tenni. és jövőre a fiókegyház 25 éves fordulóján fedél alatt fog a templom is állni. 3 év alatt a templomhoz az alábbiak az alább. összeggel járultak hozzá:

Ágner György 20.00 P Baksa J.-né 4.00 P Balogh J-né özv. 18.80 P Banó D-né özv. 144.00 P Belanka Gy 96.00 P Bencze J-né 14.40 P Benkó Gy 14.40 P Borbély I-né özv 16.80 P Börcz J-né 00.80 P Boross D 192.00 P Branich Z-né dr 10.00 P Brener G-né özv 24.00 P Brozsó J 40.00 P Ciffrák K-né özv 42.00 P Dakszner J 30.40 P Didek F-né 1.20 P Druizner Gy 108.00 P Erdélysky ö 48.00 P Evangélikus Nőegylet 100.00 P Felber I-né 30.00 P Fockó I-né 1.00 P Fünringer J-né özv 4.50 P Gerner J-né özv 115.20 P Geyer H Viktor 240.00 P Geyer Margit 148.00 P Grosz E 48.00 P Grosz G 48.00 P Grosz R 32.60 P Grosz V 48.00 P Hakenberger B 36.00 P Hakenberger G 41.00 P Hakenberger Lajos 150.00 P Hakenberger László 80.00 P Horti K id 29.00 P Horváth M-né özv 29.60 P id. Wandra L 72.00 P Ila L-né 16.00 P Jamriska Gy 288.00 P Juhász I-né VI.48 27.00 P Juhász L-né II. 6. 14.40 P Kalmár K-né özv 9.60 P Kalteneker J-né 16.00 P Kárpáti I. 4.50 P Kaszán I-né 64.00 P Keres A. 59.20 P Kereszturi István v 74.00 P Király J. 7.00 P Kits J. 13.00 P Klenent J-né 72.00 P Komár G-né 0.80 P Kőmüves I-né 4.00 P König A 96.00 P König G-né 59.0 P Küffer I-né 8.00 P Küffer Z 272.00 P Kundráth Gy 616.00 P Lauthner Gy 72.00 P Letenyei J-né 144.00 P Linkesch K 192.00 P Maderszpach F-né 144.00 P Magassi L 15.00 P Mahr K dr 144.00 P Majoros M 18.00 P Majoros S 15.00 P Makovitzki Gy 48.00 P Matos B 36.00 P Matos G 32.00 P Matos K 74.40 P Medveczky Gy 2.00 P Miklossy testv 10.00 P Molnár I 42.00 P Nádasy I 8.00 P Névtelen Adakozó 271.00 P Noszkó I 40.00 P ökrös J-né özv 20.20 P özv Kiss S-né 2.00 P Pajor á dr 595.00 P Pálmai I-né 20.00 P Pálmai ö 60.00 P Pankuch 40.00 P Paulinyi G 224.00 P Pék I-né 4.00 P Polner L 72.00 P Rácz M-né 36.40 P Reguczky F-né 44.40 P Révay B-né özv 46.00 P Révay M 2.00 P Róka F-né 48.00 P Rudasi E-né 16.00 P Rumpf Br 72.00 P Ruttkay T 57.60 P Sárkány I 34.00 P Sárkány L dr 59.20 P Sattinger A 28.80 P Schmidt L-né 70.00 P Sinkovits J 144.00 P Skorna F 28.80 P Sterner I 10.00 P Sterner R 10.00 P Szabó F-né 43.20 P Szabó Gy 29.60 P Szabó I L 1.60 P Szaic G 10.50 P Szalontai M 10.00 P Szász D-né 28.00 P Szép I-né 33.40 P Sztanek I 64.00 P Sztanek P 285.00 P Takács G 29.80 P Thurcsánszky L 28.80 P Toth I-né 24.80 P Totzl E 12.00 P Vásárhelyi G-né 16. 80 P Vasgornák J-né 1.60 P Veres J-né dr 28.20 P Verosztáné 36.00 P Voós á 24.00 P Wagner F-né 86.40 P Wieder S 20.00 P Zádor G 72.00 P Zborok I-né 12.00 P

Ez összesen 7828,00 Pengő. Nagyon szép összeg ez, amelyet az adományozók sokszor maguktól megvonva, de mindig szívvel adtak és sokszor nem azok adták a legtöbbet, akik számban adtak sokat. Midőn az adományokért úgy a híveinknek, mint főképen a másvallásúaknak köszönetet mondunk, kérjük azokat a csekély számú híveinket, akik nem tettek eleget kötelességüknek, vagy nem gyámolították eléggé az egyházat, pótolják azt és adakozzanak. Végül kérjük az összes hittestvéreinket, hogy a hozzájuk juttatandó gyűjtőíveken az ősmerőseik között szíveskedjenek gyűjteni, hogy ezáltal szerezzük meg az pitéshez és a templom berendezéséhez még szükséges összeget. Rákosliget, 1930 április hó 5-én.

