Pesti Egyházmegye
 
1%

1%

 
Menü
Pesti Egyházmegye
Pesti Egyházmegye Gyülekezetei
Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség
Atalakitas alatt
Kiadványaink, publikációink
Dr. Kósa Pál: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség története
Dr. Kósa Pál: A rákoskeresztúri templom építése
 

Dr. Kósa Pál: A rákoskeresztúri templom építése

VII. FEJEZET: A rákoskeresztúri templom építése

  1. november 14-én egy esős, sötét novemberi délelőttön örömünnepre hívtak a rákoskeresztúri evangélikus templom harangjai: felépült a 60 éve óhajtott új templom, felszentelésre várt. Erről a nagy napról így számol be Harangszó című lapunkban Lukács István, győri lelkész-főszerkesztő: "Krisztus műve ez...! November 14-én felszentelték a rákoskeresztúriak új templomát. Mindig öröm, ha épül egy új templom. Különösen ma. A rákoskeresztúriak szívét ez az öröm dobogtatja. Látjuk a tekintetükből, érezzük a szavukból. Mintha ezt mondanák: Hála Isten! Készen van az új templomunk. Szombat estébe hajlik az idő, mikor Túróczy püspök megérkezik, hogy a gyengélkedő Raffay püspök kérésére a templomot felszentelje. Az új templom tornyában harangok zúgnak. A régi templomba hívják Istentiszteletre a híveket. Az iskola udvarán kedves fogadtatás. Innen a régi templomba vonul a hívek serege. "Szeretem szent egyházamat... Megható pillanatok következnek. Mintha most akarná megköszönni 3000 lelkes gyülekezet ennek az 1800-ban épült öreg templomának minden áldását. Hatalmas erővel zendül az ének: "Szeretem szent egyházamat. Mert lelki jókat bőven ad"... olyan jó ebbe az énekbe belesírni a szívünk érzéseit... Az istentisztelet szolgálatát Zászkaliczky Pál esperes végzi a 84. zsoltár 2-6. alapján arról beszél: Mi volt néktek ez a régi templom? Szívbe markolnak a szavak. Lassan: előkerülnek a zsebkendők. Itt látjuk milyen igazak a szavak: amelyik gyülekezet meg tudja siratni a ragi templomot az tud az újnak igazán örülni... Feledhetetlen pillanatok következnek ezután. Kósa Pál a gyülekezet lelkésze lép az oltár elé, ősi szokás szerint elénekli a Miatyánkot és az ároni áldást. Azután eloltja az oltáron a gyertyákat. Könnyezve búcsúzik mindenki a régi templomtól, mely elvégezte immár szolgálatát. A nagy ünnepség reggelén borús felhők takarják az eget, de mi érezzük, Isten szeretetének napja ragyog itt s örömtől fényesek a lelkek. Egymás után érkeznek a vidékiek. Itt szorgoskodnak a filmhíradósok. Jönnek a szomszéd gyülekezetbeli testvérek, felügyelők, lelkészek. 10 óra előtt megindul a menet Túróczy püspökkel az élén, 18 Luther-kabátos lelkész kíséretében az új templom felé, amelynek ajtajában Sándy Gyula vár, hogy a templom kulcsát a kiváló énekkarnak Altziebler Pál vezetése mellett előadott szép karéneke után a püspöknek átadja. (A csukott kapuk előtt a gyülekezeti férfikar énekelte a "Nyíljatok meg ti kapuk, ajtók a dicsőség királya előtt” című zsoltárt). A megnyílt házba bevonult a szentelő püspök, Túróczy Zoltán s vele a gyülekezet. Mintegy 2000 ember töltötte meg zsúfolásig a templomot. Közben a régi templom harangjai szóltak a toronyban; a templomban a régi áthelyezett orgona intonálta az “Erős várunkat”. Míg behullámzik a tömeg, szétnézünk az új templomban. Ez Sándy Gyula 40., egyben egyik legszebb és legnagyobb temploma. Minden szép itt. Szép az oltár, melynek képe Grünewald híres festményének másolata. Szép a famennyezet, melynek boltíve van, a neon világítás, színes ablaküvegek. Minden, minden szép. A gyülekezet derék lelkésze bizonyára ilyennek álmodta. Krisztus műve ez! Miközben a templomban gyönyörködünk, felzendül az ének, majd lelkészek kíséretében oltár elé vonul Túróczy püspök, hogy felszentelje a templomot. Ján. 4. 46-54. alapján, mélyen megrázó beszédben arról szól, hogy ezt a templomot Krisztus építette. Nem mindenki látja - mondta. Csak aki hittel néz. Aki hit nélkül néz arra, ami itt történt, az csak embert lát. Lát gyülekezetet, amelyben ég a vágy, hogy templomot építsen. Látja a művészt, aki tervez. Látja a lelkipásztort, aki úgy repdes jobbra balra, mint a fecske, mikor fészket épít. Lát áldozatot, hogy ez a hajlék megépüljön. Mi azonban, akik hiszünk benne, boldogan valljuk, hogy ez Krisztus műve. Ezt a templomot az Úr építette. Mindent terem tett nektek. Isten emberszolgáló irgalmának örök bizonyítéka az evangélikus templom. Szívekhez értek a püspök szavai. Boldogan csillognak a szemek Felszentelő imádság és a lelkészek éneke után Kósa Pál lelkész prédikál, Ján. 3.30. alapján: Annak növekednie kell... Ez az Istennek üzenete ezen a napon, mondja s az oltárképre mutat, melynek eredetijére 400 évvel ezelőtt, amikor a művész meg festette, ezt az igét oda írta. Beszéd és ima után 3 gyermeket keresztel Blázy Lajos alesperes. Majd mikor véget ér az istentisztelet, díszközgyűlés következik Kósa Pál és dr. Csecsotka Károly felügyelő elnökletével. Lukács István. Lássuk az utat, amelyen a gyülekezet eljutott idáig. Az első templomot, mint tudjuk, nem a gyülekezet építette, hanem özv. Bojanovszky Sándorné Podmamiczky Erzsébet. Nem kellett 100 esztendő ahhoz, hogy a fejlődő gyülekezet templomát a szó szoros értelmében kinője. Sőt, ha a gyülekezet a századfordulóig nem oszlott volna 3 felé nyelvileg, és így nem oszlott volna meg a templomozás, a három nyelven végzett istentiszteleteken, akkor már régen esedékessé lett volna egy nagyobb templom építése. Van Dubovszky Nándor lelkésznek egy kis munkája az egyház irattárában, melyben a jelentősebb rákoskeresztúri eseményeket örökítette meg. Szerepel a feljegyzések között "A rákoskeresztúri ág. hitv. ev. templom felszentelésének 100 éves évforduló emlékünnepe. 