1%

A nyolcadik évtized igen jelentős eseményeket hozott a gyülekezet életében. 1974 augusztus 25-én elbúcsúzott a gyülekezettől 40 évi felelős szolgálat után dr. Kósa Pál lelkész. Zsúfolt templomban köszönt el a gyülekezettől, melyhez az elmúlt 40 esztendő pótolhatatlan munkájának számtalan emléke fűzi. A lelkész személye mindig meghatározója egy gyülekezet életének. Melczer, Dubovszky, Noszkó lelkészek személyisége döntő tényező volt a gyülekezet életének alakulásában. Elődöm személyisége is. Anyagi és erkölcsi problémák özöne várt megoldásra, mikor elkezdte szolgála tát és most, 66. évében újabb problémákat dobott fel az élet éspedig nem is könnyűeket. Úgy érezte, hogy sem egészséggel, sem idegekkel, sem erővel nem tud megbirkózni azokkal a feladatokkal, amelyek a rákoskeresztúri gyülekezet lelkészére vártak. Abban a reménységben adta át utódjának a pásztorbotot, hogy amíg egészsége engedi, a hívek kívánják és az egyházi felsőbbség engedélyezi, még szolgálhat a gyülekezetben. Hálás gyülekezete méltó módon vett hivatalosan búcsút lelkipásztorától és feleségétől, megajándékozva őket szeretetükkel és anyagiakkal. Az augusztus 25-i ünnepség ekképpen folyt le. Elköszönő lelkész igehirdetése: Péter I. levele l. fejezet 25. verse alapján: „Az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az evangélium, mely néktek hirdettetett”. Kedves Testvérek! Szeretném megkérdezni, hogy kinek mi jut eszébe, amikor ezt az Igét hallja? Mi jutott eszébe? „Az Úr beszéde megmarad örökké”. A 60-asoktól kérdezem, - mert a fiatalabbak nem emlékezhetnek rá - ez volt a textusom 40 évvel ezelőtt, mert a mi öreg szószékünknek, a rákoskeresztúri öreg templom öreg szószékének a feliratát - mely márványutánzat volt, azon ez volt felírva, aranyozott betűkkel, hogy az Úr beszéde megmarad örökké; választottam beköszöntőül. És amikor ma, 41 és fél évi rákoskeresztúri szolgálat után, - amelyből 40 év volt a hivatalos, - a paróchiális szolgálat, hiszen 1934 szeptember elejével vettem át az akkor nyugdíjba vonuló beteg lelkész kezéből a lelkészi hivatalt, akkor szólalt meg ez az Ige és nekem is, megmondom, ennek a beköszöntő prédikációnak is csak részletei jutnak eszembe. Hogy ezt a sok leirt beszéd között megtalálom-e, az majd kiderül, hogy ha rendezem a dolgokat. Nem hiszem, hogy meglesz, mert közben sok volt a felfordulás. De azzal az Igével akartam elköszönni Tőletek, amivel beköszöntem. Kedves Testvérek! Nincs a lelkészi szolgálatnak más fundamentuma, nincs más értelme, mint az Isten Igéje, illetve az Isten Igéjének a hirdetése. Lényegében ez a summa. És ha ezt egy igehirdető lelkész elvéti, akkor elvétette az egész lelkészi szolgálatát. Én mindig ezt az igehirdetést tartottam a fő dolgomnak. A Testvérek, akik vissza tudnak emlékezni arra a négy évtizedre, sok mindent elmondhatnak rólam, de ha jól emlékeznek, akkor észre kellett venniük, akkor tudják, hogy minden lényegében azért történt, hogy az Ige hirdettessék. Tisztán és igazán. és én ezért tanultam, azért doktoráltam, hogy minél jobban bele tudjak hatolni ennek az Igének a titkaiba, amelyet nekem szólnom kellett a gyülekezetnek. Ez nem mindig sikerült, úgy, ahogy szerettem volna, - hiszen magam is gyarló ember vagyok, mint más lelkésztársam is - de erre igyekeztem kereszteléskor, esketésen és temetésen. Temetésen volt a legnehezebb, mert ott mindenki azt várta, hogy a halottról beszéljek és azt dicsérjem. Ott volt a legnehezebb, csak az Igét hirdetni. Ma sem könnyű. Ezért tartottuk a házi istentiszteleteket. Emlékeznek? 80-an, 100-an összejöttünk, hogy az Ige hangozzék, áramoljék a hívek felé. Az Istennek ez az örök evangéliuma, amely ez előtt 40 esztendővel azért bízatott rám, hogy ebben a gyülekezetben a felelős legyek, hogy az Ige hirdettessék. Templom is azért épült. Tudom, hogy ebben volt egy bizonyos hiúsági kérdés is, hogy ennek a nagy gyülekezetnek egy olyan ütött-kopott, 1800-ban kőből-téglából épült temploma volt, amelybe már az utóbbi időben be sem fértünk. De nem ez volt a lényeges, hogy nekünk egy palota-templomunk legyen, hanem az volt a lényeges, hogy egy helyünk legyen, ahol a gyülekezet szépen, korszerűen, komfortosan együtt tud lenni és tudja az Isten Igéjét hallatni. És a fűtést is azért csináltuk meg, hogy ne fázzunk télen, hanem hallgathassuk kellemes melegben az Isten Igéjét. És az orgonát is azért építettük, hogy az énekünket vezesse, teljesítse ki, gazdagítsa, szépítse. Testvérek, én legalább is mindezt azért akartam csinálni, hogy az az örök Ige, amelyről azt mondja az Írás – és a mi öreg templomunk szószékének az volt a felirata, - hogy „az Úr beszéde megmarad”, - ez az Ige közöttetek hirdettessék. Ezért épültek itt templomok ebben a gyülekezetben; ezért hoztam be új szokásokat, amelyek egy részét megszerettétek és el sem - hagynátok semmi áron, mert ezek az alkalmak is mindig azt szolgálták, hogy emberek legyenek, akik az Igének a hallótávolságába kerülnek és akik hallgathassák és fogadják be magukba. ezt az Igét. Mi volt ennek az Igének a summája? Az az örökké megmaradó Ige, röviden: Jézus Krisztus, akiről az van megírva: „tegnap és ma és mindörökké ugyanaz” És akiben megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Ez az az üzenet Testvérek, amit csak mi tudunk Nektek elmondani, a lelkészeitek. Mert ebben a világban senki más nem tud az Isten kegyelméről, csak akinek az Isten megjelentette és ez ki lenne más, ha nem az Isten szolgája? 50 évet kell Nektek mondanom. 50 éve annak - emlékezetem szerint amikor VI-os gimnazista voltam és elkezdett bennem érni a dolog, a békéscsabai kis templomban, ahol vasárnapról-vasárnapra együtt voltunk, hogy én ennek az Istennek a szolgája leszek és az is lettem. És én mindig azt mondtam, hogy ennek az Igének a szolgája vagyok. Lehet, hogy többre mentem volna másképpen. Talán többet kellett volna a híveket látogatnom, vagy együtt lennem, együtt ennem, vagy együtt innom a gyülekezettel. Én szerettelek Benneteket, de nem mondhatja senki, hogy mi együtt ittunk. Hála Istennek se enni, se inni nem szerettem. De azt, hogy jó szóval, testvéri szóval vigasztaljak mindig az Igével, azt nagyon szerettem volna. Hát ha nem mindig sikerült, az az én emberi hibám, gyarlóságom. De végeredményben mindig azt kellett prédikálnom, hogy az Isten kegyelme hozzánk emberekhez, amely megjelent a Jézus Krisztusban, felmérhetetlenül nagy. Engem is szeret és Téged és minket embereket és azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Ez volt az az örök, nagy üzenet, amelyről éreztem, ezt kell mondanom. Biztos mondtam sokszor mást is. Kár volt. És így is igaz, hogy ha így tesszük a mondatra a hangsúlyt, hogy az Isten kegyelme jelent meg nekünk és ez az örök. Ige, hogy az az Istennek a kegyelme, hogy nekünk ebben a világban szabad úgy élnünk, járnunk, hogy magunkat az örökkévaló gyerekeinek valljuk, akit szem nem látott, aki Jézust azért adta a halálra, hogy megfizessen a bűneinkért, a vétkeinkért, a mulasztásainkért és hogy teremtsen belőlünk magának való népet, aki hitből él és hitben jár. A nemes harcot megharcolja és megáll mindhalálig az Isten szeretetének elfogadásában és kegyelmében. Nem az volt az én életem célja, hogy templomokat építsek és nem az volt a feladatom, hanem hogy ezt az evangéliumot hirdessem. És az én életem pozitív vagy negatív, tehát valós, vagy helyes vagy helytelen volt, a mérlege aszerint adódik - hála Istennek ezt egyedül az Isten tudja megmondani, - aszerint adódik, hogy vannak-e a rákoskeresztúri, a hegyi és ligeti gyülekezetben hívek, akik ezt az Igét befogadták. Ez a hit nekik életet jelentett, ebben a hitben boldogok-e, ebben a hitben élnek-e, ebben a Jézus Krisztusban való hitben halnak-e? Ha nincsenek ilyenek, akkor ez mind csak tégla, beton, vas és nulla. Az Úr beszéde megmarad örökké. Én ennek az Igének lettem a szolgája köztetek. Szerettem volna jó szolgája lenni. Hát lehet ezt a szolgálatot letenni? Ezt nem lehet letenni Testvérek. Az Ige szolgálatát nem lehet letenni és nem is teszem le ameddig élek és ameddig tudok szolgálni. De leteszem azt, ami ezzel az Ige-szolgálattal sajnos együtt jár. A gyülekezet kormányzását, annak minden gondját leteszem. Anyagi ügyeket leteszem, problémákat leteszem. Viselje más, aki még nem fáradt ebbe bele. Az Ige-szolgálatot, az Örök Igének a szolgálatát, azt nem szeretném letenni. Amikor 40 évvel ezelőtt erről az Igéről prédikáltam, emlékszem, hogy egyszer elcsuklott a hangom. Pedig fiatal ember voltam és keményszívű. Elcsuklott a hangom, amikor azt mondtam arról a szószékről - mert erről nem mondhattam -, hogy ezen a szószéken álltak emberek ugyanilyen Luther-kabátban, mint én, és ezek egymás után eltűntek a történelem süllyesztőjében. Én nagyon szerettem az elődömet, mert nekem nagyon jó főnököm volt és tudtam, hogy, gyógyíthatatlanul, halálosan beteg. Azért csuklott meg a hangom, amikor azt mondtam, hogy az egyik megy, de íme itt a másik. És az örök Igehirdetésben nincs kiesés. És én még azt teszem hozzá, hogy nincs pótolhatatlan ember. Az Ige ugyanaz marad. Itt az ember megváltozik, de hirdettetik tovább az örök Ige. És akik közületek most még csak a 20-as években járnak, azok Isten kegyelméből megérhetik, hogy majd megint áll itt egy lelkész, aki azt mondja, hogy én ugyan innen elmegyek, de jön utánam más, aki ugyanilyen Luther kabátban tovább hirdeti ugyanazt az Igét, amit én hirdettem. Így van ez Testvérek, és így lesz tovább is és ez az örök Ige tartja meg az Egyházat. Nem mi Igehirdetők. Mi lelépünk. Az én nevem is elsejétől kezdve már csak történelem, nem számit. Az örök Ige megmarad és hirdettetik Néktek. És az a mi hitünk, hogy az Ige nem hirdettetik hiába. És az megtermi a maga gyümölcsét. És hogy ha én most elköszönök a gyülekezettől, az jogi kérdés. Jogilag elbúcsúzunk, mert le kell tenni a szolgálatnak a terhét, de az Ige hirdetésének az örömét, azt nem szeretném letenni. És én nem tudok mást kívánni Nektek - és ezzel köszönök el minden rákoskeresztúri kedves hívemtől, - hallgassátok az Igét, mert az Ige az megtarthatja a Ti lelketeket, meg ne keményítsétek a szíveteket, hanem teremjétek is az örök Igének sok-sok áldott gyümölcsét. Ámen. (Ima) Örökkévaló Isten, mennyei Atyánk! Te úgy szeretted ezt a világot, hogy arról a szeretetről bizonyságot tettél a Te Szent Fiadban, a mi Urunk, Jézus Krisztusban. Adtál embereket, küldtél szerte a világba, hogy ezt az örök Igét hirdessék, ez az Ige hirdettetett nékünk is, hisszük, hogy hirdettetik a jövőben is. Köszönjük mindazt, amit a Te Igéden keresztül ebben a gyülekezetben is elvégeztél. A szolgálatot, amelyet megengedtél, a munkát, amelyet megáldottál. Legyen a Te irgalmad és kegyelmed rajtunk, a mi gyermekeinken és a mi gyermekeink gyermekein, nemzedékről-nemzedékre áldd meg gazdagon közöttünk a Te örök Igédet. Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében kérünk. Ámen.” Az istentisztelet díszközgyűléssel folytatódott. Mivel az ünnepség házi, családi jellegű volt, azon nem voltak idegenek, csak Ferenczy Zoltán, Kósa László másodlelkészek, a felügyelők, gondnokok, presbiterek és a templomot betöltő hívek. A díszközgyűlés Kósa László másodlelkész imádságával kezdődött: ("Imádkozzunk! Hálaadásra gyülekeztünk a mai napon színed elé Istenünk. Hálát adunk végtelen jóságodért, amellyel megteremtettél; bölcsességedért, amellyel kormányzol; jóságodért, .amellyel éltetsz minket napról-napra. Ma, mikor megfáradt szolgád előttünk és mi vele együtt a Te színed előtt állunk, s az ő életére és munkájára emlékezünk: add, hogy minden emlék, - amelyhez munka, pihenés, öröm, bánat, fájdalom, könny és ki tudná felsorolni, hogy mi minden tapad - most Feléd szálljon áldó szavak kíséretében. Add, hogy mindenért áldást mondjunk és téged dicsérjünk. érezzük, hogy mindenek mögött Te vagy és Nálad nélkül mi semmik vagyunk. Engedd, hogy hálaadó szívvel köszönjük minden ajándékod, amelyet szolgádon keresztül több, mint 40 éven át nekünk adtál. Gazdagíts minket ez ünnepi órán is és aldj meg minket. Ámen!”) Marschalkó Jenő mint felügyelő köszönti a díszközgyűlésen együttlévő gyülekezetet, a gyűlést megnyitja; jkv. vezetésére felkéri Krcsmarik Pál jegyzőt; hitelesítésére Monori Márton és Dudás György közgyűlési tagokat, majd megtartja megemlékező beszédét. „Nagytiszteletű Lelkész Úr! Ünneplő Gyülekezet! Végigtekintve a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyház történetét, azt láthatjuk, hogy a gyülekezet megalakulása óta a következő lelkészek hirdették Isten igéjét:

Machula Gábor 1807-1812 Benedicty Károly 1812-1821 Clementis János 1821-1829 Melczer János 1830-1864 Dubovszky Nándor 1864-1904 Noszkó István 1905-1934 dr Kósa Pál 1934-1974

Dr. Kósa Pál lelkész neve után elhangzott évszámok azt jelentik, hogy 40 évvel ezelőtt elkezdett munkája e hónap végén fejeződik be nyugalomba vonulásával. Isten Igéje arra int bennünket, hogy a gyülekezetnek meg kell becsülnie azt, aki Isten igéjét hirdeti. A megbecsülésünk kifejezése gyűjtött egybe a mai alkalomra. Tekintsünk most röviden vissza, mi történt azóta, hogy dr. Kósa Pál megkezdte rákoskeresztúri szolgálatát. A gyülekezet jegyzőkönyvének tanúsága szerint 1933. január 1-ével küldte ki az egyházkerület püspöke gyülekezetünkbe segédlelkésznek. Mivel Noszkó István lelkész súlyosan megbetegedett és nyugdíjazását kérte, 1934 szeptember elejével 1338/34. sz. rendelettel a gyülekezet vezetésével megbízta. Így f. évi szeptember elejéig kerek 40 esztendőt töltött felelős lelkészi szolgálatban. Most az evangélikus egyház nyugdíjosztálya 105/1974. sz. határozatával szolgálata alól felmentette és nyugállományba helyezte. (L. m. Pesti egyházmegyei esperesi hiv. 133/1974. sz. átiratát irattárban). A gyülekezet anyakönyveiben való bejegyzések szerint szolgálati ideje alatt 2798 keresztelés, 2345 konfirmandus, 1380 esketés és 1620 temetés volt. Ezt természetesen munkatársaival együtt végezte. Ezek mellett a szolgálatok mellett a gyülekezet lelkésze három nyelven végezte az igehirdetés szolgálatát. Látogatta a betegeket. Vigasztalta a bánkódókat. Tanáccsal segítette a fiatalokat. – Mint iskolaszéki elnök, irányította a hat, majd hét tanerős egyházi iskola munkáját. A gyülekezeti szolgálatának megkezdésekor 35 000 pengő adóssággal küszködött a gyülekezet. Nagy gondot jelentett ennek a nagy tehernek a megszüntetése. Az anyagyülekezetben végzett munka mellett feladata volt a rákosligeti és a rákoshegyi fiókegyházakban való szolgálat is. Mint gyülekezeti segédlelkész, először a rákosligeti templom befejezésére irányította erejét. Ügyes szervező munkával, szolgálati ideje alatt többször megmutatott rátermettségével, fiatalos lendületével 1936-ra befejezték a ligeti templomot, haranggal látták azt el és felépítették a gyülekezet kis házát. A rákoshegyi evangélikusok a Bulyovszky utcai iskolában tartották istentiszteleteiket. Itt 1936-ban kezdődött a templomépítés munkája. Isten segítségével a hívek jelentős áldozatkészségével az anyagyülekezet sokat jelentő támogatásával. három év alatt felépült a templom és 1939 mennybemenetel ünnepén fel is szenteltetett.