Noszkó István dr. Pajor Ákos lelkész s.k. felügyelő s.k. Ez adakozó lelkület a ma gyülekezetének tagjaiban is él! Hála Istennek! Rákoshegy

Rákoshegy 1921-ben vált el az anyaközségtől, Rákoskeresztúrtól és lett önálló községgé. (Budapest Lexikon Bp. 1073. 1979.1) Gyűjteményünk birtokában van néhány lapnyi töredék, amely egy hosszabb kézírásos visszaemlékezés része. Az ismeretlen krónikás jól ismerhette a különválás körülményeit, mert igen érdekes adatokat közöl erről a korról. Elmondja, hogy az önálló községgé válást Patay András nyugalmazott főispán és Szegedi Albert nyugalmazott jegyző szorgalmazta különösképpen. Az önálló községgé alakulást a Belügyminiszter 92313/1921 V. számú rendeletével engedélyezte. Az új nagyközség 1921. december 28-án tartotta alakuló közgyűlését, mely ünnepélyes keretek között folyt le és amelyen megválasztotta az első elöljáróságot. A község 1922. január 1-től kezdte meg működését. A község története a múlt század végétől nyomon kísérhető. Területe a Rákoskeresztúri határnak éppen úgy szerves része, mint Rákosliget volt. Csak annyiban különbözött a helyzet, hogy Rákoshegyet körül vette a rákoskeresztúri határ, de úgy, hogy aki Pestlőrinc felöl Keresztúrra akart jönni, annak át kellett mennie a később önállóvá lett Rákoshegy területén. így az a furcsa helyzet állott elő, hogy aki a rákoshegyi Széchenyi utcában halt meg, azt csak hatósági engedéllyel - akkor aránylag nagy pénz lefizetése mellett - lehetett az út másik oldalán fekvő rákoskeresztúri evangélikus vagy katolikus temetőbe temetni. Tudni illik “Más” község területére kellett szállítani. Aki viszont a Homoki szőlőben halt meg, a Ferihegyi repülőtér közelében, azt ugyanígy nem lehetett Rákoshegy déli végében a községi temetőbe temetni, de Rákoshegyen végig lehetett hozni és a keresztúri temetőbe minden további nélkül el lehetett temetni. (Ezt a normálisnak nem mondható állapotot jelen sorok írója semmilyen utánjárással sem tudta megszüntetni). A terület a Podmaniczky családé volt. 447 holdat Fuchs Ignátznak eladtak 1880-ban. Dr. Haász Ferenc körorvos azt javasolta Fuchs Ignátznak, hogy parcellázza a birtokot háztelkekre. Fuchs attól tartva, hogy a terv nem sikerül - hallani sem akarván a parcellázásról; minthogy azonban dr. Haász nem tágított és Fuchsnak a család tagjait nyervén meg az ügynek, - beleegyezett Fuchs, és a Rákos-Újszász-i vasútvonalig, a Holczpach-féle kavicsbányáig felmérette és háztelkekre parcelláztatta; - a terv sikerült, vevők akadtak, akik a telkeket négyszögölet sarkon 1 forintjával és a soros telkeket - 80 krajcárjával megvették. A telkeknek keletje volt, úgy, hogy pár hónap múlva elkelt a parcellázott terület; hogy hány hold, azt nem tudom, mert nem jártam utána, hogy a térképet megnéztem volna. Fuchs látván, hogy jó üzletet csinált a vasúton túl eső területet is parcelláztatta, ami szintén elkelt ugyanazon az áron. A telep a Zsófia telepnek, Fuchs felesége “Zsófia” neve után neveztetett el. Az első házat temetőnkkel szemben Géczi János asztalos mester építtette, utána a sarkon dr. Haász Ferenc körorvos, mellette építtetett Szegedi Albert községi jegyző, Polner Rezső urasági gazdatiszt és így tovább. Legnagyobb hátránya a kút mélysége, 22-24 méter, de a víz jó és a levegő is jó. A parcellázás 1892-ben kezdődött. 500-600 N-öles kertek ölenként 80 kr-ért keltek el, de rohamosan. A parcellázással egy időben a vállalkozó kavicsbányát is nyitott, melyet a MÁV termelt ki. (Az újszászi vonal 1882-ben épült). A parcellázott területnek Felső-Rákoskeresztúr telep volt a neve. Már 1896. márciusában működött egy RT (Felsőkeresztúri Telepegyesület). Az egyesület tagjainak teljes névsora fennmaradt. Tehát az őstelepülők, az alapítok neve ismert. Az Egyesület a MÁV-tól személy megállót is kapott. Az áruszállítás később oldódott meg. újabb parcellázás következik. S a század fordulón már Keresztúr-nyaraló néven ismert, a katonai