1900. április 16-án, Húsvét hétfőjén roppant nagy közönség jelenlétében ünnepelte a gyülekezet temploma felszentelésének 100 esztendős jubileumát. Három istentiszteletet tartottak, 8 órakor német nyelven, 10 órakor tót nyelven, 3/4 12-kor a magyar nyelvű istentiszteletre harangoztak be. A tótok azonban nem mentek ki a templomból, hanem ülve maradtak a helyükön "A nép betódult a templomba, úgy hogy nagy tolongás keletkezett, s nem lehetett helyet kapni, annyira zsúfolási megtelt a templom". Már 1877-ben megindult az új templomra való gyűjtés. Az első adakozó Mirák János, aki 100 Forintot ad a templomalapra. 1892-ben és 1893-ban maga a község is belenyúl a kasszájába, és először 1 400 Forintot, majd 7 000 Forintot ad a templom alapra. A templomalap és az egyházi tőkét jelentő többi alap is az első háború áldozatává válik. 1912-ben felmerül ugyan a templomépítés gondolata, mert már közel 100000 korona állt az egyház rendelkezésére, de valakinek az az ötlete támadt, hogy a templomot 1917-ben a reformáció 400 éves fordulóján kell megépíteni, az új paplakkal együtt. (Hadikölcsön, egyszerű devalváció). Alig ült el az első háború vihara, s alig tértek haza a békés életbe a front harcosai, máris megindult az új gyűjtés a templomra. Sikerrel is járt. Ez a jelszó: "templomot építünk" varázsszó volt s a hívek szíve és erszénye megnyílott reája. Milliók gyűltek össze és ismét milliók vesztek el, mert eleink nem tanultak az első háború eseményeiből és következményeiből. Pénzüket nem fektették be. A lassú, de biztos devalváció ezt az összeget is elvitte - a gyülekezet itt maradt templom nélkül. A harmadik templom épült meg. Építésének megvolt a lelki előkészítése. 1935. áprilisában iktattak be a lelkészi hivatalba, nem sokkal azután a még akkor megjelenő Gyülekezeti Értesítőbe cikket írtam "Álmodtam" címmel. "Hála Istennek a karácsonyi ünnepek, ó-év és újév újra megbizonyították, hogy templomunk szűk, kicsi. Másfelől, innen is, onnan is szegény, pár száz lelkes missziós gyülekezetek templomépítéséről olvastam. Ez a két oka volt annak, hogy álmodtam. Templomról álmodtam. Eltűnt a régi, 136 éves öreg templom s helyette egy nagy, egyszerű, de szép, világos, kényelmes istenháza büszkélkedett, homlokán a felírással: "Erős vár a mi Istenünk!" Hogy történt? Álmomban úgy történt, felkerestek a gazdák, küldöttségbe jöttek és azt mondták, nem nézhetik, hogy ebben a nagy evangélikus egyházban, ahol sok embernek olyan sok díszes háza van, Istennek legyen a legszegényebb hajléka. 150 000 téglát hordanak tavaszig a telekre, csak szerezzem meg a telkét, minden homokot és sódert odafuvaroznak, ahol az új hajlék épül, csak kezdjünk hozzá. Alig, hogy elmentek, beállít hozzám az ipartestület elnöke, megismertem, egész bizonyosan ő volt, azt mondta, a testületbeli kőművesek, mesterek és segédek megépítik a falakat, hiszen legtöbbje egész nyarát átácsorogja munka nélkül, s mért ne inkább istenházán dolgozna, mint tétlenkedne; az ácsok tetőszerkezetet csinálnak, a bádogosok csatornát, az asztalosok ablakot és padokat, minden iparos ad egy hetet munkában ingyen és megvan az iparos munka. Igen - mondtam de mi van a többi anyaggal. Fa, eternit, cement, mész? Alig, hogy kimondtam, új alakok léptek be az ajtón, sorban egymás után, akiknek nem jutott sem ásó, sem vakolókanál, sem kalapács. Tisztviselők, postások, sorban, ki tudná elmondani őket, ki 100, ki 500, ki 1 000 téglának az árát hozva, olyan is volt, aki fél téglának az árát hozta; mindenkit szívesen fogadtunk. S mikor összeadtuk pénzünket, éppen meg volt az anyag hiányzó ára. De ez még mind kevés, oltár, csillár, minden apróság hiányzott még. Már azon gondolkoztam, hogy ezt honnan szerezzük, amikor nőegyletünk küldöttsége jött sugárzó arccal felém, már messziről kiáltva: "Tisztelendő úr, ne féljen, majd mi berendezzük a templomot. "Na, akkor kezdjünk hozzá, mondtam, hiszen itt együtt van az egész gyülekezet és ha így együtt vagyunk, akkor biztosan megépül a templom. volt is aztán munka. A gyülekezet kicsinye, nagyja dolgozott, a férfiak kevesebb bort ittak, kevesebbet cigarettáztak, asszonyok, lányok kevesebb szoknyát vettek, ritkábban szólalt meg a rezesbanda, de állt a templom, a istenháza. Fel is szenteltük volna, a János éppen az érkező püspök úrnak csendített rá a harangra, erre felébredtem hajnali harangszóra, De kár volt; legalább még tíz percig álmodtam volna, amíg megérkezik a Főpásztor és ott a templomajtóban örömtől sugárzó arccal és könnyes szemekkel oda adtam volna néki a kulcsot, mondván: Szeretett Főpásztorom, íme itt van annak a templomnak a kulcsa, amelyet a gyülekezet mint egy nagy család, egy akaratban, közös munkával egyetértésben, Istennek dicsőségére, saját lelkének üdvösségére épített. Hát ezt nem mondhattam el, mert az egyetértés, ez a családias együttmunkálkodás - álom volt. De kedves híveim, ha ez egyszer megvalósul., egy akaraton, együttmunkálkodva, szívvel-lélekkel csak egy kicsit is összefogunk, hiszen 3 000-en vagyunk, akkor én tudom, hogy az én álmom valóra válik. Adja Isten, hogy minél előbb." Cikkem csak az egyháziasabb hívekben keltett visszhangot, a többség hidegen hallgatott. A parázs azonban nem aludt el, de tovább izzott és gyújtott. Rendkívül sokat jelentett fiókegyházaink templomainak megépülése; a rákosligetiek jó előhaladása, a gyülekezeti ház és a harangok beszerzése. Mind a két fiókegyházban a havi befizetések, több évre elosztott költségek kényelmes előteremtése adta meg a lehetőséget arra, hogy templomunk legyen stb. Az a vád is ért, hogy én csak az un. "urakkal" törődöm; az anyaegyházzal nem foglakozom, pedig ott is ég a templom utáni vágy. Mire a lelkésznek az volt a felelete: tegyenek úgy, mint a fiókegyházbeli híve: Vállaljanak adományt és azt fizessék lelkiismeretesen 3-4 éven keresztül. Nekünk sok pénz és nagy templom kell. Azt nem lehet áldozat és fegyelem nélkül megvalósítani! Néhány lelkes ember - éppen azok, akik szemrehányást tettek - megfogadták szavaimat! Meg is lett az eredménye! Volt még egy esemény, ami tulajdonképpen