Az eddig végzett sok gondot és fáradtságot jelentő építő munka után nem a pihenés, hanem újabb nekilendülés következett. A fiókegyházak templomépítési példája új templom építésére serkentette az anyagyülekezetet is. Minekutána már két alkalommal elveszett devalválás folytán a templomépítésre gyűjtött összeg, jelentós feladat volt a hívek meggyőzése arról, hogy a templom építése most már nem halasztható és Isten segítségével meg is valósítható. Történelmileg igen nehéz helyzetben kezdődött el a templomépítés. Háború volt. A százezer pengőre tervezett templom végül is 220 000 pengőbe került. Minden nehézség ellenére 1943 november 14-én az új templom felszenteltetett. Az élet normalizálódása után újabb tervek születtek. Az 1800-ban épült paróchiát korszerűsíteni kellett. Döntő indítékot adott ehhez az a körülmény, hogy a felrobbantott MÁV állomáshoz felhasznált öregtemplom anyagáért a MÁV jelentős kártérítést adott. Ehhez az alaphoz járultak hozzá a hívek a maguk adományával és fel is épült egy korszerű gyülekezeti épület, amely magában foglalja a lelkészlakást és az egyházi élethez szükséges helyiségeket. 1952-ben központi fűtéssel látta el a gyülekezet a templomot. Ezt követte a harangok villamosítása és az orgonaépítés. Sok igényt és fáradtságot igénybevevő gyülekezeti építő munka mellett volt ideje és szorgalma a gyülekezet lelkészének arra, hogy teológiai doktorátust szerezzen. (1948.) Jelentős szolgálatokat végzett a közegyházban, teológiai és irodalmi munkásságával. Neve országszerte ismert. Ezek a lelkészi szolgálat látható, megfogható eredményei. Istennek legyen azért hála, hogy megvalósulhattak a tervek. A lelkészi szolgálatnak van olyan része is, amelynek eredményei a lelkek mélyében rejtőznek. Isten a tudója annak, hogy a hirdetett Ige hány szívet vigasztalt meg, mennyi könnyet törölt le és milyen erősítést adott. Isten a tudója annak, hogy az elvetett mag milyen talajra került. A 40 év számadásában benne van a gyülekezet számadása is. Azért mi igehallgatók vagyunk felelősek, hogy a hallgatott igével hogyan bántunk, – tudjuk, hogy a lelkészi szolgálatnak nem csak örömei vannak. Voltak csalódások és elkeserítő dolgok is és sokszor hordozni kellett a meg nem értés és félreértés keresztjét. Amidőn most a gyülekezet minden tagja – a már elmentek s az utánunk jövő nemzedék – nevében is megköszönöm Nagytiszteletű úrnak fáradtságát, munkáját, tervszerű irányítását, tudatos, célszerű vezetését, a tiszta igehirdetés jó szolgálatát, pásztori munkáját, arra kérem, hogy felejtse el mindazt, ami sérelem, bántás, meg nem értés érte 40 esztendő alatt. Igehallgatók és igehirdetők, lelkészek és gyülekezeti tagok Isten bűnbocsánatából élünk. Erre figyelmeztet bennünket a megfeszített Krisztust ábrázoló oltárképünk is. Bizonyosak vagyunk abban, hogy sok kedves emléket is őriz lelkész urunk a szívében. Nem szeretnénk megfeledkezni arról sem, hogy lelkész urunk munkájában jelentős támogatást jelentett kedves felesége. Gondoskodása nyugodt családi légkört biztosított, ezzel lehetővé tette, hogy a gyülekezet építésére fordíthassa minden erejét és tehetségét. A Nagytiszteletű asszonynak köszönjük, hogy férjének támogatója volt a szolgálatban. Köszönjük a 20 év óta ellátott kántori szolgálatot. Az emlékezés után nem búcsúzunk, mert reméljük, hogy továbbra is szolgál közöttünk. Pihenésére Isten gazdag áldását kérjük. Legyen sok örömük gyermekeikben és unokáikban. A szolgálat befejezése mindig számadásra készteti a keresztyén embert. Mi ezt a számvetést most együttesen cselekedtük meg, amikor megemlékeztünk gyülekezeti szolgálatáról. Tudjuk, hogy Nagytiszteletű urunk magában is végez számvetést. Ehhez a számvetéshez Isten üzenetét olvasom: Pál apostol szavait 1Kor.l5,58. „...tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban...”. Ez az ige azzal akar örömöt szerezni, hogy elűzi tőlünk a hiábavalóság tudatát, ami megkísért minden számvetéskor bennünket. Ami itt a gyülekezetben folyt, az munka volt az Úrért, az Úrban a Krisztusért, a Krisztusban való munka volt. Ez bizonnyal nem volt hiábavaló. Krisztus Urunknak gondja van arra, hogy amit ő elkezdett, az folytatódjék és be is fejeződjék. Ez adhat bátorítást arra, hogy nyugodt szívvel készüljünk a végső számadásra. Köszönet az elvégzett munkáért! Istennek dicsőség legyen most és mindörökké. Ámen!” Felügyelő felkéri Áldási Pált, az anyaegyház képviselőjét köszöntése elmondására. „Szeretett Lelkész Urunk! Ünneplő Gyülekezet! A gyülekezet vezetőségének megbízásából nekem jutott az a szerep hogy ebből az ünnepi alkalomból a gyülekezet nevében megszólaljak. Szeretném először is azt hangsúlyozni – amit Lelkész Urunk a minap a szószékről is mondott – hogy mi nem valami búcsúünnepen vagyunk együtt, hanem hálaadó ünnepen! Köszönjük Istennek, hogy a mi szeretett lelkészünket 41 és fél év e1őtt ide rendelte. Nagyon fiatal ember volt akkor és mi mindnyájan idősebbek, szintén a fiatalság éveiben voltunk. Ez az akkor fekete hajú, csillogó szemű fiatalember megtette azt, amiért nem lehetünk Istennek elég hálásak: hogy összefogott minket. Nem volt németfalu és tótfalu, Újlak és Dabas – nem veszekedtek családok a papon, mint az előző papválasztáskor. Egyhangúlag hívtuk el őt, mert németnek németül, magyarnak magyarul, tótnak tótul szolgált. Hálásak lehetünk Istennek azért is, mert életét itt töltötte. Egy gyülekezet sem örül, ha lelkésze néhány év szolgálata után más gyülekezetbe távozik. Több, mint egy emberöltő szolgálata közöttünk: Isten áldás! Van olyan nagyapa, akit keresztelt és most az unokáját is keresztelte. Csak Dubovszky Nándor volt 40 évig keresztúri lelkész és most dr. Kósa Pál. Hálásak lehetünk Istennek azért, hogy most a hivatalos szolgálatot letevő lelkészt megáldotta olyan adományokkal, hogy képes volt a reá váró feladatok megoldására. Itt a gyülekezet össze-. tartására kell gondolnunk. Keményen tette ezt. Sokaknak nem is volt ínyére, de jól tette. – Templomunk az evangélikus egyház egyik legszebb temploma, ahova szívesen küld a püspök úr vendégeket. Paróchiánk, gyülekezeti házunk is korszerű és nem kell szégyenkeznünk miatta. S ha gyülekezetünknek a mai korban sok nehézsége is van, hol vagyunk már attól a régi templomtól és régi gyülekezettől, amelyben én is legényeskedtem! De nem volnánk őszinték, ha mi most csak Isten felé fordulva gondolnánk a 41 és fél esztendőre. Köszönjük lelkészünknek is mindazt a munkát, amit ránk áldozott. Mondta nekem, hogy ez természetes, mert ez volt a kötelessége. Mégis azt a sok munkát, amelyet sokszor nehéz körülmények között végzett, köszönjük. A rengeteg prédikációt, a közel 3000 keresztelést két és félezer konfirmációt. A közel kétezer esketést, a templomot, paróchiát, orgonát és mindent, hogy jobban ismeri a gyülekezetünket, mint én jó magam...hogy nem restellt kórházba menni utánunk, hogy nem tett különbséget ember és ember között, hogy feleségével együtt – aki most húsz éve orgonistánk éveken keresztül ment a szolgálat helyére és szolgáltak nekünk mind a ketten évtizedeken keresztül. Nagyon nehéz volna ez a mai nap mindnyájunk számára, ha nem tudnánk – így határoztunk - hogy a gyülekezetben, a szolgálatban a fia követi. Mindenki tudja, hogy mi Kósa Lászlót nem azért szeretjük, mert dr. Kósa Pál az édesapja, önmagáért szeretjük! De amikor az apa elköszön, jó nekünk tudni, hogy lényegében itt maradnak közöttünk. A paróchián a fiú lakik majd, de ott az apa és anya otthon lesz! Közöttünk lesznek és kérjük is a mi távozó lelkészünket, hogy amíg ereje engedi, szolgáljon közöttük. Mi boldogok leszünk, ha látjuk mindkettőjüket, gyermekeiket. Mi szívünkbe zártuk az egész családot. Isten gazdagon ajándékozza meg lelkész urunkat sok örömmel. Lássa áldott szolgálatának folytatását a fia munkájában. Isten áldja meg feleségével, családjával és tartsa meg közöttünk, ha Ligeten laknak is – sokáig. ” Czipot Andor a rákosligetiek, Marschalkó Jenő a rákoshegyiek, Recsnyik Mihályné a dabasi asszonyok nevében köszönti a lelkészt. Mirák Istvánné köszöntője: „Szeretett kedves Nagytiszteletű Asszonyunk! A gyülekezet és a magam nevében hálát adok Istennek azokért az elmúlt évtizedekért, amelyekben Isten kegyelméből együtt élhettünk a gyülekezetben. Megköszönöm a csendes kedvességét, szerénységét, amelyben élt közöttünk. Még örömmel gondolok vissza azokra a beszélgetésekre, amelyekben megosztottuk egymással örömeinket, gondjainkat. Ezekben a beszélgetésekben erősödtünk a hitben, egymás hite által. Szeretettel gondolok családi életükre, mely példaként áll a gyülekezet előtt. Gyermekeikre, akiket felneveltek a maguk és a gyülekezet örömére. Különösen nagy örömöt jelent számunkra fiú gyermekük, aki édesapja örökébe lépve, vállalta Isten kegyelméből gyülekezetünkben a lelkészi szolgálat nehéz feladatát. Megköszönöm Nagytiszteletű asszonynak azt a kedves szolgálatát, amit hosszú időn keresztül végzett a gyülekezetben Isten kegyelméből. Minden alkalommal az orgona kedves hangjainál együtt dicsérhettük a mi megtartó Istenünket. Most, amikor a mi Nagytiszteletű urunk és asszonyunk életében elérkezett a nyugalomba vonulás és a pihenés ideje, most sem tudok többet és nagyobbat kívánni, mint azt, hogy áldja meg az Isten gazdagon minden lelki és testi áldással, erőben, egészségben, békességben gyermekei és unokái körében. – A további életszakaszon is az Isten kegyelme kísérje lépteiket nagyon, de nagyon sok örömmel. Tudom és hiszem, hogy az a kapcsolat, mely hosszú időn át kialakult a gyülekezet és családjuk között – ez a kapcsolat továbbra is megmarad. A szeretet egymás irányában soha el nem fogy. Most pedig arra kérem Nagytiszteletű urunkat és asszonyunkat, fogadják e szerény kis ajándékot olyan szeretettel, amely szeretettel átnyújtom gyülekezetem asszonyainak nevében.” Lelkész válaszol a köszöntésekre: „Kedves Testvérek! Az elhangzott kedves és nekem nagyon jóleső szavakra hadd válaszoljak röviden. (Először is:) Amint mondtam, Isten az, akinek hálaadással tartozom. Mondtam a híveknek - nem egyszer -, hogy én az Istennek kegyeltje vagyok. És ha elmondanám mindazt, ami velem történt, akkor mindenki nyilván látná, hogy hogyan vezetett engem az Isten. Maga az, hogy én hogy kerültem ide. Amikor három nyelven voltam hajlandó szolgálni, Orosházára helyezett az akkori püspök, mert nem volt máshol hely. Ha engem akkor egy gyülekezetbe helyez, oda, ahol papra van szükség, akkor ott ragadok. De nekem ott kellett három hónapig abban a nagy, nagy gyülekezetben szenvednem, mert szenvedtem. Amíg itt a beteg Noszkó István Szügyi Károlyt beküldte a püspök úrhoz azzal, hogy neki olyan káplánt küldjön, aki legalább két nyelven tud. Ezt a püspöki titkár elbeszéléséből tudom. Ő mondta a püspöknek, hogy van nekünk egy olyan emberünk is, aki három nyelven is tud. Küldd oda a Kósát, - mondta a püspök úr. Így kerültem én ide. És Filipszky Marci bácsi így hozott ide a rákoshegyi állomásról. Azt se tudtam, hogy hová. Azt azóta el se tudok innen menni. Én ennek az Istennek tartozom hálaadással mindazért, amit elvégezhettem. Feladatot szánt nekem, a hívek tudják, hogy sikerült. Van ami jól, van ami rosszul, de a jóakaraton és a jó igyekezetemen nem múlt semmi. Én rátettem az életemet a keresztúri gyülekezetre. Azt, amit kellett, megcsináltam, a többi most már nem az én feladatom, és most már Istennek legyen hálaadás és dicséret. Szeretnék oda fordulni, hát csak részben tudom tenni, de szeretnék odafordulni legalább a most élő munkatársak felé. Volt gondnokok felé, presbiterek felé úgy Rákoskeresztúron, mint Hegyen és Ligeten. Az egyház külső építése dolgában nem tudtam volna semmit csinálni, ha a presbitérium nem áll mögöttem; ha nincsenek emberek, akik azt mondják, hogy amit a pap akar, az jó, csináljuk. És hála Istennek ők voltak többen. És most már hála Istennek kihalnak az olyan presbiterek, akik azt mondják, hogy azért vagyok presbiter, hogy ha a pap azt mondja, hogy merőleges, akkor én azt mondom, hogy vízszintes. Mert azért vagyok presbiter, hogy ellenkezzem. Hát ez a típus hála Istennek kezd kihalni és én köszönöm azoknak, akik velem együtt dolgoztak, a múltban és az emlékük is legyen áldott, ha már elköltöztek, hiszen sok gondnokomat eltemettem és köszönöm a mai vezetőségnek, – akik részben itt ülnek, – hogy megértettek és nem azt mondták amikor én így tettem a kezem, hogy azért se úgy legyen, hanem jöttek velem. Így tudtam alkotni és építeni maradandót. Köszönöm a munkatársaimnak a szolgálatát. Mindegyiknek egyenként is és külön-külön is. A presbitereknek is. A harmadik, amit mondani akarok, bocsánatkérés a mulasztásokért. Természetes az, hogy felügyelő Urunk is így mondta, hogy most emlékezzünk arra, ami szép volt, hát ugye most ne vegye senki rossznéven a hasonlatot, a halottakat mindig dicsérni szokták, tehát ugye ilyenkor mindig az jut az eszébe az embernek, ami szép volt. Volt mulasztás is részemről is. És ki tudja, hogy hány embert bántottam meg, – ha akartam, ha nem. Biztos van olyan haragosom is, akiről én nem is tudok. Én nem akartam bántani, de ő úgy vette. Hát most ne részletezzük a dolgot. Én bocsánatot kérek mindazoktól a híveimtől, akiket tudva, vagy tudatlanul megbántottam. Nem akartam. De néha muszáj volt az asztalra csapni. Nem volt másképp. Kérem azoka t a betegeket, akiket nem látogattam meg. Nem tudtam, vagy hanyag voltam. Özvegyet, árvát; lehet, hogy vártak és hiába vártak. Lehet, hogy tudtam, lehet, hogy nem tudtam, de nem látogattam. Pedig kellett volna. Én mellettem nem a kövek vallanak, hanem a szívek. És akinek a szívét megbántottam mulasztásommal és a hirtelen természetemmel, tudják azt, hogy robbant ha kellett, akkor is, ha nem kellett. Hát amikor nem kellett, akkor bántottam. Bocsássunk meg egymásnak. Szeressük egymást. Köszönöm azt, hogy ezt az ünnepet nem az én ünnepemmé tették csupán, hanem hogy volt jó szavuk a feleségemhez. Senki nem .tudja, hogy mit köszönhetek neki, csak én. Köszönöm, hogy szeretik a gyermekeimet. Ezek itt vannak itthon és itt is lesznek itthon. A német lányom is. (Azt mondja, hogy ő nem német.) Nem is úgy értettem. De ott is azt mondja mindig: hazamegyek, haza és ez KERESZTÚR. Kedves Testvérek! Felügyelő úr azt mondta, hogy ez nem búcsú ünnepély, hálaadó ünnepély. Tegyük el a zsebkendőket. És ha az Isten éltet, sokszor találkozunk a KÖZÉRT-ben és az utcán, ahogy szoktunk és ugyanúgy leszek a maguk papja, öreg papja, mint ahogy eddig rendes papja voltam. Szeretetben, jóakaratban. Rákosliget, Liszt Ferenc u. 28. mindig nyitva lesz minden keresztúri kedves hívem előtt. A viszontlátásra ott. Egyelőre itt és köszönöm a köszöntéseket. És a feleségem arra kért, hogy ha róla szó esnék, akkor az ő nevében is köszönjem meg a felé irányuló szeretetnek a megnyilatkozásait. Ugyanígy köszönöm a felügyelő úr kedves szavait és Mirák Istvánné kedves szavait is, aki ugyancsak kicsi lányka volt, amikor ide kerültem és most már nagymama. Még egyszer nagyon köszönök mindent. Bocsánat, ha én egyetlen szót kérek még. A meghatottságtól megzavarodtam. 