térképen is e néven szerepel. A telep szempontjából fontos az 1911. év. Vízvezeték létesül a telepen. A rákoskeresztúri képviselőtestületnek is felajánlották a vizet, de sokat kellett volna érte fizetni. (Elődömtől tudom, hogy ölenként 1 Koronát! S a rákoskeresztúri gazdák nem voltak hajlandók a jó vízért ennyi áldozni)! Ezért a vízmű a Rákosvölgyében van és a vezeték végighalad a községen semmi szín alatt nem kaphat a rákoshegyi - Zsófia telep-i vízből még vízcsapot sem! A rákoskeresztúri két egyházi temető részére 1945 előtt nem tudtunk vizet szerezni, mert ennek törvényes lehetősége emiatt nem volt. (Kutat kellett ásatnunk. 25 máteres kutunkban pedig hol volt víz, hol nem)! Zsófia telep remekül fejlődött. 1921-ben önálló községgé lett. Rákoshegy községként a központi járásba osztották be. Csakhamar a főváros környékének egyik legrendezettebb községe lett. 1924-ben újabb parcellázás indult meg. (Nyilván innen számítják némelyek az önállósulást). A település sikeres fejlődése az olcsó telekárakban keresendő. Természetesen 1950. január 1-től a főváros XVII. kerületének egyik része. Lakóinak száma 1930-ban: 4194 lélek. Ebből katolikus: 2909, református: 690, evangélikus: 242. (Zsemley Rákosvidék Bp. 1938.) Természetesen az ország minden részéről költöztek Rákoshegyre evangélikusok. A fent szerepelt számban talán ha 40 volt rákoskeresztúri eredetű. A többi mind beköltözött volt. érdekesen oszlottak meg a hívek. A vasúttól északra volt a “budai” rész. Ez azt jelenti, itt laktak főtisztviselők, bírák, vagyonosabbak. A vasúttól Délre egyre kifelé menet kispolgárok, szakmunkások, végül a község utolsó harmadában szegényebb, igénytelenebb polgárok laktak. A tulajdonképpeni Keresztúrból először csak a Ferihegyi útnak az akkori Tavasz utcától a vasútig tartó része volt a Rákoshegy. A törvények szerint azonban a lakosoknak - ha egy bizonyos %-ban kérték - módjukban volt a területi átcsatolást kérni. így lett Rákoshegy mindig nagyobb területű és hódított el az anyaközségtől mindig nagyobb területet. A községbe beköltözött evangélikusok nem kívántak az anyaegyház szolgálatával élni: Keresztúrra templomba járni (már a nyelvek miatt sem). Míg a Bánya utcában lakó evangélikusok minden további nélkül legyalogoltak a templomba - ha egyáltalán jöttek - a rákoshegyiek inkább ültek a Bulyonvszky utcai iskolaterem padjaiban, mintsem a rákoskeresztúri dohos öreg templomban. Maga Noszkó István lelkész úgy látta jónak, hogy ha a beköltözött nagyobb igényű híveket - akik közül sokan bejártak vonattal a Deák téri templomba - meg akarja tartani, akkor a ligeti példára meg kell szervezni egy fiókegyházat. Ez az önállóság nagyobb áldozatkészségre serkenti majd az embereket. összefogja az evangélikusokat. Már 1928. karácsonyára istentiszteletre hívta össze a híveket (úrvacsora osztással); majd 1929. húsvétján szintén. Kitűnő segítői voltak Kralovánszky Imre (az első felügyelő), Macskássy Lajos. S a Rákoshegyen is hitoktató Szabó Lóránt. 1929. április 28-án az akkori Kaszinó (ma varroda) helyiségében gyűltek össze az alapítok és kimondották a fiókegyház megalakulását. Megválasztották a presbitériumot és kimondották, hogy a megalakulást ünnepélyesen május 9-én, Mennybemenetel ünnepén az iskolában ünneplik meg. Ez után - bár részben már előtte is volt - kéthetenként az iskolában istentiszteletet tartottak; FÉBÉ diakonisszák bibliaórát tartottak; látogattak; vasárnapi iskolában Szilvai Mária, Lorencz Mária, Kottász Jolán foglalkoztak. Megalakult az egyházi vegyes kar a római katolikus Ligeti Gyula vezetésével. (Ligeti felesége evangélikus volt és volt két evangélikus leánya. Haláláig kántora volt kis fiókegyházunknak. Rákoskeresztúron is volt leánykara Noszkó István lelkészkedése alatt.) A megalakulás Noszkó István lelkész biztatására történt, aki előtt minden bizonnyal a rákoscsabai és a rákosligeti példa lebegett. Az alakulásnak főmunkálói vezetői