elindítója volt a vágyak megvalósításának. Isten embere - Túróczy Zoltán - szolgált közöttünk 1939. februárjában. Jób könyve 36. fejezetének 2.verse: "Tudásomat messzünnen veszem és az én Teremtőmnek igazat adok." Ezt a kérdést tette fel az igehirdető: Igazat adsz-e te az Istennek? Többek között akkor, amikor ígér?! Kérjetek és adatik. Ettől a naptól kezdve tervek készültek. A gyülekezet papja sokszor nehezen tudott elaludni. Rájött arra hogy a templom nem pénz, hanem hit és organizáció kérdése. Mivel nem volt kétséges az, hogy Isten nem hagyja cserben a rája építőket, csak a szervezet kérdése volt megoldásra váró. Egy éjszaka vívódásai között megszületett a szervezet is: A sáfárok! A sáfárok lesznek azok, akik a lomha tömeget megmozgatják. A sáfárok lesznek azok, akik elgondolásaimat elviszik az utolsó hajlékba is. A sáfárokon keresztül elérnek minden hívőhöz. A sáfárok össze is szedik a pengőket és amit megcsinált Rákosligeten és Rákoshegyen kicsinyben néhány lelkes ember, azt megcsináljuk nagyban az anyaegyházban is. 1939 március 4-én már az egyháztanács elé terjesztettem azoknak a névsorát, akikben bíztam és akikről tudtam, hogy hittel és lelkesedessél állnak a nagy ügy szolgálatába. Utolsó pillanatban! Már az egyháziasabb hívek akartak szervezkedni és engem arra kérni, hogy legyen mar valami. 1939 március 4-én összeült az egyháztanács. Ezen az ülésen a lelkész előterjeszti a templomépítésre vonatkozó javaslatát. Kifejti, hogy a templom építéshez szükséges összeg kivetés utján nem teremthető elő, amíg az egyháznak kifizetetlen adóssága van. A költségek csak is önkéntes felajánlások alapján kerülhetnek össze, ennek pedig jogi akadálya nincs. Annyi bizonyos, ha most nem építünk, akkor soha sem lesz új templomunk. Olyan templomra van szükségünk, melynek építési költsége kb.: 80000 pengőre rúg. Tervet készített, mely szerint a 80000 pengő öt évre felosztva önkéntes megajánlások utján az egyháztagok minden különösebb megterhelése nélkül előteremthető. Kijelenti, hogy az építkezést akkor is meg kívánja kezdeni, ha az összeg csak felerészben kerül össze. Lényeg az, hogy az első nagyobb összeg azonnal anyagba fektetendő. Hivatkozott Rákoshegy példájára. Majer Márton felemlíti, hogy a rákoskeresztúri egyház meg nem épített templomot, mert a jelenlegit nem az egyház építette. Pupek Pál az építendő templom helye iránt érdeklődött... Határozat: Az egyháztanács további beható tanácskozás után elfogadja az elnökség javaslatát, kimondja, hogy a templomra szükség van. A javaslatot a közgyűlés elé terjeszti. Más-napon tehát, március 5-én rendkívüli közgyűlést tart az egyház. Jelen van az elnökség, és igen számos egyháztag. Bartók János másodfelügyelő megállapítja a szabályszerűséget, határozatképességet, megnyitja a közgyűlést, jkv. hitelesítésre négy egyháztagot kér fel.: Ruppl Mihály, Kovács János, Hummel Márton és Turcsan Mihály egyháztagokat. Lelkész bejelenti, hogy a sáfár beosztás megtörtént. Névszerint a következők vállaltak sáfárságot: Burger János, Pupek Mihály, Turcsan Mihály, Majer Frigyes, Oszlai Mihály, Pitlik János, Majer Mihály, Sajben Mihály, Holvai János, Dőrfy György. Altziebler István, Filipszky Pál, Novák János és Sziklai István. A sáfár szolgálatnak az a célja, hogy elevenebbé tegye az egyház és a gyülekezet tagjai között a kapcsolatot: Lelkész beszámol a tegnap tartott egyháztanácsi ülés egyetlen tárgyáról, a templomépítés ügyéről. Ismerteti az egyháztanács egyhangú javaslatát, amelynek lényege: TEMPLOMOT KELL ÉPÍTENI! Indítványozza tehát: mondja ki a közgyűlés, hogy 1. Az egyháztanács javaslatát egyhangúlag elfogadja. 2. Haladéktalanul bízza meg Sándy professzor urat a terv elkészítésével. 3. A templom építéséhez szükséges 80 000 pengőt öt évre elosztott önkéntes megajánlás útján teremtse elő. Határozat: A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elfogadja az előterjesztett indítványokat és megbízza az elnökséget, hogy az indítványok értelmében tegye meg a szükséges lépéseket. Szügyi Károlyné a templomépítéshez felajánlja a nőegylet segítségét, amit a közgyűlés örömmel vesz tudomásul. A törvényes határozat birtokában megindult a szervező munka. Sándy Gyula műegyetemi tanár urat, aki a rákosligeti és rákoshegyi templomok terveit is készítette, felkértük, hogy egy kb. 80000 Pengő költségelőirányzattal 500 férőhellyel rendelkező templom tervét készítse el. A fedezetet a hívek szabad adománya képezi. A sáfárok végig járták a híveket és 600 család, tehát a hívek 2/3 része saját elhatározásából, önkéntesen felajánlott öt évi befizetésre 60000 Pengőt. T.k. népszavazás történt. Az eredmény azt mutatta, hogy amit akartunk, a gyülekezet nagy többségének szíve szándéka volt s megmutatta azt is, hogy „a templomot építünk” jelszó nem vesztette el varázsát. Csak vigyázni kellett a pénzre! Pedig zavaros idők jöttek! Siettünk is pénzünket 200 000 téglába menteni. A pénz azonban egyre szaporodott. Félő volt, hogy újra történik vele valami és akkor nem lesz Rákoskeresztúron evangélikus templom - belátható időn belül! Az új templom terve már június 18 óta készen állott, de a telek ügye végérvényesen nem intéződött még el. A megfelelő templomtelek megszerzése már az 1900-as években, Szegedy Albert, akkori felügyelő idejében évben megkezdődött. Akkor még élt özv. Vigyázó Sándorné Podmaniczky Zsuzsanna. Buzgó evangélikus földesúrnő. Mégsem volt hajlandó megfelelő helyen templomépítésre alkalmas telket adni. Az un. német „korcsma helyét” nem adta. A gazdasági udvar sarkát nem adta; a libalegelőn kész lett volna ingyen is telket adni, de azt nem tartották megfelelőnek. 