40 évvel ezelőtt az esperes úr kezembe adta a gyülekezet Bibliáját. Azt mondta, vedd és hirdesd az Igét. Visszaadom a felügyelő úrnak. Hivatalosan befeztem. Itt a gyülekezet pecsétje, hivatalosan befejeztem. Itt a templom kulcsa. Hivatalosan befejeztem. Adja át az új lelkésznek.” Majer Frigyes két határozati javaslatot terjeszt elő: A rákoskeresztúri, hegyi, ligeti egyházközség Istennek ad hálát lelkésze, dr. Kósa Pál nyugalomba vonulása alkalmából a 40 évi felelős szolgálatáért, annak minden eredményéért. Köszöni lelkészének munkáját, igehirdetéseit, látogatásait, a gyülekezet építését, vigasztaló, testvéri szavait, a gyülekezet iránt mutatott minden jó igyekezetét. Köszönti a Nagytiszteletű asszonyt is, úgy is, mint orgonistát és kéri további szolgálatát. – Köszönti a lelkészcsalád minden tagját. – Nyugalomba vonuló lelkészének Istentől megáldott éveket kíván. Őt és családját Isten kegyelmébe ajánlja. Továbbra is magáénak tekinti, szeretetéről biztosítja és szívébe zárja. Majer Frigyes második javaslata: Kérje meg a gyülekezet a Főtisztelendő püspök urat arra, hogy nyugalomba vonuló, de a gyülekezet területén lakó nyugalmazott lelkészének a gyülekezetben való kisegítő szolgálatot engedélyezni szíveskedjen. A közgyűlés a javaslatokat egyhangúlag elfogadja. Schleckmann János f.h. gondnok megköszöni a jelenlevőknek a megjelenést. Kéri Ferenczy Zoltán lelkészt, hogy imádságot mondjon. A „Jer, dicsérjük Istent” ének l. versének éneklésével a díszközgyűlés véget ér. Az új paróchus választása: Virág Gyula esperes szeptember 7-én elindította a :megüresedett lelkészi állás betöltését. Közös presbiteri gyűlést tartott a templomban, ahol a rákoskeresztúri presbitereken kívül jelen voltak Rákosligetnek és Rákoshegynek a képviselői is. Az esperes megállapította, hogy a lelkészi állás megüresedett; a nyugdíjba ment lelkésszel semmiféle anyagi kérdés nincs; a lelkészlakást, ha nyugalomba vonul, rövidesen kiüríti. Megállapítja az új lelkésznek a díjlevelét, amelynek egyik elvi pontja az, hogy az un. pesti evangélikus lelkészi norma szerint kapja a lelkész a havi fizetését; ugyanakkor a presbitérium kijelenti, hogy az új lelkésznek ugyanannyi fizetést akar adni, mint amennyi a nyugalomba vonuló lelkésznek volt. - Az egyháztanács az esperes kérdésére kijelenti, hogy a gyülekezet paróchus lelkészének Kósa Lászlót, a gyülekezet jelenlegi egyik másodlelkészét kívánja megválasztani. A közgyűlésnek Kósa László meghívását ajánlja. - Esperes bejelenti, hogy a püspök úr a presbitérium teljes egyhangúsága esetén előre hozzájárul Kósa László megválasztásához. Szeptember 8-án a templomban az istentisztelet után tartott közgyűlésen Virág Gyula esperes és Marschalkó Jenő felügyelő elnöklete mellett ül össze a lelkészválasztó közgyűlés. A közgyűlés a 7-én tartott presbiteri gyűlés minden javaslatát egyhangúlag elfogadja. Ez azt jelenti, hogy mivel sem ellenvélemény, sem tartózkodás nincs, az esperes megállapítja: „a rákoskeresztúri evangélikus egyházközség közgyűlése a presbitérium javaslatát egyhangúlag magáévá tette és közfelkiáltással Kósa László jelenlegi másodlelkészt rendes lelkészévé megválasztotta.” Esperes kijelenti, hogy nevezettnek a lelkészi állásba való beiktatása időpontjáról és formájáról tárgyal a püspökkel; a beiktatás szolgálatát az esperes, az igehirdetést a püspök végzi. A beiktatás időpontját 1974 október 6. délután 16 órára tűzi ki. Esperes elmondja még azt a véleményét, hogy a lelkészválasztás példás rendben, a törvényesség szellemében hajtatott végre. Megköszöni a gyülekezetnek azt az egyhangúságot, példamutató szeretetet, amelyet tapasztalt. Elmondja, hogy több egyházmegyében vezetett le lelkészválasztást, de ehhez hasonló egyhangúságot és szeretetet még nem tapasztalt. Egyben köszönti a gyülekezet újonnan megválasztott lelkészét, szolgálatára Isten áldását kéri. Az új paróchus beiktatása 1974 október 6-án du. 16 órakor újra ünnepi alkalomra gyülekezik össze a rákoskeresztúri gyülekezet. Jelen vannak: Virágh Gyula esperes és Péter Lajos egyházmegyei felügyelő elnöklete mellett, dr. Káldy Zoltán püspök, Szentiványi Ödön egyházkerületi felügyelő a gyülekezet vezetősége, presbitériuma, nagy számban budapesti és vidéki lelkészek, valamint a templomot teljes egészében megtöltő gyülekezet. Péter Lajos felügyelő megnyitója után köszönti a megjelenteket, s többek között így szól: „Igen tisztelt Egyházközségi Közgyűlés! Megállapítom, hogy a rákoskeresztúri evangélikus egyházközség egyhangúlag megválasztotta lelkészéül Kósa László evangélikus lelkész urat. Megállapítom, hogy Virágh Gyula esperes úr, a Pesti Evangélikus Egyházmegye esperese Kósa László lelkész urat a rákoskeresztúri gyülekezet lelkészi tisztébe beiktatta. Arra kérem a rákoskeresztúri gyülekezet közgyűlését, hogy ezeket a megállapításokat vegye tudomásul. Igen tisztelt Egyházközségi Közgyűlés! Bejelentem, hogy a lelkész urat többen kívánják üdvözölni. Elsőként Szentiványi Ödön kerületi felügyelő kíván szólni:” Szentiványi Ödön elsősorban családi ünnepnek nevezi a beiktatást. Nem csak azért mondja annak, „mert apa fiának adta át ebben a gyülekezetben a lelkészi szolgálatot, hanem mert úgy érzem, hogy a lelkész és a gyülekezet egy családot alkot. Ezt a jellegét fejezi ki az a tény is, hogy jelen van az egyházmegye vezetőjén kívül az egyházkerület vezetősége is: püspök úr és a felügyelő. Ami öröme a kerületnek, az öröme a gyülekezetnek is és ami gond a keresztúri gyülekezetnek, az gond a kerület vezetőjének is. A beiktatott lelkésznek az egész egyháznak kell szolgálnia, de annak a társadalomnak is, amelyben élünk.” VIRÁGH GYULA esperes köszöntése: A pesti evangélikus egyházmegye gyülekezetei, lelkészei, gyülekezeti felügyelői és presbiterei nevében meleg szeretettel köszönti a beiktatott lelkészt. POÓR LAJOS a Hazafias Népfront Elnöksége nevében köszönti a beiktatottat. „Biztosak vagyunk abban, - mondotta, – hogy amit az apa megkezdett és jól végzett, a fia folytatja a nemes munkát”, ez pedig a béke ügyének szolgálata. OROS LÁSZLÓ ref. lelkész: A szomszédos rákoscsabai ref. gyülekezet nevében köszönti a lelkészt és a gyülekezetet. A 46.zsoltárral: „Az Úr a mi oltalmunk és erősségünk.” Az új lelkészt köszönti GÁTI ISTVÁN rákoskeresztúri római katolikus plébános: szeretetteljes szavakkal. A gyülekezet nevében Majer Frigyes gondnok köszönti a lelkészt és a gyülekezetet is. „Tíz esztendővel ezelőtt annak örvendezhetett a gyülekezet, hogy saját gyermekének tekintett fiát, Kósa Lászlót püspök urunk itt a templomban lelkésszé avatta. Öt esztendővel ezelőtt megint csak ünnepe volt a gyülekezetnek, hogy az időközben súlyosan megbetegedett gyülekezeti lelkész segítségére püspök úr volt olyan szíves megengedni, hogy a gyülekezet másodlelkészévé választhassa. így lett csökkent erejű édesapjának állandó és megbízható segítsége. Most megint örömünnepünk van. Hiszen ez a fiatalember itt nőtt fel szemünk előtt, itt lett emberré, itt avatták lelkésszé. 14 éves korától itt volt orgonista. Most püspök urunk bizalmából, gyülekezeti tagjaink egyöntetű vágyára a gyülekezet lelkészévé lett. Édesapját elbúcsúztattuk, fiát köszöntjük. Mindenek előtt Istennek vagyunk hálásak; de Isten embereken keresztül munkálkodik. Ezért van a szívünk telve hálával püspök urunk iránt, hogy helybenhagyta szándékunkat. Lelkész urunk: a mai napon van egy nagy kérésünk. A fiatalságával, tudásával, világlátottságával szerzett tapasztalataival, forduljon szeretettel a mi fiaink és leányaink felé. Fiatal ember létére máris sokat utazott, sokat látott és tapasztalt. Nyissa meg szívét egy megújuló életben helyeket kereső fiatalok felé. Ne feledkezzék meg rólunk öregekről sem. Nekünk, akik kifelé megyünk már az életből, bizony jól esik a jó szó és a megértő szív. Ezen az ünnepi napon van ígérni valónk is. Ígérjük, hogy azt a bizalmat, szeretetet, amellyel megválasztottuk megtartani igyekszünk. Mi, az egyház elöljárói, készek vagyunk arra, hogy lelkész urat minden jó szándékában segítsük.” Marschalkó Jenő Ézs. l,7-8 verseivel köszönti az új lelkészt. Czipot Andor írásban küldött köszöntését Schubert Gyula olvassa fel. Mirák Istvánné köszönti a fiatal nagytiszteletű asszonyt, sok örömmel és sok szeretettel. dr. Kósa Pál köszönti utódát: „Ünneplő gyülekezet! Ünnepi Közgyűlés, kedves testvérek! Ahogy én ismerem a rákoskeresztúri egyház történetét, nem fordult még elő az az eset, hogy a távozó, lelépő lelkész és az utána következő, találkoznak a beiktatás alkalmából. Az első lelkészek, akik elhagyták a gyülekezetet, Melczer János, akinek az emléktábláját látják a testvérek, meghalt. Utána választották Dubovszky Nándort, meghalt. Azután Noszkó Istvánt és amikor engem iktattak, nyugdíjban volt, Noszkó István halálosan beteg volt és nem lehetett jelen. Hát ez az első eset, hogy amikor a nyolcadik lelkészét iktatta a gyülekezet, akkor az, aki lelép, aktív szolgálati mezejéről átadhatná a pásztorbotot, hogy ha volna nekünk pásztorbotunk. Emlékeztetem a testvéreket arra, hogy az elmúlt évben láttuk, vagy láthattuk, vagy látták a TV-ben, Madáchnak a Mózes-ét. Ahogy az utolsó jelenetet figyeltem, emlékeznek rá talán, Mózes, az öreg, fáradt Mózes fogja a pásztorbotot és odaadja Józsuénak azzal: fiam, vezesd az én népemet az ígéret földjére, az én időm betelt. Emlékeznek arra, hogy egy darabig együtt fogták a pásztorbotot, Józsué is megragadta, aztán az öreg Mózes elengedte. És amikor Józsuénak maradt ott a kezében, azt mondotta: de hogyan tudom én azt elvégezni, ami előttem áll? Én meg vagyok győződve, hogy a fiam szíve egyszer - kétszer nyugtalanul vert, amikor arra gondolt, hogy mindaz az ő vállán lesz, amit eddig az apja hordozott. Először neked szólok Józsué, édes Fiam, azt mondom, amit Mózes mondott Józsuénak: ne félj, az Úr veled lészen. Nektek pedig azt mondom, ha volt a szívetekben valami ilyen gondolat, hogy kár volt még nyugdíjba menni és hallgattam volna az én szeretett püspököm szavára, aki azt mondta: „maradj még”, akkor ma ez a kis habozás teljesen elmúlt, amikor a mellettem álló főpásztor azt mondja, hogy ma olyan papokra van szükség, akik ha kell, térdig lejárják a lábukat, mert az én püspököm mit kezd olyan papokkal, akiknek azt mondja az orvos: „Kedves barátom, kímélő életmód, ha élni akarsz.” Kímélő életmód! Ilyen papokkal az én püspököm, de a gyülekezet sem megy semmire. Nyugodt vagyok egészen, hogy jókor mentem nyugalomba. és azt kérem a hívektől, hogy azt az új lelkészt, ha szavát hallják, meg ne keményítsék a szívüket. Bizalommal és szeretettel, sok imádsággal hordozzák, mert le kell, hogy járja a lábát térdig, hogy megtegye azt, amit Majer Frigyes gondnok mondott. Gyűjtse be ide a népet. Isten áldjon meg, édes Fiam. Utódom. Isten áldjon meg kedves Híveim! Köszönöm azt a pár szót, amit most kaptam. Engem szépen elbúcsúztattak augusztus végén. Nem kérek mást, minthogy tartsanak meg szeretetükben, mert nekünk öregeknek is szükségünk van a jó szóra és a szeretetre.” Dr. Káldy Zoltán köszöntése: „Igen tisztelt Elnökség! Kedves Gyülekezet! A Déli Egyházkerület részéről Szentiványi Ödön egyházkerületi felügyelő meleg szavakkal köszöntötte a rákoskeresztúri gyülekezet új lelkészét. Bár szokatlan, de én most az Országos Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében szeretnék néhány szót mondani. Véleményem szerint ma az a lelkész, aki Rákoskeresztúron jól akar szolgálni, csak úgy tud jól szolgálni, ha az egész magyarországi evangélikus egyházzal karöltve szolgálja. Ma már nem lehet olyan pap, aki egy helyben, egy gyülekezetben, egy gyülekezetnek a papja, ma minden gyülekezeti papnak az egész egyházat, az egyetlen magyarországi egyházat kell szolgálnia. És itt örömmel kell elmondanom, hogy az én véleményem szerint soha nem volt olyan egy a magyarországi evangélikus egyház az egyháztörténet folyamán, mint a mi időkben, sokszor különböző kerületek, egyházmegyék, különböző szempontok miatt bizonyos szakadások vagy hézagok voltak a magyarországi evangélikus egyház testén. Isten bennünket az Ő Szentlelke által úgy vezetett, hogy összekovácsolt minket egy egyházzá, itt ma nem az egyházkerületek és megyék - mint olyanok - a döntőek, hanem egyetlen egy magyarországi evangélikus egyház. És minden papnak úgy kell szolgálnia, hogy minden igehirdetésével, diakóniai szolgálatával ezt az egész egyházat tartja szem előtt, amely ebben a társadalomban él, népünkkel karöltve végzi a szolgálatát. És akarja népünk célját is segíteni. Arra kérem tehát Kósa László testvéremet, hogy sohase ragadjon bele, megtaláltam a kifejezést - hogy sohase ragadjon bele a gyülekezet keretébe, hanem mindig azon túl lásson és mindig az egész egyházat szolgálja, mert mi igényeljük az ő szolgálatát, az egész egyház számára. Neki vannak olyan tálentumai, Istentől kapott ajándékai, amit kamatoztatnia kell, természetesen elsősorban a rákoskeresztúriak számára, javára, de egész egyházunk javára. És ezt kérem is tőle, a készséget, hogy legyen nyitott mindig az egész egyház szolgálatára. Én azt kívánom Kósa Lászlónak, hogy tudjon mindig az országút embere lenni. Ki merem mondani, az utca embere. Igen, ahol emberek jönnek vele szembe, akiket meg kell szólítani, kiknek jó szót kell mondani, akinek a problémájával ismerkednie kell, akiknek segíteni kell vigasztaló szóval. a hétköznapok problémáinak megoldásában. Ezt kívánom Kósa Lászlónak, hogy úgy legyen az országos egyház embere, hogy legyen igehallgató ember, mint ahogy Helsinkiben láttam és legyen az országút embere, ahogy Somogyban láttam. A gyülekezetnek pedig áldást kívánok. ölelje keblére a papját, segítse, hogy ezt a szolgálatát hűségesen tudja betölteni".