maradtak halálukig a fiókegyháznak. Az anyaegyház közgyűlése pedig (minek utána az ET 1930. május 10-én ugyanazon szerződést kötötte a rákoshegyi evangélikusokkal, mint 1906-ban a rákosligetiekkel: ezért itt nem szerepel a szövege, (Lásd ott). május hó 11-én jegyzőkönyv 5. pontja alatt ezt a határozatot hozta: “A közgyűlés a felolvasott szerződést elfogadja s megerősítés céljából az egyházmegyéhez felterjeszti.” Időközben a rákosligeti templomban megindultak az istentiszteletek, mivel 1932. novemberében felszenteltetett (november 20.). Ezzel kapcsolatban a hegyi hívekben is támad bizonyos averzió a paróchus lelkész jogos intézkedésével szemben. Kósa Pál segédlelkész is issza ennek az averziónak a levét. De amint Rákosligeten, ugyanúgy Rákoshegyen is csakhamar elcsitulnak az indulatok. Az egyházi munka nem szenvedi kárát, sőt növekszik az intenzitása. A két fiókegyház összehangolja igényét és számol a lehetőségekkel. Most már minden vasárnap van istentisztelet; havonta kétszer délelőtt és kétszer délután. Ehhez a régi szerződés helyett újat kellett kötni az anyaegyházzal, hiszen sokkal nagyobb terhet jelentett ez a mindenkori paróchusnak és saját maga meg sem tudta oldani. A segédlelkésznek őt is kellett helyettesítenie. Megoldottuk. 1933. július 30-án új szerződés tárgyalására került a sor. Ez a szerződés a rákosligeti fiókegyházzal kapcsolatban szórul-szóra található. A szerződést a egyház megyei közgyűlés úgy hagyta jóvá, hogy az anyaegyház által kért 120 P évi hozzájárulást 90 pengőben állapította meg. Ezt az 1934. évi II. 18-i jegyzőkönyvben találjuk. úgyszintén azt az engedményt is Rákosliget felé, hogy egy ideig - a templomépítésének befejezetlenségére hivatkozva és mivel az anyaegyház készpénzzel nem igen tudja a fiókegyházat segíteni, csak évi 10 pengős hozzájárulást kér. Rákoshegynek nincs észrevétele. Pusztán 1936-ban, amikor a templomépítés munkája indul, kéri az anyaegyházat arra, hogy az évi 90 pengőből 80 pengőt engedjen el. Ez négy évre 320 pengő. Az anyaegyház tanácsa jogainak teljes fenntartása mellett ehhez a kérelemhez hozzájárul. (1936. XII. 13.) új fejezetet érdemel a fiókegyház történetében a Nőegylet megalakulása: 1934-ben. A gyülekezet nagyon buzgó asszonyai: Bátori Istvánné, Kottász Zoltánné, Lászlófay Ernőné, Medveczky Lászlóné vezetésével hatalmas “belmissziói” munkába kezdett. Alapelvük volt a hitélet erősítése, az egyház szeretetének gazdagítása. A Kaszinóban vallásos estéket rendeztek nagyon nívós műsorral. S ha Rákosligeten társadalmi esemény volt, az ottani nőegylet egy-egy kultúrestéje (Szántó Róberték is szerepeltek a Luther Szövetség kultúrgárdájával), ugyan az lett a helyzet Rákoshegyen is. De igyekeztek gyakorolni a szeretetszolgálatot is. A gyülekezet peremén és főleg az eredetileg és akkor még Keresztúrhoz tartozó részén - ahonnan a gyerekek a rákoshegyi állami iskolába jártak és így ismertek voltak, - bizony sokan voltak, akik a 30-as évek gazdasági válsága miatt nagyon rászorultak a segítségre. A nőegylet azon volt, hogy a lehetőségekhez képest segítsen. Az elevenedő gyülekezeti élet felébresztette a gyülekezet tagjaiban az önállóság vágyát és a templomépítés vágyát. Az utóbbi régebbi. Voltak olyan elgondolások is, hogy a reformátusokkal együtt közös templomot kellene építeni. Tudjuk, hogy a húszas évek második felében gyűjtöttek templomtelekre. Vettek is a Baross utca sarkán egy nagyon megfelelő telket. Ennek a “megegyezésnek” azonban nincs írásos nyoma. A református egyház egyszerűen természetesnek vette, hogy az evangélikusok áldoztak - az ő saját templomtelkére! - 1933-ban a fiókegyház a MÁV-hoz adott be kérvényt, hogy a mai TÜKER helyén adjon az egyház számára templomtelket - pénzért. A válasz a kérvényre az lett volna: a jelen válságos idő nem alkalmas arra, hogy a kérés teljesíthető legyen! A megoldás a községi elöljáróságon keresztül adódott. A bíró báji Pataky András Ugocsa megyei nyugalmazott alispán református, a község első jegyzője Kottász Zoltán evangélikus volt. Mivel a katolikus egyház a “másik” téren kapott templomának helyet, így nem lehetett mást tenni, minthogy a község északi felén, a Bulyovszky téren 250 N-öl telket kimondottan templomépítés céljára kapott az evangélikus egyház örök haszonélvezetre 1000 P térítés ellenében, amit a község ugyanannyi templomépítésre megszavazott adománnyal visszatérített. 