1938-ban újra megindult a csendes küzdelem a telekért. Dr. Vály az Akadémia ügyésze panaszt is tett a püspöknél, a helyi lelkész agresszivitása miatt. Igaza volt. Lehetetlennek tartottam, hogy a gyülekezet egyetlen földesura, ill. örököse ne adjon az ősi felekezetnek - amelynek a család épített elsőnek templomot 1800-ban, - templomtelket, amely az igényeknek megfelelt. Hajlandó lett volna az Akadémia az alsópark nyugati sarkából egy db-ot kiszakítani, ez azonban alkalmatlan az építkezésre. Az un. pilótázás többe került volna, mint az egész templom. Megszereztem a püspök úr támogatását, báró Radvánszky Albert zászlósúr-koronaőr egyetemes felügyelő támogatását. Kihallgatást eszközölt ki nekem József főhercegnél, az Akadémia elnökénél. Gerébi Imre községi főjegyző és Hernádi Pál bíró társaságában fogadott a „fenséges úr”. A törvényes határozat birtokában megindult a szervező munka. Sándy Gyula műegyetemi tanár urat, aki a rákosligeti és rákoshegyi templomok terveit is készítette, felkértük, hogy egy kb. 80000 Pengő költségelőirányzattal 500 férőhellyel rendelkező templom tervét készítse el. A fedezetet a hívek szabad adománya képezi. A sáfárok végig járták a híveket és 600 család, tehát a hívek 2/3 része saját elhatározásából, önkéntesen felajánlott öt évi befizetésre 60000 Pengőt. T.k. népszavazás történt. Az eredmény azt mutatta, hogy amit akartunk, a gyülekezet nagy többségének szíve szándéka volt s megmutatta azt is, hogy „a templomot építünk” jelszó nem vesztette el varázsát. Csak vigyázni kellett a pénzre! Pedig zavaros idők jöttek! Siettünk is pénzünket 200 000 téglába menteni. A pénz azonban egyre szaporodott. Félő volt, hogy újra történik vele valami és akkor nem lesz Rákoskeresztúron evangélikus templom - belátható időn belül! Az új templom terve már június 18 óta készen állott, de a telek ügye végérvényesen nem intéződött még el. A megfelelő templomtelek megszerzése már az 1900-as években, Szegedy Albert, akkori felügyelő idejében évben megkezdődött. Akkor még élt özv. Vigyázó Sándorné Podmaniczky Zsuzsanna. Buzgó evangélikus földesúrnő. Mégsem volt hajlandó megfelelő helyen templomépítésre alkalmas telket adni. Az ún. német „korcsma helyét” nem adta. A gazdasági udvar sarkát nem adta; a libalegelőn kész lett volna ingyen is telket adni, de azt nem tartották megfelelőnek. 1938-ban újra megindult a csendes küzdelem a telekért. Dr. Vály az Akadémia ügyésze panaszt is tett a püspöknél, a helyi lelkész agresszivitása miatt. Igaza volt. Lehetetlennek tartottam, hogy a gyülekezet egyetlen földesura, illetve örököse ne adjon az ősi felekezetnek - amelynek a család épített elsőnek templomot 1800-ban, - templomtelket, amely az igényeknek megfelelt. Hajlandó lett volna az Akadémia az alsópark nyugati sarkából egy db-ot kiszakítani, ez azonban alkalmatlan az építkezésre. Az un. pilótázás többe került volna, mint az egész templom. Megszereztem a püspök úr támogatását, báró Radvánszky Albert zászlósúr-koronaőr egyetemes felügyelő támogatását. Kihallgatást eszközölt ki nekem József főhercegnél, az Akadémia elnökénél. Gerébi Imre községi főjegyző és Hernádi Pál bíró társaságában fogadott a „fenséges úr”. adományokból nem lehetett elérni. 1941. július 27-én írtuk alá Hajagos Andor rákoshegyi építőmesterrel az új költségvetést, amely a továbbfolytatás munkálatait foglalta magában mintegy 36000 P költséggel. A templom ünnepélyes alapkőletételi ünnepét 1941 október 12-én délután tartottuk, Zászkaliczky Pál esperes szolgálatával a gyülekezet nagy részvételével. A már akkor kezdődő cementmizériák miatt elhúzódva kezdődött meg az építkezés úgy, hogy nem sikerült tető alá hozni 1941 folyamán. A munka azonban 1942-ben tovább folytatódott és rövidebb-hosszabb megszakítással mind a mostani ideig folyt. Első időben versenyfutás volt a munka és a pénz között, később megváltozott a helyzet, a pénz és munka között. Eleinte nem volt pénzünk, később nem volt anyagunk. A befolyt pénzt azonban nem őriztük, hanem igyekeztünk elkölteni . Megrendeltük az asztalosmunkát, a lakatosmunkát, az üvegező munkát. Mindegyikre előleget adtunk. A lelkész egyik buzgó hívével maga utazott fel Rahóra, hogy a Fekete-Tisza völgyében beszerezzen két vagon méretre szabott faanyagot a templom fa szerkezeteihez.. Azonban az is meglátszott, hogy a 80 000 pengős előirányzat szűk lesz a templom felépítéséhez. Szerencsénkre az un. templomföldet tartalékban tartottuk. Annak célja éppen a templom építését szolgálta. Sürgősen parcellázni kellett. Hála Fővárosi Közmunkák Tanácsa néhány jóindulatú mérnökének, a formaságokon hamar túlestünk és a gödöllői járás főszolgabírája megadta a parcellázási engedélyt. Két hónapon belül sikerült az egész ügyet kijárni és elintézni. Lényegében most már csak cement volt szükséges ahhoz, hogy a munkánk el ne akadjon. 1943. Már a befejezésért való küzdelem éve. Minden anyagért meg kellett küzdeni. A munkabérek kétszeresére emelkednek, de az idejében végrehajtott parcellázás lehetővé tette, hogy a hívek által vállalt 60 000 pengőn felül a híveknek nem került sokba a templom, mert a parcellázásból 100 00 pengő bevételünk volt, így a híveknek csak a 60 000 pengő 50 %-át kellett még áldozniuk, pedig jövedelmi viszonyaik sokkal nagyobbak lettek. Akármilyen furcsának tetszik is, mégis igaz, hogy ami a pénzt illeti, könnyebb időben nem is épülhetett volna a templom. 1943 július 4-én kereszt föltételi ünnepet tartottunk, 45 m magas tornyunkra helyeztük el a gyülekezet nagy örömére egyházunk szent szimbólumát. 1943 májusára sikerült a templomot annyira befejezni, hogy most már a felszentelésről kellett gondoskodni. Csak a lépcsők hiányoztak. És a lépcsőkhöz szükséges 150 q cement. Hogy ezt az anyagot meg tudjuk szerezni, - nagy protekcióval - Felsőgalláról, ahhoz három hónap kellett! Ezért maradt el a szentelés a kora őszről november 7-ére, majd a szentelő püspök kérésére november 14-ére. Nem volt kár a fáradtságért, templomunk íme készen áll és azt hiszem mindenkinek öröme és gyönyörűsége telik benne, mondotta az ünnepi közgyűlésen a gyülekezet lelkésze. Díszközgyűlés