Kósa László köszönete:

"Főtisztelendő püspök Úr! Esperes Úr! Ünneplő Gyülekezet! Mielőtt megköszönném Főtisztelendő Püspök úrnak mai szolgálatát, úgy érzem meg kell köszönnöm azt az utat, amelyen eddig elvezetett. 10 esztendővel ezelőtt püspök úr indított el a lelkészi szolgálatra. Első szolgálati helyem a püspök úr által is olyan nagyon szeretett pécsi gyülekezet volt, ahol igen csak megtanultam a szórványlelkészek életét. Újpesti helyettesítő szolgálat, majd az úgynevezett józsefvárosi iskola következett, majd a finn esztendő, amely rendkívül nehéz volt, de maradandó emlékeket hagyott bennem. Püspök úr említette azt a bizonyos téli reggelt. Én még emlékszem az igehirdetés textusára is. A zsidókhoz irt levélből való volt, a versenypályán való futásról szólt. Ígérem, hogy az ott eltöltött esztendő tapasztalatait továbbra is igyekszem kamatoztatni a közegyház javára. A püspöki hivatalban eltöltött egy esztendő megtanított arra, hogy lehet összefüggésekben is gondolkodni. Az itt eltöltött öt esztendő padig felkészíthetett az előttem álló feladatokra. Amikor ezért az útért, a 10 év alatt megtapasztalt rendkívül sok jóindulatáért és szeretetért köszönetet mondok, ígérem, hogy igyekszem úgy szolgálni, úgy élni ebben a gyülekezetben, hogy rászolgáljak a kapott bizalomra. Ígérem, és ez hangozzék esperes úr felé, az egyházmegye felé és az egész gyülekezet felé, hogy teljes lelkészi szolgálatomat a diakóniai teológia talaján állva fogom végezni. Azt az egyházpolitikát, amelyet egyházunk vezetősége és a mögöttük felsorakozott lelkészek és gyülekezetek vallanak és folytatnak, magam is vallom. Azon leszek, hogy gyülekezetünk vezetői és minden tagja ennek az egyházpolitikának legyen a követője. Harmadszor - és ez szóljon a Hazafias Népfront felé is köszönettel Poór Lajos igazgató úr felé is - szolgálatomat a gyülekezet határain túl az egész magyar nép javára kívánom végezni, Munkámmal szeretnék hozzájárulni szocializmust építő hazánk fejlődéséhez. Azt a békemunkát, amely a HNF keretein belül és azon kívül folyik, a világ emberiségének jólétéért és békéjéért teljes erővel támogatom. Abban a különleges helyzetben vagyunk, hogy püspök urunk kerületünk egyik képviselője. Mint a képviseltek lelkésze, biztosíthatom püspök urat arról, hogy ebben a komoly és jelentőségteljes munkában érezheti gyülekezetünk lelkészeinek és minden tagjának nem csak nagyrabecsülését, de támogatását is. Főtisztelendő asszony jelenléte, püspök úr szolgálata azt mutatja, hogy püspök úrék szeretik gyülekezetünket. Szabadjon így mondani: úgy érzem, szeretnek engem és az egész Kósa családot. Csak azt kérem, tartsanak meg engem családommal együtt szeretetükben és a gyülekezetünket is úgy, hogy járjanak közöttünk és szolgáljanak közöttünk minél többet. Hálásan köszönöm esperes úrnak a szolgálatát. Köszönöm azt a szeretetet, bölcsességet, törvényességet, amellyel a lelkészválasztást levezette. Mai szolgálatát. Esperesné Nagytiszteletű asszonynak a jelenlétét. Kérem tőlük: látogassanak közénk minél többet, szívesen látott vendégek lesznek mindig. Köszönöm egyházkerületi felügyelő úr, egyházmegyei felügyelő úr, a felekezetek képviselőinek kedves szavait és ígérem, hogy igyekszem mindig tisztán, becsületesen végezni a rám bízott szolgálatot. Gyülekezetünk felé röviden csak ennyit: köszönök mindent. Különösen azt az egyhangúságot, amellyel mellém álltak a lelkészválasztásnál. Mindig úgy éreztem, hogy otthon vagyok és én is élveztem az egész család felé irányuló szeretetüket. Tartsanak meg egész családommal együtt ebben a szeretetben és az igéért segítségüket adják meg nekem. Dr Káldy Zoltán püspök igehirdetése: Hallgassátok meg azt a szent Igét, amelyet erre az ünnepi alkalomra választottam. Megírva találjuk Pál apostolnak a rómaiakhoz írott levele 14 fejezetében a 7-9. versben. "Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának, mert ha élünk az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Ezért akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk." Ünneplő Keresztyén Gyülekezet! Kedves rákoskeresztúri Testvéreim Kósa László Testvérem! Egy gyülekezet életében mindig nagy esemény, ha új lelkészt kap, ha új lelkészt iktat a gyülekezet. Ez jelenti mindig azt, hogy valakinek meg kell köszönni mindazt, ami eddig történt és valakit meg kell biztatnunk, bátorítanunk, aki megy tovább. Akinek Isten színe előtt köszönetet kell mondani ezen a helyen is, az Kósa Pál, a beiktatandó lelkész édesapja. Ebben a gyülekezetben 42 esztendőt szolgált. Megválasztott paróchus lelkészként pedig 40 esztendőt. Azt gondolom, hogy akinek a szívében ott rezeg az általa hirdetett Ige, akinek szívét ott melegíti egy-agy mindörökre meg- hallott Ige hirdetése, aki érezte a szívének szeretetét, gondoskodását, fegyelmezését, azt most nem kell nekem arra biztatnom, hogy ebben az ünnepi órában, amikor beiktatjuk a fiát, adjanak hálát az Úrnak az Ő szolgálatáért, Igehirdetéséért, az ő diakóniai munkájáért, az ő gyülekezeti vezetéséért, hisz majdnem fél évszázadon keresztül ő volt első renden megbízva, hogy Rákoskeresztúron hirdesse Jézus Krisztus üdvözítő evangéliumát. Neki Isten felé talán a legnagyobb köszönetet úgy kell elmondania, hogy köszönöm Istenem, hogy ebbe a szántásba utánam jöhet a fiam. Ajándék Istentől, ha egy papgyerek pap lesz. Ajándék, mert azt jelzi, hogy édesapa és édesanya a napi otthonban tudott olyan légkört teremteni, tudott, tudtak úgy élni a gyermekük, a fiuk előtt, hogy az nem elsodródott Istentől, hanem odavonzódott Istenhez, úgy annyira, hogy elindult ugyanazon a pályán. Én azt gondolom, hogy Kósa Pál szíve legmélyén - miközben hálát ad a négy évtizedes szolgálatáért - ott van a nagy hála ezért az isteni ajándékért, hogy a fia léphet a nyomába. És most előre nézünk. Az új lelkészre és a gyülekezetre nézünk. Hadd mondjam meg, rögtön Igehirdetésem elején, hogy nem kívánok úgy prédikálni, hogy prédikálok az új papnak és aztán prédikálok a gyülekezetnek. Amit én most szeretnék a rákoskeresztúri gyülekezetnek elmondani, az szól Kósa Lászlónak és a gyülekezetnek egy lélegzetre, egyszerre. A felolvasott Ige olyan ige, amely egyre inkább az egyházunk igehirdetésének a középpontjában kell hogy álljon. Az egész Újtestamentom szívverése ez az Ige. Sok drága Ige van, de a legdrágábbak közé tartozik ez az Ige: Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Ezért akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg Jézus Krisztus, hogy mi az övéi legyünk. A kereszt és a húsvéti sir mutatja, jelzi Istennek azt a cselekvését, amellyel lefoglalta a gyülekezetet papostól a maga számára, tulajdonává tette, drága vért adott azért, hogy a gyülekezet papostól az Övé legyen, az Ő tulajdona legyen, mert nem arannyal, sem ezüsttel, hanem az Ő szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával. Magáévá tett bennünket, hogy az Övéi legyünk, az Ő országában, Ó alatta éljünk, néki szolgáljunk, örökkévaló igazságban, ártatlanságban és boldogságban. Úgy, ahogy Luther magyarázza a Hitágazatban. És a rákoskeresztúri gyülekezet úgy éljen ebben a világban, hogy ő a Krisztusnak a tulajdona, a Krisztusnak a drága tulajdona, a Krisztusnak olyan tulajdona, amelyért a saját vérét adta oda. Így következik ebből az, hogy aki az életét adta Kósa Lászlóért, a presbitériumért és valamennyi rákoskeresztúriért, az ura élőknek és holtaknak. Ezt lehetne még teologizálás, fejtegetés, bölcselkedéssel folytatni. Izgalmassá akkor lesz ez az Ige, amikor kimondjuk, hogy az, aki az élőknek és a holtaknak az ura, az a mi Urunk. És amikor a pap mondja ki, hogy ez az én Uram, amikor a gyülekezet mondja ki, hogy mi Urunk, nem általában élőknek és holtaknak az ura, hanem a mi Urunk és ez hitvallás. És ezt a hitvallást ma nem lehet megspórolni. Ma egy gyülekezetnek tudnia kell, hogy hová tartozik, egy gyülekezetnek tudnia kell, hogy kinek a sajátja, kinek a tulajdona. Tovább merem szorítani ezt a hurkot, amikor azt mondom, hogy egy gyülekezet még azzal sem elégedhet meg, hogy kimondja ezt, hogy mi Urunk. A gyülekezet minden egyes tagjának el kell jutnia addig a döntésig, hogy azt, aki élőknek és holtaknak az Ura, azt a Jézust úgy vallja meg, hogy az én Uram. Mert ha azt mondom, hogy a mi édesanyánk, az egy szép szó. Ha azt mondom, hogy édesanya, az is szép szó. Ha azt mondom, hogy anya, az is szép szó, de ha azt mondom, hogy az én édesanyám, az a legszebb szó. El kell jutni a gyülekezetnek addig, hogy az élők és holtak Uráról azt mondja egyenként, az én Uram. Abban a pillanatban azonban, amikor egy gyülekezet kimondja azt, hogy a mi Urunk és egyenként a gyülekezet tagjai pappal együtt azt mondják, hogy az én Uram, ez valóságos csak akkor lesz - és ez döntő - ha többet nem magunknak élünk, hanem az Úrnak élünk. Abban a pillanatban, amikor valaki komolyan azt mondja, hogy az én Uram, amikor egy gyülekezet kimondja Krisztusra, hogy a mi Urunk, abban a pillanatban az Úrnak él. De abban a pillanatban, amikor az Úrnak él, máris másoknak él. Mert Jézus Krisztus sem önmagának élt, nem maga körül forgott, nem a maga kívánságait leste, nem a maga vágyait hajszolta, nem a maga kívánságai után futott, hanem életét adta másokért. És ha kimondom azt, hogy én Uram, abban a pillanatban megszűntem lenni olyan embernek, aki maga körül forog, és fütyül a másikra. abban a pillanatban megszűntem lenni olyan embernek, akit többé nem érdekel a másik, abban a pillanatban az egész életemet ráteszem arra, hogy szolgáljak azoknak, akiknek Krisztus szolgált, életének odaáldozásával és szolgál ma is. Mert Testvéreim, a keresztyén élet - elnézést kérek a kifejezésért - nem maszek élet, a keresztyén élet közösségi élet. Másokért való élet. A mások békességéért, boldogulásáért, a mások testi-lelki előmeneteléért való élet. Mindig a másokért való élet. Mert közülünk senki sem él önmagának. Közösségi élet, amelyet maga Krisztus formál és a vele való közösségben formál, hogy a mások számára való élet legyen. És ez jelenti első fokon a másokért való életet, a gyülekezetben. Igen is a gyülekezetben. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezet fáradozik azért egyenként és összességében, hogy az Ő kebelén belül, a gyülekezeten belül ne legyenek magukra hagyott emberek, ne legyenek olyanok, akikkel senki nem törődik, akire senki nem nyitja rá az ajtót. Ne legyen senki, aki egy pohár vizet ne adjon neki. Ne legyen senki, aki olyan egyedül van, mint az ujjam. Ne legyen senki, aki annyira egyedül érzi magát, annyira magányosnak, hogy állandóan azt érzi, hogy ő a világ legnagyobb árvája, magára hagyottja, nyomorultja. Az a gyülekezet, amely nem önmagának él, az fárad azért, hogy a gyülekezet tagjai között a szeretetnek az áramkörében szolgáljon, mindenki mindenkinek, evangéliummal, szeretetben, támogatással, egy jó szóval, segítéssel. Folytathatnám. Mert nem önmagának él a gyülekezet, hanem a gyülekezet minden tagja a másikért él. Vége van annak a papi ideálnak bár sohase lett volna idea - hogy leülök az asztalom mellé, elkészítem a vasárnapi prédikációt és befejeztem. Ma 8 óra egy papnak nagyon kevés, ha a diakóniai szolgálatot el akarja 'látni egy gyülekezetben. Ma egy pap a térdig kell, hogy lejárja a lábát, azért, hogy a gyülekezetben a szolgálatot elvégezze. De itt nincs vége. Mert a másokért élés még nagyon önző módon folyhatna, ha csak a gyülekezet maga körén belül élnének, ahogy nem önmagunknak élünk, hanem Krisztuson keresztül egymásnak. Itt többről van szó, amikor Pál apostol így beszél, hogy Jézus Krisztus népe viszont szolgálja a körülötte lévő világot, a környezetét, a társadalmi rendet, az országot, a népet. A magyarországi evangélikus egyház nem idegen testként van a Magyar Népköztársaságban. Nem úgy, hogy mi az egyház és ott pedig a társadalom. Benne vagyunk a mi népünk közösségében és ebben a társadalomban, amit most mi építünk. Ott vagyunk a hitünkkel, a szeretetünkkel, az imádságunkkal, a becsületességünkkel, a jó munkánkkal, a tisztaságunkkal, vagy legalább így kell ott lenni. Mert mi mint egyház sem élünk önmaguknak. Hanem mint egyház is az egész emberiségért élünk. Ha valaki jól megnézi a magyar evangélikus egyház történetét, számtalan példát talál arra, hogy azok az atyák, akik előttünk jártak, azok nem befelé fordultak, csak az egyház dolgaival foglalkoztak, az egyház sajátos feladatával, hanem mindig úgy végezték az egyház sajátos feladatát, hogy az egész népnek java legyen belőle. Kitárt szívvel, úgy voltak evangélikusok, hogy magyarok is voltak. Berzsenyi, Kossuth és Petőfi és folytathatnám..., úgy voltak evangélikusok, hogy nem lehetett őket elszakítani a nép szolgálatától. És ha ma már október 6-a van, hadd mondjam, hogy az október 6-án kivégzett aradi vértanúk között is voltak evangélikusok. Amikor ennek a népnek a fejlődéséről, függetlenségéről, szabadságáról volt szó, ott voltak az evangélikusok, mert az egyház nem él önmagának, hanem él az embereknek, az emberiségnek, azokat szereti, azokat szolgálja, minthogy Krisztus is az egész világért adta életét. És ha néki élünk, embertársainknak is élünk. Miért mondom én ezt itt Rákoskeresztúron? Azért, mert mint ennek a kerületnek az országgyűlési képviselője, én nem szégyellek mint püspök foglalkozni az óvodaüggyel, a bölcsőde üggyel, az orvosi ellátással, a lakáskérdéssel, az öregek gondjával és ügy érzem, hogy ez hozzátartozik a szolgálatomhoz. Én azt kívánom Kósa László testvéremnek és a rákoskeresztúri gyülekezetnek, hogy Jézus Krisztussal való szent közösségben megmaradva, ezt a közösséget az evangéliummal és a szentségekkel megerősítve, éljenek, ne önmaguknak éljenek, másoknak. És úgy ábrázolják ki magukon, engedjék, hogy kiábrázolódjék rajtuk a Jézus Krisztusnak az arca. Gyülekezet, lelkésztestvérem, hadd írjam a szívetekbe, hadd maradjon meg erről a beiktatásról késő korokig, hogy amikor Kósa Lászlót e kerület püspöke beiktatta, akkor ez az Ige hangzott el: „mert közülünk senki sem é1 önmagának és senki sem hal önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Ezért akár élünk, akár halunk, az Úréi. vagyunk. Ámen”