1935-ben megalakult a templomépítő bizottság. Tagjai: Marschalkó Gyula tanító elnökletével Macskássy Lajos, Késmárky Zoltán és neje, Steininger Ferdinánd, Tóth Árpádné, Lászlófay Imréné, Rajtár István, Lukács István és neje, Keresztesy Irén, Keresztesi Gusztáv, Csáky Gyula, Kriger István, Kuchta Gusztáv, Dörfi János, Pribelszky György, Skolnik János, Balázs Lajos, Tóth Istvánné, Zsitvay László, Kenedy László, Módos Dezső, Bátori Istvánné, Homa Ottó, Ila Antal, Szepesi Elek. Legfontosabb feladatuk volt, hogy megállapítsák, mit hajlandó a most már 250 család (circa) a templomára "ligeti módra" áldozni. Vagyis évekre felosztva, mekkora összeg összeadakozására képes. Ennek az összegnek a beszedéséről kell gondoskodni - csekkszámlát kell nyitni a templom alap külön kezelésére! A felajánlás 10000 pengőt eredményezett. Az egész templomépítési ügy adminisztrációját Macskásy Lajos II. felügyelő vállalta (a felügyelő Roszner János nyugalmazott MÁV főfelügyelő volt). Rendkívül precizitással és nagy lelkesedéssel végezte a dolgát. így irt a “gyülekezeti értesítő”-be: “örömünnepünk volt az a templomépítő bizottsági ülésünk, amelyen a felajánlást gyűjtök jelentették eredményeiket. öröm volt hallani, hogy sok helyen mily testvéri szeretettel fogadták presbitereinket: bánat volt hallani, hogy mily sokan vannak kereset és munka nélkül s így nincs módjukban jelenleg egyházunkat támogatni; de mily szomorúság volt hallani azt, hogy volt evangélikus testvérünk, aki a kérő szóra becsapta az ajtaját azzal, hogy “semmi köze az egyházhoz!”. Meglátszik, hogy nem járt közénk s azt a szeretetet, mely megalakulásunk óta fennáll közöttünk, és nem érezte meg, mely mindnyájunkat úgy köt össze, mint egy szerető család testvéreit... bár adná az Egek Ura hogy minden reményünk valóra válna 1939. áldozócsütörtökig a mi fiókegyházunk 10 éves megalakulása évfordulójáig, állna már a Hegyen épített vára az úrnak." Nagy lelkesedéssel és józansággal folyt az előkészítés, majd az építkezés elkezdése. A nőegylet másfél év alatt 1500 pengőt gyűjtött a templomra! De az egyház vezetősége jól látta, hogy a templom nem fog megépülni idegen segítség nélkül, noha a kiadások zömét a híveknek kell viselni. Mindenfelé elindult a támogatás iránti kérés. A Pest megyei alispán megengedte a vármegye területén az általános gyűjtést. A község más vallású lakosai között is megindult a támogatás illetve adakozás. Példának okáért: Csenky római katolikus állomásfőnök színi előadásokat szervezett. Ezeknek jövedelmét “ökumenikusan” elosztotta az egyházak között. Templomunkra is jutott belőle. A templom tervezésével Sándy Gyula műegyetemi tanárt bízta meg a templomépítő bizottság. A tervező megmutatta, hogy hogyan lehet már a tervezésben takarékoskodni. (Egy példa rá: az oltár “asztal” úgy lett kiképezve, hogy a belseje egyben a kívülről a pincébe vezető lépcsőnek adott helyet és ezekhez hasonlók!) - Az anyaegyház úgy járult hozzá a templomépítéshez, hogy - mint már feljebb jeleztem - elengedte négy évre az anyaegyházi járulékot; a híveket pedig adakozásra szólította fel; a gazdákat pedig önkéntes, ingyenes fuvarra a 60000 tégla befuvarozására. Meg is történt! A lerakásnál a gyülekezet még épkézláb presbiterei is segédkeztek. Tudni illik a nyugdíjasokra gondolok, mert az aktívak nem voltak idehaza - élükön Steininger Ferdináddal, aki mindenütt ott volt, ahol tennivaló akadt. Már pedig akadt. Az 1936-os esztendő végén súlyos csapás érte a templom építést: A munka motorja, a szervezés motorja, a lelkesítés megszállottja: Macskásy Lajos hirtelen, szívroham következtében elhunyt! Amit végzett, az igazi keresztyén építő munka volt. Emlékét templomunk harangja őrzi, mely “Macskásy Lajos emlékharang" nevet viseli. 