A szentelési szertartás után a hagyomány szerint díszközgyűlés következett Kósa Pál lelkész és dr. Csecsotka Károly felügyelő elnökletével. Lelkész imája után a felügyelő rövid beszéddel megnyitja a gyűlést. Üdvözli a vendégeket. Elsőben: Kemény Lajos budapesti esperes és Vladár Gábor budapesti egyhm. felügyelő; Zászkaliczky Pál esperes és Dorning Henrik egyházmegyei felügyelő. Ruttkay Miklián Gyula püspöki titkár, Kántás Ferenc református lelkész, dr. Csanády György főjegyző stb. Nagy tisztelettel megköszöni a püspök úr szolgálatát. (A szentelésre természetesen Raffay Sándor püspök urunkat kértük fel. Ő azonban betegsége miatt nem vállalhatta a szolgálatot és Turóczy Zoltán tiszakerületi püspök urat kérte fel a szolgálat elvégzésére). Felkéri a lelkészt a templomépítés történetének ismertetésére. Lelkész előterjeszti a történetet, amely lényegében a fentebbiekben foglaltatik és a templomépítési iratot: között az egyház irattárában megtalálható. Itt még a következőkről kell említést tenni. Nem lenne teljes a templomépítés története, ha nem emlékeznénk meg a nőegylet lelkes munkájáról. Nem csupán az az 5000 pengőn felüli összeg, amit a templomra, mint készpénzt adtak, amiből a díszüvegezés és az oltárasztal készült, hirdeti asszonyi munkájuk soha el nem múló eredményét, hanem az az építő, lelkesítő munka is felbecsülhetetlen, amit láthatatlanul végeztek! Minden jóban mindig teljes szívvel és lélekkel mellettem álltak s ha olykor csüggedés és kedvetlenség fogott el, közöttük mindig új erőt és új kedvet kaptam a munkához. Asszonyainkkal kapcsolatosan kell megemlítenem egy asszonytestvérünk nevét, aki most nagyon neheztel rám, ha a nevét meghallja, de akinek neve nem hiányozhatik ebből a történetből: özv. Kuszy Dánielné az! Hogy ezt a templomot betölti az oltárkép szépsége, hogy oltárunkon művészcsinálta stílszerű kovácsolt vas szerek, oszlopainkon díszes kivitelű konzolok állnak, azt adománya tette lehetővé. Ha a világégésnek vége lesz, tornyunkban egy negyedik harang hirdeti majd egy hűséges szív kegyeletét szülők és férje iránt. A 10000 Pengő templomi adomány mellett 4000 P iskolai alapítvány a néhai férj munkahelyén, az iskolában jutalmaz jól éneklő és jó magaviseletű tanulókat. A holtaknak kegyeletünk, az élőknek köszönetünk! Az ünnepi közgyűlés színe előtt kell megköszönnöm a sáfároknak fáradhatatlan munkájukat. Két sáfárom nem érte meg hűsége és munkája eredményét. Majer Mihály és Füzes János már égi bírája előtt várja sáfársága jutalmát. Emlékük legyen áldott. Altziebler András templomépítésünk pénztárnoka a 200 000 Pengő forgalmat nagy lelkiismeretességgel könyvelte, kezelte. Büszkék lehetnek munkájukra. Nem fáradtak számtalan alkalommal a hívekhez, nem hallgattak, vitatkoztak és győztek meg embereket hiába. Minden fillér, pengő, amit hoztak, beleépült ebbe a házba. A gyülekezet fáradtságukat és munkájukat nem felejtheti el. Szólnom kell arról, hogy egy szerény ember is van közöttünk. Méltóságos úr, aki nemzedékeket nevelt fel a magyar mérnöki karnak és aki Istentől kapott tehetséggel már 40 templom tervét készítette el, akinek formás ligeti és hegyi templomainkat is köszönhetjük, Sándy Gyula őméltósága őseitől örökölt egyházszeretettel, evangéliumi buzgósággal és példás lelkiismeretességgel építi a várakat Istennek. Ez a temploma méltóképen sorakozik világi és egyházi jellegű alkotásai közé s ha lelkének és szellemének gyümölcseire tekint, méltán mondhatja el: nem éltem hiába! Professzorunk terveinek kivitelezőjéről is meg kell emlékeznem: Hajagos Andorról. Mindnyájunk előtt ismeretes eleganciájával intézte a templom építését. Bizonyos vagyok abban, hogy az elhúzódó építkezés miatt alig keresett a templomon. Valahányszor elmegy e templom mellett, az alkotók büszkesége töltheti el: Én építettem! Sem neki, sem hűséges munkavezetőjének, Pitlik Jánosnak nem kell munkája miatt szégyenkeznie senki előtt!