Élet az új paróchus alatt

A gyülekezet presbitériuma 1974. október hó 27-én a következőket határozza: A megüresedett II. lelkészi állást nem kívánja betölteni. Mivel azonban a gyülekezetnek mindig szüksége volt egy harmadik kisegítő lelkészre, úgy határoz, hogy él Dr. Káldy Zoltán püspök iktatáskor elmondott szóbeli engedélyével és felkéri a gyülekezet volt lelkészét, Dr. Kósa Pál ny. lelkészt, hogy a gyülekezetben kisegítő lelkészi szolgálatot végezzen. Ezért a gyülekezet havi 600 Ft fizetést szavaz meg. 1975. május hó 23-án Virágh Gyula esperes hivatali és háztartási vizsgálatot tart a gyülekezetben. (Lásd gyülekezeti jegyzőkönyv) 1975. október 26-án a közgyűlés megválasztja az új tisztikart és presbitériumot:

Felügyelő: Schlekmann János Pénztáros: Kállay Sándor Gondnok: Bielik János-Tomasovszky Jegyző: Krcsmarik Pál Számv. elnök: Áldási Pál Presb. régiek: Altziebler András Altziebler András-Pupek ifj. Altziebler Mihály-Kövári Bartok János-Filipszky Benkő Pál Burger István Dudás György Duka György Fabók Ferenc Gácsi János Kalina Mihály Kovács György-Burger TB Majer Frigyes Majer János-Filipszky Majer András Majer János-Bényi Majer Mihály Monori Márton Morva József Pálmai János Pupek Mihály Sárosi Mihály Schlekmann György-Bartók Schlekmann Mihály TB Schlekmann Mihály-Filipszky Tóth István Újak: Bartosik István Gébele Károly Kapiás Pál ifj. Mirák József ifj. Ozog János Templomgazda: Altziebler András-Pupek ifj. Fabók Ferenc