1938-ban pályázatot irt ki a gyülekezet. 16 árajánlat érkezett be, amelyekből kiderült, hogy a meglevő tőke kevés ahhoz, hogy a templomot el lehessen kezdeni és befejezni. A tapasztalt Sándy Gyula négy lehetőséget ajánlott: A. Nyers épület torony nélkül ideiglenes tetővel: 6000 P B. Nyers épület torony nélkül fix tetővel: 8000 P C. Nyers épület ablakokkal, ajtókkal: 10600 P D. A templom használatba vehetően torony nélkül: 14000 P A templomépítő bizottság a második megoldást választotta abban a reményben, hogy a 8000 P a hívek adományaiból lehetséges lesz. A kivitelezést Ruttkay Miklian Ödönre bízta, aki tulajdonképpen csak felelősséget viselt, mint okl. építőmester. A munkát Lukács István kőműves mester végezte. Szépen elvégezte. 1938. május 22-én volt az ünnepélyes alapkő letétel, dr. Raffay Sándor püspök szolgálatával. Az építés május 11-én szerdán kezdődött meg. A hívek abban a reménységben éltek, hogy valamiképpen eljutunk a templom használhatóságának eléréséig. Hiszen csak 13000 P kellett volna hozzá. A gyülekezet lelkésze azt tanulta principálisától, hogy ha egy egyházi építkezés szükségletének a fele megvan, akkor el lehet kezdeni az építkezést, mert a másik fele meglesz, mire szükség lesz rá. így jártunk a rákoshegyi templommal is. Amint ment a munka, másként néztek rá az emberek. Amikor készült a templom, másként nyíltak ki a szívek és a pénztárcák is. Szépen ment minden, sorjában. Végre már csak a torony befejezése maradt 1939-re. S az is meglett idejére. 1939. május 18-án áldozócsütörtökön délután 4 órakor volt a templom felszentelése (padlózata egyszerű beton volt és nem voltak padjai!). Dr. Raffay Sándor püspök volt a szentelő lelkész. Sándy Gyulának pedig ez volt a 28. temploma. A szokásos díszközgyűlésen Scholtz László fasori vallástanár adta át az ifjúsága által adományozott keresztelő készletet; a református lelkész, szolgabíró, főjegyző, dr. Csecsotka Károly anyaegyházi felügyelő köszöntése hangzott el. Végül Rajtár István egyházi jegyző a gyülekezet megalakulásának és a templom építésnek történetét olvasta fel. Az utolsó mondat így hangzott: “Szolgáljon templomunk a hívő lelkek épülésére, az ingadozok és közönyösek hitbeli megerősödésére, a hitetleneknek pedig megtérésre!” Ezt a célt akarjuk és reméljük elérni templomunkkal, amely Mennyei Atyánkkal együtt nekünk: Erős Várunk! A templom építése 12962 P 61 fillérbe került. Pénztári maradványunk 55 P49 fillér! Még maradt is pénzünk! Ezután a háború nagyon nehéz évei következtek el, melyet természetesen a gyülekezet is megszenvedett. Emberek vonultak be, emberek estek el; tűntek el; estek fogságba... azután ennek is vége lett. Templomunk átvészelte a bajokat. Noha tornya tüzérségi megfigyelésre szolgált a szovjet tüzérségnek, a templomot magát tisztelték. Semmi bántódása nem esett! Az új világban jelentős esemény volt a gyülekezetecske életében Huszák József pesterzsébeti hitoktató Rákoshegyre költözése. A paróchus lelkész megegyezett vele - a hívek jóindulatúlag tudomásul vették - , hogy a Rákoshegyen lakó evangélikus híveket gondozza. Tette is nagy szorgalommal. Azt azonban egy idő múlva elfelejtette, hogy nem ő a paróchus lelkész és különben is főállása miatt el kellett mennie Rákoshegyről és a gádorosi gyülekezet paróchus lelkészévé lett. De működésének nyoma maradt! A harang! 