Hadd soroljam fel, kik építették Istennek ezen legújabb házát:

Babják István László - festésmázolás Bársony Károly - neon fény Bieber Károly - műlakatos Dávid Gábor - asztalos h. Gácsi János - ács mester tető Hajagos Andor - építő mester Hauser János - kőfaragó Heim Lajos - padok, lambéria, szószék Imrik János - palázó Kajtár Lajos - lakatos Osztroluczky János - asztalos, kapuk, oltár Palka József - üvegezés (dísz) Pap János - villanyszerelő Ruttkay Miklián Ödön - alapozás Tremmel Testvérek - bádogos Virág János - ácsmester torony

Úgy a mesterekre, mint a templomot építő munkásokra Isten áldását kérjük. Köszönjük a gazdáknak a sok fuvart, a gondnokoknak: Dőrfi György, Turcsán Mihálynak a munka megszervezését; Hangyai Frigyesnek a templom körüli őrködést. Az oltárképről és festőiről is meg kell emlékeznem. Ez a kép egy másolat. Eredetijét Grünewald Mátyás 1500-as években élt mester festette és az Isenheim nevű városka oltárát díszítette, mint a szárnyas oltár egyik szárnya. Erről a festményről a hozzáértő műkritikusok egyhangúlag állapítják meg, hogy a maga nemében páratlan a keresztyén művészetben! A kép mondanivalója szinte kimeríthetetlen. Egy bizonyos, hogy aki hittel tekint rája: annak minden szónál jobban beszél. Ezt a világhírű festményt, ugyancsak hozzáértők megállapítása szerint Csáky Maronyák József mesterien adta vissza nekünk. Ez a kép ígéret arra, hogy művészünk nevével találkozunk a nagy mesterek között. (A kép eredetije a colmari múzeumban van és betölti a volt szerzetes-rend templomát). Végezetül a lelkész előterjeszti a következő indítványait: Amin a szemünk itt megnyugszik, az mind ajándék: a kép, az oltár, a keresztelőasztal, a keresztelő edény, az oltárterítő, kegyszerek... 1. Indítványozom azért a következőket: mondjon a közgyűlés köszönetet özv. Kuszy Dánielnének 14000 forintos adományáért; dr. Csecsotka Károly felügyelőnek egy ezüstkehely és ostyatartó adományáért, néhai Hagemann Márton családjának az oltárterítőért, özv. Zimán Jánosnénals a futóért; a nőegyletnek számtalan adományáért; az anyáknak a keresztelő edényért; a gazdáknak a számtalan fuvarért; Derzbach Károly és Kapjás Pál mestereknek önzetlen munkájukért. 2. Indítványozom, hogy Sándy Gyula őméltóságát, aki három templomnak tervével ajándékozott meg, örökös t.b. felügyelőnek válasszuk meg. 3. Indítványozom, hogy a gyülekezet Isten iránti hálájának kifejezéseképpen adjon ünnepi áldozatot, offertóriumot. Templomunkat szórvány püspök szentelte; tegyünk le kezéhez l000 Pengőt, azaz ezer pengőt azzal, hogy azt a legkeletibb magyar város, Kézdivásárhely, Székelyföldünk kicsiny városának Dél-Erdélyből kiüldözött véreinkből alakult, kicsiny egyháza templom építéséhez eljuttatni kegyeskedjék Amikor Isten nekünk ilyen nagy templomot adott, siessünk a kicsi segítségére: „Egymás terhét hordozzátok....” Az adomány fedezetére szolgáljon a mai ünnepi offertórium. Bejelentem, hogy ennek a napnak megörökítésére nőegyletünk 200 Pengővel ösztöndíjat létesít a FÉBÉ D. E. leány népfőiskoláján egy rászoruló rákoskeresztúri leány számára; ilyen nem lévén, egy reá méltó bármilyen evangélikus leány szánára. Bejelentem, hogy a gyülekezet szeretetszolgálata két hadiárva neveltetését vállalja a helybeli FÉBÉ otthonban. A díszközgyűlés a lelkészi előterjesztésben foglaltakat elfogadja Üdvözlések