A megválasztottaknak beiktatása november 16-án - templomszentelési istentiszteleten -megtörtént. 1976. III. 29-i presbiteri gyűlés elrendeli a gazdasági épületek rendbehozatalát a bemutatott tervek alapján. A presbiterek segítségével végzett építkezésnek egyetlen sajnálatos momentuma, hogy a munka végzése közben Majer János - Filipszky a paróchia udvarán infarktusban a helyszínen meghalt. 1976 szeptember hó 26-án a délelőtti Istentisztelet után rendkívüli közgyűlésen a lelkész sajnálattal jelenti, hogy szeptember 19-én este és 21-én déli időpont között ismeretlen tettesek leszakítva a papi sekrestye ablakán lévő védőrácsot, betörtek a templomba. Elvitték a gyülekezet teljes Úrvacsora és keresztelő készletét. A gyülekezet kára meglehetősen nagy és pótolhatatlan. Pénzt a templomban nem tartunk; ilyen kárunk nincs. A kár összegét kb. 30000 Ft-ban állapította meg a rendőrség. A hivatalos feljelentést megtette; az egyházi felsőbbséget értesítette. A nyomozást két hónap elteltével a rendőrség megszüntette. A tettest nem találta. Érdekes fordulat történt 1979-ben. A tettes meglett, egy másik betörés alkalmából és beismerő vallomást tett. A betörő vállalta, hogy kifizeti az egyháznak egy vadonat új garnitúra készíttetésének az árát, mert a régi kegyszerek nem tudja hová tűntek. Ismeretlen betörő társa tüntette el. Bartha Lajos ötvös mester elkészített egy új úrvacsorai és keresztelő garnitúrát, amelynek anyaga réz-bronz és aranyozott. A nagyon szép kivitelben elkészült új edények nem pótolják a régit. A múltból csupán csak két kehely maradt meg, az egyik a rákoshegyi, a másik a rákosligeti templomban. A templom kazánjának elhasználódása miatt 1977 január 9-én a presbitérium úgy határoz, hogy a fűtést átállíttatja gázfűtésre. A határozat értelmében a munka hamarosan elkészül, és a templom fűtése azóta zavartalan. Az 1977 évi fűtési szezonra az új fűtés üzemel. 1978 áprílis 26-án Virágh Gyula esperes megbízásából Szirmai Zoltán esperes-helyettes tart hivatali és háztartási vizsgálatot. Az esperes-helyettes csupán a lelkészek alacsony fizetését kifogásolja, különben mindent rendben talál. (Jegyzőkönyvben a vizsgálat megtalálható). 1978 nyarán a Fővárosi Temetkezési Intézet a napilapokban az egyház megkérdezése nélkül hirdetést tett közzé, hogy a gyülekezet tulajdonában lévő temetőt megszünteti, lehetőséget ad az exhumálásra. Ezt követte ugyancsak bejelentés nélkül november végén a temető engedély nélküli birtokbavétele, illetve elegyengetése. Mint később kiderült, a szanáló nem a tulajdonosoktól - a két egyház tudtával - vette birtokba a temetőket és egyengettette el, hanem a Fővárosi Temetkezési Intézettől. Ennek a hibás lépésnek azután komoly következményei lettek. Már mint birtokba vett területről az „új tulajdonos” nem kívánt tárgyalni. Sem egyházi, sem az egyházügyi segítség nem használt. Csak ügyvédi segítséggel sikerült hivatalos útra terelni az ügyet. Hosszas bírósági eljárás után kapták meg a gyülekezetek az őket megillető jogos szanálási összeget. (A hívek közül igen sokan exhumáltatták és a Rákoskeresztúri Köztemetőbe temettették halottaikat). 1979 tavaszán a Fővárosi Kertészeti Vállalat jóindulatú engedélyével bevezethettük a templom pincéjébe és sekrestyéjébe a vizet. 1979 október 31-től Kovács Pálné megvált a harangozói szolgálattól. Ettől kezdve a templomtakarítást beosztott rend szerint a körzetek asszonyai végezték, a harangozás szolgálatát pedig ketten, felváltva, Gyurcsánszki Lászlóné és özv. Turcsan Pálné végezték társadalmi munkában. Voltak lelkes templomtakarítók, de azért volt keserű csalódás is egyesek magatartása miatt. Végül özv. Turcsan Pálné vállalta a szolgálatot, 1981 február 1-től. A nyolcadik évtized vége felé a gyülekezet szanálása teljes erővel folyik. (Lásd alább). Az egyház új helyzet elé kerül. 1980 február 10-én a gyülekezeti teremben presbiteri gyűlést tart az egyházközség. Lelkész elmondja, hogy az elköltözöttek egy része Rákoshegyre, Rákoscsabára költözött, mert ott talált megvehető ingatlant. A presbitérium tagjainak a fele is elköltözött. Ezért az egyházközségek presbitériumainak egybeolvasztását javasolja. A rákoskeresztúri presbitérium kiegészülne a rákosligeti és rákoshegyi presbiterekkel. Ezután minden terhet közösen viselne az egyházközség. "Többek felszólalása és megjegyzése után az egyháztanács úgy határoz, hogy a külön presbitériumok önállóságát megszünteti. Ezen túl csak egy presbitérium van, amelynek tagja minden eddigi rákoskeresztúri, rákoshegyi és rákosligeti presbiter, aki vállalja a közös teherviselést. Az eddigi rákoshegyi, rákosligeti tisztségviselők pedig dolgozzanak továbbra is nagy intenzitással az egész gyülekezet érdekeinek szem előtt tartásával a kisebb közösség érdekeiért." Ez a határozat döntő jelentőségű lett az egyházközség további élete szempontjából. A 80, illetve 50 évvel megindult szeparatista törekvésekkel szemben az élet maga követelte meg a teljes egységnek a megvalósítását, amelyet különben Koren Emil esperes már két évtizeddel ezelőtt hangsúlyozott és egyedül törvényes útnak ismert el. 1980 májusában - abban a reményben, hogy az ügyvéd kikényszeríti a BVTV-től a temető szanálásáért járó jogos összeget - a gyülekezet hatalmas templomrenoválási munkába fogott. A torony vasbádog fedése az időközben történt festések ellenére totálisan lerohadt. Teljes cserére szorult éspedig vörösrézre. A kis tornyokat horgannyal fedettel le; új csatornák, hófogók készültek; ötven százalékban átrakatott a tető palája, ez a munka közel fél évig tartott. Mivel a BVTV még nem fizetett, kölcsönpénzből fizette ki az egyház a mestereket. A templom belső felújítása a következő év tavaszán történik meg. A rendkívül szépre sikerült munkák elvégzése után dr. Káldy Zoltán püspök április 12-én, Virágvasárnapján veszi újra szolgálatba a teljesen megújult templomot. Alapigéje: Zsolt.84,5.8. A gyülekezet igen nagy számban van jelen, bizonyságául annak, hogy a szanálás okozta megrázkódtatásból kezd magához térni. A külső munkákat Jeremiás Ferenc, belső munkákat Morva Imre kisiparos végezte, kitűnően. Valóban boldogok, akik ilyen szép templomban hallgathatják az Isten igéjét. Közben a Rákoscsaba – Pécel - Isaszegi Egyházzal is jelentős dolog történt. 1980 november l-től Kósa László lelkészt azzal bízza meg az esperes, hogy az említett egyházközség lelkészének külföldi tartózkodása alatt lássa el a gyülekezetben a lelkészi szolgálatot. Amint az előrelátható volt, Gáncs Péter lelkész a Rákoscsaba – Pécel - Isaszegi Gyülekezetet elhagyni készült. 1981 márciusában lelkészi állásáról lemond és Nagytarcsára távozik. Március 22-én a rákoscsabai presbitérium és a gyülekezet közgyűlése kéri Rákoscsabának a rákoskeresztúri gyülekezethez való csatolását. A kérelmet a rákoskeresztúri presbitérium március 23-án tárgyalja és jóváhagyja. Íme, a visszatérés a kiindulóponthoz. 1925-ben lett Rákoscsaba független a rákoskeresztúri gyülekezettől és 1981-ben visszatért a régi anyához. Ez a folyamat a törvényes fórumokon lassan ment végbe, de két év alatt a helyzet rendeződött. 1981-ben a gyülekezeti terem kap egy új harmonikaajtót, mely lehetővé teszi a teremnek kettéválasztását. A lelkész finn barátai Dantherm gyártmányú kályhát adományoznak a gyülekezetnek a terem fűtéséhez. Így megoldódott a gyülekezeti terem fűtése, konfirmációk és bibliaórák tartása alatti fűtés. A gyülekezet asszonyai társadalmi munkában egységes ülőpárnát varrnak a templompadokba. Nagy ünnepe a gyülekezetnek október 18., vasárnapi istentisztelet keretében ekkor küldte ki lelkészi munkatársi szolgálatra püspök urunk Hegedűs Zsuzsannát, végzett teológát, gyülekezetünk, tagját. Az esztendő harmadik ünnepe, a november 15-i templomszentelési ünnep, amelyen a gyülekezet új presbitériumát iktatta be az istentiszteleti szolgálatot is végző Szirmai Zoltán esperes- helyettes.

A rákoskeresztúri gyülekezetet ma a következő tisztségviselők és presbiterek irányítják:

Felügyelő: Mirák József Felügyelő helyettes: Kovács Istvánné Pénztáros: Kállay Sándor Gondnok: Bielik János Számv.: Bartosik István Jegyző: Kalina Mihály Presbiterek: Altziebler András - Pupek Bartók János - Filipszky Benkő Pál Blahó Erzsébet Burger István Dudás György ifj. Fabók Ferenc Gébele Károly Györkös Károly Horváth Vilma Kapiás Pál ifj. Kovács Istvánné Sajben Kovács Mihályné-Gulyás Léránt István Majer András-Pálmai Majer Frigyes Majer József-Schlekmann Majer Márton Majer Mihály - Simer Morva József Mundloch Istvánné Ozog János Perczián Klára Pongrácz Tiborné Pupek Mihályné-Bertók Ruppl Teréz Schad Béla Schlekmann János Bartók Schlekmann Mihály – Filipszki Sebők Károlyné Sziklai István ifj. Turcsan Pálné özv. Tb. presbiterek• Áldási Pál Schlekmann György – Bartók Számvevők Blahó Erzsébet Bartók János Műszaki ellenőr Gébele Károly Tízes Bizottság az öt vezető és Bartók János Blahó Erzsébet Gébele Károly Györkös Károly Léránt István Majer Frigyes Schlekmann János

(A betegsége miatt lemondott Krcsmarik Pál jegyzőt 1978.XII.3. óta Mirák József helyettesitette). 1982 II. 17-én Virágh Gyula esperes az egyházi törvényben előirt hivatali és pénztár-vizsgálatot végez. Mindent rendben talál. 1982 tavaszán a rákoshegyi torony rendbehozatalára kerül a sor. Az egyháztanács ügy határoz, hogy az anyaegyház költségére vörösrézzel megcsináltatja, de csak a főtornyot. Sajnálatos módon a gyülekezet másod lelkésze felhasználja ezt az alkalmat, arra, hogy megosztva a gyülekezet sorait, megpróbálja önállósítani Rákoshegyet, illetve saját magát. A szanálások folytán a rákoshegyi terület bevétele megduplázódott. Így magyarázható az önállósági törekvés, amelynek néhány lelkes híve volt a lelkészcsaládon kívül. Az ügy elsimult, a gyülekezet megosztásából nem lett semmi. A kistornyok visszakerültek a helyükre. A kísérlet azonban - amelynek anyagi oldala is volt - nagyobb kárt okozott a gyülekezetnek, mint az egész szanálás. A gyülekezet presbitériuma, okulva a történtekből, gyülekezeti rendtartást fogad el, mely egyértelműen meghatározza a gyülekezet részeinek egymáshoz való viszonyát, és rendezi a pénzkezelés módját is.

A rendtartás szövege a következő: Az egyházi törvények értelmében az egész XVII. kerületben lakó evangélikusok egy gyülekezetet a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközséget alkotják. A gyülekezet tagjai négy templom köré települtek, ezért négy kisebb templomkörzetről, gyülekezeti részről beszélhetünk. A gyülekezetnek egy lelkészi hivatala van, jelenleg Pesti út 74. szám alatt. A gyülekezet elnöksége a paróchus lelkész és a felügyelő E.T. l4 .§. A gyülekezeti lelkész munkáját az E. T-ben foglaltak alapján végzi. Amennyiben a gyülekezetnek másod lelkésze, segédlelkésze vagy más lelkészi segítőtársa van, rájuk is az egyházi törvények a mérvadók. ET. 22, 24, 26.§ Az egyházközség tisztségviselői az ET 57-62.§ - amelynek mindenkori helye a rákoskeresztúri központ. E.T. 5-13.§. Jelöléskor, illetve választáskor figyelembe kell venni mind a négy templomkörzetet, hogy a presbitériumban és a tisztségviselők között az egész gyülekezet képviselve legyen. A presbitérium a gyülekezeti ügyvitel gyorsabbá tételére "Tízes Bizottságot" választ, amely a presbiteri ülések közötti ügyekben határoz kisebb ügyekben. Ennek a bizottságnak tagja hivatalból a lelkész, felügyelő, gondnok, pénztáros, számvevőszéki elnök. Ebben a bizottságban is minden körzet képviselve kell legyen. A pénztáros vezeti a pénztárkönyvet, végzi a gyülekezet pénzkezelését. E.T. 60.§. Bevételezi az egyház összes bevételeit és kifizeti az egyházközség összes kiadását. A költségvetésbe felvett összeget épp úgy, mint a kifizetésre utalványozott összegeket. A pénztárkönyv vezetését úgy végzi, hogy abból egyértelműen kitűnjön, hogy az összeg melyik templomkörzetre vonatkozik. A pénztárkönyv az állami adófelügyelet és az SZTK ellenőrzés okmánya. Ezért az egyházközség mindennemű bevétele és kiadása az egy pénztárkönyvön vezetendő keresztül. A gyülekezet presbitériuma minden körzetbe pénzkezelőt és gondnokot jelöl ki. Feladatuk: a gyülekezet tagjainak számontartása (kartotékok kezelése, kimutatása) - az egyházfenntartói járulékok beszedéséről való gondoskodás. Offertóriumok és adományok bevételezése. A befolyt összegekkel a gyülekezet pénztárosának való leszámolás a következő hónap első keddjéig. A templomkörzet pénzkezelője költségvetés szerinti kiadásaira előleget kap, azt kifizeti, majd nyugtával ugyancsak a következő hónap első keddjéig leszámol. A templomkörzeti gondnok mindenben segíti a pénzkezelőt. Gondoskodik a rábízott épületekről. Ügyel a karbantartásra. Szükség szerint - a gyülekezet gondnokával és az egyház elnökségével. való előzetes megbeszélés után - megteszi a megfelelő intézkedéseket. Azon fáradozik, hogy az egyház élete minden vonatkozásban jól, rendben és békességben menjen. Az év végén elkészült főkönyvből kiderül, hogy melyik körzet hogyan dolgozott. Hogyan alakult kiadása és bevétele. Ha egy körzet pozitív eredményt tud felmutatni, akkor a megmaradó összeggel maga rendelkezik. Kisebb összegek esetén az elnökség és a gondnok, 10000 Ft-ig a Tízes Bizottság, ezen felül a presbitérium ad engedélyt munkák megrendelésére, vásárlásra illetve a számlák kifizetésére. A körzetek rendezhetnek saját célra hálaadó vasárnapot, gyűjtést stb. - természetesen jóváhagyással. Az E.T. értelmében ez az összeg is befizetendő a pénztárba, de felhasználásáról az illető körzet maga dönt. A templomkörzetek természetesen élvezik a teljes gyülekezet támogatását. Az egységben az erő alaptételének minden áldását. A gyülekezet minden tagjának tudni kell, hogy nincs magára hagyva. Ha egy templomkörzet erejét meghaladó feladatot kap, természetesen mellette van az egész gyülekezet.

A presbitérium állapítja meg a végelszámoláshoz szükséges közös teherviselés mértékét a mindenkori helyzetnek megfelelően. A végelszámolásba nem számítandók bele a kötelező offertóriumok. Átmenő tételű adományok. Átmenő tételű sajtó kifizetések, illetve befizetések. A lelkészek fizetésén kívül minden körzet maga fizeti az összes személyi kiadással járó fizetéseket (kántor, takarító, harangozó stb.). Minden dologi kiadás beszámít a végelszámolásnál.

Ezt a rendtartást az egyháztanács egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja. S ezzel megvan az az alap, amelyen a templomok gyülekezetei együtt, egységben munkálkodhatnak . Az 1983-as esztendő előrelépést jelentett a finnországi testvér-gyülekezeti viszony alakulásában. Nekünk a raumai gyülekezet lett testvérgyülekezetünk. Június elején négytagú hivatalos küldöttség járt a gyülekezetben. A gyülekezet vezető lelkésze, kelkigondozó lelkész, kántor és gondnok. Több családnál tettek látogatást, a raumai lelkész prédikált a rákoskeresztúri templomban; munkatársai is megszólalnak a gyülekezet szeretetvendégségén. Reménysége a gyülekezetnek, hogy a kapcsolat erősödik. Tudunk egymás hitén örvendezni és épülni. A rákoshegyi templom 1976-ban kapott konvektoros földgázfűtést, majd a szerelés után teljes belső festést, 1982-ben a torony rézzel való borítása történt meg (ez utóbbi az anyaegyház terhére). A rákosligeti templomba a lelkész finn barátai küldtek ajándékba egy Dantherm típusú kályhát, melyet 1981 tavaszán szereltek be a templomba. A templom mennyezete miatt eddig fűthetetlen volt. Hideg időben az istentiszteleteket a gyülekezeti teremben tartották. A kályha beszerelése óta minden istentisztelet a templomban van, a legnagyobb hidegben is. A rákoscsabai templom villanykályhákkal fűlik. 1981 őszén az anyaegyház ajándékképpen beszereltetett a templomba még egy villanykályhát. Ez végleg megoldotta a templom fűtést. Meg kell jegyezni, hogy Rákoscsabát igen megviselte a lelkészváltozás és annak körülményei. A gyülekezeti élet intenzitása gyengül; bibliaórájának látogatottsága gyér és a kezdeti fellendülés után az istentiszteleten és úrvacsorákon résztvevők száma is valamelyest csökkent. A kezdeti fellendülés után sajnos visszaesés tapasztalható.

A szanálás

Ismert tény, hogy 1950-ben Nagy-Budapest megalakulásakor létrejött a XVII. kerület. Ez a közigazgatásilag rendkívül jelentős változás sok esztendőn át nem hozott lényeges tartalmi és formai változást az itt lakók életében. Majdnem 10 esztendőt kellett várni arra, hogy elkezdődjék valami új a kerület életében. Két jelentős intézkedés nyomán kezdődött meg különösen is Rákoskeresztúr átalakulása. Az egyik változást okozó tényező az volt, hogy a helyi és a fővárosi vezetés elhatározta, hogy a régi rákoskeresztúri község területén új városközpontot hoz létre. Ennek érdekében 1955-ben teljes építési tilalmat rendeltek el ezen a területen. Az építkezés azonban késett. Így állt elő az a furcsa helyzet, hogy az ország sok-sok városa és faluja élt a fejlődés adta lehetőségekkel és épültek, szépültek, gazdagodtak a különböző települések, az építési tilalom miatt Rákoskeresztúr központja egyre csúnyább, rongyosabb lett. A fiatalabbak közül a szorgalmasabbja - látva mások fejlődését - nem várt sokáig, hanem maga is építkezésbe kezdett. Mivel azonban saját házát, lakását nem építhette, bővíthette, megkezdődött az Új Akadémia, majd a Jászberényi út környéke, majd a rákoshegyi telkek beépítése. Ennek az lett a következménye, hogy a település szétterült, a templomhoz közel lakók messzire költöztek. A szülők, az öregek java része maradt a régi lakásokban, így megtörtént a különböző nemzedékek széjjelválása. Ahol az idősek is elköltöztek a fiatalokkal, ott a lakásokat, házrészeket eladták, s megkezdődött a vidékiek beáramlása. A másik változást okozó tényező az előbbi következménye: mivel a központi lakásépítés a kerületben késett, a lakást nem építő, lakást igénylő fiatalok más kerületekben kaptak lakást. Így megkezdődött a kerület fiataljainak, egyben gyülekezetünk fiataljainak az elköltözése. Olyan nagyméretű volt ez a kettős vándorlás, hogy a keresztelési anyakönyvben lévő címek a hatvanas évek közepétől csak mintegy 30 %-ban feleltek meg a valóságnak. A nyilvántartott családok 1/3-a a kerületen belül, 1/3 része pedig más kerületekbe költözött. Az igazi átalakulás akkor kezdődött, amikor "megérkezett a kerületbe" a szennyvíz elvezető csatorna, a 60-as évek végén. Azonnal megkezdődött az "Elágazás" környékének a bontása. Mivel a kerületben nem volt cserelakás, a szanáltakat más kerületekben helyezték el, főleg Újpalotán. Míg az 50-es évek elején 1000 körül volt a fenntartói járulékot fizető családok száma. Ez a szám az idősek elhalálozása és a fiatalok elköltözése miatt erre az időre 700-750-re csökkent. A Ferihegyi úti magas házak felépülte után folytatódott a szanálás egészen a kastélyig, a másik oldalon pedig a sporttelepig. Az itt lakók nagy részét az új emeletes épületekben helyezték el, így a gyülekezet vesztesége ebben az időszakban nem volt nagy. A legnagyobb megrázkódtatás 1979-ben érte az itt lakókat, illetve a gyülekezetet. Megkezdődött a bontás a templom nyugati oldalán is. A gond az volt, hogy a korábban szanált területen épülő lakások nem készültek el, s ezért az itt lakók nem kaphattak lakást a kerületben. Ráadásul Békásmegyerre akarták költöztetni az itt lakókat. Közfelháborodás után a lakást igénylők nagy része a Havanna lakótelepre és Kőbányára került, a többiek szétszórva a város különböző részeire. Már korábban kiderült, hogy a kertes házban - saját házban lakók, nehezen viselik el az emeletes bérlakásokat. Ezért sokan próbálkoztak telek-, vagy házvásárlással a kerületben és Budapest környéki falvakban. Mivel az igény fölötte volt a kínálatnak, az árak hihetetlen magasságig kúsztak. Néhány adat a szanálás legutolsó fázisában megmozgatott híveinkről: elköltözött a kerületből: 120-130 család. Legnagyobb számban: X. kerületbe kb. 40-50 család, a XVIII. kerületbe 20-30 család. A kerületben maradó átköltözők száma 150 család körül van. Ebből a rákoscsabai gyülekezet területére költözött kb. 60 család. A rákoshegyi templom vonzáskörzetébe kb. 60 család, a rákosligeti templom vonzáskörzetébe kb. 20 család. A szanálás folytán eddig megmozgatott híveink család száma: kb. 440. Ebből elköltözött a gyülekezet területéről kb. 200-240. A kényszerű elköltöztetéseknek, új ingatlan utáni hajszának meg volt a kézzelfogható következménye: infarktusos halálesetek, agyvérzéses halálok, agyvérzés, tartós nyomorékká válás és néhány öngyilkosság. Ez a kerület, amely állami hivatalos adatol. szerint a szívinfarktus tekintetében az országos átlag alatt állt, a szanálást követően az országos átlag fölé jutott. A kerület vezető főorvosa az előforduló haláleseteket, betegségeket így jellemezte: ok: "szanálási neurózis". Szociális szempontból sem volt szerencsés a szanálás ilyen formában való végrehajtása. Egyrészt: a sok egyedül, de egymás közelében élő idős ember gondozta egymást. A betegeknek bevásároltak, ha kellett, orvost hívtak, kitakarítottak stb. A szétköltöztetés után ezek az emberek idegen környezetbe kerültek; senki rájuk nem nézett. Azok, akik túlélték ezt a megpróbáltatást - nincsenek sokan - reggeltől estig itt téblábolnak a kerületben, rokontól-rokonig járnak, s estére mennek haza a lakásukba. Másrészt: ezek az öreg emberek alacsony nyugdíjuk miatt nem kaphattak új lakást, hiszen a bért nem tudták volna fizetni. Volt kertecskéjük is, ahonnan nem csak magukat tudták ellátni, jutott a kerület piacára is. Ez a bevételi forrás számukra megszűnt, a piacról pedig sok áru eltűnt. A rokonsági összefonódottság miatt alig volt család, amely ne lett volna érintve valamilyen módon ezektől a problémáktól. A vasárnapi templomlátogatás a korábbi 150-180-ról 100 alá csökkent. Mindenki a maga bajával volt elfoglalva, vagy lakását próbálta otthonná varázsolni; vagy a megvett épületet bontotta-építette. Az emberek azonban lassan rájöttek arra, hogy a templom, a vasárnapi istentisztelet egyúttal a szétszakított rokonságnak találkozóhelye lehet. Az istentisztelet előtt és után is - még ma is - lehet látni egymással hosszan beszélgető csoportokat. A kerületben szétszóródottak számára egy eddig is tudott tény valósággá vált. A gyülekezetnek több temploma is van. S mindegyik templom és környezete ugyanahhoz az egyházhoz, lelkészhez tartozik. Különösen Rákoscsaba idecsatolása után vált ez teljesen világossá. Így többen a kerületben elköltözöttek közül beépültek a közelükben lévő templomba járók gyülekezetébe. Mivel legtöbben Rákoshegy területére költöztek, sokan a rákoshegyi templomba járók lettek. Jellemző, hogy a 80-as tavaszi költözéskor a gyülekezet felügyelője, pénztárosa, gondnoka s vagy 8 presbitere költözött a rákoshegyi templom közelébe; akiknek nagy része oda kezdett járni templomba. A rákoshegyi templomba járó gyülekezet 90 %-a valamikor rákoskeresztúri lakos volt; rákoskeresztúri templomba járó. A rákoskeresztúri templom körzetéhez tartozó fizető családok számát még pontosan nem lehet megállapítani.

Mi lett az elköltözöttekkel?

A gyülekezet perifériáján élők leszakadtak a gyülekezettől, s nem épültek bele az új helyen lévő gyülekezetbe. Kazuális szolgálatok végzésére még az első szanálás idején elkerültek is sokszor visszatérnek a "gyülekezetbe", de más kapcsolatuk az egyházzal nincs. Az új helyre költözöttek területén dolgozó lelkésznek komoly munkába került, míg jó néhány családot aktív gyülekezeti taggá szervezhetett. S vannak olyanok, akik vasárnapról-vasárnapra most is itt vannak, a rákoskeresztúri istentiszteleten. Inkább utaznak, mindent vállalnak, hogy legalább szeretett templomuktól ne kelljen elszakadniuk. Jelenlétük, szeretetük, adományaik fontosak a gyülekezet számára. Ennek egyik legszebb bizonyságtétele volt a felújított templom újra - szolgálatba vételének 1981 április 12-én tartott hálaünnepe. Mint a méhkas a méheket begyűjti, úgy vonzotta vissza a templom a tőle messzire elkerült híveket. A fiatalok már koruknál fogva is könnyebben elfogadták az újat. Különösen azok, akik kényelmesebb, szebb otthonokba kerültek. De a kazuáliák: keresztelés, konfirmáció, temetés végzésekor rendesen visszatalálnak a régi gyülekezetbe, mert mégis csak idetartozónak érzik magukat. Ideköti őket a szülőföld szeretete, családi kapcsolatok, rokonság és a régi templom. Az idősek azonban, egy-két kivételtől eltekintve, ha bele is törődtek a megváltoztathatatlanba, megnyugodni alig-alig tudnak. A régi otthon, az ősi hajlék, a régi templom, a nagy gyülekezet emléke sok-sok könnyet csal ki sokak szeméből.

A szanálásnak még nincsen vége

A régi Rákoskeresztúrnak a Pesti úton megmaradt harminc lakóháza, a Fatuskó vendéglőtől a Cinkotai útig, ahol a gyülekezet 1957/58-ban épült háza; imaterme, lelkészlak, irodája található. Ez a terület is szanálásra kijelölt terület. Izgalmas kérdés, hogy ez az új, aránylag modern épület marad-e, vagy ezt is a szanáló kezek tüntetik el a gyülekezet szeme elől. Ez azonban már a jövő kérdése. A mai szanálási előírások szerint - talán - megmarad. A gyülekezet tagjainak feladata, hogy az itt maradottak, a kerületben szétszórtak és most újonnan ideköltözök egymásra találjanak, s a régi gyülekezet ötvöződjék az ideköltözöttekkel. Ennek a folyamatnak már vannak jelei.