1947-ben folyt a harangra való gyűjtés. Ennek eredményeként december 21-én délután 3 órakor Ordass Lajos püspök és Zászkaliczky Pál esperes szolgálatával megtörtént a harang szentelés. A templomból még mindig hiányzott a padlózat és a padok. Az egyik kérdés azzal oldódott meg, hogy hézagmentes (magnezit) félmeleg padlóval láttuk el a templomot, és a karzatot. A padok kérdése máig megoldatlan. A gyülekezet közben teljesen kicserélődött. A régi - alapító lakosság részben elköltözött, részben kihalt. A keresztúri egyház egyre több, időközben politikailag Rákoshegyhez csatolt területet engedett át a fiókegyháznak, hogy ez a templomi gyülekezet erősödjék. Tíz-húsz esztendő elteltével hírmondónak sem maradt senki a régi gyülekezetből, ellenben az ember csupa rákoskeresztúri eredetű - Rákoshegy peremén építkező és otthont találó emberrel találta magát szemben a templomban! A lélekszám ennek ellenére vagy ezzel kapcsolatban megcsappant. Mintegy 170 család önkéntes egyházfenntartója van ma az egyháznak. A paróchus lelkész nagy csodálkozással fedezte fel, hogy a rákoshegyi templomos gyülekezet nem más mint a rákoskeresztúri gyülekezet kicsinyített mása. A fiókegyházak ellátása, igényeinek kielégítése egyre nehezebb lett. A hitoktató Petró Elek nyugdíjban ment. Jöttek a segédlelkészek: Fodor Ottmár, Muntag Andor, Pásztor Pál, Ferenczy Zoltán. De ez nem volt megoldása a dolgoknak. Az 1953, évi novelláris zsinat hozta be az egyházi életbe a II. lelkész fogalmát. Olyan valaki a II. lelkész, aki a lelkész felelőssége, vezetése, felügyelete alatt végzi a munkáját. De meg kell választani, fegyelmi nélkül el nem helyezhető - a segédlelkészeket mire megszerették, elhelyezte a püspök - a gyülekezetben lakik. A paróchus lelkész, amint a törvény adta lehetőség adódott, rögtön arra gondolt, hogy a gyülekezeti munkát így kell megoldani. Lakjék lehetőleg Rákoshegyen egy II. lelkész. Gondozza a híveket és segítsen a paróchusnak, akinek marad még mit csinálnia! Személyt is talált a lelkész hozzá: Ferenczy Zoltán látszott alkalmasnak arra, hogy a lelkésszel jól együttmunkálkodva, kiszolgálják a gyülekezeteket. A gyülekezetek jogi helyzetében óriási változás állott be. 1950. január 1-ével Nagy-Budapest lettünk. Egy úgynevezett XVII. kerületbe kerültek: Rákoskeresztúr, Rákoshegy, Rákosliget, Rákoscsaba. Egy politikai egységen belül hogyan lehet önálló fiókegyház. Az esperes (Koren Emil), akihez került a gyülekezet a pesti felső egyházmegyéből, nem ismerte el a fiókegyházak létét, illetve jogi önállóságát. 1964. novemberében, 28-án tartott esperesi vizsgálat alkalmából követelte az egy költségvetést, az egy zárszámadást, és az egy vagyonmérleget. Ez az önállóság teljes annullálását jelentette. Ennek az egyedül helyes egyházjogi állapotnak volt a következménye, hogy Ferenczy Zoltán, akit a rákoskeresztúri gyülekezet törvényesen megválasztott és beiktatott II. lelkészi állásába és aki számára a Tanács az egyházközségnek kiutalt Rákoshegyen egy két szoba komfortos lakást, a Patay villában, jogilag segédlelkész maradt, segédlelkészi kongruát kapott; semmiképpen nem kaphatott a központi alapból fizetés kiegészítést. Közben a fiókegyház élete ment tovább, mintha a fent leirt változás nem történt volna meg. Ebben a jelen sorok írója a fővétkes! A törvényes rendelkezést nem lett volna szabad megkerülni és úgy tenni, mintha... Ez a törvényt nem tudó hívek szemében visszaütött... kár, hogy így történt. Nem lett volna szabad felügyelőket választani amikor az egyházi főhatóság régen nem ismerte el a fiókegyházak létezését. Ferenczy Zoltánt tehát a rákoskeresztúri gyülekezet II. lelkészének választotta. 1956 több gyűlésén tett eleget a gyülekezet az esperes elnökletével a szükséges formaságoknak. (V.