Ruttkay Miklián Gyula püspöki titkár felolvassa a püspök úr levelét: „Az Úr nevével köszöntöm az Olvasót! Igen Tisztelt Egyházközségi Közgyűlés! Nagy örömmel értesültem arról, hogy a rákoskeresztúri egyházközség új temploma elkészült. Örömöm annál nagyobb, mert a gyülekezet olyan időben emelt új hajlékot az Isten tiszteletére, amikor az anyagi nehézségeik végtelen sorát kellett legyőznie. Hogy ez sikerült, az mindennél jobban bizonyítja a rákoskeresztúri hívek élő hitét és azt a nemes vágyakozást, amely a templomépítés egész folyamata alatt szívükben lakozott. De jelenti az erőt is, amelyet az isteni kegyelem mindig gazdagon áraszt ki az őt igazán szeretőkre. Végtelenül sajnálom, hogy az új templom felszentelését gyengélkedésem miatt nem végezhettem el. Szerettem volna e püspöki kötelességem teljesítése alkalmával együtt örülni az Úrban a rákoskeresztúri gyülekezet tagjaival. Szerettem volna személyesen látni az elvégzett jó munkán örvendező hívek seregét. Azonban Isten gondolatait és utjait nem szabad gyenge, emberi értelemmel bírálgatnom, ezért ma az Ő rendelésén gyermeki bizodalommal teljesen megnyugodva ezúton küldöm üdvözletemet, jókívánságaimat és áldásomat az új templomra és a régi hitében meg nem gyengült egyházközségre. Kérem az Egyház Urát, áldja meg a templomot és áldja meg a benne imádkozó hívek seregét. Kegyelettel gondolok a régi templomra és a régen volt gyülekezetre, a mai gyülekezet nemes őseire, az egyházalapítókra, és az első templom építőire. Kérem a közgyűlést és a gyülekezet tagjait is, hogy az új templom építésén érzett örömükben ezt a kegyeletet maguk is ápolják és őrizzék még szívükben. De sőt adják át majd azoknak is, akik mint új nemzedék fogják továbbvinni az egyházközség életét Istentől rendelt utján. Hálás köszönettel és szeretettel üdvözlöm szolgatársamat: Túróczy Zoltán Tisza-kerületi püspök urat, aki kérésemre, nem tekintve a fáradságra, készségesen vállalta helyettem a templomszentelés szolgálatát. Őszintén köszönöm neki, hogy ezt jó szívvel megtette. Üdvözlöm a gyülekezet lelkészét, felügyelőjét, minden tisztviselőjét, presbitériumát és minden tagját. Jó és példaadó munkát végeztek, legyenek meggyőződve arról, hogy ezzel nemcsak templomot építettek, de önmagukat és ezt az egész nagy megpróbáltatásokban bűnhődő világot is. Legyen és maradjon mindnyájunkkal az Úr kegyelme! 23 2/1943. sz. Budapest, 1943 november 13. Dr. Raffay Sándor sk. püspök” Köszöntők Dr. Dorning Henrik az egyházmegye nevében, Lukács István a Harangszó nevében, Kántás Ferenc a református egyház nevében, dr. Csanády György Rákoshegy, Bánhegyi György Rákosliget, Rajtár István Rákoshegyi Fiókegyház köszöntötték az egyházat: Báró Radvánszky Albert, dr. Pesthy Pál, a Hittudományi Kar, Zirmann Lajos (Országos Gyámintézet) Molitorisz János, Túrmezey Sándor, Bakay Péter esperesek, báji Patay András FÉBÉ elnöksége , stb. Túróczy püspök úr megköszöni a hozzá intézett üdvözlő szavakat, és a három székelyföldi misszió javára adott 1000 Pengős adományt. Felügyelő zárszavával, lelkész imájával és a Himnusz eléneklésével a díszközgyűlés véget ér. Zárszámadás

A lényeges számlák beérkezése után meg lehetett csinálni a templomépítés elszámolását is. E szerint

bevétel: 209148,96 Pengő kiadás: 207465,66 Pengő Maradvány: 1683,30 Pengő

Ezt a maradványt még néhány iparossal történő elszámolás terhelte. De ez a végösszegekhez képest nem volt már jelentős. A hívek a 8000 Pengőt megadományozták. A parcellázásból l00266,20 Pengő volt a bevétel. Lényeges megállapítás az 1946. III. 23-án tartott ET ülésen hangzott el: „az egyháznak semminemű adóssága nincs!” A templom építés krónikájához tartozik még az, hogy már az épülő templom körül szorgoskodott Hangai Frigyes. Elhunyta után javasolom Harányi János (Újlak) megválasztását templomgondnoknak. (1945.V.3. ET). Haláláig hűséggel viseli gondját templomunknak. Három megjegyzés még: A Film Iroda RT 1031 számú híradójában teszi közzé a templom szentelésről készült felvételeit. A gyülekezetnek készült kinyomatott énekek felzeteként ez a figyelmeztetés olvasható: Légi riadó esetén őrizzük meg nyugalmunkat. Ki ki a legközelebbi ajtón távozzék. A közellakók haza; a távollakók a kastély udvarán lévő nyilvános óvóhelyre. Fontos a rend és nyugalom! - Igen ez az örömünnep a háború ötödik évében volt! Ünnep után Gébele András vendéglőjében ünnepi ebéden vettek részt a vendégek és mintegy l00 gyülekezeti tag. Epilógus

Megtört a jég: az Akadémia hajlandó volt a templomnak helyet adni a kért sarkon! Most megindult a kérelem a paróchia telekért. Mivel látszott, hogy a templom ügye már-már a befejezés előtt áll. Mivel nem voltak már anyagi gondjaink arra gondoltak az egyházszerető presbiterek, hogy a templom mellé oda illik a paróchia is. Anyagi problémát nem jelent, mert az egyház meglévő két épülete egy ezer n-öles Pesti úti telekkel bőven elegendő egy új paróchia építéséhez. Nem vitás 1943. július 14-i tanácsülésen a lelkész abban a tárgyban a következőket jelentette: A telek ügyben az egyetemes felügyelő (báró Radvánszky Albert) tesz lépéseket az Akadémiánál. Nem valószínű, hogy őnagyméltósága közbenjárásának nem lenne eredménye. Különösan reméli a kedvező elintézést, mert azonnali kifizetést ígér a templomtelekre és az újabb telekért felajánlja l00 q búzának napi árát. Sikerült 30 000 db kisméretű téglát is biztosítania. Mivel a kérdés pillanatnyilag nem volt sürgős, részleteiben nem foglalkoztak vele. De Sándy tanár úr már készítette a terveket. Az Akadémia sem zárkózott el a telekbővítés elől. Megrendeltük Rahóról a szükséges faanyagot is. Az építkezés azonban csak álom maradt, mely azóta sem teljesedett be. 1944-ben már komoly viharfelhők tornyosultak. A leelőlegezett faanyag nem érkezett meg; a megrendelés felvevője menekült a Kárpátokból. Az építkezéshez nem lehetett hozzákezdeni. 1944 karácsonyán a szovjet - román előőrsök elérték községünket. A 30 000 téglából hírmondónak sem maradt. A paplak terve terv maradt, hiszen kellett az újjáépítésre minden anyag. Van még nyoma a jegyzőkönyvben a téglának. Az egyháztanács a Nemzeti Bizottságtól a gazdasági udvart és az azon álló lakást kéri cserében az elhordott 30000 db tégláért. Ez kb.: 1000 n-öl. Ezzel a lebontott templomért (öreg templom) és az elveszett téglákért is kárpótolva tudná magát. (1945 május 6). Ebből semmi nem lett semmi. A kastélyról és a hozzá tartozó ingatlanokról minden évben más határozat született és pedig más fórum előtt. Ígéretet sokszor kaptunk, de végül is csak annyit tudott elérni az egyház, hogy a saját tulajdonunkat jelentő telek megbővült. Ezt is le kellett adni. V.ö. Az egyház története. Ezzel lezárult a templomépítés és a paplak építés. Befejezésül