ö.: az egyház története). II.26-án az ET Ferenczy Zoltánt egyhangúlag II. lelkészének javasolja; ugyanezt teszi III. 4-én tartott ET. Az egyház közgyűlése Ferenczy Zoltánt egyhangúlag a rákoskeresztúri egyház II. lelkészének megválasztja. Beiktatja: 1956 május 6-án Rákoskeresztúron Koren Emil esperes. A beiktatási jegyzőkönyv másolata: Jegyzőkönyv (másolat). Felvétetett Budapest-Rákoskeresztúron 1956 május 6-án délelőtt, istentisztelet után a rákoskeresztúri evangélikus templomban Ferenczy Zoltán II. lelkész beiktatása után. Jelen vannak: Koren Emil esperes-helyettes, dr. Göttche Ervin egyházmegyei felügyelő, dr. Kósa Pál lelkész, Kővári János felügyelő, Ferenczy Zoltán II. lelkész, Kiszely Sándor segéd lelkész, Dévai Géza rákosligeti felügyelő, Boros Dezső rákosligeti gondnok, Filó Sámuel rákoshegyi felügyelő, Lukács János rákoshegyi gondnok, Mohácsi Pál rákoskeresztúri gondnok, Gébele György rákoskeresztúri gondnok, Blahó János jegyző, Danhauser László, Hafenscher Károly, Bencze Imre lelkészek, Honti János kőbányai felügyelő, számos budapesti vendég és nagy számú gyülekezet. Esperes-helyettes fohásza után egyházmegyei felügyelő megnyitja az egyházközségi közgyűlést. A jegyzőkönyv vezetésére Blahó János egyházi jegyzőt, hitelesítésre Tomasovszky József és Füzesi György közgyűlési tagokat kéri fel. Esperes-helyettes ismerteti a II. lelkészválasztás okmányait és megállapítja azt a tényt, hogy a rákoskeresztúri II. lelkészi állás törvényesen megszerveztetett és abba a mai napon Ferenczy Zoltán lelkész beiktattatott. Ezen tényállást jegyzőkönyvben megörökíteni rendeli. Tudomásul szolgál és a jegyzőkönyvbe a beiktatás ténye feljegyeztetik. Esperes szíves szeretettel köszönti a beiktatott II. lelkészt és a gyülekezetet. Isten gazdag áldása kívánásával zárja szavait. A beiktatott II. lelkészt Filó Sámuel, a rákoshegyi fiókegyház felügyelője, Danhauser László, Hafenscher Károly, Bencze Imre lelkészek és Honti János felügyelő köszönti. Dr. Kósa Pál lelkész lelkésztársát köszöntve, megköszöni az esperesnek fáradozását; kéri az esperes-helyettest, hogy köszönő szavát a püspök úrnak tolmácsolja. A gyülekezetet és a II. lelkészt szeretetben való egyházépítésre kéri. Ferenczy Zoltán megköszöni a feléje áradó szeretet sok jelét. Több tárgy nem lévén, esperes-helyettes fohászával a közgyűlés vége t ér. Kmf. Koren Emil s k. esperes-helyettes, Blahó János s k. jegyző, dr. Kósa Pál s k. lelkész. Hitelesítők: Tomasovszky József s k., Füzesi György s k., PH." Azóta a gyülekezet élete a Ferenczy házaspár gondozása alatt nagyon szépen folyik. A kormányzásban nagy segítség volt Marschalkó Jenő felügyelősködése, amit haláláig végzett. A belterjes munkához szükség lett volna egy gyülekezeti teremre, amelyet szépen hozzá lehetetett volna applikálni a templomhoz. Erre fedezet is lett volna azóta. Ez a terv azonban nem volt megvalósítható. Helyette a püspök úr elfogadta dr. Kósa Pál, lelkész ajánlatát és a karzatot üvegfallal elválasztotta a templomban: Erre 10,000 Ft külföldi segélyt utalt ki még 1959-ben. Jól megtette ez a karzatból kialakított terem a szolgálatát. Sokat jelent a megléte. A gyülekezeti lelkész ügyessége folytán a templomba a Gázművek költségmentesen bevezette a gázt. Ennek megléte nagyon nagy könnyebbséget jelent. A templom kellemesen meleg és tiszta. Így érkeztünk el a nyolcadik évtizedhez. Történetének megírása már nem én feladatom. A fiókegyházban szolgálók névsora: Noszkó István Tb. Esperes dr. Kósa Pál lelkész, Szabó Lóránt Hitoktató Petró Elek Hitoktató lelkész Ferenczy Zoltán Segédlelkészek: Kósa Pál Fodor Ottmár Muntag Andor, Pásztor Pál Kiszely Sándor Ferenczy Zoltán Felügyelők: Kralovánszky Imre Roszner Lajos Macskássy Lajos Filó Sámuel Marschalkó Jenő II. felügyelők: Pálos Béla Honti János Jegyzők: Pálesch Béla Macskássy Lajos Rajtár István Marschalkó Zoltán Iglai Kornél Kántor: Ligeti Gyula Marschalkó Gyula Marschalkó Zoltán Horváth Istvánné Egyházfiak: Zubor Pálné Miskolczi Mihály Turcsan Mihály özv. Turcsan Mihályné özv. Noszky Lászlóné Epple Antalné Varga Lászlóné Gondnokok: Macskássy Lajos Szász Tibor Steininger Ferdinánd Lukács István Pénztárgondnok: Dőrfi János Homa Ottó Ellenőr:Homa Ottó Szőke József Volt nőegylet vezetősége: Elnök dr. Medveczky Lászlóné, Kottász Zoltánné, Bátori Istvánné Alelnök Lukács Istvánné Titkár Lászlófay Ernőné Pénztáros Keresztes Irén.

SOLI DEI GLORIA