Álljon itt a lelkész prédikációja: Tex.: János 3. 30: „Néki növekednie kell, nékem pedig alábbszállnom!” Örök figyelmeztetés! Ünneplő Gyülekezet! Sokan várták szívszorongva ezt a napot. Sokan várták epedve ezt az ünnepet; sokan várták szívből fakadó fohásszal ezt az órát: Óh Uram, csak megérhetném a szentelés ünnepét! Isten megmutatta, hogy akik benne remélve várnak, nem várnak hiába! Isten megmutatta, hogy akik nevében kezdenek építeni, azokat elsegíti a befejezéshez. Isten megmutatta, hogy a reménység nem szégyenül meg. Méltón kél ajkunkon örömének. Megnyílt immár házad nékünk, Színed elé örömmel lépünk! Mert az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemeink előtt. Természetes, hogy egyszer csak elkészül ez a templom és mégis oly hihetetlen. Oly sok balszerencse és sikertelenség után itt vagyunk a rég várt helyen, az új templom boltívei alatt! Hibás volna azonban ünnepünk, ha csupán érzelmeink áradatának engednénk utat. Ha csak örvendeznénk és ujjonganánk. Amikor Isten megajándékozott ezzel a hajlékkal, akkor mondani is akart vele, rajta keresztül nekünk, néktek rákoskeresztúri hívek, de mindenkinek, aki ebbe a templomba belépett és majd belép. Isten mondanivalója Keresztelő János világhírű keze ujjának mutatása, mely mellé a kép alkotómestere odafestette azt, amit ez a nagy mutatóujj kifejezni akar: Illum oportet crescere, me autem minui. „Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállnom!” Keresztelő nagy mutató ujja mindenkinek szemébe ötlik. A sötét háttérből mint egy éles fénycsík mutat a megfeszített Krisztusra és azt mondja nekem, és neked és mindenkinek, aki ebbe a templomba belép: az egész keresztyén élet benne van. ebben a figyelmeztetésben: a Krisztusnak növekednie kell benned, néked pedig alábbszállnod. Mindenki csodálkoznék, ha ez az ujj fordítva állna és Keresztelő János magára mutatna. El lenne rontva az egész kép és nem lenne semmi értelme a keresztre feszített Krisztus életének. Az ember növekedése mindig azt jelenti; azt az elvet valljuk; a magunk szívének vágyai, önzésünk, bűneink növekedjenek és a Krisztus kisebbedjék, akkor az egész élet fonák, lehetetlen és majdnem elviselhetetlen. A magunk követése mindig elszakít Istentől; névlegessé teszi keresztyénségünket és üressé a hitünket. ezért elviselhetetlen sokszor az életünk. A Krisztus növekedése mindig szeretetben, igazságban, lemondásban, testvérszeretetben való gazdagodást jelent. Ez után vágyunk! Ezért sóhajtozunk. Erre van szükségünk. Több legyen a szeretet, több legyen a jóság és az áldozatkészség és kevesebb a bűn... Ehhez azonban az kell, hogy a Krisztus növekedjék, én pedig vágyaimmal, önzésemmel és bűneimmel mindig kevesebb legyek. Ez a mutató ujj legyen örök figyelmeztetés mindnyájunknak: Életünk jobbulása és egykor üdvössége azon fordul meg: növekedett e bennünk a Krisztus. Mert Isten Szentlelkét adta nekünk, hogy benne megtaláljuk az utat Isten igaz tiszteletéhez és egyház szeretetéhez. Aki nem hallgat a figyelmeztetésre: elveszett ember. Elhunyt erdélyi nagy evangélikus költőnknek van egy verse. Címe: Fáklya verem előtt. Elmondja benne, hogy az éj sötétjében a felbontott kövezetű utcák gödrei, vermei előtt fáklyák égnek, hogy a járókelők bele ne essenek. Sőt, valamikor az volt a szokás, hogy a győztesek a város piacán fáklyát gyújtottak és aki odamenekült, azt életben hagyták! "A fáklya élő, Hajnalig talán várja irgalom azt, aki elhajítja fegyverét” Ilyen mentő fáklyát tűzött az Isten is a farkasvermes világ közepébe. A fáklya ég! Ki tudja meddig még?! Boldog, aki elhajítja fegyverét!" S rábízza magát győzelmes kezére"! Az a fáklya, amit Isten tűzött ki nekünk menedéki. illetve hogy megváltson minket bűntől, haláltól és pokolnak hatalmából! a Jézus Krisztus keresztje. Erre mutat, erre figyelmeztet Keresztelő János ujja. Boldog, aki elhajítja fegyverét; önzését, irigységét, gyűlölködését és rábízza magát Krisztus győzelmes kezére. Ámen."

Társoldalak
Dr. Bartók Albert: Előtörténet
Dr. Bartók Albert: A magyarok és szlovákok települése
Dr. Bartók Albert: Németek betelepülése a keresztúri evangélikus gyülekezetbe
Dr. Bartók Albert: A rákoscsabai plébános és a cinkotai evangélikus minister nagy pere. Keresztúri vallási viszonyok 1770-80. években
Dr. Bartók Albert: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház megalakulása és története. XX. század
Dr. Bartók Albert: A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház megalakulása és törté­nete. XIX. század
Dr. Kósa Pál: Az evangélikus iskola története
Dr. Kósa Pál: Az egyház élete. Belső történet
Dr. Kósa Pál: A fiókegyházak története
Kósa László: Az egyház története 1974. szeptember 1-től 1984. május 1-ig
A gyülekezetben szolgált lelkészek életrajza
GYÜLEKEZETBEN SZOLGÁLÓ FELÜGYELŐK
A Rákoskeresztúr Község összes lakóinak száma az állami népszámlálás szerint
Dr. Bartók ALbert: Keresztúr a XVIII. században
Jegyzetek
Utószó
 
Képek

A Rákoskeresztúri Evangélikus Új-templom felszentelésének emléklapja
A rákoskeresztúri Evangélikus Ó-templom, haranglebocsájtás
Rákoskeresztúri Evangélikus Ó-templom, haranglebocsájtás
Rákoskeresztúri Ó-templom, haranglebocsájtás és átszállítás az újtemplomba
Rákoskeresztúr - Pesti út, egykori fotó
A II. Világháború időszaka Rákoskeresztúron
A Rákoskeresztúri Evangélikus Új-templom keresztje
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster